Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-18 / 29. szám
NEM ELÉGEDHETÜNK MEG A MÁR ELÉRTTEL Beszélgetés a Dolny Kubín-i járási pártbizottság vezető titkárával A Dolny Kubín-i járás a Közép-szlovákiai kerületben nyolcszázalékos részesedésével az ipari termelésben jelenleg a járási ranglétra 6. helyét foglalja el. Ha visszaemlékezünk a nem is olyan régmúlt idők itteni nyomorúságos viszonyaira, akkor még jobban kidomborodik az a tény, hogy ma Árva népességének 82 százaléka él új lakásban és minden negyedik háztartásban személygépkocsi van... Sokat beszélhetnénk e vidék egyéb változásairól is. A járási pártbizottságon azonban főleg a problémákról szólnak. Nem leplezik őket, főleg a CSKP XVII. kongresszusa óta keresik megoldásuk módját és amint azt beszélgetésünk során Albin Michalica, a járási pártbizottság vezető titkára mondotta, bírókra kelnek velük. • Vezető titkár elvtárs, nemrég kifejtetted azt a gondolatot, hogy rendkívül fontosak szerinted az emberek közti közvetlen kapcsolatok. Hogyan nyilvánul ez meg a járási pártbizottság tevékenységében és általában a járás pártmunkában? — Már a pártszervezetek évzáró taggyűléseinek, az üzemi és a városi pártkonferenciáknak és végső soron a járási pártkonferenciáknak az előkészítése idején is arra törekedtünk, hogy tárgyilagosan, bíráló szellemben elemezzük a fejlődést minden szinten. Ez nem volt sem egyszerű, sem könnyű. Nyíltan kimondjuk, hogy a pártszervezetek, a nemzeti bizottságok, a gazdasági és a társadalmi szervek tisztségviselői egy részénél még mindig tapasztalható az elért eredmények ,,felértékelésének“ és a fogyatékosságok lekicsinylésének törekvése. Nem minden esetben fejtenek ki megfelelő igyekezetét a problémák megoldására és a megállapított fogyatékosságok gyors megszüntetésére. Ezért minden pártszervezetben nagy figyelmet szenteltünk a helyzet tárgyilagos elemzésének. • A járásban csaknem hétezer kommunista van és ez megerősíti, hogy jelentős gondot fordítottak a tagállomány gyarapítására és javítására. Miben vannak a legnagyobb tartalékaitok?-Azoknak a járásoknak egyike vagyunk, amelyekben a munkások szervezettsége a pártban a kerületi átlag alatt van. Ezért törekszünk tagjelöltek felvételére a munkások köréből. A következő években 1400 tagjelöltet, ebből több mint 1000 munkást és 440 nőt akarunk felvenni a tagjelöltek sorába. Ez jelentős feladat, mivel a nőknek helyettesíthetet- len szerepük van főleg a fiatal nemzedék nevelésében. A munkások felvételét illetően a legjobbakra összpontosul a figyelmünk. Elsősorban azokra, akik az anyagi termelés fontos területein, a fejlesztésikutatási bázisban, a szerszámgyárakban dolgoznak, ahol eldől az intenzifikálás- nak, a tudományos-műszaki haladás meggyorsításának sorsa. Ez vonatkozik az elektrotechnikai, a gép- és a kohóiparra. Figyelmet fordítunk a Tesla Orava niznái üzemére, ahol alacsony a pártban való szervezettség. • Említetted a tévékészülékek gyártóit. Nem titok, hogy a Tesla a 7. ötéves tervidőszakban problémákkal viaskodott a tervteljesítésben. Ennek ellenére feladatainak eleget tett, sőt, 1985-ben 16,8 millió korona értékben túlteljesítette a tervet. Nemsokára lezárul a 8. ötéves tervidőszak első féléve és a probléma megújult: a Tesla nem teljesíti feladatait.- A járási pártbizottság a múltban és ez idén is már többször foglalkozott a Tesla problémáival, vezérigazgatósága, valamint a Szövetségi Elektrotechnikai Minisztérium tisztségviselőinek részvételével. A helyzetet nemrég Milan Kubát szövetségi miniszter jelenlétében megtárgyalta a Közép-szlovákiai Kerületi Pártbizottság. A jóváhagyott intézkedések hozzájárultak és hozzájárulnak bizonyos részmegoldásokhoz. Nézetünk szerint azonban ez nem szavatolja a Tesla Orava idei feladatainak teljesítését. Az év első felének feltételezett termelési kiesése 220 millió korona lesz. A Szövetségi Elektrotechnikai Minisztériumon 1986. május 15-én megtartott, a Tesla alkatrészellátásával kapcsolatos tanácskozás eredményei a második félévben sem biztosítják az ellátás folyamatosságát. Ehhez hasonló a helyzet a námestovói Számítástechnikai Művekben is, ahol a termelési kiesés értéke 36 millió korona. Egyértelműen le kell azonban szögezni: a niznái Teslában és a námestovói üzemben is személyzeti és szervezési vonatkozásban képesek a tervfeladatok teljesítésére, amennyiben egyenletes lesz az alkatrészellátás. Ezt a múltban már nemegyszer bebizonyították. A helyzettel rendszeresen foglalkozunk. Arra törekszünk, hogy a szállítók különféle fogyatékosságai és az irányítás hibái miatt ne éljenek vissza a dolgozók munkakezdeményezésével és azt hatékonyabban használják fel a termelés tökéletesítésére. A Tesla esetében a felsőbb szintű gazdasági szervektől erélyes intézkedéseket várunk. • Milyen vonatkozásban vagy elégedett a feladatok teljesítését, a gyártmányok minőségét, a hatékonyságot stb. illetően?- Az embernek sohasem szabadna elégedettnek lennie munkájával. A járás ipari termelésének a 8. ötéves tervidőszakban 15,9 százalékkal kellene növekednie. Ott, ahol nincsenek alapvető problémák a szállítói-megrendelői kapcsolatokban, például az Istebnéi Vaskohászati Művekben, de más üzemekben is, ott a feladatoknak eleget tesznek. Ez azonban kevés! Gyarapodik a kiváló minőségű gyártmányok hányada. Az elmúlt ötéves tervidőszakban több mint a háromszorosára, átlag 44 százalékkal. Nem lehet meg nem említeni, hogy vállalataink számos gyártmánya a 7. ötéves tervidőszakban a legnagyobb elismerést vívta ki a nagyvásárokon. így például a Trstenái Nehézgépgyár 80-as típusú erdei kerekes traktora, a niznái Tesla 110-es Color és 4415-ös ST Color típusú színes tévékészüléke valamint egyéb termékei, az Istebnéi Vaskohászati Művek karbonos vaskróm ötvözete, a Dolny Kubín-i Görgöscsapágygyár vékonyfalú csapágyai a Skoda gépkocsikra stb. Fontos az, hogy a kollektívákban minél jobban elterjedjen a munka szervezésének és javadalmazásának brigádrend- szerú formája. Harmincöt kollektíva eredményei arról tanúskodnak, hogy az emberek nem elégednek meg a munka korábbi megközelítésével, s az új formában nemcsak a nagyobb kereseti lehetőséget látják, hanem a vállalaton belüli irányításnak fontos láncszemét is, s nagyobb felelősséget vállalnak a feladatok teljesítéséért és a minőségért. • Éveken át a járási pártbizottság mezőgazdasági titkára voltál. Milyenek az eredmények ezen a területen?- Hangsúlyoznom kell, hogy 1983-ban fejeztük be a mezőgazdaság szocializálását. A 7. ötéves tervidőszakban önellátóak lettünk a hús és a tej termelésében és jó eredményeket értünk el a gyümölcs és a zöldség termesztésében is. Járásunk a CSSZSZK-ban egyike azoknak, amelyekben a legzordabbak az éghajlati feltételek és nem szorul magyarázatra, hogy a fenti eredmények milyen sok munkát követeltek meg. A mezőgazdasági termelésben jobban kell törekednünk a tudományos-műszaki fejlesztésre, a föld és az egyéb termelési eszközök tökéletesebb kihasználására. Ennek előfeltétele bővíteni és hatékonyabbá tenni az együttműködést a főiskolákkal, elsősorban a Nyitrai (Nitra) Mezőgazdasági Főiskolával. Itt is be kell vezetni a munka szervezésének és javadalmazásának brigádrendszerű formáját. Célul tűztük ki, hogy 1990-ig kiépítjük az anyagi-műszaki bázist, befejezzük a földalap termőre fordítását és biztosítjuk valamennyi mezőgazdasági vállalat stabilitását. Az élelmiszeripar bővítésére törekszünk rekonstrukcióval és új beruházások építésével is. • Minden az emberektől, a káderektől függ. A kongresszusi tanácskozás szemszögéből hogyan közelítitek ezt a kérdést?- Igyekszünk tettekre váltani a CSKP XVII. kongresszusán elhangzott szavakat, miszerint a vezető dolgozók felelősségének és jogkörének növekedésével párhuzamosan fokozni kell a vele szembeni igényességet is. A tisztségben, de a pártban sincs helye annak, aki a funkció gyakorlásával összetéveszti személyes érdekei érvényesítését, azt, hogy érdekeivel a saját javára visszaél. A jelen megköveteli, hogy a tisztségekbe rátermett, tehetséges kádereket emeljenek ki, s a tapasztalt dolgozók érettségét összehangolják a fiatalok lelkesedésével és energiájával. E tekintetben sok minden történik nálunk. Számos fiatal, rátermett ember kerül tisztségbe. Hisszük, hogy a tapasztaltabbakkal karöltve nagyon eredményesek lesznek. • Élünk szavaiddal: „Ha a sajtóban valahol bírálat jelenik meg járásunkról, főleg a turistáktól, például a silány szolgáltatásokkal kapcsolatban, akkor nem az bosszant, hogy rosszat írnak rólunk, hanem haragszom azokra, akik nem végeznek minőségi munkát.“ Már ebből is, de nemcsak ebből, következtethetünk a bírálat iránti viszonyodra...- A CSKP alapszabályzata arra kötelez bennünket, hogy sehol se engedjük meg a bírálat elfojtását. A bírálat csak akkor tölti be a szerepét, ha önbírálat, a hibák és a fogyatékosságok helyrehozása követi. Mindenképpen megengedhetetlen azonban a bírálatért való zaklatás. A bírálathoz viszont nincs semmi köze a demagógiának, a derekas munka lejáratásának, a becsületes emberek rágalmazásának. Merészen ki kell pel- lengérezni a fogyatékosságokat, védelmére kell kelni az igaz ügynek, szembe kell szegülni a rágalmazókkal, a névtelen levélírókkal stb. • Valószínűleg nem ez volt a helyet a múltban, mert különben nem fordulhatott volna elő az ún. trstenái ügy, amely az avatatlanokban azt a látszatot kelti, hogy Árvában sokan szeretnének munka nélkül tollasodéi....- Az árvaiak a múltban sokat szenvedtek az éhségtől, a nyomortól, a munka- nélküliségtől. A szocializmus vívmányait ma lelkiismeretes munkával hálálják meg. Annál idegenebb tőlük a harácso- lás, a munka nélküli jogtalan nyerészkedés és a korrupció. Például a járási ipari vállalat volt igazgatójának, később a Jed- nota fogyasztási szövetkezet elnökének, Stanislav Babinskynak esete. Becstelen játékába egyes tisztségviselőket is bevont. Ezzel kapcsolatban ismét hangsúlyozom az árvái állami, gazdasági valamint társadalmi szervekben és szervezetekben dolgozó kommunisták felelősségét a CSKP irányvonalának következetes megvalósításáért, az előrelépésért, a tisztségekkel való visszaélések, a különféle nem szocialista megnyilvánulások, a szürke átlag, a trehányság stb. elleni harcban. Valamint a CSKP KB Elnöksége által a párt szerveihez és szervezeteihez intézett levél elveinek következetes megtartásáért, hogy hatékonyabban küzdjünk a szocialista törvényesség, erkölcs és fegyelem megszegése ellen. Amennyiben megállapítjuk, hogy valahol nem ezt teszik, ott megszakítjuk a bevezetőben említett közvetlen, egyenjogú kapcsolatot és meg nem alkuvást tanúsítunk! • Ezzel összefüggésben szüksége mutatkozik elmélyíteni és következetesen érvényesíteni a pártszervezetek ellenőrzési jogát és tökéletesíteni az ellenőrző szervek tevékenységét.- Az ellenőrzés része az irányításnak. Minden vállalatban, intézményben a korábbinál következetesebb, de az eredmények még nem egyformák. A vezető dolgozók megfelelőképpen még nem tudatosították mindenütt sem az ellenőrző tevékenység jelentőségét, sem a párt- határozatok teljesítésének fontosságát. TEREZA MICHALKOVÁ V Milyen kezdeményezés a MÉTA ’90? Ifjúsági, amelyet a SZISZ KB legutóbbi, 16. plénumülé- se után jelentettek be. Elnevezését a régi diákélet népszerű labdajátékáról kapta, mely úgy kezdődött, hogy az egyik játékos a feldobott labdát az ütőjével a lehető legmesszebbre kiütötte, s így kitűzte a célt. Erre a mozzanatra utalva kapta elnevezését az ifjúsági kezdeményezés, melyről részletesebb tájékoztatást Ivan Bielik, a SZISZ SZKB sajtóosztályának vezetője adott.- Nem új akcióval vagy kampánnyal jelentkezünk - magyarázta -, hanem kezdeményezéssel. A központi bizottság felhívása arra buzdítja a SZISZ-tagokat és ifjú nemzedékünket, hogy minél előbb teljesítsük a pártkongresszus határozatait, a 8. ötéves tervidőszak feladatait. Ugyanakkor irányt is szab, hogy miként és hogyan végezzék munkájukat.- On szerint hogyan?- Alkotással, a tudományos-műszaki vívmányok alkalmazásával, kockázatvállalással, szorgalommal, tehetséggel. Úgy, hogy ki-ki a legjobb szándéka és lehetősége szerint tanulmányi, munkahelyi, közéleti vagy társadalmi célt tűz ki maga elé. Kidolgozza a cél elérésére legalkalmasabb programot. Azután teljesíti, illetve túlteljesíti, Fontos a konkrét cél és program. Arra számítunk, hogy megvalósításához az eddig bevált ifjúsági akciók és mozgalmak részeseiként kezdenek hozzá a fiatalok. Ám lehet saját kezdeményezésen alapuló, új és sajátos módszerekkel is. Fontos a kezdeményezés.- Miben?- Az ifjúsági szövetség által patronált öt fontos, népgazdasági területen. Ezek a következők: elektronizálás, robotizálás, mezőgazdaság, élelmiszeripar, munka- és környezetvédelem. Az utóbbit tartjuk a legfontosabbnak.- Hol kapcsolódhatnak be?- Ki-ki a neki legmegfelelőbb helyen, ahol tanul, dolgozik, vagy lakik. Akár az iskolájában, akár a munkahelyén, vagy lakhelyén, esetleg máshol. A hangsúly azon van, hogy ott dolgozzon ahol a legtöbbre képes.- Milyen lesz az ellenőrzés és értékelés?-Évenként kétszeri, főleg tényeken alapuló. Kerülni fogjuk az általánosításokat, mert például keveset mond annak a megállapítása, hogy társadalmi munkában ezer órát dolgoztak a fiatalok, fontosabb annak a közlése, hogy mikorra mit építettek fel. Az eddigi formális, csak a látszat kedvéért írt értékeléseket, jelentéseket feltétlenül kerülni fogjuk.- Mi lesz az ifjúsági kezdeményezés jellemzője?-Elsősorban a céltudatosság. Amihez természetesen kapcsolódik a minőségi változásokkal járó gondok és küzdelmek vállalása. A mainál többet, jobbat elérni a megszokott módon nem lehet. Ami pedig új, nem mindjárt arat sikert és elismerést, de bízunk a kezdeményezésünkben, akaratunkban, erőnkben... Mindjárt példát is mondott a követésre érdemes, ifjúsági kezdeményezésre. A Bratislava és Kassa (Koéice) között közlekedő 100/101 -es számú gyorsvonat a TÁTRÁN azóta nem késik, és azóta kap az utasoktól elismerő, dicsérő szavakat, amióta működését különös gonddal figyeli az Ifjúsági Fényszóró mozgalom őrjárata. Most arra készülnek a fiatalok, hogy üzemeltetését is átveszik. Több mint száz ifjú vasutas érdekelt ebben. Ján Simöák mérnök, a vasúti számítástechnikai csoport vezetője, ifjú kommunista vállalta az üzemeltetéssel, az új, az elektronizálással kapcsolatos változások kidolgozását. Egy másik ifjú kommunista, Ján Sarak mérnök vállalta a brigádrendszerű munkaszervezés és bérezés irányítását. És az említett, több mint száz ifjú vasutas mindegyike kitűzte maga elé a célt, kidolgozta a programot annak érdekében, hogy a TÁTRÁN gyorsvonat közlekedése, tisztasága, és utasainak ellátása példás legyen. Példás legyen az üzemanyag-fogyasztástól kezdve az étkezőkocsiban vásárolható ételek, italok választékáig és minőségéig mindenben. Megemlítette persze azt is, hogy ezt az akciót eredetileg kilenc fiatal kezdeményezte, s nem is volt olyan könnyű ennek a kezdeményezésnek az elfogadtatása. Nem lesz könnyebb a cél elérése, programjuk megvalósítása sem, de az ifjúsági jelzőt viselő TÁTRÁN gyorsvonat példás lesz. Szóval, ilyen küzdelmek nyomán létrejövő, a tegnapinál, sőt a mainál is többet, jobbat ígérő kezdeményezés a MÉTA ’90. HAJDÚ ANDRÁS ÚJ SZÚ 1986. VII. 18.