Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1986-09-26 / 39. szám

érették a szülei is, de leginkább a nagymama. Szegénykéről születése óta ő gondoskodott. Olykor, miután békésen megvacsoráztak, s leül­tek a tévé elé, a nagymama így szólt: ,,Oda nézz, te is ilyen kicsi és ilyen eleven voltál! Nézd, papa! Szakasztott a mi Eviőkánk. Hol vannak már azok az idők!“ Szegényke odaszaladt a magnója mellöl, hogy lássa a tévét: valami reklám volt, egy kislány babát kapott, s babako­csit kínáltak hozzá. Nagypapa is odacso­szogott a papucsában, kezében újság­gal, a reklámra pillantott, és csóválta a fejét; kedvelte a szorgos gyerekeket meg diákokat, de azért valami mást is gondolt: a tanítók nem elég szigorúak. Most viszont, amikor Szegényke való­ban dolgozni kezdett és önálló keresete volt, a nagymamától elment, a szüleihez költözött. Anyu és apa nagyon megörül­tek, mert Szegényke nélkül gyakran szo- morkodtak. Anyu és apa mindig megve­tett ággyal várta haza Szegénykét. Anyu ezt szokta mondogatni: ,,Az anyám, vagyis a nagyi nem Őrköd­het örökké a mi gyerekünk felett. Egyszer visszatér hozzánk, talán éjszaka, eser­nyő nélkül, milyen jó lesz majd neki a mi vendégszeretetünk“. Apa azt mondta, most, hogy Szegény­ke már dolgozik, nagy kő esett le a szivé­ről. Meglátszik, hogy a nagyanyja is, meg a szülei is jól nevelték, mert a munka nem jelent számára semmi problémát, nem úgy, mint például a többi érettségizett lánynak, akik addig vállalnak munkát, amíg egy év múlva föl nem veszik őket valamelyik főiskolára. Ki ne szeretne főis­kolás lenni? Szegénykének sok főiskolás barátnője van. Némelyek olykor meg is , ■ vacsoráztak a nagymamánál, aztán ott­maradtak aludni, aztán délig aludtak. Volt, hogy megszólalt a telefon és egy anyuka leszidta a nagymamát, hogy mért nem küldte haza éjjel a lányukat. Apa azt mondta, örül ugyan, hogy Szegényke ismét a szüleinél fog lakni, de a házimunkát meg kell osztani. Szegény­kének is kell néha mosogatnia. Továbbá, hetente egyszer főznie kell anyuval, hogy megtanuljon főzni. Apa, személy szerint, ezt nem azért akarja, mintha az volna a véleménye, hogy egy nőnek tudnia kell főzni, hanem azért, hogy anyának köny- nyebb legyen. Szegényke már nem be­szélheti ki magát a tanulásra. Szomba­tonként segíteni fog anyunak a főzésnél. Egy hét múlva a jóságos nagymama meglátogatta őket, s hívta vissza aludni az unokáját. Azt gondolta, hogy Sze­gényke megharagudott rá. Dehogyis. Szegényke azt akarja, hogy mindnyájan, akik szeretik őt, élvezhessék lényének varázsát és szépségét, valamint elbűvölő viselkedését. Szegényke megmondta a nagymamának, hogy majd gyakran meglátogatja. S hogy itthon nem is olyan istentudja, milyen jó, mert telefon sincs, a barátnői sem jöhetnek fel, mert apa faggatja őket és úgy néz ki a dolog, hogy talán még ki is kezdene velük, ha nem volna más itthon, s ha anyu nem tartaná őt vissza. Nemrég Monika volt itt, és apu sörözött meg cigarettázott vele, úgy be­szélgettek egymással, mint két felnőtt, noha apu harminc évvel idősebb Móniká­nál. Csak huszonöttel - mondja ő. Ez a megjegyzés azonban anyunál nemtet­szést váltott ki. Nagymama azt mondta: „Abban a korban van, kezdi figyelni a fiatal nőket. A papa is ilyen, bár már nyolcvanéves, de egyre rosszabb. Per­sze, ez azért egészen más, ő nem ciga­rettázna Mónikával.“ „Nem én tanítottam rá“ - mondja apa. Monika tényleg tetszett neki és örült, hogy hallgatja őt, mert bár Szegényke szintén meghallgatja, de csak mint az apját, úgyhogy őt nem ejtheti ámulatba semmivel, mert ezt az egészet nem Sze­gényke miatt, hanem saját maga miatt teszi. Most azonban, mikor Mónikával úgy társalgott, mint nővel, érezte, hogy ebben a családban nincs kellőképpen értékelve a (fiataloknak igenis imponáló) tehetsége. Szegényke odahordta hát a szüleihez minden kacatját és könyvét, minden dísz­tárgyát, köztük néhány drágát is, meg persze a fehérneműit és a ruháit. Anyu egy titkos kutatása során meggyfa szip­kát és néhány cigarettát is talált Sze­gényke holmija között. Furcsa volt, mert apa is ilyen szipkát használt, s az első pillantásra úgy nézett ki, hogy az övé. De ó miért rejtegetné a cigarettáját? Annyi­ban hagyta a dolgot, és várta az alkalmat, hogy rajtakapja Szegénykét. Arról álmo­dozott, hogy az ó kislányából lesz a leg­jobb szakácsnő, a legjobb varrónő és egyáltalán a legjobb feleség, s már jóelő- re olyan kiadványokat készített elő a lá­nya számára, mint a Hárman lettünk és Az epebajosok diétája... Apa viszont olyan könyveket fedezett fel Szegényké­nél, amelyekről úgy vélte, hogy nem neki valók, pornóképeket, mi több, elolvasta Szegényke néhány el nem küldött leve­lét, s ezek mind gyöngéd hangvételű, szerelmeslevelek voltak, a perzsa költé­szetből és ismeretlen római sztoikusoktól vett idézetekkel voltak tele. Apát meglep­te, hogy Szegényke ilyen jól ír, még bekezdéseket is csinál a levélben. És elolvasta a Szegénykének szóló levele­ket is. Ezek szintén választékos nyelven fogalmazódtak, gyengédek és kifinomul­tak voltak, mint amilyenek általában a mélyreható érzelmekről, így a szerelem hullámcsapásairól szóló visszaemléke­zések, olyan benyomást keltettek, mint amit mi dúsgazdag brit énekesek dalai­nak hallatán érzünk, akik - noha közben nemesi rangra emelkedtek -, továbbra is a brit átlagember átlagproblémáiról fújták a nótát, mindezt, bizonyára megszokás­ból teszik, vagy azért, mert a gazdagok valószínűleg nem vásárolnak lemezt, mi­képpen a művelt emberek se olvasnak könyveket, amelyek nagy példányszám­ban jelennek meg, bagóért árulják őket, megvásárolhatók bárhol az állomáson, aztán eldobhatók, s közben nem is tuda­tosítja az ember, hogy ezzel valakinek a meggazdagodását segíti elő, mert az eldobott könyvet már nem kölcsönözheti senki, meg kell vennie... Szegényke három évig lakott a nagy­mamánál, s ez alatt az idő alatt a kislány­ból ifjú hölgy lett, ami elkerülte a szülök figyelmét. Már nem engedelmes kislány volt a gyermekük. Ellenkezőleg, önfejű volt, kérlelhetetlen, s ha más gyermeke lett volna, alkalmasint meg is haragudnak rá. Apa elemezte a helyzetet és úgy hatá­rozott, hogy ezentúl nem beszélhet csak úgy a levegőbe, taktikát kell változtatnia, tömören, hatásosan és világosan kell magát kifejeznie, és mindenekelőtt a sza­vai és a tettei nem térhetnek el egymás­tól. Ez naqyon nehéz volt Mivel Szegényke kora reggel utazott a munkahelyére, apunak egy órával ko­rábban kellett felkelnie, s ez az egy óra kínszenvedés volt a számára, mert tulaj­donképpen nem volt mit csinálnia, csu­pán megmelegítette, megette a reggelit és várta, hogy Szegényke elmenjen, s aztán ő is készülődhessen munkába. Az indulás előtti idöfölösleg alkalmat nyújtott rá, hogy mindjárt reggel össze­vesszen az asszonnyal. Bosszúsan ment az autóbuszra, de mihelyt belépett az üzembe, sajnálni kezdte a feleségét és örült, hogy hazatérve az asszony már nem emlékezett semmire. Csak azzal törődött, hogy a lánya elégedett legyen, s ne vegye észre az ő tökéletlenségét. Vett magának egy új fogkefét, hogy pél­dát mutasson: este elsőként ment fogat mosni. Szegénykének azonban nem volt szüksége a jó példára, mert önszántából mosott fogat reggel és este is. Kétszer annyit főztek, mint azelőtt. Amikor 'Szegényke nem volt otthon, a szülők megették a fóztjüket, s ezzel a dolog el volt intézve. Ám Szegényke néha vacsora után is azt mondta, hogy még mindig éhes, hogy kell még valamit készítenie magának. Hiába, a fiatal szer­vezet megköveteli a magáét. Szegénykére végül rátaláltak a régi barátnői, s látogatni kezdték. Kénytele­nek voltak anyut és apát végighallgatni. Ók úgy beszéltek Szegénykéről, mint tízéves kislányról, gondolván, hogy ezzel örömet szereznek a barátnőinek. De a barátnők számára, akárcsak a lányuk számára, a gyermekkor már rendkívül távoli, régen tovatűnt valami volt, és al­kalmatlan arra, hogy hétköznapi beszél­getés témájául szolgáljon. Az álmok szfé­rájába tartozott; ha ott megjelent, hagy- ján, de nem pelenkákról meg hasonlókról locsogni. A ház néhány vendége azonban nem tetszett Szegénykének. Fölfuvalkodott- nak tűntek számára. Eszükbe se jutott például, hogy levegyék a sáros cipőjüket. A család fölött állónak érezték magukat, tanácsokat osztogatni jöttek, fásultak vol­tak, belső ellentétek és tépelödések nél­kül, kiegyensúlyozottak, akiket örömmel tölt el a puszta levegő és az időjárás. Viselkedésük azt sugallta, hogy valamifé­le egzotikus környezetbe érkeztek, ahol négy macska is van, s csak nagyritkán értettek egyet valamilyen véleménnyel. Megbizonyosodni jöttek, hogy a kis Sze­gényke szülei még mindig olyan képtele­nek, mint azelőtt, hogy máig ugyanolyan - kissé talán bolondos - gondokkal küsz­ködnek, olyanokkal, amilyenek más em­berekkel nem fordulhatnak elő. Apu hu­morát nem értették, de örültek neki, hogy pertu nélkül letegezhetik. Szegényke kijelentette, hogy a nagy­mamánál nem volt ilyen zajos az élet. Hogy itt valószínűleg nem tud majd ala­posan felkészülni a főiskolai felvételire, de, sajnos, a nagymamához sem akar visszamenni, mert ott meg más miatt kibírhatatlan a helyzet. Közben azonban teljes mértékben birtokba vette anyu szo­báját, áthordva annak holmiját a hálószo­bába. Apa követelte, hogy ezt onnét tüntessék el, de anyu csak legyintett: feltételezte, hogy miután a Szegényke kacatjai megtalálják a maguk helyét a szobában, kisebb teret foglalnak majd el, aztán ó a maga holmiját ismét vissza­hordhatja. Szegénykét meglepte, hogy a szülei veszekednek. Ók ezt nem is tudatosítot­ták. Apa előszeretettel szónokolt, kom­mentálta a tévéműsort. Semmit sem le­hetett nézni. Nagymama ismét eljött látogatóba, szegényt megharapta egy kutya. Eljött apának megmondani, hogy Szegényké­vel szemben legyen mértékletes, mert állítólag kihágást követett el a munkahe­lyén. Nagymama azt mondta, hogy Sze­gényke inkább mondjon fel, semhogy továbbra is ott kínozza magát. Apa ezt így értelmezte: Szegényke alkalmasint panaszkodott, hogy apa szigorú, s ha tudomást szereznek a kihágásról, lehor­daná a lányát és nem bocsátaná meg neki. Szegényke súlyos lelkiállapotba ke­rülhetne. Hogy megmutassa tehát, milyen nagy­vonalú, azt mondta, hogy a lánya akár holnap beadhatja a felmondását. Ö ezt meg is tette, és a nagymama haragudott a vejére, mert nein így gondolta a dolgot. Nem akarta, hogy Szegényke új munka­helyet keressen. Állítólag már jelentke­zett takarítónőnek. Fél négykor kell kelnie. Amikor apa semmit sem szólt a dolog­hoz, a kétségbeesett anyu meg akarta verni a lányt. Apa azonban azért nem szólt semmit, mert tudta, hogy Szegényke egy hétig sem bírja ki hajnali fél négykor kelni. Tudta, hogy lányuk csak a szüleit és a nagymamát akarja bosszantani. Ám nem volt kétsége afelől, hogy lányán bumerángként üt majd vissza mindez, ezért még helyeselte is azt az ötletet, sőt vett neki egy új, kétcsengős ébresztőórát, amely olyan hangosan szólt, hogy az óracsengés puszta képzete a család egyetlen tagját sem hagyta nyugodtan aludni. Apa szánta feleségét és a lányát, ezért mindig kiugrott az ágyból és elhall­gattatta az ébresztőt. S ekkor még csak az óra próbaüzemeltetése tartott: csak a családfőt ébresztette, fél hétkor. Anyu sokáig nézegette a szerkezetet, mintha csak az emberi elferdülés ama mélységét kívánta volna megérteni, amely egy konstruktőrt ilyen készülék megszerkesz­tésére ösztönöz. A macska, miután teg­nap az ágy alá rejtőzött és ott szerencsé­sen átheverte az éjszakát, riadtan, fej­vesztve rohant az ajtóhoz s ott rémült igyekezetében felugrott a függönyre, amikor apa próbaképpen az óra egész rúgóhosszát hagyta kicsörömpölni. Ezu­tán három napig nem látták, s miután megjött, ijedten pislogott az éjjeliszek­rényre, ahol az óra tiktakolt. A rosszindu­latú apa, igyekezvén meggyőzni a macs­kát az óra ártalmatlanságáról, ismét fel­húzta és elindította az ébresztőt. A macs­ka össze-vissza rohangált, egyáltalán nem érdekelte apa gyózködése az óra ártalmatlanságáról. Csak anyu közbelé­pésére dugták el végleg az órát. Szegényke már hajlott a jó szóra. Más munkahelyet talált magának: múzeum­ban, tíz órakor kezdődő munkaidővel. Ez szép volt, ám vasárnap is dolgoznia kel­lett. Apa meglátogatta lányát a munkahe­lyén. Egyik múzeum, akár a másik, moz­dulatlan dolgok, ridegek, preparáltak, idegenek, különösek, kizárólagosak, s ami ugyanaz: tudományosak, rendsze­rezettek. Ezeket vigyázza Szegényke, ez a munkája. „Elég hideg van itt“, mondta Eviőka. „Járkálnod kell föl és alá. Ha nem lát senki, nyugodtan guggolj le néhány­szor“, tanácsolta az apa. De a hideg nem az egyedüli baj volt. Szegényke feslett csizmát hordott. Az igazgató állítólag figyelmeztette, hogy ne járjon így. Megmérgedt Eviőka nagybá­csija is, ötszáz koronát adott neki csizmá­ra. Szegényke azonban mégsem vett magának. Anyu elég csúnya csizmáját vette fel. Csakhogy megmutassa az igaz­gatónak. Aztán életrajzot írtak. A főiskolai jelent­kezőívhez kell csatolni. A néhány hónap­ja érettségizett és egyetlen munkahelyen átment emberlény kevés életrajzi adattal szolgált a felvételi bizottság ámulatba ejtéséhez. Még szerencse, hogy röviden a szülőkről is kell írni, különben az élet­rajz nem lenne .fél gépelt oldal sem. Vajon elégedettek lesznek ezzel? Az első fagyok érkeztével Szegényke szobájában hideg lett, s ekkor szerető szülei azt tanácsolták neki, hogy ismét költözzön vissza a jóságos nagymamá­hoz, ahol központi fűtés van. Meg telefon. Ismét költözködés. Anyu influenzás lett, lázas tekintete előtt ott kavargott a csecsebecsék, fehérneműk, ruhák és illatszerek rengetege. Hihetetlenül sok minden elfér egy ilyen szobában. A só­gor, vagyis Szegényke nagybácsija, a ra­kományt ismét visszaszállította a nagy­mamához, aki nem örülhetett sokáig. Áz unokája nemhogy megokosodott, nem­hogy megjavult volna. Apróhirdetés útján szlovák tanárnőt fogadott fel, hogy felké­szítse őt a főiskolára. Nagymama ilyet még nem látott. Valaki négy évig gimná­ziumba jár, aztán meg pótórákat vesz! De mindez csak azért van, mert az unokája mindenáron eredetieskedni akar, s az apja még támogatja is ebben. Ha a lánya valamit elkövet, ö azt mondja: „Én éppen ilyen voltam.“ Persze egészen más volt. Csakhogy még most is fiatalnak mutatja magát, amit azzal akar bizonyítani, hogy alkalmazko­dik a lánya és más fiatalok szeszélyeihez, noha aztán csak a feje fáj tőle, képlete­sen szólva, de a valóságban is. Farmert is vett magának, meg széles bőrövet. Csakhogy úgy néz ki benne, mint valami csavargó, nem mint egy fiatal. Amikor a vendégek távoznak, apa melegítőbe bújva elcsigázottan a tűzhely mellé kupo­rodik. De hiába beszélni neki. A lányának se tanácsol semmi okosat. Ó mindig úgy veszi apja szónoklatait és beszédeit, hogy azokkal önmaga számára tisztázza a dolgokat. A tapasztalatszerzést általá­nos emberire és egyénire osztja. A fiata­lok számára lehetővé kellene tenni a job­bára egyéni tapasztalatszerzést, noha ez * alkalmasint éppen fordítva történik. Pél­dának okáért, ő nem menne el a világ másik felére, hogy figyelemmel kísérje egy nép viszálykodását, inkább elolvassa az újságban, de a fiatalok számára kívá­natosnak tartaná, hogy személyesen is jelen lehessenek annál a viszálynál. £> ál­lítólag már tudja, kinek hihet, s tud válo­gatni az információk között. Sőt meg­egyeztek abban, hogy a főiskolához sem fog neki semmilyen protekciót szerezni. (Apa ennek bizonyára még örül is, mert lusta és zsugori.) (gy aztán az ő bizonytalan nevelése visszatükröződik Szegénykén. Szegény­ke számára rengeteg dolog nem világos, mert úgy gondolja, hogy - más fiatalok­hoz hasonlóan - egyszerűen nem fogad­hatja el őket. Másrészt viszont anyu és mindkét nagymama kizárólag a jól bevált receptekre támaszkodnak, nem ismerik el a kísérletezést. Ezt egyszerűen időpo- csékolásnak tartják. Szegénykének vala­hogy fura baráti kapcsolatai vannak, amelyek a nagymama és a szülők szá­mára tehernek tűnnek fel. Olyan különös, az élet konfliktusai elől menekülő lények ezek, akik aztán holmi pszichofizikai gya­korlatokra támaszkodva, tökéletesen megszüntetik magukban az erre az ele­ven világra való fogékonyságot... BERECK JÓZSEF fordítása RUDOLF SLOBODA suoűmKE uÉRCTTsemen Ház mellet öt naj Aztán csütör okozh egy ü' temér öten f tésnai lejtik. rá eg' kék v nélkül vízbe* tele t volt. Ah. az ág gítettí marai lók e felejts nem' nyéki Ida ta Ive miatt lásról távoli majdi jött, l‘ adás tak. I nem sűrús lei. Id ami i merki dővel nővel állap« kellet Idána lát, ki per k Ide Új ru sen j kiadtí lakotl sak, kát n va lekér kezdi Az i hogy kai k sem Hé zott I gyen férje megl sírt irodá te m mén; térni Sz tését a lak egy tévéi pott orvo! boloi orvo: ld< küdn assz más a na| feléb eseti nalai szűri láng bimt távo meri

Next

/
Thumbnails
Contents