Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-28 / 48. szám
November első napjaiban az osztrák fővárosba gyűltek össze a helsinki konferencián részt vett országok külügyminiszterei, hogy rövid, félórás beszédeikben elmondják, milyennek látják kormányaik napjaink Európáját, miképpen Ítélik meg a kontinens országainak együttműködési lehetőségeit, miben látják a 35 ország biztonsága növelésének eszközeit, hogyan vélekednek a leszerelés esélyeiről. Az utótalálkozó első négy napja nyilvános plenáris üléseinek eseményeiről folyamatosan tájékoztattuk olvasóinkat; most a háttérről, a „körítésről“ ejtünk néhány szót. BÉCS, A TAPASZTALT KONFERENCIAVÁROS higgadtan, minden tekintetben jól felkészülten fogadta a találkozóra érkezett ezernél több diplomatát és szakértőt, a közel 1200 akkreditált újságírót. A helyi sajtó szerint a konferenciának köszönhetőén a turistaforgalom is megnőtt, s mindez nagyon jól jött a szállodák és vendéglók tulajdonosainak, hiszen bármennyire szép és vonzó Bécs az év minden szakában, november mégiscsak utószezon. S hogy az idelátogatóknak semmi okuk se lehessen a panaszra, a találkozó idején is működtek a Hofburg hét évszázadon át kiépített komplexumában elhelyezett múzeumok, képtárak Több hivatal és intézmény is itt székel, sót lakások is vannak itt, úgyhogy az „európai“ forgalom mellett a szokásos „helyi“ is zavartalanul zajlott. Tény viszont, hogy Bécs városa szükségesnek látta 3 ezer egyenruhás és civil biztonsági emberre bízni az utótalálkozó résztvevőinek és az újságíróknak a biztonságát. Így különösebb rendbontás nélkül folytóközpontba. Egy bejárat bizonyára nem lett volna elég, hiszen nagy a jövésmenés, az ellenőrzési procedúra pedig hosszadalmas, bevetettek itt minden szerkentyűt, ami a legszigorúbban ellenőrzött nagy nemzetközi repülőtereken csak használatos. Természetesen minden detektor sípol és vijjog, s az átvilágított táskákban mindig felfedeznek valami gyanús alakú tárgyat. Főleg egy nő táskájában, hogy mi minden tud lenni... Amikor ezek a pisztolyos, robusztus, tekintélyt parancsoló fiatalemberek immár sokadszor képednek el azon, hogy az ajakrúzs fémbe van ágyazva, a rendkívül gyanús alakú tárgy pedig egy agyonfor- matervezett fésű, s hogy a látszólag bőr karkötőnek is lehetnek olyan alig látható fém részei, melyek egy szerelmes kandúrt is lepipáló hangokat hallatnak a detektor közelítésére - már sajnálom őket. S ha eddig nem tudták volna, hát most megtanulhatták, hogy mindenhol találhatók zipszek, szegecsek, fémkapcsok.. A pisztolyos, késes, pengés terroristák ÚJ SZÚ 15 1986. XI. 28. hattak a szócsaták,- a vélemények ütközetei. xxx A TÁJÉKOZTATÁSBAN IS VAN ÜZLET. Bizonyítja ezt az a tény, hogy a Hofburg sajtóközpontját egy magáncég üzemelteti - hibátlanul. 40 telex- és 250 telefonvonal, számtalan írógép, több televízió- és rádióstúdió áll itt az újságírók rendelkezésére. A speciális akkreditációs igazolványok pillanatokon belül elkészültek, a személyzet kedves és szolgálat- kész, a telefonos kisasszonyok számára nincs lehetetlen kérés, a telexesek időben és hibátlanul továbbítják a legkülönbözőbb, számukra gyakorta érthetetlen nyelvű szövegeket. Német, angol, francia, spanyol, olasz és orosz nyelven tolmácsolják a plenáris üléseken elhangzó beszédeket, de szerveznek városnézést és látogatást a híres spanyol lovasiskolába is. Akkreditáláskor minden újságíró kapott egy mappát - tele figyelmességgel: várostérkép, információk a sajtóközpont működéséről, a konferencia munkarendjéről. Mellékelve egy bérlet a városi közlekedési eszközökre, s nem utolsósorban Dr. Helmut Zilk bécsi polgármester levele: „Számomra, mint Bécs polgármestere számára nagy megtiszteltetés üdvözölni Ont Ausztria fővárosában az európai biztonsági és együttműködési konferencia résztvevői képviselőinek találkozója alkalmából ...“ xxx VIGYÁZNAK RÁNK. Jóleső érzés. Az újságírók két bejáraton át juthatnak a sajtehát semmiképpen sem juthattak volna be a Hofburgba, igaz — szerencsére- nem is próbálkoztak Az elővigyázatosság azonban sosem árt, hiszen Bécs már tapasztalhatta, milyen egy véres terrortámadás. így aztán a sajtóközponton beiül és a konferenciaszámyban szigorúan tilos volt minden sál, nyakba kötött kendő és félrecsúszott nyakkendő, amely eltakarhatta volna a viselője kilétére - delegátus, újságíró, személyzet — utaló betűjellel ellátott igazolványt, melyet - sosem lehet tudni alapon - a távozásnál is fel kellett mutatni. Ezek után örök rejtély marad számomra, hogyan juthattak egészen a tanácsterem előterébe a lett és litván népviseletekbe öltözött emigránsok, akik megpróbáltak szóbaelegyedni a delegációk tagjaival és nyakra-főre nyilatkoztak az ismeretlen nevű újságok és annál ismertebb elnevezésű rádióadók tudósítóinak, bár igazolványukon sem betűjel, sem fénykép nem volt, s nevüket- szerényen - három lépésről is olvashatatlan pici betűkkel nyomtatták. NYÍLTSÁG. Ezzel az egy szóval lehet a legjobban jellemezni a szovjet küldöttség rendszeresen, naponta kétszer megtartott sajtóértekezleteit, melyek egyrészt ezért, másrészt pedig a nemzetközi helyzet szempontjából nagymértékben meghatározó szerepet játszó szovjet-amerikai viszony bécsi eseményei miatt rend- kívül.népszerúek voltak. Ezeken nem volt ködösítés és mellébeszélés, nem maradtak kérdések megválaszolatlanul még olyan esetben sem, amikor a kíváncsiságot foglalkozási ártalomként „művelő“ újságírók maguk is úgy vélték: ez azért túlzás. Fel-fettünedeztek olyan, magukat újságírónak valló személyek, akik - lett légyen a sajtóértekezlet bármilyen témájú - sosem hallott nevű, a Szovjetunióban állítólag „sanyarú“ sorsuktól szenvedő egyének emigrálásának engedélyezését követelték. Már mindenki unta ezt a bárgyú színjátékot és őszintén csodálta a szovjet szóvivők - Vlagyimir Lomejko és Gennagyij Geraszimov - higgadtságát. A konferencia negyedik napján Vlagyimir Lomejko végül is kérdéssel válaszolt az egyik harcias hölgynek. „Mondja, asszonyom, miért nekem teszi fel ezt a kérdést? Miért nem kérdezte meg Shultz urat? Elvégre az amerikai delegáció volt az, amely Bernben meghiúsította az aláírásra kész, a többi 34 ország által elfogadott, többek között az emigrálással és a családegyesítéssel is foglalkozó dokumentum elfogadását, melyet egyébként a Szovjetunióban közzétettünk és kormányrendelet intézkedik arról, hogy bár nem lépett hatályba, országunk a benne foglaltak alapján fog eljárni.“ A hölgy megszelídült, a provokatív kérdések megszűntek. xxx SAJTÓKONFERENCIA A HILTON SZÁLLÓBAN. Nem is rossz délelőtti program, főleg ha az amerikai külügyminiszter tartja. Itt, Közép-Európában igazán nem mindennapi esemény. Tessék, tessék, hölgyek, urak, 10.30 és 11.00 között láthatják, hallhatják, kérdezhetik George Shuttzot, az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterét! A sajtóközpont hirdetőtábláján a többitől nem különböző feljegyzés tájékoztatott az értekezlet időpontjáról és helyszínéről, ám a szerény előzményeket mégis egy szinte vásári mutatványnak beillő esemény követte. Érthetetlen módon — ám utólag kiderült, miért — már 9,45-kor minden érdelő- dönek el kellett foglalnia a helyét, nehogy valamiről is lemaradjon. Már fél tíz előtt a kelleténél többen szorongtunk a Hilton első emeleti Talleyrand-termében. Röviddel azelőtt fejeződött be a második szovjet-amerikai külügyminiszteri találkozó Bécsben, Eduard Sevardnadze éppen elmondta nem éppen optimista hangvételű repülőtéri nyilatkozatát, s kü- löngépe már útra készen állt. Ebben a helyzetben rendkívül érdekes volt, mit mond az amerikai fél. Ám addig még történt egy s más. Lehet, hogy naiv vagyok, vagy éppen pesszimista, az is igaz, hogy most vettem részt először egy amerikai külügyminiszter sajtóértekezletén, de tény, hogy a nem amerikaiak nem így csinálják. Szerény tapasztalataimból ennek megállapítására már futja. Háromnegyed tízkor - biztonság mindenek előtt! - lezárták a Hilton első emeletét, az összegyűlt „nagyérdeműt" kiterették a körfolyosóra, a kiürített terembe pedig egy speciálisan kiképzett, borjú- nyi „kutyust“ engedtek be. - Na tessék - jegyezte meg fanyar mosollyal az egyik kolléga -, eddig csak a feleségem szaglászott a táskámban, most már egy kutya is... Közben rezignáltan araszoltunk a bejárat felé, ahol a biztonságiak decens mosolykíséretében decens mozdulatokkal ellenőrizték, valóban csak tudósítani akarunk-e. Miután végre ismét a teremben préselödtünk, kioktattak minket, hogy dohányozni szigorúan tilos, továbbá senki sem hagyhatja el a helyiséget, amíg a külügyminiszter ott tartózkodik, s a tévéseket külön figyelmeztették arra, hogy ne világítsanak Shultz úr szemébe. Még tíz perc, s megjelent az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere - aztán nem mondott semmi lényegeset. Ismételgette a legújabb washingtoni slágert, miszerint Reykjavik volt, de nem olyan, mint amilyennek kezdetben a világ látta, mert helyesen csak az USA-ból látható. S egyáltalán: a lényeg nem a leszerelés, hanem az emberi jogok, melyeket a Szovjetunióban és egyáltalán minden szocialista országban hű de nagyon megsértenek, nem úgy Amerikában, a szabadság országában. Ezt már előző nap hallottuk a hofburgi tanácskozáson. Ezért kellett ez a nagy felhajtás? S ki védi meg az újságírókat és olvasóikat az egyes politikusok semmit- mondásaival szemben? Meglehet, egyszerűen pecchem volt. Valószínű, tapasztaltabb, világot látott kollégáimat az ilyesmi már nem lepi meg. Ám számomra megalázó volt ez a bizalmatlanság, az ugrásra kész „gorillák“ szúrós tekintete. Akaratlanul felötlött bennem a szovjet külügyminiszter Hofburg- ból való távozásának képe: a biztonsági emberek meglehetősen kétségbeesetten szemlélték, hogy a bejárat elé állt kocsi mellett elhaladva a közelben álldogálta, integető gyerekek közé lépett, váltott velük néhány szót, kezet fogott, aláírta a felé nyújtott füzetlapokat, majd ráérősen visszasétált kocsijához. Nem merném lefogadni, de úgy tűnt, szinte megrebbent a csöndes őszi időben a 35 lobogó, ahogy a biztonságiak felsóhajtottak, amikor beszállt a várakozó kocsiba és elhajtatott. xxx JOVÓ NYÁRON UGYANITT szívesen vállalnék bármilyen kutyás, gorillás közjátékot, ha azért gyűlnének itt ismét össze a 35 ország diplomáciájának vezetői, hogy aláírjanak egy olyan dokumentumot, amely előre vinné Európa ügyeit, csökkentené a feszültséget, a konfrontáció szintjét, növelné a bizalmat, fokozná az együttműködési lehetőségeket. Addigra a bécsi utótalálkozó három fordulójának eseményei biztosan megszokott, mindennapi hírré válnák az újságok hasábjain. így helyes. Ideje már, hogy ne legyen szenzáció, ha egy kontinens országai beszélő viszonyban vannak egymással. GORFOL ZSUZSA A csehszlovák küldöttség a bécsi utótalálkozó nyilvános ülésén Az elnökségi asztal, háttérben a 35 ország lobogójával Sevardnadze és Shultz kézfogása - a tárgyalások nem hoztak eredményt
