Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-22 / 34. szám
Stratégiai irányvonalunk - a gazdasági és szociális fejlődés meggyorsítása A CSKP XVII. kongresszusa így fogalmazta meg társadalmunk központi feladatát a 8. ötéves tervidőszakban: határozottabban valósítsuk meg a gazdasági és szociális fejlődés meggyorsításának stratégiai irányvonalát, főleg a népgazdaság intenzifikálá- sával, a tudományos-műszaki haladás eredményeinek következetes gyakorlati alkalmazásával. Az említett feladattal összefüggő belpolitikai kérdésekről a Rudé právo és a Pravda „Stratégiai irányvonalunk - a gazdasági és szociális fejlődés meggyorsítása“ címmel új rovatot indít, amely a soron következő pártoktatási év tananyagához kapcsolódva a XVII. pártkongresszus anyagainak tanulmányozását segíti elő. Az új rovatban közlésre kerülő írásokat vasárnapi számunk 6. oldalán rendszeresen ismeretetni fogjuk. H UKIUMUG MTBmfKMIl Országunkban jelentős terjedelmű gazdaságot építettünk ki, amelyben nagy fejlesztési tartalékok is vannak. Az alapvető problémát az jelenti, hogy miként szervezzük meg e tartalékok mozgósítását és kihasználását. Az egyedüli járható út a további fejlődés intenzifikálásában rejlik. A CSKP XVII. kongresszusán kitűzött irányvonal megvalósítása erőteljes és türelmes munkát igényel, amelyben a tervezési központoknak és az irányítási szinteknek képességeik teljes kihasználásával kell részt venniük. Gazdaságunk elegendő termelési tényezővel rendelkezik, egy lakosra számítva évente csaknem 7 tonna egyezményes tüzelőanyaggal, 970 kilogramm acéllal, 7 kilogramm gyapottal és 800 kilogramm szemes terménnyel, továbbá nagy mennyiségű színesfémmel, műanyaggal, fával és egyéb nyersanyagokkal. Számos esetben ez több, mint Európa gazdaságilag legfejlettebb országaiban. A foglalkoztatott lakosság részaránya a legnagyobbak közé tartozik a világon. A termelési állóalapok terjedelme szintén nagy, de ezt, sajnos, csak 1,3 műszakban tudjuk kihasználni. Így e termelési tényezőkkel elért termelési érték más fejlett gazdaságokéhoz viszonyítva aránylag alacsony. Ebben természetesen egyik napról a másikra nem érhetünk el fordulatot, ez hosszan tartó, türelmes munkát igényel. Az elmúlt évtizedekben, amikor a termelés mennyiségi növelésére kellett törekedni, s az áruhiány megszüntetése volt a fő cél, a vállalatoknak sok mindent elnéztek. Most és a jövőben azonban a minőség követelményét kell előtérbe helyezni. Egyre kevésbé engedhető meg az olyan szemlélet, hogy ,,a tervet alapjában véve teljesítjük, csupán a minőségi mutatókkal vannak problémáink.“ A minőségi mutatóknak stratégiai szerepük van, s egyre inkább a tervezés fő alkotóelemét fogják képezni minden szinten. Teljesítésük elmaradását nem lehet elnézni. Fel kell tudnunk mérni, hogy miként fog élni az emberiség az ezredforduló éveiben, s hogy milyen életfeltételeket akarunk kialakítani saját magunk számára a jövö világában. Stratégiai szempontból tehát nem mindig fontos annak a meghatározása, hogy miből mennyit fogunk termelni. Inkább azt kell felismerni, hogy milyen minőségi színvonalon legyen a termelés, főleg a teljesítmények és a gazdaságosság szempontjából, s ehhez kell igazodni a termelés fejlesztésére és a beruházásokra vonatkozó döntéseinkben. A NEMZETKÖZI CSÚCSSZÍNVONALHOZ IGAZODVA Kis ország vagyunk, nyersanyag-alapunk nem elegendő és nem teljes, tehát egyáltalán nem a természeti kincsekből élünk, hanem saját munkánkból, az energia, a nyers- és az alapanyagok hasznosításából. Mindezt úgy kell hasznosítanunk, hogy a bemeneti tényezők teljes megtérítésén kívül évente legalább 3,6 százalékkal növeljük a nemzeti jövedelmet. Ezt figyelembe kell venni minden fejlesztésre vonatkozó döntésnél. Az említett szempontokból kulcsfontosságú szerepe van a tudományos- műszaki haladásnak, mint az intenzifiká- lás alapvető tényezőjének. Ez a megállapítás azonban önmagában nem elegendő a jövőre vonatkozó döntésekhez. Az sem segít, ha állandóan emlegetjük a tudományos-műszaki haladás fő irányzatait, az atomenergetikát, a rugalmas gyártórendszereket, az elektronizálást, a biotechnológiát és az új alapanyagokat. Nem szavakra, hanem tettekre van szükségünk. Központi vonatkozásban és vállalati szinten két alapvetően fontos körülményt kell szem előtt tartani. 1. Soha sem leszünk képesek a tudományos-műszaki haladás minden irányzatának átfogó megvalósítására. Gyakran a tőlünk sokkal nagyobb országok sem vállalkoznak olyan széles skálára, amilyenre mi bátorkodunk. Ezért meg kell találnunk azokat ä szakágazatokat, ahol jó feltételeink vannak az előrehaladáshoz, s amelyekben a csehszlovák hozzájárulás gyarapíthatja a világméretű ismereteket. Vállalkoznunk kell az ilyen szakágazatok szigorú kiválasztására, s erőinket ezekre kell összpontosítani. Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy akadályokat gördítsünk az olyan irányú kutatások elé, amelyek új utakra vezethetnek minket. Az erők összpontosításával kialakítjuk a feltételeket a kiemelt irányzatok egyes szakterületeinek fejlesztéséhez, s minden további szükségletet a nemzetközi munkamegosztásból kell beszereznünk, főleg a KGST-orszá- gok tudományos-műszaki haladásának komplex programja keretében. 2. A tudományos-műszaki haladás irányzatait nem valósíthatjuk meg öncélúan és minden áron. Csupán arra vállalkozhatunk, amit hatékonyan tudunk végrehajtani. A kiemelt területek fejlesztésére azért fordítunk jelentékeny összegeket, hogy az egész népgazdaság teljesítményét fokozzuk, nem pedig azért, hogy ezek az összegek kárba vesszenek. Lubomír Strougal elvtárs világosan kijelentette a CSKP XVII. kongresszusán: ,, Amikor termékeink műszaki-gazdasági színvonalának gyors emelését szorgalmazzuk, olyan paraméterekre gondolunk, amelyeket a világviszonylatban élenjáró termelők érnek el. Ebből az alapvető szempontból kell elbírálni bármilyen innovációs változtatást.“ SZAVAK HELYETT TETTEKRE VAN SZÜKSÉG A nemzetközi munkamegosztás, elsősorban a Szovjetunióval és a többi országgal megvalósuló integráció az intenzifikálás hasonlóan fontos tényezője. Ezen a szakaszon is rendkívül fontos lépések előtt állunk, amelyek a központi szervek és a termelési-gazdasági egységek részéről bátor kezdeményezést követelnek meg. Arra kell törekednünk, hogy amit gyártani fogunk, azt garantáltan és előnyösen értékesíthessük, amit pedig nem fogunk gyártani, azt ugyanígy beszerezhessük a nemzetközi munka- megosztásból. Az intenzifikálás további tényezője a műveltségi és szakképzettségi színvonal emelése. A termelés terjedelmes anyagi bemeneti tényezőihez olyan értékeket kell hozzáadni, amelyek a tudományból, a kutatásból, a műszaki fejlesztésből és tervezésből, a dolgozók magas fokú szakképzettségéből származnak. Az egész lakosság magas fokú műveltségének és készségeinek a hasznosításáról van szó. Ebben a vonatkozásban egyáltalán nem a jelenlegi szintre gondolunk, hanem arra, amelyre az ezredforduló éveiben lesz szükségünk, s melynek az alapjait most rakjuk le. Azok, akik most kerülnek a főiskolákra, s a kétezredik év körül érik el alkotóerejük csúcspontját, nem dolgozhatnak már egyszerű termelési folyamatokban. Ez a legnagyobb értékünk pazarlását jelentené. Nekik már az egész újratermelési folyamatot magasabb minőségi szinten kell megvalósítaniuk. Ahogy annak idején képesek voltunk megvalósítani a gazdaság szocialista átépítésének nehéz feladatát, ugyanúgy most is képeseknek kell lennünk a tudományos-műszaki haladásra, a szerkezeti változtatásokra, a munkamegosztásra, valamint a tervszerű irányítás további tökéletesítésére, hogy mindez a gazdasági fejlődés intenzifikálásához vezessen. AZ ÁTFOGÓ KORSZERŰSÍTÉS KÖVETELMÉNYEI A nemzetközi csúcsszínvonalhoz hasonlítható használati értékek elérése általános, minden termelési ágazatra vonatkozó feladat. Nem lehet mindegy, hogy milyen áron állítjuk elő a villamos energiát vagy az elektronikai alkatrészeket, mert a hatékonyságnak csak ezek felhasználóinál kell megnyilvánulnia. A gazdasági kapcsolatok összefüggő rendszerében nem lehet arra számítani, hogy csak egyes szakágazatokban érjék el a kívánt hatékonyságot. Erre a gazdaság minden láncszemének törekednie kell. Ebből a népgazdaság további fejlődésére vonatkozólag fontos következtetéseket kell levonni: 1. A népgazdaság további fejlődéséről úgy kell gondoskodni, hogy ne növekedjenek a tüzelőanyag- és energiaellátásnak, valamint az anyagbeszerzésnek a nemzeti jövedelem egységére számított fajlagos költségei. El kell érni azt is, hogy a nyers- és az alapanyagok, valamint az elsődleges energiaforrások a termelési folyamatokban jobban hasznosuljanak. E források bármilyen áron való, drága beszerzése elvonná az eszközöket a feldolgozó ipar korszerűsítésétől, növelné a termelési költségeket, s csökkentené a versenyképességünket. Amikor a népgazdaság szerkezeti fejlesztésében a nyersanyag- és energiatermelő ágazatok részarányának csökkenésével számolunk, egyúttal ez azt is jelenti, hogy keresni kell az utakat a nyersanyag- és az energiaellátás ráfordítási költségeinek csökkentéséhez, s ezek gyökeresen jobb hasznosításához. 2. Népgazdaságunk teljesítményét elsősorban a feldolgozó ipar minőségi színvonalának és hatékonyságának javításával kell növelni. Ezen a területen olyan helytelen szokás alakult ki, hogy ha bármi is hiányzik a termeléshez, vagy a lakossági fogyasztáshoz, azt mindig itthon akarjuk megtermelni. A hazai termékskála már most is meghaladja az elviselhető mértéket, s ennek minden további kiszélesítése csak a hatékonyság rovására történhet. S éppen a hatékonyság növelésével kell kialakítanunk a feltételeket ahhoz, hogy amit nem fogunk itthon gyártani, azt külföldről szerezhessük be. Ezekből a szempontokból kiindulva legjelentősebb feladataink a gépiparban vannak. Előttünk áll a népgazdaság átfogó korszerűsítésének a feladata. Ebben nem indulhatunk ki abból, hogy minden szükséges gépet itthon állítunk elő. Egy kis ország számára a korszerű gépek behozatala a gazdaság korszerűsítésének egyik alapvető feltétele. Ezért a következő években a kormány olyan feltételeket alakít ki, hogy a csehszlovák gépipari kivitel teljes értéke gépek behozatalára legyen felhasználva. Ez új helyzetet teremt gazdasági fejlődésünkben. A KGST-országok tudományos-műszaki haladásának 2000-ig szóló komplex programja arra is irányul, hogy a Szovjetunióban és a többi szocialista országban gyártott gépek és berendezések magas műszaki színvonalat érjenek el. Ez azt jelenti, hogy szükségleteinket képesek leszünk fedezni. Ugyanilyen fontos azonban annak megállapítása is, hogy mit nem kellene gyártanunk, s mire kellene átcsoportosítani és összpontosítani a rendelkezésre álló erőinket és eszközeinket, hogy szakosított termékeinkkel teljes mértékben kielégíthessük partnereink igényeit. Hasonló a helyzet a fogyasztási cikkek termelésében. Az életszínvonal emelkedésével a fogyasztási cikkek iránti kereslet is bővül. Ha a szükségleteket csak hazai termelésből akarnánk fedezni, ez a tudományos-műszaki alap erőinek szétforgácsolásához, a termelés elapró- zásához, a hatékonyság csökkenéséhez vezetne. A nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsolódásunknak tehát abban is meg kell nyilvánulnia, hogy növekedni fog a fogyasztási cikkek behozatala, s ezek részaránya a hazai szükségletek fedezésében. A hazai termelést ilyen feltételek között egyre szőkébb termékválasztékra kell irányítani, olyan termékek gyártására, amelyek előállítása magas színvonalú munkát igényel, lehetővé teszi a nyersanyagok jobb hasznosítását, s jobban helytállnak a hazai és a külföldi piacokon. Az ilyen megoldások előkészítéséhez és végrehajtásához, a nemzetközi munkamegosztásba való mélyebb bekapcsolódáshoz azonban az irányítás és a tervezés szakaszán is fel kell számolni egyes régi szokásokat, amihez türelmes munkára van szükség. TÚLHALADOTT, LEEGYSZERŰSÍTETT ELKÉPZELÉSEK A CSKP XVII. kongresszusán elfogadott határozatok alkotó lebontása és végrehajtása az irányítás minden láncszemének elengedhetetlen kötelessége. Ez a stratégiai előrejelzések területére is vonatkozik. Az intenzifikálás irányvonalának egyaránt be kell kerülnie a programokba, a tervekbe, a problémák konkrét megoldásába és a mindennapi döntésekbe. Ezek keretében olyan megoldásokat kell elérni, amelyek az eddiginél lényegesen nagyobb gazdasági eredményekhez vezetnek. Minden műszaki megoldást, munka- megosztásra vonatkozó döntést, s minden alkotó javaslat megvalósítását mérlegre kell tenni, ki kell mutatni ezek hasznosságát, mert enélkül elveszítik valódi értelmüket. Az a leegyszerűsített elképzelés, hogy valaki a központban kidolgozza a hosszú távú tervet, ezt lebontják az egyes minisztériumokra és vállalatokra, s mindenki e tervhez igazodva fog eljárni, bizonyára már a múlté. Természetesen az irányítás egyes szintjei között továbbra is szükség lesz egymásra kölcsönösen ható információ- áramlásra, amely lehetővé teszi a helyzetek mélyebb megismerését, s az optimális megoldások elérését az irányítás minden szintjén. Ebben a folyamatban rendkívül fontos szerepe van az Állami Tervbizottságnak. Ezt az 1986. június 24-én kiadott kormányhatározat is hangsúlyozza. A bizottságnak tehát szerveznie kell a munkákat, ki kell használnia az olyan intézményekben elért időszaki eredményeket, amilyen a Csehszlovák Tudományos Akadémia, a tudományos-műszaki fejlesztési és beruházási bizottságok, a kutatóintézetek, valamint a népgazdaság irányítási szervei. Jelenleg folyamatban -van annak a programnak a kidolgozása, amely az év végéig a szövetségi kormány elé kerül, s amely a népgazdasági hatékonyság szempontjából végrehajtott részletes mérlegelés után 2-3 év múltán a gazdasági és szociális fejlődés 2000-ig terjedő fő irányzatait, s az 1991 -1995-ös évekre előirányzott ötéves tervjavaslatot fogja képezni. Ebben az időszakban az egyes reszortoknak és főleg a termelési-gazdasági egységeknek elemezniük kell a népgazdaságban betöltött helyüket, valamint a Szovjetunióhoz, a többi KGST-ország- hoz és az egész világgazdasághoz fűződő kapcsolataikat. Tisztázniuk kellene, hogy a hatékonyság szempontjaiból kiindulva termelésüknek milyen szakaszokon van Ígéretes jövője, mihez vannak és mihez hiányoznak a feltételeik. A kiválasztott irányzatokat meg kell tárgyalniuk a felettes szervekkel, s elő kell terjeszteniük azokat a gazdasági igényléseiket, amelyek e célok eléréséhez szükségesek, s meghaladják saját erőforrásaik keretét. Itt nemcsak arról van szó, hogy a központ bizonyos kiindulási alapokkal rendelkezzen a távlati tervek kidolgozásában, hanem elsősorban arról, hogy idejében felkészüljön a jövő sokkal igényesebb követelményeire. VlTÉZSLAV VINKLÁREK, az Állami Tervbizottság elnökhelyettese
