Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1986-11-28 / 48. szám

A hhoz, hogy egy filmhős a néző érzelmeire és értelmére is hasson, nem épülhet fel sablonok egész rendsze­réből, legyenek azok akár a legtetszető­sebbek. Persze volt idő, amikor a szovjet film némely teoretikusa és kritikusa ezeket szem elől tévesztette, s kortársaink leg­jobb vonásait művi úton egy megcsonto­sodott sémába sűrítette, így alkotva meg az ideális hőst. A valóban élő, igazi hős hamisítatlan egyéniség és gondolatait, érzéseit, tetteit előre általában nehéz meghatározni. Ilyen hősei kétségkívül vannak a szov­jet filmművészetnek Csapájevtől és Pole- zsá/ev professzortól (A Baltikum küldötté­nek főszereplője) kezdve Jegor Trutnyi- kovon (Az elnök címszereplője). Ezekről most azonban nem akarok szólni. Fordít­suk figyelmünket az utóbbi évekre, ami­kor az alaktalan, jellegtelen, arc nélküli „hősök“ mellett a szovjet filmben megje­lent a markáns karakterű ember, aki erkölcsösen viszonyul az élethez. Létező ember ez, aki a szocializmusban nőtt fel. Semmi sem idegen tőle, ami emberi, mások sorsait, örömét, bánatát szemé­lyes ügyének tekinti. Ilyen jellemű embert (megnyilvánulásai különfélék) mutat be A hasonmás megkezdi tevékenységét című film. (A történet egy gyárban játszó­dik, ahol a vezető dolgozók szabadságra mennek, s az irányítást fiatal mérnökökre bízzák), Emészt Jászán rendező munká­ja, de felbukkan Viktor Tregubovics Fő­útvonal című alkotásában (ez a termelés és a közlekedés fejlesztésének arányel­tolódásaival foglalkozik), Vitalij Kolcov Remények és ellentétek című müvében is (egy kolhoz energikus vezetőjének te­vékenységéről szól)... Az említett filmek közül természetesen egy sem hibátlan. De minden fogyatékosságuk ellenére egyértelműen kiderül belőlük, hogy a személyiség kibontakozása a társada­lom gazdasági és kulturális életében tör­- Ha Szabó Éva, nekem akkor Muskát Mária. Nem zavarja még, hogy újra és újra ehhez a szerepéhez térünk vissza? Hisz az Angi Vera óta nem egy filmet forgatott már. #- Ez így igaz, de Muskát Mária az én telkemen is mély nyomokat hagyott, mivel emberileg is és alkatilag is közel áll hozzám. Nyílt. Őszinte. Akkor is véle­ményt mond, amikor mások mélyen hall­gatnak. Fejjel megy a falnak. Koppan, de nem ijed meg. A szemébe né2 mindenki­nek. Mondtam is annak idején Vészi Endrének: ez a nő majdnem egy az egyben én vagyok.- Az Angi Vera után a Kettévált meny- nyezet jött, majd a Nyitott ház. Mind a hármat Gábor Pál rendezte és mind a három film Vészi Endre novellája alap­ján készült. Gábor Pál a férje, Vészi Endre régi barátjuk. Sokan bizonyára azt gondolják: így könnyű. Vagy legalább­is könnyebb.- Mármint nekem? Nézze: a férjem tént változások eredménye, másrészt a személyiség fejlődése elengedhetetlen feltétele magának a társadalom tökéle­tesedésének is. A szovjet film, mely jelenünk sajátsá­gos vonásait is érzékelteti, megfosztott bennünket attól a csábító lehetőségtől, hogy az alkotásokat termelési és az élet­ből vett, életszerű alkotásokra osszuk. Ha egy hős igazi személyiség és nem elkop­tatott sablon, a jónak a még jobbal való konfliktusa alapján ábrázolják, akkor éle­te minden bizonnyal a kor légkörét is kifejezésre juttatja és nemcsak a munká­ban, hanem otthon, a családban vagy akár a szerelemben is... Az ember élete és a társadalom élete összefügg egy­mással és befolyásolja egymást. Jó pél­da erre Rezo Csheidze. A föld fia, Julij Rajzman A kívánságok ideje, Roman Báláján Lebegés, Vagyim Abdrasitov -Megállt a vonat, Nyikita Mihalkov Tanúk nélkül, Uszman Szaparov és Jazgeld Szeidov Férfias nevelés, Marlen Hucijev Utószó, Valerij Ahadov Családi titkok, Pavel Csuhraj Madárkalitka című mun­kája. .. Ezek a filmek más-más szövetségi köztársaságok stúdióiban készültek és magukon viselik a nemzeti kultúrák jel­legzetes vonásait, illetve szerzőjük sajá­tos kézjegyét. De sok bennük a közös vonás is: mélységes humanizmus árad belőlük. A szocializmus tökéletesítése nem jelenti csak a termelés intenzívebbé tételét, de megkívánja az emberek for­málását is. A Szovjetunióban most nagyarányú változások történnek. A társadalom szo­ciális-gazdasági fejlesztésének meg­gyorsítását célzó program valóra váltása, amelyet az SZKP XXVII. kongresszusa tűzött ki, természetesen új típusú hősöket is feltételez és megköveteli az ismert, beidegződött vonások megváltoztatását. Azok a változások, amelyek a szovjet társadalomra még csak ezután várnak és azok is, amelyek már részben bekövet­sosem vallott kudarcot velem. Akkor mi­ért ne dolgozzunk együtt? Vészi Endrét pedig egyszerűen szeretem. Mint író em­ber: végtelenül szerény, s van benne valami, ami a fiatalság egyik legjellem­zőbb tulajdonsága. Nyitott. Őszinte. Meg­őrizte magában mindazt, amit sokan má­sok a felnőttkor küszöbén elveszítenek. Gyermeki örömmel örül a sikernek. Elbo­rul az arca, ha rosszat hall. Csodálatosan tiszta ember és azt hiszem: éppen ettől van akkora ereje. A novelláit pedig azért imádom, mert kristálytiszta képletekkel dolgozik. Egyértelmű mondatokkal. Mert alázattal ír az emberekről. Ha valaki rosszat tett, vétkezett, nem hagyja annyi­ban. Felmenteni ugyan nem fogja ót, de utána nyúl.- Előbb azt mondta: olyan, mint Mus­kát Mária.- Igen, vannak, akik éppen ezt szeretik bennem, mások meg éppen ezt nem. Mindegy. Én már nem tudok megváltozni. Én gyűlölöm az igazságtalanságot és kézzel-lábbal harcolok ellene. keztek, új, alkotói lendületet adnak. A filmvásznon szokatlan jellemű, határo­zott arcélű hősök jelennek meg, olyanok, akik gazdag érzelmeikkel, intellektusuk­kal vonják magukra a néző figyelmét... Ilyen volt Nyikolaj Szkujbin fiatal moszkvai rendező Potapov életéből című filmjének hőse. Potapov konstruktőr, aki lelkesedni, élni tud az ügyért. Egyesek­nek (például a feleségének) egyoldalúnak tűnhet fel, ezért érdektelen, szürke em­bernek tartják. De, ha jobban szemügyre vesszük, rájövünk, hogy megszállottsága személyisége gazdagságának és nagy­ságának a jele (a szerepet remekül ját­szotta Alekszandr Filippenko). De ne higgyük azt, hogy ami a szovjet társadalom életében végbemenő válto­zásokkal tematikailag összefügg, az már a filmen feltétlenül érdekes is. Például Szkujbinnal csaknem egyidejűleg forgatta filmjét Leonyid Marjagin, az idősebbfilmes nemzedék egyik képviselője. Alkotásának címe A menyasszonyok városa. A film hősei egy üzem műszaki átalakításával foglalkoznak, az alkotás megtekintése után mégis az volt az érzésem, hogy a szereplők a mai gondokra a lehető legformálisabban reagálnak a műben. Meg kell állapítanom, hogy a szovjet filmművészetben az újszerű témák ábrá­zolásában a legnagyobb sikereket a do­kumentum- é~a népszerű-tudományos film alkotói érik él. A legjobb filmek köz- gazdasági szemléletük révén a nézők számára komoly ismereteket közvetíte­nek. Ezekben vérbeli hősök jelennek meg, az egyéniség teljes szellemiségé­ben tárul fel... Például Georgij Csertov összhangban a természettel című művé­ben a nézők igazi „népi akadémikust“ láthatnak; Tyerentyij Malcev személyé­ben az agronómus sok éves tapasztalata egy nagy formátumú tudós újszerű gon­dolkodás módjával és a közösségi ember nagyságával párosul. Hasonló kvalitású Anatolij Borszjuk alkotása is, a Vavilov csillaga, mely egy genetikus életéről szól. „Nincs veszve semmi“ (Helyey Zsuzsa felvétele)- Akkor minden napra jut egy-egy „csata“, igaz?- Hát... Nem a legjobb pályát válasz­tottam ezzel a természettel, az biztos.- Miért? Mi lenne, ha nem színésznő?-Talán képzőművész.- (mi nem szokott?- De igen. Verseket. Évekkel ezelőtt azonban mind elveszett és azóta mér­gemben nem írok.- Akkor marad a film és a színház.- Marad és én élvezem. Itt van például ez a beugrás A félkegyelműbe... kis szerep, de nagy feladat. Felmegy a füg­göny, beindul a gépezet, s mindenki végzi a maga dolgát. Olyan az egész, Nyikolaj Vavilov nehéz sorsú ember volt, érdemeit évekig (ma már elismerik az egész világon) a félmúvelt és magabiztos Liszenko dilettáns kísérletei teljesen a háttérbe szorították... Hiszem, hogy a Malcev és Vavilov típusú egyéniségek megjelennek majd művészi alkotásokban is. Azért, hogy a Csapájev és Trutnyikov vagy a Vavilov és Malcev formátumú filmhősök mielőbb láthatók legyenek a vásznon, tanulságot kell merítenünk az SZKP XXII. kongresszusának doku­mentumaiból. ,,A múlt felelősségteljes elemzése - állapítja meg a központi bi­zottság beszámolója - új utakat tör a jö­vőbe, míg a szókimondást szégyenlősen megkerülő féligazság fékezi a reális poli­tika megvalósulását és akadályozza elő­rehaladásunkat. Erőnk - ahogy azt Lenin is mondta - az igazság kimondásában van. “ Voltak idők, amikor nemegy filmes an­nak a véleményének adott hangot, hogy az igazság kérdése elsősorban a negatív jelenségek bírálatának a kérdése; minél élesebb a kritika, nyíltabb a szókimon­dás, annál igazabb a mű. Eszerint az alkotást a kritika hangvétele minősítette, ahelyett, hogy elemezték volna, milyen maga a mü, milyen a művészi színvonala. A né­ző egy alkotástól az élet művészi ábrázo­lását várja, azt, hogy az alkotók sokrétű­en elemezzék az emberi jellemeket és kapcsolatokat. Ha egy film felszínes, s az emberek gondjait csupán futólagosán érinti, az ilyen mű a nézőt nem érdekli. Lövés az erdőben, Fák az aszfalton (s a felsorolást sajnos folytathatnám), eze­ket a filmeket csak egymillióan látták, ami a Szovjetunió viszonylatában elenyésző szám. Ilyen kevesen voltak kíváncsiak ezekre a filmekre, annak ellenére, hogy ezek középpontjában is hősök állnak, a negatív jelenségeket itt is bírálják, meg­mutatják az ellenük folytatott harcot is, sót mondanivalójukból melegség árad. Csakhogy ezek az alkotások elnagyoltak. A hősök érdektelenek, nélkülözik a dia­lektikus egységet. Az élet esetleges töre­dékekből áll össze bennük... Rossz filmek és unalmas hősök min­den filmművészetben akadnak. Fontos azonban, hogyan viszonyulunk hozzájuk, milyen tanulságot vonunk le belőlük. Hogy az értékelés során a filmeket ne- csak egymáshoz hasonlítgassuk, hanem az élettel szembesítsük őket. S ez azt mutatja, hogy kortársunk bonyolult egyé­niség. Tehát ilyennek is kell öt megmutat­ni. Egyébként nem lesz meggyőző. ALEKSZANDR KARAGANOV professzor, a Szovjet Filmművészek Szövetségének titkára mint a zenében: rend van benne. A maszk, a ruha, a frizura másodlagos- én akkor érzem jól magam, ha kiharcol­tam a helyzet igazságát.- Mészáros Márta új filmjében, a Nap­ló szerelmeimnek című alkotásban egy népi kádert játszik, akiből később minisz­ter-helyettes lesz. Megint egy elvhú, áll­hatatos, meggyőződéses ember. Mintha mágnesként vonzaná ezeket a figurákat.- Várja csak ki a végét: ilyen szerepet nem nagyon játszottam még. Ezt a nőt kitüntetik, aztán mégis „ejteni“ fogják. Nagyon szép ez a film. Hogy mitől, ne kérdezze, úgysem tudom megmagyaráz­ni. Titka van. Mint Mészáros Mártának. Az ó életéről, az ő érzékenységéről szól majd ez a Napló is, akárcsak a Napló gyermekeimnek, de Márta személyes él­ményein túl a politikuma ad majd mara­dandó értéket a műnek.- Czinkóczi Zsuzsa, akivel most fősze­repet játszik, évekkel ezelőtt az Olyan, mint otthonban is a partnere volt. Mennyit változott azóta?- Megnőtt, férjhez ment, gyereket szült- ennyit. A lelke ugyanolyan tiszta, mint akkoriban volt. Nekem Mia Farrow-t jut­tatja eszembe. - Éhes vagyok - futott ki a száján egy hajnali forgatáson. Erre eltűnik a világosító és pár perc múlva visszajön egy rántottszelettel. - Látod, hogy szeretnek - sóhajtott fel -, hisz én is mindenkit szeretek. Ezzel azt hiszem, mindent elmondtam.- Mit gondol, aki csak a filmes arcait ismeri Szabó Évának, mennyit tud róla?- Most azt akarja, hogy panaszkod­jak? Annyi tehetséges színészt ismerek, aki még annyi lehetőséget sem kapott, mint én... Egy biztos: sokkal több van bennem, mint amennyit eddig adhattam. De nincs veszve semmi! Lehet, hogy a legszebb évek várnak rám. SZABÓ G. LÁSZLÓ TALÁLKOZÁS SZABÓ ÉVÁVAL Olyan, mint a filmekben: bővérű, szenvedélyes, nagylelkű. Szavaiban annyi a tűz, mozdulataiban annyi az energia, mintha élete egy részét olasz földön töltötte volna. Mediterrán temperamentuma az Angi Vera igazságszerető Muskát Máriáján sütött át a leginkább, de lelke, belső énje a Kettévált mennyezet Pénteknéjévei és a Nyitott ház Veszelovits Annájával is rokon: a házmesterében a jósággal párosuló együttér­zés az övé, a magányos Annában a másokon való segíteniakarás, az önpusztrtásig fokozódó áldozatkészség. Élete kulcsmondatát a Redl ezredesben mondta ki, amikor fiától, a kis Alfrédtől búcsúzott: „Tartsd mindig egyenesen magad!" Mindig egyenesen - ez ő: Szabó Éva. Gondolatok mai szovjet filmekről

Next

/
Thumbnails
Contents