Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-19 / 38. szám
A FIATAL TŰZOLTÓK NEVELŐJE Aj szú 986. IX. 19. vézna suhanc volt, amikor először megjelent. Idősebb, tapasztaltabb társai mosolyogva fogadták: - Még tejfölös a szád, mit akarsz te itt? Elhatározása azonban szilárd volt: apja helyébe lépni, akinek egy bányaomlás vált a végzetévé. Aztán arról szólt, hogy a „lépcsőn“ fokozatosan került egyre feljebb. Naponta bizonyította, nem az a lényeg, hogy valaki fiatal, hanem a munkához való hozzáállás a döntő. S ilyen szempontból Tóth Tibort a vállalatban mindig az elsők között emlegetik. Nem véletlenül. Három fejtési csúcseredményét is számon tartják. Rekordok, eredmények, dicséretek. Egyre kíváncsibb lettem, vajon a valóságban milyen ember. Az előző napi rövid találkozásunkkor - szabadnapos lévén a garázsban tett-vett - határozott és rokonszenves férfi benyomását keltette. De vajon a föld alatt, több mint száz méter mélységben, a többiek körében milyen? Jozef Benkoval, a harmadik részleg alatt. Aztán a sötét folyosón elindultunk a Tóth Tibor vezette kollektívához. Sok minden megfordult a fejemben, amíg Jozef Benkot követve lépkedtem a poros, helyenként pocsolyás vájatban. Vajon Tóth Tibor hányszor tette meg ezt az utat az eltelt évek alatt? Vajon neki is eszébe jut-e néha, hogy mi volna, ha a feje fölötti réteg megmozdulna, és... Szóval volt időm sok mindent latolgatni, a kísérőm diktálta iram beszélgetésre nem nyújtott alkalmat. Amikor a közelben már hangokat hallottam, akkor kérdeztem rá, mennyit is gyalogoltunk. - Jó másfél kilométert - hangzott a válasz. Visszhangzott a folyosó, amikor Tóth Tibornak jelezték a látogatót.- Feleségem is volt már itt lenn, de azt mondta, ezt még egyszer nem teszi meg - e szavakkal fogadott, s mosolyából úgy láttam, megnőttem a szemében. - Nekem már természetes a föld alatti munka, mást el sem tudnék képzelni. Nem, egyáltalán nem egyhangúak napjaink, a sötétség, a fekete szén mindig tartogat meglepetéseket, kellemeseket és bosz- szantókat egyaránt. Az évek során kijutott ebből is, meg abból is. Nehéz volna megmondani, melyek voltak túlsúlyban, hisz itt óráról-órára változhat a helyzet. A bányásznak mindig mindenre fel kell készülnie. A legrosszabbra is. Hatalmas gépkomplexumot szerelt a csoport. Aznap délutánra szerették volna befejezni a munkát, hogy az éjszakai műszak kezdetén ezen a homlokon meginduljon a szénfejtés. Négy kilométernyi futószalag viszi majd innen a fekete széndarabokat a felszínre.- Igyekezni kell mindenkinek, és mindenki tudja a feladatát. Munkánk csak akkor eredményes, ha megvan az összhang. Ismerjük egymás képességeit, tudjuk, kitől mit várhatunk el. De az is bizonyos, hogy aki közénk áll, annak igazodnia kell hozzánk. Ha nem, vagy mi mondjuk meg neki, hogy próbálkozzék másutt, vagy - a legtöbb esetben - meg se várja ezt, maga is belátja, nincs helye közöttünk. Tóth Tibor érti a módját, hogyan kell a kollektívát összetartani. Az őszinteségen, a barátságos magatartáson túl, van, akire kemény szóval is hatni kell. De csak egy ideig - amíg beilleszkedik. A kollektíva egy része már évek óta együtt dolgozik. Az újoncok, akik még csak ízlelgetik a bánya levegőjét, az ő példájukat követik.- Vezetőink, meg mi itt lent is tudjuk, hogy sokan jönnek ma a bányába A csallóközaranyosi (Zlatná na Ostro- ve) tűzvédelmi szervezet ez idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. Különösen az utóbbi négy évtizedben nagyon eredményes munkát végzett. Egyebek között megelőző intézkedéseivel és ellenőrzéssel jelentős értékeket óvott meg a tűzkártól. Ez a rendkívül lelkiismeretes önkéntes tűzoltóinak érdeme, akiknek nevelésétől szinte elválaszthatatlan a ma már 65. életévét taposó Szabó István helyi tűzoltóparancsnoknak, egyben a szervezet krónikásának személye. A felszabadulás előtti időkre így emlékezik vissza: - Szertárunkban nem volt egyéb tűzvédelmi eszközünk, csak egy targonca és egy lovasfogatú fecskendő. Az előbbi 200 liter vizet adott percenként. Tűz esetén az emberek sorba álltak és kézről kézre adott vödrökkel töltötték fel. A háború tönkretette még ezeket a szerény berendezéseket is. A felszabadulás, majd főleg a győzelmes február után a régi tűzoltókat fokozatosan beszervezték a helyi túzoltótestület munkájába, mégpedig a veterán Varjú Imre vezetésével. Szervezetük 1948-ig csak 10-12 tagból állt. Gondosan ügyeltek a megelőzésre és így a községben csak kisebb lakástüzek fordultak elő, amelyeket csírájukban elfojtottak. Pista bácsi - a falu apraja-nagyja így szólítja - elmondotta azt is, hogy a népi demokratikus rendszer sokoldalú támogatása tudatában fő céljukul tűzték ki a szervezet fiatalítását. Ó maga nemzedékről nemzedékre nevelte a község fiatal tűzoltóit, akik ma is tisztelik és becsülik. Szabó István pedig kifejezetten büszke arra, hogy a tűzvédelmi szövetség helyi szervezetének nincs egyetlen olyan tagja sem, aki 1948 után ne lett volna ifjú tűzoltó. Hozzá kell tennünk, olyan szer- Holnap meglátogathat, a reggeli műszakban dolgozom - mondta mosolyogva, ám lehet, hogy azt gondolta, úgysem lesz hozzá merszem. Én viszont megígértem, s reggel néhány perccel hat után már Tibor Bittnemél, a nagykürtösi (Vel'ky Krtíé) Dolina Bánya igazgatóhelyettesénél kopogtattam. Még néhány telefonhívás, hogy minden illetékes tudjon az érkezésemről, aztán szinte kérdezés nélkül mondta a leglényegesebb tudnivalókat riportalanyomról, Tóth Tibor élmunkás bányászról.-A bányásznapon Tibornak hármas oka volt az ünneplésre. Méltán büszke, hogy e megbecsült szakma munkásai közé tartozik. Az is indokolta az ünneplést, hogy bányánk 35 éve nemzeti vállalat. S nem utolsósorban 6 szintén három és fél évtizeddel ezelőtt állt a nagykürtösi bányászok sorába. Gyakran emlegeti ezt a napot. Tizennyolc éves vezetőhelyettesével a megbeszélt helyen találkoztunk. Megkaptam az öltözéket: az inget, munkaruhát, gumicsizmát, meg egy kapcarongyot, melyet zokni helyett a lábamra csavarhattam. Fehér sisak került a fejemre, majd a bányászlámpát csatoltam fel a kísérőm segítségével a nadrágszíjra. Még egy kötelező kellék került a váltamra, az esetleges gázszivárgás jelzésére - és indulhattunk. Nem gyakori eset, hogy nő foglal el helyet a kétüléses „minivillamosban“, amely naponta a föld gyomra felé viszi a bányászokat. Alig indultunk el, meggyújtottuk a lámpákat. Nem épp csendes a jármű, egymás szavát nehezen értettük. Csak amikor - kitudja hány perc múlva, nekem mindenképpen végtelenül hosszúnak tűnt az idő - kiszálltunk belőle, mondotta el kísérőm, hogy két és fél kilométert tettünk meg, s körülbelül 110-120 méterre vagyunk a földfelszín Illusztráló felvételek - ÓSTK a lakáskiutalás miatt. No, meg a fizetések is vonzzák a fiatalokat. Ez viszont a dolognak csak az egyik oldala. A becsületes, kitartó munka ebben a szakmában elengedhetetlen. Közelünkben a hegesztőpálca szikrázott. Fénye megvilágította Tóth Tibor szénporos arcát. A becsületes, jó munkáról nyíltan beszélt. Egyáltalán nem zavarta, hogy munkatársai is hallják szavát. Hisz ők mindannyian jól ismerik a véleményét. S azt is tudják, nemcsak beszél a munkáról, hanem a legbonyolultabb helyzetekben is az élükre áll, hogy megbirkózzanak a feladatokkal.- A terv folyamatos teljesítése nálunk törvény - folytatta. - Itt nincsenek tervmódosítások és nemigen van befejezett munka. Egymásnak és egymáson mindig segíteni kell - ez is íratlan törvény a bányában. Amikor dolgozni kezdett, a csákány és a lapát is a munkaeszközök közé tartozott. Ez ma már a múlté. A műszaki fejlődés a bányászatban is érezhető. Az igények növekedésével összhangban a gépesítés is egyre magasabb fokú.- Ez á gépsor mintegy 30 millió koronát ér. A befektetésnek meg kell térülnie. Oly módon is, hogy az eddigi teljesítményünket túlszárnyaljuk ezen a fejtési homlokon. Naponta innen ezer tonna szenet akarunk felküldeni. Ilyen még a mi bányánkban nem volt! A nyugdíjkorhatár is szóba került. Igaz, még két éve van hátra.- Nehezen fogom megszokni a soksok napfényt, de az unatkozástól nem félek. A második munkahelyem a kiskertem. Egy volt szemétdombon létesítettük a kollégáimmal együtt. Az ott eltöltött órák jó kikapcsolódást jelentenek valamennyiünknek. Búcsút vettünk Tóth Tibortól és munkatársaitól. Kifelé menet Jozef Benko megjegyezte:- Ilyen emberekre van szüksége a bányának. Példamutató kommunista, aki sohasem hátrál meg. Úgy tervezi, a nyugdíjig még két csúcseredményre telik az erejéből. De erről szerénységből nem beszél, inkább majd bizonyít. Amíg a kisvasúthoz értünk, mely felröppentett a felszínre, egymásnak jószerencsét kívánó bányászokkal találkoztunk. A kijáratnál hunyorogva néztünk szembe a fényes Nappal. Lent a mélyben pedig Tóth Tiborék folytatták a munkát. Tudtam már, ha a műszak végéig nem sikerül elvégezniük, amit elterveztek, ráhúznak, hogy állják a szavukat. Mert ez is a bányászbecsülethez tartozik. DEÁK TERÉZ vezet ez, amelynek több mint 170 aktív tagja van, ebből 30 nő. Szabó István megkedveltette a gyerekekkel a tűzvédelmi tevékenységet. S most, hogy egészségi állapota nem engedi annyit foglalkozni velük mint korábban, a lakásán keresik fel őt s kérdőre vonják ,.Pista bácsi, mikor jön el ismét a körünkbe?" S ez az érdeklődés jóleső érzéssel tölti el. KOLOZSI ERNŐ FÖLD Hinni TN1I1K0ZD Pista bácsi a legifjabb csallóközaranyosi tűzoltókkal (A szerző felvétele)
