Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-24 / 43. szám
A MINDENNAPOK FORRADALMÁRAI LEHETNEK SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI Q9AS 1986. október 24. XIX. évfolyam 43« szám Ára 1 korona Meghökkentőnek tűnhet a cím, s nyomban kérdések özönét szülheti. Ezt elkerülendő, ki is egészítem a félmondatot: A mai népművelők a mindennapok forradalmárai lehetnek, hiszen a szocialista életmód elveitől a mindennapi életbeli gyakorlat olykor eltér. Róluk van tehát Szó, akik a napokban elsősorban egymás között ünnepelnek. A kultúra és a népművelés dolgozóinak is jutott egy nap az esztendőből, amikor munkájukat melegebb, megértőbb szavakkal és kitüntetésekkel jutalmazzák. Az elismerő szavak mellett nyilván elmondják majd azt is, hogy értelmiségünk legrosszabbul fizetett rétegét ők alkotják. Olyan tény ez, amelyről sokszor megfeledkezünk, ha művelődési házak, könyvtárak, múzeumok ünnepi történéseiről és hétköznapjairól Írunk. Ennek is megvan az oka. A velük való találkozásainkat nem a számok, nem a naprakész gazdasági mutatók, nem a beruházások hatékony megtérülése, az automatizáció szelleme határozza meg. Beszélgettem már hideg helyiségben nagykabátban ég, kesztyűben dolgozó könyvtárossal, aki tiszteletdíjából (mert nem főállásban dolgozik) tüzelőt vesz, hogy havonta meghívhasson egy írót vagy költőt olvasói közé. Nem általános, nem tipikus dolgok ezek. Igenis kivételek, amelyekről azért kellett szólnom, hogy érzékeltessem, sokan milyen elhivatottságra képesek a népművelők közül. Azoknak sem könnyebb, akik a jégtörő február után közösségi összefogással épített, egy nagytermes, egy öltözős, egy előcsarnokos kultúrotthonokban vezetnek színjátszócsoportot, művelődési klubot, számítástechnikai szakkört, nyelvtanfolyamot. Látszólag kényelmes, irigyelni való annak a népművelőnek a helyzete, aki a falu közepén álló művelődési palotából még két vadonatúj fiókintézményt is irányíthat a központi községhez tartozó kisebb falvakban. Ugyanakkor neki már meg kell küzdenie a készen kapott dolgok keltette magatartással. Ennek leküzdésére olyan kompromisszumokat kénytelen kötni, amelyeknek a hasznát nem az ott folyó népművelő munkára fordítják. A működtetés méretei, a rendszeressé vált tevékenység arra is készteti a népművelőt, hogy elviselje az épületben üzemelő presszót, kávéházat, tekepályát, az ezekkel járó hátrányokkal együtt. A dolog ma már úgy áll, hogy a helyi nemzeti bizottságoknak legfeljebb bérleti díjat (milyen elenyésző összeg ez a havi nyereséghez képest) fizet a vendéglátóipar. Azt viszont semmi és senki sem garantálja, hogy ez a pénz a művelődési házhoz kerüljön, természetesen a szűkén mért évi támogatáson felül. Miközben még mindig a népművelés létfeltételeinek megteremtése körüli gondokról értekezem, alig ejtettem szót azokról az amatőr művészeti együttesekről, akik olykor egyetlen fillér anyagi támogatás nélkül országos mércével mérhető színvonalon tevékenykednek. Ezek mögött is hivatásos és igencsak elkötelezett önkéntes népművelők állnak. Ók is azoknak a sorát gyarapítják, akikről eddig szóltam. Szerencsére ők vannak többségben, mert a hivatásszerűen a népművelésben elkötelezetten tevékenykedők munkaideje sem hasonlítható össze másokéval. Bár, amikor a gazdaságban egyre több szó esik a korszerű gépek több műszakos üzemeltetéséről, kissé gyarlónak tűnik sok népművelő panasza: nekik este kell a helyükön lenni. Tény, hogy munkaidejük nem szorítható bele műszakokba, sokszor parttalanul folydogál, így megfoghatatlan, végtelen időmennyiségnek érződik. Ehhez járul még, hogy a velük együttműködő amatőr művészeti csoportok tagjai szabadidejüket töltik ezzel a munkával. Kétségtelen, hogy örömmel teszik, akkor viszont miért lehetetlen, hogy a népművelő is örömét lelje az ilyen munkában - még szabadidejében is. Pedig neki csupán a munkaidejét kell az esti próbák, gyakorlások alatt a művelődési házban töltenie. Az igazsághoz tartozik még az is, hogy ebből az első pillantásra egyszerű ügyből örök ellentétek születhetnek a művelődési intézmény egy-egy dolgozója és az „amatőrködők“ között. Lám, ilyen szövevényes anyagi és emberi viszonyok közepette dolgoznak ők. Nem véletlen, hogy a mindennapok forradalmárai lehetnének, ha... ... a többségtől eltérően, egyikük sem hinné, hogy hivatalban dolgozik, ahol elegendő az adminisztrálás lélektelensége. Ehhez azonban szükséges, hogy a közösség eszményét alapelvvé tevő szocialista társadalomban a közösséget leginkább befolyásoló, formáló embereket is munkájuk értéke, fontossága szerint fizesse meg. Egyre több helyen koncentrálják a művelődésre szánt pénzösz- szeget, hogy teljesebben és hatékonyabban támogathassák a kultúrát. Mindez azonban nem kötelező érvényű, s amit csak ajánlgatunk, amivel csupán példálózunk, de szabályozókkal, rendeletekkel nem adunk neki társadalmi súlyt, az nehezen válik általánossá. A legutóbbi évtizedben a társadalmi és egyéni lét anyagi feltételeiben bekövetkezett gyökeresen pozitív változások többnyire nem úgy érintették mindannyiunk tudatát, mint ahogy azt a társadalomtudomány előre feltételezte, (gy nem véletlen, hogy lépéshátrányba kerültünk a mindennapi életbe, a családokba is betörő konzumkultúrával és a humán-elektronikával szemben. A video, a házi videotékák, az önmagukat szabályozó hifitornyok, a szórakoztatás mai „csúcsainak“ tekintett személyi számítógépek (mert az otthonokban mindeddig csak erre használják ezeket) hódítanak. Ha évekkel ezelőtt a népművelés éppen a minőségi és a társadalom rétegeinek igényeihez szabott differenciálással semlegesítette a tévé hatását, akkor a ma bekövetkezett művelődésben és szórakozásbeli rétegződés okán, sokkal nehezebb feladattal került szembe. Most már aligha lehet eredményes az a népművelő, akit gimnáziumi érettségivel „bedugtak“ az egyszemélyes művelődési ház vezetői székébe, mert „szolid egyéniség és jellem“. Társadalomtudományi - felnóttnevelési, közösséglélektani, közgazdasági, filozófiai - műveltség, legalább alapszintű elektronikai ismeretek nélkül aligha küzdhet eredményesen ebben az emberek tudatáért folyó harcban. Márpedig ez a harc forradalmi lesz, ahol a szocialista társadalom, a benne élő ember éthosza a tét. DUSZA ISTVÁN (A CSTK felvétele)
