Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-31 / 44. szám
A felszabadulás utáni években különböző találgatások voltak arról, tagja volt-e Fábry Zoltán a kommunista pártnak, vagy „csak“ amolyan párton kívüli bolseviknek tekinthető. A találgatásokra egy beszélgetésünk során adta meg a választ: „ Szögezzük le pontosan. 1927-ben beléptem a pártba, de egy - a párt által rám bízott illegális tevékenység miatt kiléptettek a pártból. Az illegális tevékenység megszűnte után aztán maradt ez a párttag- és mégsem-párttag állapot, mely nem is akadályozta meg, hogy a párt listáján 1931-ben ne kerüljön Stószon a bírói tisztségbe. A társadalmi kötelezettségek - például az én stószi bírói tisztem - nagyon leszűkítették írói tevékenységemet. Én örültem talán a legjobban, amikor az Országos Hivatal — mert nekik kellemetlen bíró voltam - két év múlva (!) nem erősítette meg bírói kinevezésemet. “ Fábry Zoltán kritikusi tevékenysége már korábban eszmei változásokon ment át s ezek magatartásbeli és világnézeti szemléletváltással fügtek össze. E változások — a húszas évek közepétől — ,.emberirodalmi'' korszakának a második szakaszát érintik. Eszmei elkötelezettségét tekintve mértékadó tanúnk lehet levelezése, továbbá azok a hatósági „bejegyzések“, melyek a korabeli társadalmi körülmények között távolról sem voltak veszélytelenek. Ez utóbbiak cáfolják azokat az „újkeletű“ gyanakvásokat is, melyek szerint az idegen (német) környezetben éló Fábry tevékenységét szülőföldjén nem (vagy csak kevesen) ismerték, s ezzel magyarázható, hogy „megúszta“ a vészterhes időket. P olitikai és magatartásbeli fejlődésére jellemző, hogy Földes Sándor - akinek meghatározó szerepe volt Fábry világnézete alakulásában - már 1924 márciusában Leninről és az orosz regényről szóló cikket küld Fábrynak. Földes, a proletárköltó nemcsak az életvitel gyakorlati- problémáiban világosítja fel Fábryt, hanem a politika cselekvés terén is döntő befolyással volt rá. Földes szerint a kapitalista élet gazságaiba ,,csak az oroszországi híd vezethet ide friss levegőt“. Ó az, aki 1925. júliusi levelében fütyül a ,, kollektív eszme lövészárkai“-ra s inkább a ,,kollektív tett megelevenedé- sét“ tartotta sürgetőnek. Ezekben a hónapokban a Munkással való együttműködés lehetőségeire is gyakorlati tanácsot adott. A magánélet szférájából idézhetjük a hívó Krammer Jenővel való levélváltását, aki a kommunizmust az Igazság kikiáltásának tekintette, de mint irta, nem tud két urat szolgálni, s ezért csak a férfimunka javát vállalhatja: ,,A Világító Igazság mellett - a Jóság melege maradni“. Fábry válaszában (1926. október 12.) ,,A világító Igazság (a pörkölő Igazság)“ mellett jólesóen fogadta a ,.Jóság melegét“ s úgy tekintett erre a közös küldetésre, mint szükséges ,,élettartalékra“.,.Lehet, hogy valamikor (biztos, hogy valamikor) ez a tartalék fogja eldönteni a harcot. Mi: rohamcsapat vagyunk - Ti vagytok a derékhad. Kell, hogy Ti többen legyetek, erősebbek, jobbak. Ez - stratégia, világos felismerése a helyzetnek.“ Ezek a sorok is egyértelműen utalnak Fábry eszmei elkötelezettségére, (gy többek között arra is, hogy ez az elkötelezettség nem a kor szektás kísértéseivel hatott Fábryra, hanem a lenini elvek (a későbbi népfrontkorszak politikai hitvallása) érződik bennük. A Sziklay Ferenccel történt levélváltásában 1927 márciusában arról írt Szik- laynak, hogy: ,,A proletároknak már a harmadik regényt fordítom, és mindegyik könyv alakban is megjelenik a Munkás-beli közlés után. Persze: ez a munka - a ti szemetekben - bűn. Nem baj. “ Ez az utalása egyébként nyilvánvalóvá teszi, hogy a Munkással, a CSKP sajtóorgánumával való együttműködése vízválasztó-szerepet töltött be világnézeti szemléletváltásában. Fábry először 1925. október 27-én jelentkezik a Munkás hasábjain. A lap Pável Dorohov Golgota című regényéből közölt részletet, Fábry bevezetőjével és fordításában (név nélkül). A kötet a Munkás kiadásában 1925-ben könyvalakban is megjelent. F ábry tudatosan vállalta az új eszmékkel való találkozást, majd később a sorsközösséget is. Azt mondhatjuk tehát, hogy az 1923-ban kritikussá vált Fábry három év múlva a marxista-leninista eszmék vonzáskörébe került, s ehhez az eszmeiséghez - pártbeli helyzetétől függetlenül - élete végéig hú maradt. Hogy ez a ,.vergődő, szent nagy akarás“ (Sziklay) nemcsak póz volt, hanem bástyafok is, bizonyítja az 1927. január 29-én volt menyasszonyának küldött levele is. Bár tudta, magatartását nem fogják megérteni, sőt netán megvetik érte, tisztában volt azonban azzal is, hogy roia „az neletet az utánunk következő generáció fogja kimondani, mert az igazán meg fog látni“. A vallomás a védés vádbeszéd ok és okozati összefüggésében többek között így szólt: „Az első tévedése és félelme, hogy én az ellenséghez pártoltam át. És nem mondja ki, de érezni lehet, hogy a cseheket érti alatta. Engedje meg, hogy nevessek, és megnyugtassam: nem, ennyire nem juthattam. A cseh nacionalizmust éppúgy utálom, mint minden más, csak a hatalmasok érdekét és a szegényeket kisemmizó nacionalizmust. Hogy mindjárt az elején tisztán lásson és elrettenjen: íme a hitvallásom: minden sorom, egész életem a kisemmizetteké, az újra háborúba indítandó emberbarmoké. Életem: az emberé, minden emberé, minden egyformán szenvedő kreatúráé és elsősorban a legkínzottabbé: a proletáré. Kommunista vagyok? Lehet. Nem pártember, de kommunista annyiban, hogy küzdők a kapitalisták álarc-nacionalizmusa ellen, úgy ahogy egy Barbusse küzd, úgy ahogy minden ország és minden nyelv első emberei küzdenek, mert az a jövő és Stószon ismeretlen, a csendőrőrs parancsnoka szerint azonban feltehetően Fábry Zoltánról van szó, aki „még 1922- ben is Magyarország nagy barátja volt“. A törzsőrmester szerint Fábry a későbbi években ,,bigottá vált, melyből a magyar fehérterror gyógyította ki, és most mintegy két esztendeje kimondott híve a kommunizmusnak. A stószi kommunista pártban népművelőként szerepel, ezenkívül levelezője-kritikusa - a bratislavai A Reg- gel-nek és néha a Kassai Napló-nak is. “ E jelentés szerint Fábry anyagi helyzete miatt kényszerült a laptudósítói szerepre, s bár a párttagságot nem tudták bizonyítani, arról tudomásuk volt, hogy Fábry ezekben a hónapokban előadókörúton vett részt Szlovákia több városában. A jelentés németnek, vagyontalannak és volt főhadnagynak ismeri, rossz születési adatokkal. 1934-ben a csendörség stószi kirendeltsége tájékozatlanságát helyesbítve közölte feletteseivel, hogy „Zoltán Jósef Jan Fábryt“ forradalomra való uszítás miatt egyhónapos elzárásra ítélték, s a szepsi (Moldava nad Bodvou) járási hivatal pedig 200 Fábry Zoltán a kommunisták soraiban a lelkiismeret parancsa. ...A jövőt csak az szolgálja, aki az emberiséget szolgálja, aki így hisz az emberiség renais- sance-jában és aki így teszi is csakugyan - nemcsak írásban, de tettben, a mindennapi életben... Ma ott tartok, hogy testvérem: Jifí Wolker, a csehek leglángolóbb lelkű proletárforradalmár költője, aki szegény 23 éves korában halt meg tüdöbajban, és a legnagyobb ellenségem egy magyar kurzusíró, a pekárféle vakok, ezek a főúri lakájok. Hogy hogy jutottam ide? A fájdalom nacionalizmusa után ledültem testben legyőzve a fekvószékbe. És itt a fekvőszékben volt az én forradalmam. Könyvek, írások során a világ kezdett hozzám egyre erősebben és hangosabban beszélni. Ittam a »mérget« és - meggyógyultam. A német írók forradalmár embersége volt az, ami felébresztett. Minden külső befolyás nélkül (tehát sértett hiúság, vagy ilyenfélék nélkül) tisztán újra megtalált emberségből esküdtem fel egy láthatatlan lényegnek és dolgozni kezdtem érte. Egy szép nap azt éreztem, hogy kristálytisztán látok mindent, hogy nincs többé zavar: látom az utat, mely az ember felé visz. És vannak, akik jönnek, az én eltűnt, már csak kristályosító pont vagyok, élek másokban, másokért, a kisemmizettek tömegében, a kisemmizettek tömegéért, mindnyájunk egyforma boldogabb emberséges életéért. Persze, az emberrel ez nehezen megy. Még sokat kell szenvednie feleslegesen, amíg végre ráébred emberségére, a mások gazemberségére, arra, hogy milyen sokáig volt - rabszolga. ... hogy mennyire tiszta az én utam és mennyire erős, azt az mutatja a legjobban, hogy az itteni ún. magyar nacionalista köröknek még egyetlen egy esetben sem jutott eszébe, hogy felém árulót kiáltson..." A csehszlovák biztonsági szervek egy „véletlen“ folytán kezdtek érdeklődni Fábry Zoltán tevékenysége iránt. A bratislavai Rendőrigazgatóság 1927. szeptemberében egy feljelentés alapján Fábry József századost kereste, aki „a magyar hadsereg betörésekor“ (értsd: a Tanács- köztársaság hadművelete) Losonc (Lu- őenec) városparancsnoka volt. A csendörség stószi (Stós) kirendeltsége az említett személyt ugyan nem ismerte (később kiderült, hogy Szombathely a tartózkodási helye), de tájékoztatást adott Fábry Zoltánról, akit 1921 után mint politikailag nem megbízhatót és az „állammal szemben ellenséges személyt“ a Kassai Napló folyóirat (!) újságíróját tartják nyilván, feltételezve hogy bátyja az illetőnek (!). Kósób kiderült, hogy Fábry József korona pénzbüntetést szabott ki rá, mivel mint kommunista bíró nem volt hajlandó 1932 telén a kommunista párt betiltott gyűlését feloszlatni. Ez a jelentés már „nagy magyarnak“ és 1925-től erős kommunista befolyás alatt állónak tekintette Fábryt, akit 1931-ben kommunista bírónak is megválasztottak, elnyerte a nem-kommunista lakosság támogatását is. A jelentés „nagyon hatásos szónoknak“ mondotta Fábryt, aki „lelkesen részt vesz a helyi kommunista párt tevékenységében" és állandó levélbeli kapcsolatot tart fenn a kommunista mozgalom szlovákiai vezetőivel, „annak ellenére, hogy magyar". Az örsparancsnokot helyettesítő törzsőrmester összegezése: „Egyébként Fábry lobbanékony és a párttagokra gyakorolt hatásával, mint kommunista az állam számára veszélyes személy“. A jelentések arról nem tudtak, hogy Fábry a harmincas évek elején kurírszolgálatot teljesített Kelet-Szlovákiában. Ezt a tevékenységét a Korunk-elöfizetők szerzésével fedezte. így juttatták el a pártszervezetekhez azokat az anyagokat, melyeknek postai kézbesítése - mozgalmi okokból - veszélyesnek bizonyult. A stószi pártszervezet üléseit többször a Fábry-házban tartották. Az államügyész helyettesének küldött tájékoztatás szerint az Országos Rendőr- igazgatóság 1932-ben közölte, hogy Fábry a kommunista párt tagja, a Prágai Magyar Hírlap előfizetője, A Reggel és a Kassai Napló levelezője, továbbá Az üt című kommunista folyóirat főszerkesztője, aki „hallatlanul éles és maróan gúnyos tolláról hírhedt". A kommunista Fábry Zoltán tevékenységéről szólva említést kell tennünk a párt céljaival való eszmei és szervezeti azonosulásról. Fábry — ahogy E. Fehér Pál jellemezte - az „enciklopédikus egyéniség, egy célra koncentrált tudós és író“ arcéléhez tartozott az eszmei elkötelezettség feltétel nélküli vállalása. Azzal magyarázható, ez, hogy a kommunista eszmeiség humanizmusában egyszerre látta a társadalmi bajok orvoslását (akár az osztály harc útján), s a nemzeti, nemzetiségi sorskérdések megoldását, a teljes egyenjogúság elve alapján. Eleve nem érezte magáénak azokat a fenntartásokat, melyeket a cseh írók némelyike vallott a CSKP 1929-es politikai válságáról, annál is inkább, hiszen a párt magyar nemzetiségű vezetői egységesen sorakoztak fel a gottwaldi politika támogatása mellett. Az V. kongresszus időszakát követő évek politikai tevékenysége pedig a Kommunista Intemacionálé eszmei-elméleti következtetéseiből indult ki, s ezeket helyesléssel fogadták a szociáldemokrata munkások tömegei és a szociáldemokrácia baloldali csoportjai és, különös tekintettel az 1935-ös VII. kongresz- szus határozataira. A proletáregység politikája és az antifasiszta erők egyesítése a demokráciáért és a szocializmusért vívott harc feladataként jelentkezett, s így fogadta ezt Fábry is. „Azok közé az élvonalbeli európai írók, publicisták közé tartozik - írta Turczel Lajos az Emberek az embertelenségben című kötete utószavában akik a kommunista pártok helyzetelemzései és riasztó figyelmeztetései alapján elsőként ismerték fel a kibontakozó fasizmus rejtőző világveszedelmét, és tehetségüket maradéktalanul az antifasizmus szolgálatába állították". A _ éhség legendáját (1932), a Kor- r\A. parancs (1934), valamint a Fegyver s vitéz ellen (1937) című kötetei és az időszaki sajtóban megjelent cikkei, tanulmányai bizonyítják, hogy Fábry azonosult a kommunista párt harcával. Ez nem alkalmi szövetséget, hanem politikai azonosulást jelentett számára. Tevékenysége ezekben az években ugyan nem volt mentes az egyoldalú, szektás hibáktól, a kritikai „destruktiviz- mus“ vádját azonban mégis túlságosan globális elmarasztalásnak tartjuk. A kommunisták eszmei-politikai harcának irányait - irodalomban, közírásban - Fábry minden külső kényszer nélkül maga választotta meg. Persze, nem az ,,általános“ humánum szempontjai, hanem a szocialista humánum harci feladatai szerint. Fábry semmit sem csinált „fél szívvel", s a kommunista író az osztályharc feladatai teljesítése során sem adta fel humanista eszméit. A későbbi években, a harmincas évek második felében neofita és szektás túlzásait elhagyva a „vox humana“ útját választva lényegében a szocialista humánum szempontjait érvényesítette. A változást nemcsak a belső felismerés (tévedéseinek, túlzásainak beismerése), hanem külső körülmények (a CSKP és a kommunista pártok stratégiai és taktikai célkitűzéseinek módosulása) is ösztönözték, sőt kényszerítették a szemléletváltást. Ez utóbbihoz hozzájárult a szovjet irodalmi és művészeti életben végbement gyökeres változás, a gorkiji humanizmus győzelme, mely óhatatlanul hatott a munkásmozgalom kulturális és irodalmpolitikájára is. Megítélésünk szerint a „humanista“ eszmék akkor károsodtak, amikor a dogmatikus kultúrpolitika eltorzította az alkotó marxizmus fejlődését, s a szocialista humanizmus szempontjait szektás módon a napi pártpolitikai célkitűzések és feladatok szerepkörére korlátozták. Ez a károsodás a szocialista humanizmus vesztesége volt, viszont Fábry értékítéletében ezekben az évben a humanizmus éppen ezzel a többlettel, a szocialista eszmeiséggel gazdagodott. Az elfogultságból, hiszékenységből eredő tévedések a kommunista Fábry Zoltán számára egy életre szóló leckét jelentettek. Hogy a „bűnbeeső“ kritikus valóban megszívlelte a drágán szerzett tanulságot, bizonyította az is, hogy 1948 után, a személyi kultusz és a dogmatiz- mus minden kísértése és virulens jelenléte ellenére is megőrizte az alkotó marxizmus szellemében fogant szocialista humanista elveit. Nem a pártpolitikával helyezkedett szembe, hanem elvi meggyőződése alapján nem vált a dogmatikus kulturális politikai gyakorlat kiszolgálójává. Más szóval a szocialista értékek és a marxista esztétika védelmét és elveit vállalta a sematizmus pörölycsapásai idején, hasznos útmutatást nyújtva az újjászerveződő nemzetiségi irodalom igénytelenségeivel, szólamaival, imamalmaival szemben. Bölcsen és kiváróan tűrte a rosszallásokat, a kioktatásokat és gyanúsítgatásokat, sőt az érdemtelen sérelmeket is. Nem ingott meg s a XX. szovjet pártkongresszus csak megerősítette öt törekvései helyességében. Abban a felfogásában, hogy a szocialista művészet erejét nem a szólamok, hanem a valós művészi tettek jelenthetik. K ommunista elvhúségét a felszabadulás utáni években sem adta fel. Kommunista, párton kívüli bolsevik volt, évekig az Üj Szó (belső) munkatársa, aki nyugdíjaztatása után sem szakította meg kapcsolatát a párt magyar nyelvű központi sajtószervével. Élete végéig hitvallásaként vallotta: Humánum nélkül semmi sincs, de emberséggel mindent el lehet érni és nyerni... A humánum törvénye a mindenütt és minden körülmények között alkalmazható és megvalósítandó emberségparancs.. FÓNOD ZOTÁN >, DMimram IWffilffl
