Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1986-11-21 / 47. szám

* A TÁBORNOK SÖTÉT SZELLEMEI ,,Állami ügy, hogy Mose Dajan megszegte-e a törvényeket. A leg­fontosabb, hogy megmentettük ezt a ragyogó gyűjteményt" - mondotta Teddy Kollek, Jeru­zsálem polgármestere egy figye­lemre méltó régészeti- kiállítás megnyitásakor az Izrael Múzeum­ban: Mose Dajan magángyűjte­ményét mutatták be a közön­ségnek. Harminc vörös agyagból készí­tett életnagyságú embert formázó koporsó, ijesztően kifejező arcvo­násokkal szinte tüntetőén nehéz­súlyú szellemekre emlékeztetőén áll az első csarnokban. Dajan ma­ga ásta ki a kanaáni halottak kultu­szának ezeket a tanúit a Deir el Balahban. Dajan lelkes amatőr régész volt. Hadjáratai alatt mindig szakított időt magának arra, hogy átkutas­son történelmi lakódombokat, bar­langokat és rommezóket. S amit talált, besorolta magángyűjtemé­nyébe. Törvényellenes eljárásért már életében a kritika kereszttüzé­be került. De senki sem merészel­te feljelenteni. Régiségkereskedők Jeruzsá­• Dajan, a hobbirégész lem óvárosában mint jó vevőjüket ismerték. Még a sivatagban élő beduinok is tudtak Dajan hobbijá­ról, s amit feketén kiástak, először a tábornoknak kínálták. Halála után új tápot kapott a vita arról, hogy mi történjék Dajan ezer darabból álló és nagyrészt egye­dülálló, rendkívül értékes dara­bokból összetevődő gyűjteményé­vel. Végrendeletileg Dajan a teljes gyűjteményt második feleségére, Ráhelre hagyta. Az asszony 2,5 millió dollárra becsülte az egész gyűjteményt. Sok pénzt akart. Az első magángyújtök már a temetés előtt megérkeztek a Dajan-villába. Fennállt a veszély, hogy a gyűj­temény külföldre kerül, mert az Izrael Múzeum nem rendelkezett kellő anyagi eszközökkel, hogy ki­elégítse az özvegy anyagi igé­nyeit. Az izraeli Régészeti Hivatal megtiltotta a gyűjtemény külföldre szállítását. Nem adott azonban jo­gi lehetőséget arra, hogy az állam a gyűjteményt elkobozza. Teddy Kollek, Jeruzsálem polgármeste­re, tőkeerős adományozót kere­sett. Az özvegy végül engedett és egymillió dollárért átengedte a gyűjteményt az Izrael Múzeum­nak. Talli Oman, a múzeum mun­katársa rezignáltan jelentette ki: ,, Igaz, hogy Dajan meglopta a la­kosságot, és ehhez visszaélt hiva­tásával és politikai helyzetével. De nem volt más választásunk. Vál­lalnunk kellett ezt az áldozatot, hogy visszaadjuk a nagyközön­ségnek azt, ami joggal megilleti. “ Az izraeli régészek körében nagy felháborodást váltott ki a ké­tes ügylet. „Nyílt lopásról“ beszél­tek, és arról hogy Dajan „rossz példával“ szolgált az izraeli ifjú­ságnak. Mint majdnem mindenütt a vilá­gon, Izraelben is csak szakértők végezhetnek régészeti ásatáso­kat, mégpedig csak különleges engedéllyel. A történelmi leletek állami tulajdonnak tekintendők. Aaron Kempinsky Tel Aviv-i ré­gész erről így nyilatkozott: ,,Izrael régiségkereskedelmének történe­tében a legnagyobb botrányok egyike egy illegálisan szerzett gyűjtemény megvásárlása ily rendkívül magas áron.“ A gazdag özvegy azonban ra­gaszkodik jogaihoz: ,,Mose nem lopott. Ez ostobaság. Mindig azt mondta, ha valaki emiatt szemre­hányásokat tett neki, hogy jelentse fel. “ Yael, Dajan lánya még most is áradozva mesél gyermekkoráról: ,,Apa mindig istennőkkel ajándé­kozott meg a születésnapomra. Ezek a sötét ősidőkből származ­tak. De sosem léptem be abba a szobába, ahol a koporsókat tar­totta, féltem tőlük.“ Ám éppen ezek képezik a Dajan-gyűjtemény magvát. I. e. 1500-1200-ból szár­maznak, tehát körülbelül Ábrahám idejéből. Félreismerhetetlen az egyiptomi befolyás az emberi ar­cokkal díszített koporsók készíté­sére. Tudósok feltételezik, hogy ezeknek a koporsóknak az ősi alkotói kanaániak voltak, akik egyiptomiak által befolyásolt kul- túrvilágban éltek. A gyűjtemény legértékesebb darabja azonban egy maszk i. e. 7000-ből. Dajan Hebronnál, az ősapák városa közelében találta. Az Együttélés a Bibliával című könyvében ezeket írja a véletlenül talált leletről: „Emberarcot ábrá­zol, de félelmet keltő arcot. Ha létezik hatalom a Földön a rossz szellemek megfékezésére, akkor az ebben a maszkban testesül meg." Egyetlen műtárgy kivételé­vel Dajan gyűjteményében nem szerepelnek a zsidó kultúra tanúi. Dajant csak Palesztina sötét ős­története érdekelte, az az időszak, amikor ott kanaániak és más né­pek éltek. Éppen ezért most felállí­tották azt az elméletet, hogy Dajan esetleg a „kanaániak“ titkos híve volt. Ez az értelmiségiekből álló csoport Izrael alapításának évei­ben a zsidók radikális visszatéré­sét prédikálta földjükre. A csoport szerint a zsidók elidegenedtek sa­ját természetüktől, és éppen ezért nem Salamon istállóiban és Hero- des villáiban kell keresniük múltju­kat, hanem az izraeliek Palesztinái elődjeinél: a kanaániaknál. A kanaániak a legkorábbi név szerint ismert lakói voltak Palesz­tinának. Nem csoda tehát, hogy ezeknek a kanaániaknak az utó­dai, és semmiképpen csak az ara­bok örökösei, akik a VII. század­ban hódították meg a szentföldet. Ez a viszálykodás az igazi ősöktől a kívülálló megfigyelő szá­mára lényegtelen gondolati játék­nak tűnhet, de olyan történelmi tudattal rendelkező népeknél, amilyenek a zsidók és a paleszti- naiak, ezek a viták á régészeti ásatásiakról növelhetik az ellenté­teket. így az arab országok azt állítják, Izrael sérti a nemzetközi jogokat, amikor ásatásokat végez Jeruzsálemben és a megszállt te­rületeken. Többször kísérletet tet­tek arra is, hogy emiatt elérjék Izrael kizárását az UNESCO-ból. Ennek az arab ellenállásnak az izraeli ásatásokkal szemben talán az a mélyebb oka, hogy keresik saját gyökereiket, és úgy érzik, az izraeliek ezzel is megfosztani tö­rekszenek az arabokat a hazájuk­hoz fűződő történelmi jogaiktól. (DIE WELTWOCHE) ÚJ SZÚ 15 SZUPERHAZUDOZÓ ’86 KERESTETIK A burlingtoni hazudozók klubjá­ban már csaknem 60 éve minden esztendőben keresik a világ leg­nagyobb füllentőjét. A cselek, apró hazugságok és kitalált történetek gyűjtőinek ez a klubja ugyanis évente rendezi meg versenyét, amely eredményeként kikiáltják az az évi Münchausen bárót vagy Háry Jánost, tehát a füllentek kö­zül is a világbajnokot. William Bra- mem, a klub tagja elmondta, most az 1986-os legeredetibb hazug­ságra várnak, s a világ minden tájáról érkező történetek, mondá­sok, füllentések közül válogathat­nak. 1985-ben az oklahomai Mary Weatherly nyerte a versenyt azzal az állításával, hogy a szél náluk olyan erős volt, hogy a paradi­csom tőkéire vetődő napsugarakat elhajlította. Érdemes még felidézni a veronai Robert Johnson kijelen­tését, aki barátjáról azt mondta: „Olyan lassú, hogy a 60 perc nevű tévéműsort másfél óráig nézte“. CSELES „CSÓRÁS“ A dél-angliai Salisbury három üzletének eladói magukon kívül lehettek, amikor a szemük előtt egy derékig meztelen, attraktív nő sétálgatott. Hamarosan magukhoz tértek, hogy ismét magukon kívül legyenek - ezúttal a dühtől, ugyanis, míg némán figyelték a sétáló hölgyet, annak társa több mint 3 ezer font sterling értékű árut lopott el az üzletből. A rendőrség hiába nyomozott a tolvaj után, senki sem volt képes megadni a személyleírását. Mindenki csak a szőke hölgy bájaira emléke­zett ... „SÖRHÁBORÚ“ „Sörháború“ dúl a Közös Pia­con az NSZK és a többi sörgyártó ország között. A nyugatnémet ér­dekek szolgálatában álló hatósá­gok egy közel 470 éves „sörtör­vényre“ hivatkoznak, amely sze­rint a komlón, malátán, élesztőn és vízen kívül más nem lehet a sörben. Márpedig a többiek tar- tósítókat, habzást stabilizáló sze­reket és ízesítőket is használnak. Az EGK luxemburgi bíróságán el­járás indult az NSZK ellen, mert tiltott kereskedelmi korlátozással akadályozni akarja a külföldi sörök importját. A perben az ügyész - angol... KUBA A KÁBÍTÓSZER ELLEN Kubában 16 év alatt 335, nem­zetközileg körözött kábítószer-ke­reskedőt tartóztattak le - írja a Bo­hemia című havannai lap. Többek között lefoglaltak több mint 20 re­pülőgépet és 60 hajót, amelyeken összesen 250 tonna marihuana, 1 tonna kokain és más porok vol­tak. A kábítószert a karib-tengeri országokból vitték az Egyesült Ál­lamokba, de a rossz időjárás a csempészeket a kubai partok megközelítésére kényszerítette, így csapott le rájuk a kubai ren­dőrség. XI. 21. • Kahane szónokol A Kahane-portré Kahane 1932-ben Brooklynban született. Apja buzgó cionista volt, a jobboldali revizionista mozgalom tagja. Az 50-es években avatták rabbivá, és ekkor szerzett jogi diplomát a New York-i Egyetemen. 1958-ban nősült, majd hamarosan a Howard Beach-i zsinagóga rabbija lett Queensben, ahonnan később kirúgták. Saját bevallása szerint ezt nem bánta, mert utálta gyülekezetének újgazdag zsidóit, akik „százezer dolláros lakásokban laktak, de bútoruk nem volt“. 1962-ben Izraelbe költözött, New Yorkban hagyva feleségét és négy gyermekét. Rokonainak azt mondta, hogy hamarosan az izraeli kormány tagja lesz. Négy hónap múlva állás nélkül, anyagilag leégve tért vissza az USA-ba. 1963-ban egy gyerekkori barátjával, Joseph Churbával létrehozott egy szervezetet, amely az amerikai hírszerzés és más intézmények számára gyűjtött adatokat. Két évvel később megalakították a Július 4-e mozgalmat, azzal a céllal, hogy az amerikai egyetemeken a vietnami háborút támogató diákcsoportokat alakítsanak. A vállalkozás pénzhiányban egy hónap múlva megbu­kott. 1968-ban írt egy könyvet Churbával, amiben azt fejtegetik, hogy ha az Egyesült Államok cserbenhagyja Dél-Vietnamot, akkor ezt teszi Izraellel is, és ezért az amerikai zsidóknak feltétlenül támogat­niuk kell a háborút. A hatvanas évek végén Kahane megalapította a Zsidó Védelmi Ligát, mert úgy találta, hogy főleg a négerek és a Puerto Ricó-iak részéről felerősödött az antiszemitizmus, és a zsidó fiatalságot minden érdekli, csak zsidó voltuk nem. 1970-ben már tízezer embert számláló szervezet, amelynek tagjait hamarosan kezdték letartóz­tatni, mert szovjet és arab tulajdonú ingatlanok ellen intéztek bombatámadásokat, valamint arab és szovjet diplomatákat zaklattak, illetve bántalmaztak. 1971-ben gyújtóbombák gyártásáért maga Kahane is egy New York-i bíróság elé került, ahol öt év börtönre ítélték, de a végrehajtást öt évre felfüggesztették. Még ebben az évben ismét Izraelbe költözött, azzal a céllal, hogy felállítson egy zsidó oktatási központot. Az innen kikerülő amerikai zsidó hallgatók az USA-ba visszatérve a baloldali zsidók ellen léptek volna fel. Egy New York-i üzletember, aki ötvenezer dollárt adott a vállalkozáshoz, azzal vádolta Kahanét, hogy a pénzt politikai kampányának finanszírozására fordította. Az 1973-as választásokon el is indult a Kach párt jelöltjeként, és csak néhány száz szavazaton múlott, hogy bekerüljön a knesszetbe. Közben fokozta az irányítása alatt álló Védelmi Liga tevékenységét az USA:ban. Különösen a 72- es müncheni olimpián elkövetett merénylet után terveztek erőszakos cselekményeket, mint például a washingtoni iraki nagykövetség felrobbantását és Brezsnyev tervezett amerikai útjának megakadá­lyozását. Bombamerénylet révén akarták jobb belátásra bírni Armand Hamert, az Occidental Petroleum elnökét és David Rockefellert, a szovjetekkel fenntartott kapcsolataik miatt. Kahane parancsot adott a washingtoni szovjet nagykövetség elleni fegyveres támadásra is. Utasította a Védelmi Liga egyik középiskolás tagját, vegye rá tanárat arra, hogy kérjen fel egy szovjet diplomatát egy előadás megtartá­sára az osztály számára, ahol aztán a merényletet a Liga végrehaj­totta volna. Az utasításokat tartalmazó leveleket az izraeli titkosszolgálat elfogta és továbbította az FBI-nak. Mikor Kahane 1974-ben vissza­tért az USA-ba, ezeket használták fel arra, hogy végrehajtsák a három évvel korábbi ítéletet, bár csak egy évet kellett leülnie. A palesztinokkal kapcsolatos véleményét először 1974-ben Izrael­ben fejtette ki. A Zsidó Gondolat című könyvében azt javasolja, hogy hozzanak létre egy égész világra kiterjedő terrorista-ellenes zsidó szervezetet, amely félelmet terjeszt mindenütt és elpusztítja az arabok lelkét. Mivel az izraeli kormány nem helyeselte az elképze­lést, 1975-ben létrehozta az arabellenes Terror a Terror Ellen nevű szervezetet, és különböző merényleteket követtek el ártatlan arabok ellen. Ezért és más vádak miatt már több mint húsz alkalommal tartóztatták le Kahanét, utoljára 1984 januárjában felkelésre való felbujtás vétsége miatt. Kahane gyakran hangot ad az arabok elleni gyűlöletének. Egy beszélgetés alkalmával ezt nyilatkozta: „Nem vádolom az arabokat azért, mert gyűlölnek minket. Hajdanán ez az ő földjük volt. Az izraeli arabok a PFSZ-t támogatják. Úgy szaporod­nak mint a nyulak és a jelenlegi növekedési ütemet figyelembe véve 25 éven belül átveszik a knesszet irányítását. Nem fogom feláldozni a cionizmust a demokrácia kedvéért. Csak egy megoldás van. Az araboknak el kell hagyniuk Izraelt. Természetesen ez nem szép dolog. Az szép, amikor Izrael bombázza a PFSZ-t Libanonban, és asszonyok és gyerekek halnak meg? Ügyes bombáink vannak, nem szépek." „Hogyan hajtaná végre ezeket az elképzeléseket ha ön lenne az izraeli miniszterelnök?“ - kérdezte a riporter. „Azt monda­nám az araboknak, hogy menjenek el. Nagylelkű kárpótlást ígérnék nekik. Ha visszautasítanák, erőszakot alkalmaznék.“ „Ezt hogy érti? Marhavagonokban éjszaka deportálná őket?“ „Igen! Nem vagyok fajgyűlölő. Az a zsidó a fajgyűlölő, aki azt mondja, hogy az arabok egyenrangú állampolgárok lehetnek egy zsidó államban.“ Kahane már számos törvényjavaslatot megfogalmazott, ami erő­sen emlékeztet a náci Németország, törvénykezésére, például az arabok kitoloncolása Izraelből, két évvel büntethető az a zsidó nő, aki nemi kapcsolatot tart fenn arabbal, az aki a Bibliában és a Talmud- ban foglaltakról az állítja, hogy nem igaz, fajgyűlölő és három év börtönnel sújtható. Hasonló haraggal lép fel liberális felfogású zsidó politikusok, újságírók, művészek és a háború ellen tiltakozó fiatalok ellen is. Valószínű, hogy Kahane még hosszú ideig szerepet fog játszani az izraeli politikai életben, és növeli befolyását azzal arányosan, ahogy az izraeli társadalom etnikai, társadalmi és politikai értelem­ben polarizálódik. (The New York Review) t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents