Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-15 / 33. szám
■ Film készül az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című Gabriel Garcia Márqu- ez-regényböl. Az Arnica munkatársa hosszan beszélhetett Francesco Rosi rendezővel, aki elpanaszolta, mennyi nehézséget kellett leküzdenie, mire elkezdhették Kolumbiában a forgatást. A regényt egy harminc évvel ezelőtt elkövetett bűntény inspirálta: a kolumbiai Angela Vicariót nászéjszakáján visszelkergeti szüleihez a felbőszült ifjú férj, mivel Angela már nem volt érintetlen. Örült haragra gerjedt fivérei bejelentik, hogy megölik húguk becsületének bemocskolóját... A véres dráma érdekessége, hogy az író, Garcia Márquez édesanyja jó barátnője volt annak az asz- szonynak, aki meggátolta bű- nösneK vélt fia menekülését, és így akaratán kívül gyilkosai kezére juttatta. ■ Színhely: Franciaország, idő, a második világháború. Ellenállás, együttműködés, kínzás, júdáspénz... Becsülettel meghalni, vagy árulóként életben maradni. Ezeket a gondolatokat, kérdéseket veti fel a Nagyúri mesterség című Pierre Boulle-regény, amelynek azonos című filmváltozatát Édouard Molinaro rendezte. A főszerepet Pierre Arditini francia színész játssza, aki színpadi színészként már sok jó fiút alakított, így ,,vállalta a veszélyt“, hogy negatív szerepben is megismerjék. Claire-t, a film hősnőjét Evelyne Bouix személyesíti meg, akit Edith Piaiként ismertek meg a nézők az Edith és Marcel című filmben. ak az arcát lássam vagy a járását - máris tudom, fiogy kit játszik. Mindenható valakit vagy simulékony senkit. Rafinált kupecot vagy piti kis trógert. öntelt csábítót vagy pipogya férjet. Balekot vagy hétpróbás gazembert. Nem kell a szó, nem fontos a hang, nála a gesztusok beszélnek. Kottái Róbert nem szerepeket játszik. Sorsokat! Sivár, nyugtalan, fájdalmasan szép és elfuserált életeket. Akármelyik filmjére gondolok is, a Pókfocira vagy a Trombitásra, a Panelkapcsolatokra, vagy a Boldogtalan kalapra, a Szívzűrre vagy a Szeretőkre, a Városbú jócskára vagy az Egészséges erotikára, mindegyikben azt érzem: ó csak odaállt a kamera elé és megismételte, ami egyszer már megtörtént vele. Őszinte és természetes- ettől aztán nyomasztóan tökéletes. xxx- Mondja, hogy lehet ezt bírni? Este Kaposváron játszik, éjjel előadás után Pestre utazik, délelőtt a rádióban, délután a tévében várják, holnap meg Varsóba repül, ahol Janusz Majewskivel forgat.- Nem könnyű, egyáltalán nem könnyű. Először is zavarban vagyok. Nem tudom felfogni, hogy jutottam ilyen helyzetbe. Évekkel ezelőtt ugyanis még reménytelenül festett a dolog. Pestre sem nagyon jutottam fel, nem még Bratislavába vagy Varsóba. Úgy éreztem: Kaposvár a világ vége. Kinek, melyik filmrendezőnek lesz az érdeke, hogy éppen engem szerepeltessen, ha egyszer messze vagyok a fővárostól. Pénzbe kerül az utaztatásom, pluszköltség a szálloda - nem, eszembe sem jutott, hogy ennyit forgatok majd valaha. Erre teljesen váratlanul beindult a dolog. Hívtak, s én mentem. Egyszer, kétszer, háromszor... úgy látszik, már senkinek sem számított, hogy többe kerülök, mint bármelyik pesti kollégám. Aki észrevette a groteszkhez való erős vonzódásomat, az megkeresett és szerepet adott. Elejével két próba vagy két előadás közt forgattam minden filmemet, az utazástól sokszor olyan bódult voltam, mint az őszi légy. Aztán egyszer csak kezdett megoldódni minden: három, négy, öt napot is forgathattam anélkül, hogy taxiba kellett volna ülnöm.- Duéan Hanákkal, a Csendes öröm rendezőjével hogyan találkozott?- Levelet írt, hogy látott a Panelkapcsolatban, s hogy öt éve érlelt munkájába éppen én kellek neki. Még hogy „csendes öröm“... Zavarbaej- tó öröm! Nincs a filmben egyetlen pillanat sem, amelyről úgy órezném, hogy hamis, hogy az életben nem így van. Nézzen csak körül: hányán szenvednek manapság a házastársi kapcsolatban attól, hogy ha belehalnak is, akkor sem értik meg egymást. És nem azért nem találjuk meg a közös hangot, mert hűtlenek, gonoszok és önzők vagyunk, hanem mert akkor is marad bennünk egy nagy adag titok, amikor úgy érezzük: na, most aztán igazán őszinték voltunk! A Csendes öröm házastársainak a helyzetét, egymáshoz való viszonyát az is nehezíti, hogy már elviselni sem nagyon bírják egymást.- Akkor miért élnek együtt?- Mert mindketten arra várnak, hogy majd a másik megváltozik. Aztán a nő megelégeli a várakozást, és egyedül próbál új életet kezdeni. Találkozás Koltai Róberttel (Helyey Zsuzsa felvétele)- Egyszer, ha jól emlékszem, egy rádiónyilatkozatában azt mondta: nekem fáj minden instrukció. Hanáktól ezek szerint „halálos sebeket“ kaphatott, hisz egymás munkamódszeréről semmit sem tudhattak.- Higgye el: élveztem a munkát. Hanák ugyanis kedvemre való szerepet osztott rám, és úgy irányított, hogy egyszer sem vette el tőlem a felfedezés örömét. Filmezés közben amúgy sem zavar, ha figyelmeztetnek, mi a dolgom, hiszen ma a hetvenedik jelenetet vesszük fel, holnap pedig a tizenhetediket. A színház az más. Ott több baj van velem. Én ugyanis képtelen vagyok előre bemagolni a szerepet; nekem jobb, ha a próbán rögződnek bennem a szavak. Gesztusokkal, mozdulatokkal, lépésekkel. Ezzel aztán néha a sírba kergetem a többieket. És tudja, mi a legfurcsább? Amikor én rendezek, épp azokat a színészeket utálom, akik ugyanolyan módszerrel próbálnak, mint én. Hogy makognak és állandóan a súgó száját lesik a próbán.- Nem volna jobb akkor az egyszemélyes színház? Az önálló est. Arra úgy készül fel, ahogy akar, úgy rendezi meg, ahogy önnek tetszik, nem irányítják, és ön sem komplikálja mások életét.- Belekóstoltam ebbe is. Mit mondjak: jó dolog, ha csak önmagáért izgul az ember, nem lövik le a poénját, és nem kell szenvednie mások modorosságától, de egy színházi előadás - nagyszerű partnerekkel - sokkal nagyobb magasságokba repít, mint az önálló est.- Feleségével, Pogány Judittal a kaposvári Csiky Gergely Színház másik kiemelkedő személyiségével mikor találkozott?- Ezerkilencszázhatvannyolcban. És három évre rá összeházasodtunk. Jutka csodálatos ember. Ha nem lenne, én sem itt tartanék. Hihetetlen energiával, szeretettel tartja össze a családot. Tizenhárom éves a fiam, képzelheti, mennyit kell foglalkozni vele. És Jutka bírja, győzi, mert lelkiismeretes, gondos anya. Nem fél attól, hogy a gyermeknevelés időt rabol el tőle, s a pályáját veszélyezteti.- A gyerek... Erről jut eszembe: ön hogy élt tíz-húszéves korában? Könnyű volt az élete?- Azt hiszem, igen. Apám sportvezető volt, és mindig szigorú, mégsem haragudtam rá soha. Sót: kimondottan apás voltam! Pedig az anyámért is borzasztóan rajongtam! Még harminc sem voltam, amikor negyvenhét éves korában meghalt. Ha sétálni mentünk, azt hitték az emberek, hogy együtt járunk. Szép volt és fiatal. Apám és én nagy focidrukkerek voltunk - mi ketten a Csepelnek drukkoltunk, anyám meg értünk. Egyébként hárman vagyunk testvérek, két húgom közül az egyik kohótechnikus, a másik színésznő. A verseket apám szerettette meg velem. Emlékszem, tizenkét éves koromban sokszor versenyeztünk, ki szavalja el jobban A vén cigányt. Ó vagy én? Zsűrinek anyámat kértük fel: a végén meg is mondta mindig, melyikünk volt a jobb. A középiskolában már én voltam a közönség: döbbenten hallgattam, micsoda szellemesek az osztálytársaim. Utánozni, szemmel fényképezni csak később kezdtem el. De nem a hangot, a szöveget akartam visszaadni, bár az is rögződött bennem, hanem a dolgok lelkét, lényegét próbáltam elcsípni. A vége aztán az lett, hogy a groteszknél kötöttem ki. SZABÓ G. LÁSZLÓ 1 J átékfilmen André Malraux francia író az elsők között örökítette meg maradandóan a spanyol polgárháborút A remény (1939) című filmjében. Akkoriban készítette a szovjet Mityacskin is a Pedrót (1938). Hasonló témájú a He- mingway-regényből, az Akiért a harang szól-ból készült amerikai feldolgozás (1943), jóval később Zinnemann filmje, a Húsz év után (1964). Joris Ivens, a dokumentumfilm egyik legnagyobb mestere a polgárháború idején operatőrével, John Fernóval dolgozott Spanyolországban. A spanyol föld című, 1937-ben forgatott filmjéhez Hemingway írta a kísérőszöveget, s a fennmaradt kópiák egyikén ezt ő maga mondja el. A dokumentumfilm történetének nálunk kevésbé ismert, ám attól még kimagasló alakja, Herbert Kline úgyszintén 1937-ben a magyar Kárpáti Géza kezdeményezésére készítette el Spanyolország szive című filmjét, amely Kárpáti első operatőri munkája volt. (A film dr. Norman Bethune kanadai orvos munkáját mutatja be: a világon első ízben létrehozott „vérbank“ működését a köz- társaságiak hadikórházaiban.) Roman Karmen szovjet híradó-operatőr, dokumentumfilm-rendezö az Üdvözlet Spanyolország úttörőinek (1936) című munkáját ö maga fényképezte. Később Konsztantyin Szimonowal készítette el a Granada, Granadát. Honfitársa, Eszfir Sub, egyike a világ első dokumentum- film-rendezőinek, a háború utolsó évében arról számol be (Spanyolország; 1939), milyen hősiesen viselkedett a spanyol nép a harcok alatt. 1935 és 1937 között Luis Bunuel is Spanyolországban dolgozott, ahol négy kommersz játékfimet és egy rövidfilmet készített; a játékfilmeket azonban nem jegyezte nevével. 1938-ban felajánlotta szolgálatait a törvényes kormánynak, amely Hollywoodba küldte, hogy ott irányítsa a spanyol köztársaságról szóló filmek előállítását. A munkálatokat azonban félbeszakította a Franco-rendszer győzelme. Az 1936-ban, francia koprodukcióban készült rövidfilmjének címe: Hú Spanyolország fegyverben. Spanyolországban először 1978-ban mutatták be a francia Frédéric Rossif nagyszerű dokumentumfilmjét, a Meghalni Madridban-t. 1962-ben Franco megbízottjai állítólag háromszázmillió frankot ajánlottak fel, hogy megakadályozzák vetítését. A Maurice Jarre zenéjére készült montázsfilm először hozta nyilvánosságra a Condor-légió dokumentumait és tette világhírűvé Karmen felvételeit. Egy dolgot állíthatok: a nemzetközi brigádok emlékére szándékoztam filmet készíteni.“ A nemzetközi brigádok megalakulásának 25. évfordulója előtt tiszteleg Bokor László Nem törtek át című dokumentummontázsával (1961). Az egykori avantgárd rendező, az olasz Tinto Brass is - aki manapság botrányos filmjeivel hívja fel magára a figyelmet — megrázó összeállítást készített a spanyol polgárháborúról a Ca ira (1964) című dokumentumfiljében, mely a huszadik századi forradalmakról szól. (Ennek a Magyar Tanács- köztársaságot felelevenítő részében Kun Béla szónokol.) Alain Resnais rövidfilmalkotó volt, mielőtt átpártolt a játékfilmekhez. Guernica című művészeti dokumentumfilmje nem annyira Picassóról, mint inkább a spanyol polgárháborúról szól, amit Éluard kísérőszövegként felhasznált költeménye is hangsúlyoz. A Franco halálát követő években Spanyolországban a rendezők olyan filmeket készítettek, melyeknek elkészítése valamilyen okból elképzelhetetlen, lehetetlen vagy nehéz lett volna akár csak néhány hónappal azelőtt is. Mindez főleg a dokumentumfilmek terén jelentős - archív anyagok rekonstrukciója, aktuális interjúk készítése. Jaime Camino A régi emlékezet (1977) című dokumentumfilmje azokat az idős embereket állítja a középpontba, akik negyven évvel ezelőtt irányító szerepet töltöttek be. A katalán rendező másik filmje, A nyitott erkély (1984) a polgárháború alatt meggyilkolt Garcia Lorcára emlékezik. Joszif Hejfic 1970-ben készítette el a Satud, Mariját. Zalka Mátéról szól Manosz Zahariasz szovjet-magyar koprodukcióban készült munkája, a Fedőneve Lukács (1977). A szenvedélyes mozirajongó Malraux egyetlen filmjét, a spanyol polgárháborúról szóló A remény-X nasonló című regénye nyomán 1938-ban forgatta Barcelonában, de ezt csak 1945- ben mutatták be, Franciaországban. Rögtönzött készítésmódjával azt a benyomást kelti, mintha a felvevőgép megtörtént események tanúja lenne. A spanyol közönség csak 1978-tól láthatta a filmet. A Sam Wood rendezte Akiért a harang szól baljóslatú, emelkedett hangvételű kalandfilm, melyet elsősorban a remek színészi alakítások tesznek emlékezetessé. A két főszereplőn, Gary Cooperen és Ingrid Bergmanon kívül a mellékszereplők, pl. Akim Tamiroff s a magyar Várkonyi Mihály játéka is kiemelkedő. Az NDK-ban Frank Beyer öt töltényhüvelye (1960) és Hans Knötzsch tévéfilmje, az Egész Spanyolország felett felhőtlen az égbolt (1973) foglalkozott ugyanezzel a történelmi időszakkal. Spanyolországban a polgárháború témáját feldolgozó rendezők kezdetben óvatosak völtak még a tábornok halála után is. Jaime Camino Az 1936-os hosszú vakáció-ja még csak szőrmentén bírálja azon honfitársait, akik nyaralóikba menekülnek ahelyett, hogy harcoltak volna a fasiszták ellen. Ahogy azonban a demokrácia kezdett megvalósulni, 1976-77 után a rendezők már nem voltak tartózkodóak. Victor Erice A lélek című filmjében nemcsak a polgárháború borzalmairól szól, hanem azt is bemutatja, hogy egy konfliktusban a vereség mennyire befolyásolja a vesztesek életét. A színész és rendező Fernando Fer- nán-Gómez azonos című drámája alapján készült A kerékpár nyárra való (Jaime Chávarri filmje) a főváros mindennapi életét mutatja be a polgárháború idején. I. Á. « ÚJ SZÚ 14 1986. Vili. 1Í>T e \ Filmemlékek - emlékező filmek a spanyol polgárháborúról
