Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-14 / 46. szám
A Kommunista Internacionálé felhívására a Spanyol Köztársaság megsegítésére világszerte szolidaritási bizottságok alakultak. Az aktivisták nyilvános gyűléseken, az utcákon és házról házra járva, valamint a sajtó útján ismertették a spanyolországi helyzetet. Arra is kitértek, hogy a spanyol fasiszták győzelme esetén a fasiszta hatalmak a világ újrafelosztását fogják követelni, s hogy újabb háborúra készülnek. Kezdetben erkölcsi szolidaritást és anyagi támogatást kértek a Spanyol Köztársaságnak. Később, amikor a fasiszta hatalmak a köztársaság ellen intervenciós csapatokat is bevetettek, á felvilágosító tevékenység mellett arra is felszólították az antifasiszta fiatalokat, hogy jelentkezzenek önkéntesnek. A kommunista pártok minden országban nagy propagandát fejtettek ki, elsősorban hadviselt vagy katonailag kiképzett önkéntesek toborzására. A be nem avatkozási politika miatt nem volt könnyű kijutni Spanyolországba, a hatóságok tiltották. Különféle utakon mentünk, és mindegyik veszélyes volt. Csak a nemzetközi szolidaritás segítségével vált lehetségessé az odajutás. A Francia Kommunista Párt közreműködésével az önkéntesek két fontos útvonalon - Mar- seille-ből hajóval indulva, Perpignan francia határvárosból vezetők segítségével jutottak el a Spanyol Köztársaságba. Mentek a világ minden részéről, ötvennégy országból, keresztények, zsidók és mohamedánok, hivök és ateisták; Európából franciák - ők voltak a legtöbben a fasizmus elől elmenekült németek, olaszok, lengyelek, majd angolok és csaknem minden más nemzet fiai. Jelentős számban érkeztek az USA-ból, Dél-Ame- rikából és Kanadából, sót Afrikából és Ázsiából is. Az első internacionalista önkéntesek, akik között magyarok, csehek és szlovákok is voltak, a spanyol milícia soraiban nemzetiségi csoportok szerint kisebb-na- gyobb egységekben, majd századokba és zászlóaljakba szervezve, bámulatba ejtve barátot és ellenséget, győztes ütközeteket vívtak a Madrid felé nyomuló ellenséggel. Az első nagy, mintegy hatszáz főnyi nemzetközi csoport 1936. október 10-én érkezett meg a Spanyol Köztársaságba. Megvolt a lehetőség nemzetközi brigád szervezésére. Az elsőt, a 11 -es és a másodikat, a 12-es számút októberben és november elején négy, egyenként 600-650 fős lövészzászlóaljból, zömében franciákból, belgákból és németeké bői szervezték meg. Egy zászlóaljban három lövész és egy géppuskás-század volt. Egy század három szakaszból és a parancsnokságból, azaz 120-130 emberből állott. Egy brigád létszáma a híradósokkal, az utászokkal, a lovasszázad katonáival, egy páncéltörő üteg kezelő- személyzetével, az egészségügyiekkel és a parancsnokság tagjaival együtt 3000-5000 fő volt. Amint a külföldi önkéntesek érkezése lehetővé tette, további öt nemzetközi brigád alakult. Megalakításukban ismert munkásmozgalmi vezetők, többek között az olasz Luigi Longo, Pal- miro Togliatti és Pietro Nenni, a francia André Marty és Pierre Rebiele, valamint a lengyel Stefan Wisniewski és Karol Swierczewski (Walter tábornok) vettek részt. De jelentős munkát végeztek a szovjet tanácsadók is, például a II. világháborúban ismertté vált Rogyinov Malinovszkij marsall, Kondratyev ezredes és Potcsenko ezredes, politikai megbízott. Az utóbbi kettő tábornokként esett el a nagy honvédő háborúban. Kitűnőek voltak a szovjet pilóták és harckocsizók is. A külföldi önkéntesek soraiban sok katonai tapasztalatokkal is rendelkező munkásmozgalmi vezető volt. Ezeket az egységeket zömében olyán emberek alkották, akik nagyon jól tudták, miért mentek a fasizmus elleni háborúba, akik meg voltak győződve arról, hogy Spanyolországnak a fasizmus igája alól való felszabadítása nemcsak a spanyolok, hanem az egész haladó emberiség ügye. Mi, csehszlovák állampolgárok csaknem háromezren voltunk a nemzetközi brigádokban. A Dimitrov és Masaryk nevét viselő zászlóalj jelentős részét csehszlovák önkéntesek alkották. A Jozko Má- jek nevét viselő tüzérségi egység, valamint a Kari Liebknechtröl elnevezett üteg harcosai, Kalousek, Kubín, Ondruá, An- tos, Ján Chovanec, Nagy István, Fábry István, Vejcsek Leopold, Stern Jenő és továbbiak hazánkfiai voltak. A tankelhárí- tóknál - a sládkoviőovói Veisz Géza és mások. A csehszlovák önkéntesekből Az interbrigadisták egy csoportja az ebrói ütközet előtt. A kép jobb oldalán, térdelve, a szerző szervezett légelhárító üteg, a fasiszta pilóták réme volt. Szemtanúja voltam, amikor egyetlen légitámadásban három ellenséges Fiat vadászgépet lőtt le. Sokszor tüntette ki magát Ivan Mrkva, Oldnch Hacken, Jozef Hruáka, Tornáé Bohaty, Ladislav Pískovsky s a többi csehszlovák harckocsizó és pilóta. Felbecsülhetetlen szolgálatot tettek a csehszlovák hadikórház orvosai, dr. Thaller, dr. Jesen, dr. Holubec, dr. Klík, dr. Kisch (Egon Erwin Kisch öccse), dr. Vlasta Veseiá, dr. Olga Vaneőková, dr. Mária Káliéová. a mútösnövérek, Helena Petrááová, Stefánia Polaőeková, Muczer Rozália és mások. A magyar zászlóalj katonái, mintegy 1200 önkéntes, sok országból jöttek Spanyolországba, egy cél érdekében. De egy nemzet fiai voltak, hamar összeszoktak. A harcokban megedződve az egység a legjobb zászlóaljak egyike lett. A nemzetközi brigádokban két magyar tábornok, Lukács Pál (azaz Zalka Máté) és Gál János, több őrnagy, kapitány és sok hadnagy meg altiszt harcolt, még a spanyol egységekben is. A nemzetközi brigádok a spanyol hadszíntéren a legjobb spanyol csapatok oldalán rohambrigádokként vettek részt a harcokban. Az egyik nevezetes helyszín a sok közül, ahol a nemzetközi brigádok is harcoltak, az ebrói front volt. 1938 áprilisában a fasiszták kettészakították a köztársaságot, s elérték a Földközi-tengert. Hadseregcsoportunk az Ebro folyónál feltartóztatta támadásukat, de déli irányban a tengerparti síkságon tovább nyomultak. Csak a Valenciától mintegy 80 kilométer távolságban kiépített védelmi vonalnál sikerült megállítani őket. A fasiszta hadvezetés minden áron be akarta venni Valenciát is. Július elején nagy erőkkel akarta áttörni az ottani vonalakat. Hogy segítsünk, mentesítsük Valenciát a rettenetes erejű támadástól, hadvezetésünk terve szerint az Ebro-hadsereg- nek, mintegy 100 ezer embernek át kellett kelnie az Ebro folyón. Köztük az 5. spanyol ezreden kívül az akkor, a legénységi állomány többszöri feltöltése után már 50-60 százalékban spanyolokból és katalánokból álló nemzetközi brigádoknak is. Az éj leple alatt pontonokat, halászladikokat, dereglyéket szállítottunk és rejtettünk el a folyó menti cserjésekben, nádasokban. Július 25-én hajnali két órakor a 13. nemzetközi brigád 3. zászlóalja, a magyar zászlóalj (amely géppuskásszáza- dának helyettes parancsnoka voltam) mintha a földből bújt volna elő, szinte ott termett az Ebro bal partján. A katonák kihúzták a nádasból és vízre eresztették a csónakokat, s néhány perc alatt a 3. század Kerznár Károly századparancsnokkal az élen szinte egy zörrenés nélkül szállt csónakba és már evezett is a jobb part, az ellenséges állások felé. Már a folyó közepe táján voltak, amikor a fasiszta őrszem észrevette őket. A túlpartról tüzet nyitottak. Három bajtársunk élete árán katonáink partot értek, és hídfőállást létesítettek. A többi század már erősebb ellenséges tűzben, de gépfegyvereink támogatásával, ugyancsak csónakokkal kelt át az Ebrón. Jobb oldalunkon a lengyel interbrigadista századok is hasonló módon jutottak a túlsó partra. Balszárnyunkon a 14. interbrigád francia egységei és a spanyol 5. ezred kemény ellenállásba ütközött. Előttünk jelentős magaslatok voltak. Jóformán meg sem virradt, fasiszta repülőgépek százai jelentek meg, keresztülkasul pásztáztak, bombáztak, és tüzeltek nehézgépfegyvereikból. A fasiszták repülő bombái és messze hordó ágyúi felgyújtották a visszafoglalt falvakat, Fatarellját, Corberát és Asco határában a még be nem takarított termést. Égtek az erdők és minden, ami éghető, amerre csak szemünk látott. A gyalogos századok ennek ellenére gyorsan nyomultak előre. De mi, nehéz- géppuskások megfeszített erővel is szinte csak mászni tudtunk a magaslatokra. A gépfegyvereken kívül lőszert, csákányt és lapátot is magunkkal kellett vinnünk. Hogy túlságosan ne maradjunk le a gyalogságtól, úgy könnyítettünk magunkon, hogy e fölszerelést a hadifoglyokkal vitettük. Ők mutatták meg azt is, hol van a frontszakasz-parancsnokságuk. A ház ablakaiból, ahol a parancsnokság volt, tüzet nyitottak ránk, de amikor gépfegyvereinkből minden oldalról több sorozatot adtunk le rájuk, kitűzték a fehér zászlót. Két gyalogos századunk kilenc óra tájt elérte az első megadott célt, az ascói útkereszteződést. Hogy bevárjuk a többi századot, és hogy addig a főseregtől elszakadt kisebb-nagyobb fasiszta csoportoktól megtisztítsuk a terepet, gépfegyvereinkkel Venta de Camposinesnél az országút mentén foglaltunk harci állásokat. Balszárnyunk irányából ellenséges katonákkal telt teherautó-oszlop, 15-20 kocsi robogott felénk. Alig 50 méternyi távolságra engedve jól álcázott géppuskáinkból szétlőttük az első kocsi gumiabroncsát. Felszólításunkra meg sem kísérelték az ellenállást. Sokan közülük örültek is, hogy fogságba estek. A jól kiképzett, harcokban megedződött köztársasági csapatok 40 kilométer szélességben 20 kilométer mélységig nyomultak előre. A lengyel interbrigadisták miután rajtaütésszerűen elfoglalták Corbera falut, elérték a Gandesa körüli magaslatokat. A Lister hadosztály a Sierra de Cavalls hegyláncig, mi, a 13. brigád harmadik zászlóalja Gandesa pereméig jutottunk el. Onnan ostromoltuk a várost. Útközben több ellenséges alakulattal ütköztünk meg, amelyeket szétszórtunk, elfogtunk, vagy visszavonulásra kényszerítettünk. Az ebrói fronton csapataink 5 ezer foglyot ejtettek, s több mint 60 löveget, 150 gépfegyvert és sok egyéb fegyvert, felszerelést, teherautókat, valamint nagy mennyiségű élelmiszert zsákmányoltak. Támadásunk még nagyobb sikerét a fasiszták légi fölényükkel tudták megakadályozni. A több mint 100 méter széles folyón épített pontonhídjaink tájára a minden frontról oda összpontosított légierejük naponta bombák ezreit dobta le. Az Ebro felső folyásán létesített zsilipeket kinyitották, s a felénk zúduló vízáradat mindent, ami útját állta, elsöpört. Utánpótlásunkat s a tüzérség, a harckocsik és teherkocsik átkelését hosszú időre lehetetlenné tették, akadályozták. Elegendő utánpótlás nélkül elfáradt, megritkult egységeink ereje további támadásra már kevésnek bizonyult. Amikorra tüzérségünk, tankjaink és tartalék zászlóaljaink mégiscsak átkeltek az Ebrón, akkorra a fasiszta hadvezetésnek már sikerült odavinnie néhány pihent, elit hadosztályt. A gandesai temetőnél több napon át rettenetes, véres harcok dúltak, a fasiszták tüze oly erős volt, hogy szinte felszántotta a terepet. Csaknem egész zászlóaljak őrlődtek fel. A magyar zászlóaljnak főleg a fiatal spanyol és katalán harcosok közül volt nagy a vesztesége, sebesültekben és halottakban egyaránt. De megsebesült Kerznár Károly századparancsnok és Fuchsz (Fazekas) Jenő, a század politikai megbízottja és sokan mások is. Elesett a levoőai Klein József handnagy, Bojtos és Erdélyi elvtárs, a cseh nemzetiségű Slavomír Tichy és az aknavetős Kratochvíl, akik szintén a magyar zászlóaljban harcoltak. Gandesánál esett el a köbölkúti Lath János is. Akik a temetőbe nyomult századokban harcképesek maradtak, ezt a sírhalmoknak és a kriptáknak köszönhették, amelyek mögött némi fedezéket találtak. Nagy volt a fasiszták vesztesége is. Szabad szemmel láttam, hogy Gandesá- ban a házak védelme alatt az ellenséges vöröskeresztes autók egészen a túzvo- nalba hajtottak. Ott fegyveres katonák ugráltak ki belőlük, vagyis az utánpótlás. Ebből arra következtettünk, hogy ók is szorongatott helyzetben voltak. A 13. nemzetközi brigádot, amelybe a magyar zászlóalj tartozott, átvezényelték egy másik frontszakaszra a Sierra Cavallshoz. A fasiszták, köztük a marokkói és az olasz egységek magasabban, tehát előnyösebb helyen, jól kiépített állásaikból szinte beláttak lövészárkainkba. Gyalogsági fegyvereikkel, aknavetőkkel, az előttünk addig ismeretlen félautomata ágyúikkal és repülőgépeikből olyan tüzet zúdítottak ránk, hogy az ágyúk dörgésétől s a gránátok és a bombák robbanásának zajától nem hallottuk, a portól és a füsttől hosszú, végtelennek tűnő időn át nem láttuk egymást. Nagy veszteségeink voltak, de nem hátráltunk. Segítségünkre sietett a 11. nemzetközi brigád Thälmann zászlóalja, és a fasiszták rohamát visszavertük. Szalvai Mihály elvtárs, zászlóaljparancsnok utasítására a 2. századunk megsegítésére három gépfegyverrel az előretolt állásba mentem. Egész kis erődöt építettünk ki, amelyből uraltuk az előttünk levő terepet. A fasiszták rövidesen újabb támadást indítottak. Ismét fergeteges tüzet zúdítottak ránk. Janó, a fiatal szlovák tizedes még holtan is görcsösen szorította gépfegyverét. A fegyverropogás és ágyúdörgés közben nehéz motorok zúgása hallatszott. Amikor az ellenség zárótüzének füstje és pora felszállt, állásaink előtt két-háromszáz méternyi távolságban tankokkal támogatott nagy számú gyalogságot láttunk közeledni. A gyalogságot gépfegyvertüzünkkel föld- refekvésre kényszerítettük, de aztán apránként, mintegy 50-60 méternyire megközelítette lövészárkainkat. Ekkor tüzérségünk - örömteli meglepetésünkre - az eddig még nem látott tankelhárító ágyúink is tüzet nyitottak rájuk. Amikor pedig a dombok mögül előbukkantak félelmetes nehéztankjaink, jobbnak látták visz- szavonulni. Azn Ebro-offenzívával elértük azt, hogy az ellenség a levantai frontról elvonjon csapatokat. A fasiszták Valenciára nehezedő nyomása megszűnt. A harminckét hónapig tartó háborúban mintegy harminc-harmincötezer nemzetközi önkéntes vett részt. A fasiszták oldalán huszonötezer hitlerista német és százhúszezer olasz harcolt. SZÁRAZ JÓZSEF ÖTVEN ÉVVEL EZELŐTT ALAKULTAK MEG A NEMZETKÖZI BRIGÁDOK
