Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1986-10-17 / 42. szám

/- Bocsásson meg, egy kérésem volna. Nem jönne el velem egy presszóba? A kislány megállt zavarában:- Nem értem...- Nagyon szépen kérem. Aztán majd megmagyarázok mindent, s megérti ma­ga is.- De hát így szokás valakit presszóba hívni?- Majd megmagyarázom. Különben én sem így szoktam.- Magam sem tudom. Különös kérdés. Egymás mellett mennek: Elmo s az ismeretlen lány. A fiú megkérdezi:- Melyik presszót szereti?- Sosem gondolkodtam rajta. Hát maga?- Én se. Menjünk a Toomasba? Itt van közel.- Hát ha közel van... Bemennek a Toomasba. Elmo lesegiti a lány kabátját. )- Megfésülködik? Míg a lány rendbehozza magát, Elmo csak áll és mosolyog. Kínlódva töpreng, mit mondjon neki, mikor bemennek a te­rembe.- Megfésülködött? - kérdi.- Meg. Leülnek egy szabad asztalhoz, a lány megszólal:- Furcsa. Becsületszavamra, furcsa... Egy perc is eltelik, míg Elmo megkér­dezi:- Mire gondolt, mikor azt mondta, hogy furcsa?- Arra, hogy teljesen váratlanul csöp­pentem ebbe a kávéházba. Ráadásul, hm... egy vadidegen fiatalemberrel. Elmo óvatosan:- Esetleg ha bemutatkoznánk...- Gondolom... %- A vezetéknevem Raun, de maga csak Elmonak szólítson. Egyébként laka­tos vagyok, nemrég kaptam fizetéseme­lést.- Silvia Loot dk.- Nagyszerű, Silvinek fogom hívni.- Nekem a Silvia jobban tetszik. Igaz, a kollégák mind Silvit mondanak, de a Silvia jobb.- Legyen magának igaza. Bár a Silvi mégiscsak szebb. Bizonyára került volna még beszédté­májuk, de az asztalhoz odalépett a fel- szolgálónó, s Elmo megkérdezi Silviát:- Iszik konyakot?- Nem tudom. Általában semmi ilyes­mit sem szoktam inni, nem tudom.- Úgy hallottam, hogy a konyakhoz homár illik, de itt homár biztos nincs.- Persze, miért is lenne.- Hát koktélt?- A koktél jobb a konyaknál?- Homárjuk nincs; a koktél sem jobb a konyaknál. Kérjünk bort?- Igen, jó lesz. Mikor kihozzák a kávét meg a bort, Elmo megszólal:- Most pedig elmesélem, miért így hív­tam meg magát ide.- Igen, igen, mondja.- Ma van a születésnapom, s azt akar­tam, hogy kellemes emlékeim maradja­nak erről a napról - Akkor most gratulál­nom kell magának.- Valóban, mintha ez volna a szokás. Silvia kezet nyújt. Elmo sután feláll.- Nagyon-nagyon sok boldogságot kí­vánok magának. Remélem, egy idegen jókívánságai megsegítik az életben.- Hogyne, segítenek - mondja Elmo hálásan. - Jó dolog, ha az ember olyanra akad, aki boldogságot kíván neki.- Nincsenek barátai?- Vannak, de messze. Tudja, időnként elfogja az embert egy érzés, hogy valahol messze vannak jóbarátai.- Én is így szoktam lenni.- Miért, magának sincsenek barátai?- De vannak... Ugyanolyanok, mint a magáéi. Bort isznak, (zlik nekik. Elmo meg­szólal:- Franciaországban minden nap isz­nak bort az emberek.- Szegény franciákl Akkor nekik egy ilyen ücsörgés egy presszóban semmi­lyen örömet nem gkoz. Elmo nevet. Megfogja és megszorítja Silvia kezét. A kislány elrántja.- Nem illik... (gy nem szabad.- Bocsásson meg. Silvia hallgat. Elmo szomorú boldog tekintettel nézi. Aztán különböző tószto- kat kezd kieszelni.- Igyunk arra, hogy itt vagyunk, kettes­ben. Hogy nincsenek velünk mások.- Ihatunk. Csak... Gondoljunk a távoli barátainkra is, s úgy igyunk arra, hogy kettesben vagyunk.- De miért? Néhanapján az embernek arra is kedve támadhat, hogy kettesben legyen. S erre ihat is. Nem...?- Mondja, miért éppen engem hívott meg? - kérdezi a lány. Elmo elgondolkozik.- Senki sem tudja megmagyarázni, hogy miért választ ki valakit. Senki. Ha megmagyarázza, az akkor is kieszelt ma­gyarázat lesz, önámítás.- De én csúnya lány vagyok. S eszébe s'e jusson olyanokat mondani, hogy vala­mi különleges van bennem...- Miért, én talán a mesebeli herceg vagy Gérard Philipe vagyok?- Ez lényegtelen.- Maga egyáltalán nem csúnya- mondja Elmo. -Sa csúnya lányok sem rosszabbak a többinél. Ezt csak általá­nosságban mondom, de maga egyáltalán nem csúnya.- Udvariaskodik. Elmo tüzetesen, meggyőzően beszél:- Maga nem csúnya. Soha nem ültem együtt presszóban ilyen kellemes em­berrel.- Gyakran jár presszóba lányokkal?- Nem. Nem gyakran. Ószintén szól­va, még sosem voltam lánnyal presszó­ban, de nem is akarok lenni soha mással magán kívül. Silvia:- Nem jöttem volna el magával, ha tudom, hogy ilyeneket fog mondani.- A terítő szélét gyúrögeti. - És különben is, ha nem velem találkozik, elhív mást. Ugye?- Bárkit persze nem hívtam volna. Nem olyan vagyok, hogy bárkit elhívjak.- De ha nem jövök ki sétálni? Hiszen eredetileg nem is akartam. Tanulnom kellett volna. S akkor más lányt hívott volna el. Nem?- Viszont mégiscsak kijött sétálni.- Igen, "de ha nem jöttem volna?- Hát meg lehet azt mondani, mi tör­tént volna akkor?- De magának nem minden nap van születésnapja. Nyomós érv! Elmo kénytelen beismer­ni, hogy akkor (esetleg!) valaki máshoz fordult volna. S így szól:- De nagyon örülök, hogy éppen ma­gával találkoztam.- Megígérte, hogy nem fog ilyeneket mondani.-Nem ígértem meg, de... De ebben nincs semmi rossz.- Nem akarom. Értse meg, nem akarom.- De miért?- Nem akarom. Mert aztán jön a kiáb­rándulás.- Történt már magával ilyesmi!- Nem, de tudom, hogy így szokott lenni.- Ha előre félünk a kiábrándulástól, akkor bele se fogjunk semmibe?- Igen, így van. Silvia kérdez:- Magának nincsenek rokonai, hogy így kell ünnepelnie a születésnapját? ■ - De vannak. S mondjak valami komi­kus dolgot?- Mondjon.- Otthon most a születésnapomat ün­nepük. összegyűltek a rokonok, s az én egészségemre isznak. Én viszont itt va­gyok, s ezért van jó kedvem. Silvia csodálkozik:- Otthon ott vannak a rokonai, maga meg egy ismeretlen lánnyal ül a presszó­ban. Ez nem normális dolog.- A rokonaim is azt mondják, hogy különc vagyok, de ők nélkülem is kitűnő­en érzik magukat. Egész biztos vagyok benne. Silvia:- Mulatságos, hogy megszökött ha­zulról.- Én is mondtam, hogy mulatságos... Eljöttem, azt mondtam nekik, hogy rögtön jövök, csak kiszellöztetem egy kicsit a fe­jemet. Osztozzanak a tortákon maguk közt... Gondolom, nem unatkoznak, nem szenvednek különösebben a távollétem miatt. Apám töltöget, anyám meg étellel kínálja őket.- Beszéljen valamit a rokonairól. Az biztos jó, ha sok rokona van az em­bernek.- Kész gyönyör. Utóvégre mindenki rokon, akivel érintkezik az ember. Ha például maga nem ismeri a nővérét, ak­kor az magának nem is rokona.- Hogyhogy?- Hát miféle rokon az, akit nem ismer az ember! Ha maga nem jár hozzá szüle­tésnapra, ha az nem jár születésnapra magához... Minden rokonnal pletykálni kell egy másik rokonról. Különben azt hiszik, közömbös irántuk... A rokonság szent dolog! Csakhogy én különc vagyok. Saját születésnapomon egy idegen lány­nyal megyek presszóba. Silvia ábrándos hangon válaszolt:- Ha nekem volnának rokonaim...- Magának egy sincs?- Nincs.- Hát a szülei?- Nem tudom. Biztos vannak, de nem ismerem őket. Elvesztek a háború alatt. Akkor még olyan kicsi voltam, hogy nem tudtam beszélni sem. Hát nem nevet­séges?- Micsoda?- Hol keressem őket, ha még az igazi nevemet sem tudom? Nem tudom, hol laktam, milyen volt a családom. Semmit sem tudok. A nevemet a gyermekotthon­ban kaptam... Jöttek oda örökbe fogadni gyerekeket, de valamiért engem senki sem vett magához.- Lettem volna én akkor öregebb, fel­tétlenül lányommá fogadtam volna magát. ARVO VÁLTON SZÜLETÉSNAP- Maga talán igen... De nem volt öre­gebb... A gyermekotthon lakói is mind szétszéledtek már... Új gyerekek vannak ott. Még a nevelők is újak... Elmo megszólal:-Tudja, Silvia, az egyik nagybátyám nekem is eltűnt. Úgy rémlik, egy maga korabeli lánya volt. Gyakran emlegetjük őket.- És ha én volnék az a lány? - Silvia mosolyog. - Lehet, hogy én a maga rokona vagyok. Mi történne, ha így lenne?- Az rémes volna. Az ember megszö­kik hazulról a rokonai elől, bemegy a presszóba - s megint csak rokonnal ül ' egy asztalainál.- Elmo, és nagyon boldog lennék, ha kiderülne, hogy én a maga rokona va­gyok.- El tudom képzelni, mi lenne, ha most hazamennénk, s mikor beléptünk, azt mondanám: „Tessék még egy rokon!“ Most már vígan vannak, Milda és a bá­tyám, akik többnyire haragban vannak, átölelik egymást és békülnek. Minden születésnapon így szokták. Rein bácsi azt mondaná: „Ha rokon, igyon egy bün­tetőpohárral!" Aztán helyet szorítanak nekünk az asztalnál, és se vége, se hossza a csodálkozásnak. Lisa néni szentimentális asszony, 6 sírni fog. Tiit bácsi természetesen csókolózni akar ma­gával, a felesége alig fogja tudni vissza­tartani. Az anyám tapsikolni fog, s azt hajtogatja: „Nahát, nahátl“ Mindnyájan szorosan körülfogják az új rokont, s ha maga nem lesz ott a következő születés­napon, elkezdik megtárgyalni a tulajdon­ságait. ..- Szeretném, ha a rokonaim lennének. Csak hadd pletykáljanak rólam. Biztos az is érdekes lehet...- Hát van egy módja, hogy rokonai legyenek. Csak másképp, mint ahogy maga gondolja.- Hogy másképp? - csodálkozik Silvia.- Ez attól függ, maga is akarja-e. No meg egyéb körülményeken is múlik. Silvia nem érti. Egyszerűen nem érti, ennyi az egész. Zárják a presszót, Silvia és Elmo kiisz- szák a kihűlt kávét. Az utcán a lány megszólal:- Fura, nem?- De, nagyon fura... de nagyon jó is! Egy kis idő múlva Silvia megkérdezi:- Mire gondolt, mikor azt mondta, hogy fura?- Én arra, hogy jó dolog kellemes társaságban megülni a születésnapomat. Hát maga?- Én meg arra, hogy lehetséges, mi mégis valóban rokonok vagyunk... Az volna csak igazán jó, ugye?- Amikor az embernek túl sok a roko­na, az nem örvendezteti meg túlságosan.- No igen, de amikor egy sincs, az se nagyon vidám dolog.- Lehet. Nem tudom. Hallgatva mennek. Egészen Silvia há­záig. A kapunál Elmo megszólal:- Hát eltelt a születésnapom:- Igen, de egy év múlva megint lesz. Elmo elkeseredett képet vág. Bizonyá­ra azt sajnálja, hogy nem mer randevút kérni. Csak köszönetét mond Silviának. Hazafelé menet Elmo azon elmélke­dik, hogy ezek szerint olyan emberek is léteznek, akiknek nicsenek rokonaik. S hogy ez nekik szomorú. Silvia sokáig nyitott szemmel fekszik. Áttetsző kékpettyes hálóing van rajta. ZAHEMSZKYNÉ VÁNDOR ANNA fordítása Gyökeres György felvétele H atalmas lábaikat az alacsony kerítésre rakták, busa fejüket előrenyújtották, úgy bámultak vé­gig az utcán jobbra-balra. Közöttük egy tízévesforma gyerek álldogált. Fazekast meglepte, megdöbbentette ez a kép.- Álljon meg - szólt a sofőrnek. Gyorsan elővette fényképezőgépét, lecsavarta az ablakot, s már kattog- tatta is a gépet, öt vagy hat felvételt csinált. Hogy minek? Maga sem tudta. Kiszállt a kocsiból, közeledett a gyerekhez.- De szép komondorok! A tieid? Nem harapnak? A fiú hangosan nevetett.- Ezek? Szelídebbek, mint a kisbárányok. Átölelte a kutyák nyakát, és magához húzta őket. / - Nekem is megengednék? - kérdezte Fazekas.- Nem hiszem. Az agronómus járt itt egyszer, s hiá­ba mondtam neki, hogy ne simogassa meg őket. Nem hallgatott rám. Fickót megsimogatta, Bogár meg meg­szabta a nadrágját. Azóta nem jön be, csak innen kiabál be Józsi papának.- Kinek?-Józsi papának. Maga is csodálkozik, hogy így hívom. De ő mondta, hogy ő nekem csak nevelőapám, hát úgy hívjam, a mamát meg Piroska mamának.- Szeretnék beszélni velük. Kihívnád őket?- Nincsenek itthon. Józsi papa kint van a téeszben, Piroska mama meg a piacon. De ő hamarosan jön. Tessék bejönni az udvarra, itt megvárhatja. Ne féljen, nem bántják. Intett a kutyáknak, Fickót a tornácra küldte, Bogárt meg maga mögé parancsolta. Csak akkor küldte a kis- töpren kapuhoz, amikor Fazekas leült a diófa alatti lócára. hogy s- (gy szoktam, ha idegen jön: az egyik arra vigyáz, Iákon, hogy a házba ne menjen az idegen, a másik meg, hogy - P( ki ne menjen, ha én nem akarom. híres í- És szót fogadnak? papáéi- Jobban, mint a gyerek az édes szülőjének. ő nevű BÁBA MIHÁLY Fazekas térdére tette noteszét, elővette a tollát, és - So feljegyzett néhány szót. A fiú árgus szemekkel figyelte. A fiú- A gyámhatóságtól jött a bácsi? - Ne- Nem, nem - nevetett Fazekas. - De küldök majd tatta: ­a fényképekből. Remélem egy-kettő sikerült. Mióta élsz államn; itt? írjanak- Már hatodik éve. Hároméves voltam, amikor Józsi tudom, papáék örökbe fogadtak. Mert nekik nincs gyerekük, - Sz azért. Azt mondják, így az enyém lesz a ház. és nem - Sz a hálátlan rokonságé. És akkor ón gazdagOeszek tem, ar A fiú legyintett, kutyáit nézte, szomorú volt, mintha tyárvilá nem örülne annak, hogy gazdag lesz. Fazekas azon meséin

Next

/
Thumbnails
Contents