Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-10 / 41. szám
TÖRTÉNELMÜNK MÉRFÖLDKÖVEI (Folytatás a 3. oldalról) járult hozzá később a kérdés eldöntéséhez a Szlovákiában kibontakozó ellenállás, mely 1944 augusztusában a szlovák nemzeti felkelésben érte el csúcspontját. Az a tény, hogy az antifasiszta harc legfontosabb és legszervezetebb politikai ereje Szlovákiában a kommunista mozgalom volt, döntő módon hozzájárult a szlovák kérdés érdemi rendezéséhez. Szlovákia Kommunista Pártja V. illegális központi vezetősége (Karol Smidke, Gustáv Husák, Ladislav Novo- mesky) tevékenységéhez fűződött a nemzeti felszabadító harc vezetésében bekövetkezett alapvető fordulat. Ezek a tények meghatározó módon járultak hozzá ahhoz, hogy ,,a kommunisták... már a háború idején a nemzet nevében, a nemzet vezető politikai erejeként lépjenek fel“. Ez a szerepkör módot adott arra is, hogy a kommunista párt „elvesse Csehszlovákia München előtti példához igazodó felújításának beneéi elképzeléseit, és csak az ellenállási mozgalom olyan alkotó elemeivel vállalja az együttműködést, amelyek hajlandók voltak elfogadni a kommunisták által... a München előtti Csehszlovák Köztársaság utolsó éveiben kidolgozott... programot". Ennek az együtmúkö- désnek az alapját ,,a csehek és a szlovákok viszonyának rendezése“ jelentette, az egyenlőség és az egyenjogúság elve alapján. Az ellenállási mozgalom csúcsszerve által elfogadott politikai programot az 1943. évi Karácsonyi Egyezmény tartamazta, amely meghirdette a szlovák nemzet harcát a klerikális és fasiszta rendszer ellen, ugyanakkor deklarálta „két egyenjogú nemzet, a csehek és a szlovákok államának, az új Csehszlovák Köztársaságnak“ a létrehozását, valamint a Szovjetunióra támaszkodó külpolitikai orientációt. A Szlovák Nemzeti Tanács létrehozása (az antifasiszta harc szervezésére), valamint az 1943. december 12-én Moszkvában aláirt barátsági, kölcsönös segítségnyújtási és a háború utáni együttműködésről szóló szerződés megerősítette a korábban csak a szlovák ellenállási mozgalom által támogatott külpolitikai orientációt is. A kötet részletesen foglalkozik a szlovák nemzeti felkeléssel, a csehek és szlovákok új kapcsolata kezdetével, beleértve a „csehszlovák nemzet“ koncepcióját elutasító tárgyalásokat is. A szerző utal arra, hogy az 1944 decemberében tartott moszkvai tanácskozáson Dimitrov is megerősítette az egyenjogú helyzeten alapuló rendezést, valamint az államszövetségi elrendezésen alapuló államioai megoldást. Később azonban - „a Benes köreivel való szakítástól“, valamint a cseh néptömegek magatartásától tartva maga Gottwald is elállt az államszövetségi megoldás szorgalmazásától. A Kassai Kormányprogram volt az első hivatalos dokumentum, amely törvényben rögzítette a Szlovák Nemzeti Tanácsnak törvényhozói, kormányzói és végrehajtói szerepkörét, államjogilag azonban nem rendezték a viszonyt. Ahogy köztudott, az ötvenes években ezeket a jogokat is megnyirbálták és az asszimetrikus államjogi megoldás a két nemzet között fokozta a feszültséget. 1968 októbere, az államszövetségről szóló törvény elfogadása tett pontot az évtizedek óta vajúdó akút kérdés mögé. Két szocialista köztársaság létrehozásával, államszövetségi keretben, föderatív államhatalmi szervekkel oldotta meg a kérdést. Az államszövetség kialakulásával új szakász kezdődött Csehszlovákia életében. Rendeződött a két testvérnemzet kapcsolata, s ezzel egyidóben alkotmányjogilag rögzítették a nemzetiségek helyzetét is. Ehhez a politikai felételeket kétségtelenül a dolgozó nép 1948 februárjában kivívott győzelme jelentette, mely lehetőséget teremtett arra, hogy a munkásosztály és élcsapata, a CSKP betölthesse történelmi küldetését. A kötet foglalkozik a Csehszlovákiában élő nemzetiségek helyzetével is. A felszabadulás utáni időszakot érintve külön is kitér a magyar kérdésre (5. fejezet), a későbbiekben pedig foglalkozik a magyar nemzetiségi kérdés eredményeivel. A témakör természetéből következik, hogy ezek a kérdések (különösen az 1945-1948-as körülmények) jobbára tájékozató jellegűek. A szerző utal arra, hogy a csehszlovákiai magyarságot ért diszkriminációs intézkedések nem a CSKP politikai szándékaiból következtek, hanem Beneá és a londoni csehszlovák emigráns kormány törekvéseit fejezték ki. „Tény az - írja Plevza -, hogy a német és a magyar kisebbség kollektív felelősségének és az új köztársaságban a kisebbségektől való szabadulásnak a koncepciója a beneái polgári emigráció köreiben alakult ki“. Figyelemre méltónak tartja, hogy a „felkelési szervek számára... nem volt közömbös a szlovák-magyar határvidék lakosságának általános magatartása“, valamint az a tény, hogy a németek által körülzárt felkelési területet Horthy-Magyarország felől nem fenyegette közvetlen támadás. Az a tény, hogy a magyarok kitelepítésének a kérdése a szlovák nemzeti felkelés során nem merült fel - ezt Gustáv Husák Tanúságtétele... is bizonyítja, - megmutatkozott abban is, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács 1944. szeptember 6-i rendelete meghagyott minden, 1938. október 6-a előtt létesített magyar elemi iskolát, és az SZNT Oktatásügyi Megbízotti Hivatala 1945 márciusában kiadott körlevele még számolt ezen iskolák megnyitásával. A Belügyi Megbízotti Hivatal községi és járási nemzeti bizottságokról szóló irányelve azonban már nem engedélyezte a magyarok és a németek részvételét a közigazgatásban. A Kassai Kormányprogram volt az első hivatalos kormány- dokumentum, mely - a felkelési SZNT eljárásától eltérően - „a kisebbségi kérdés végleges megszüntetésére törekedett“. A Nemzeti Front programja - állapította meg annak idején Klement Gottwald - nem a CSKP programjára épült, hanem a kormányprogramra. „Ha a magyar kisebbség kérdésében esetleg eltértek volna a KoSicei Kormányprogram alapelveitól, felmerült volna annak veszélye - írja Viliam Plevza —, hogy a csehszlovákiai burzsoázia politikai erői támadni kezdik a haladó társadalmi erőket, és a nemzeti érdekek feláldozásával vádolják őket.“ Csak „a demokratikus változások szocialista forradalomba való átnövése“ nyitotta meg „államközi és belpolitikai viszonylatban egyaránt - az internacionalizmus érvényesítésének útját“ - állapítja meg Viliam Plevza. Ez a megállapítás közvetve utal arra is, hogy ebben a kérdésben az osztályszempontokat és az internacionalizmus érvényesülésének kereteit a nemzet többségének megnyeréséért folytatott harc szabdta meg. A CSKP 1962-ben megtartott XII. kongresszusáig ezeket a kérdéseket nagyon egyoldalúan magyarázták. A Központi Bizottság 1963 decemberi ülése elítélte a lakosságcsere módját, a reszlovakizációt, és az erőszakos munkaerötoborzást Csehországba. A CSKP tehát levonta a szükséges tanulságokat, a történettudomány azonban mindeddig jobbára adós marad e kérdés tárgyilagos, marxista tisztázásával, és e következtetések elvszerű érvényesítésével. Kivételt e téren Viliam Plevza sokrétű és kiterjedt munkásságán kívül Zdenka Holotíková, Juraj Zvara és Ivan Bajcura munkássága jelent. 1948 győzelmes februárja történelmi határkövet jelentett a csehszlovákiai magyarság életében. Viliam Plevza szavaival élve: „a szocializmus építésének kezdetén demonstratíve megszakadt azoknak az intézkedéseknek a sora, amelyeket a nemzeti demokratikus forradalom idején alkalmaztak a magyar kisebbséggel szemben.“ 1948 februárját követően fokozatosan megteremtődtek a nemzetiségek egyenjogúságát biztosító társadalmi, politikai és gazdasági feltételek. Az egyéni szabadságjogok elismerését követően azonban csak az államszövetség megalakulása, az 1968-as nemzetiségi alkotmánytörvény rendezte a nemzetiségek kollektív jogait is. A csehszlovákiai magyarság nemcsak az alkotmány sáncai mögé került, hanem a szocialista haza megbecsült, egyenrangú polgárává is vált. A kötet második részében (Harcban a csehszlovák föderációért címmel) az 1968 januárja után kialakult helyzettel és az államszövetség formálásával összefüggő kérdésekkel ismerkedhetünk meg. A szerző kiváló anyag- ismerettel és tájékozottsággal kezeli a témát. Ez érthető is, hisz aktív részese volt ezeknek a folyamatoknak. Egyik fejezetében A nemzetiségek problémaköre címmel utal arra, hogy a nemzetiségi jogok megfogalmazásakor a kormánybizottság abból indult ki, hogy „a CSSZSZK-ban élő nemzetiségek problémáinak megoldása során többre kell törekedni, mint a kisebbségi jogoknak a nemzetközi jog és a nemzetközi szerződések szellemében való szavatolására... A szocialista demokrácia, valamint a nemzetiségi kapcsolatokról szóló marxista-leninista tanítás szellemében kellett a Csehszlovákiában élő magyarok, ukránok, lengyelek és németek számára elismerni és biztosítani a csehekkel és szlovákokkal való tényleges egyenlőségüket és egyenjogúságukat". A kötet harmadik része a nemzetek és nemzetiségek sokoldalú fejlődése és közeledése kérdésével foglalkozik az államszövetség megalakulását követő évtizedben, különös tekintettel Szlovákia - és a nemzetiségek élete sajátos területeinek - fejlődésére. Gustáv Husáknak a CSKP XV. kongresszusán elhangzott szavait idézi, aki úgy jellemezte a párt nemzetiségi politikáját, mint a forradalmi munkásmozgalom, a párt és a nép harcának egyik legjelentősebb történelmi vívmányát. „Ennek a vívmánynak a megőrzése szüntelenül időszerű parancs. Ezért nem engedhetünk meg semmi olyasmit, ami bármilyen formában élesztgetné a nemzeteink és a nemzetiségeink közötti bizalmatlanságot és gyanakvást, nacionalizmust válthatnak ki az egyik vagy a másik fél részéről, amire ellenségeink spekulálnak.“ Összegezésként elmondhatjuk, a kötet tárgyilagos szemlélettel, sok szempontú megközelítéssel beszél a nemzetiségi kérdés sokáig ,,tabu“-ként kezelt problémáiról, s a szerző megállapításai, következtetései mindenképpen a szemléleti-eszmei tisztánlátás ügyét segítik. Egyes kérdések megítélésében tartózkodó tapintattal, ösztönző továbbgondolással fogalmazza meg a véleményét. Megjegyzéseink éppen ezeknek az ösztönzéseknek engednek, tudatosítva, hogy nehéz a jelen vagy a félmúlt bonyolult problémáiról elfogulatlanul írni. Viliam Plevza azonban elvi határozottsággal és bátorsággal kezeli a „kényes“ kérdéseket is, s így müve nemcsak az eszmei harc terén jelent hasznos útmutatást, hanem nyíltságával, tárgyilagosságával, sokoldalú megközelítésével az olvasók érdeklődésére is számíthat. (A szakszerű és árnyalt fordításért Gály Iván érdemli az elismerést). FÓNOD ZOLTÁN Ha az elmélet a gyakorlattal párosul.. Hagyományosan szeptember második felében kerül sor Rimaszombatban (Rimavská Sobota) a járási ideológiai konferenciára, s a propagandisták napjára. Az egybeesés nyilván nem véletlenszerű, hiszen a párt propagandistái, agitátorai a szocialista eszmék elkötelezett terjesztői. A széles pártaktíva tagjai közül néhányan- valóban csak a legkiválóbbak- általában ezen a napon részesülnek az őket megillető elismerésben, kitüntetésben. Az idei kitüntetettek között van Tóth Lajos mérnök, a Rimaszombati Gép- és Traktorállomás igazgatóhelyettese, a járási politikai nevelés háza mellett működő gazdasági lektorcsoport vezetője is.- Közel húsz éve dolgozom előadóként, s két esztendeje bíztak meg a párt gazdaságpolitikájával foglalkozó lektorcsoport vezetésével - mondja Tóth elvtárs.- Az utóbbi években különösen fokozódtak a munkánkkal szembeni igények és elvárások, hiszen gazdasági téren mélyreható változásoknak vagyunk tanúi, s ez újfajta megközelítést, szemléletet és cselekvést igényel valamennyiünktől Az csak természetes, hogy a mi előadói közösségünk is lépést kíván tartani az eseményekkel. Ehhez pedig feltétlenül szükséges a pártdokumentumok alapos tanulmányozása, a gazdasági intézmények és szervezetek kezdeményezéseinek, kísérletezéseinek és tapasztalatainak ismerete. Jóleső érzés elmondani, hogy a mi kollektívánk képes az új iránti fogékonyságra. Egy megifjodott, felfrissített testületről van szó, melynek tagjai fontos gazdasági tisztségeket töltenek be, s többségük már bizonyította vezetői rátermettségét. A tapasztalatok azt mutatják, hogy csak a kellő politikai, szakmai ismeretekkel felvértezett előadók képesek igazán gondolkodásra és cselekvésre késztető előadások megtartására szemináriumok vezetésére. A jó propagandista egyik fontos ismérve, hogy saját munkahelyén is példásan helytáll, pontosan elvégzi a rábízott feladatokat. Leegyszerűsítve: tettei és szavai összhangban vannak. Tóth elvtárs ilyen vezető, ilyen szaktekintély, akinek a gép- és traktorállomás gazdasági irányításában kulcsszerepe van. Nem véletlen, hogy a gépállomás a legutóbbi tervidőszakban a járás legeredményesebb gazdálkodási egységei közé tartozott. Kiválóak az idei félévi eredményei is, hiszen valamennyi tervmutatót túlteljesítették. A 8. ötéves terv, e középnagyságú üzemben is hatékonyság, a minőség tervidőszaka lesz, nemcsak a termelés, hanem a szolgáltatások terén is. A traktorállomás profilját ugyanis ez a két fő ágazat határozza meg. A hagyományos szolgáltatások mellett jó ideje a fejő- és hűtőgépek szerelésére, karbantartásra is szakosodtak, s hadd tegyük mindjár hozzá, hogy ezt a nem könnyű feladatot kiválóan látják el. Termékeik között minimális a selejt. A kardántengelyek és a fékdobok esetében - ezek képzik az ipari termelés fő profilját - a megengedettnél jóval kisebb, mindössze 0,03 százalékos. Joggal büszkék arra, hogy kardántengelyeik olyan erdei traktorokba kerülnek, melyek iránt külföldön is nagy az érdeklődés. Az unifikált traktorokba kerülő fékdobokkal és a vonatatókkal sem vallanak szégyent. Az évi termelési érték 97 millió, a tiszta nyereség pedig 21 millió korona, ami önmagáért beszél.- El kell azt is mondanom, hogy a jövőben nem kis erőfeszítésbe kerül majd nyereségesen gazdálkodni — mondja. — Hiszen a nép- gazdasági érdek most a szolgáltatások bővítését is megköveteli, ami köztudottan ráfizetéses, de a legjobb esetben is kevés nyereséget hoz a vállalkozás. Persze, lehetőségeinken belül ügyelünk majd a hatékonyabb és gazdaságosabb munkavégzésre. Nagyon sokat várok e téren az új brigád- szerű javadalmazási rendszertől, melyet lépcsőzetesen vezetünk be. Tudiuk, ahhoz, hogy e bérezési rendszer jól működjön, kevés a mi elszántságunk, akaratunk. Ehhez megfelelő partnerekre, folyamatos anyagellátásra is szükség lesz. Reméljük, a rendszer kiszélesedésével (partnervállalataink többségében is átállnak az új rendszerre), megszűnnek majd a szállítói-megrendelői kapcsolatokban tapasztalható zavarok, s a jelenleginél lényegesen nagyobb feladatok megoldására is képesek leszünk. Tóth elvtárs elmondta azt is, hogy az új pártoktatási évben a korábbiaknál igényesebb feladatok várnak az előadói csoportra, megfelelő szinten kell ismertetni a párt gazdaságpolitikáját valamennyi alakulatban.- Lektorcsoportunknak 14 alakulatban kell biztosítania a színvonalas előadásokat, szemináriumokat. Nehezíti helyzetünket, hogy kevés szakirodalom áll rendelkezésünkre. A megjelenő időszaki kiadványok és publikációk tanulmányozására is sok időt kell fordítanunk. Ez pedig csak a szabad idő, a család rovására történhet, ám nincs más választásunk, ha lépést akarunk tartani a fejlődéssel. Márpedig ez eltökélt szándékunk. HACSI ATTILA
