Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-08 / 32. szám
► ÚJ szú 3 A Rajna völgye régóta híres festői szépségű tájairól és építészeti együtteseiről, boráról, városainak történelmi arculatáról és gazdasági erejéről. E városok egyike Mainz, a múltban választófejedelmek és érsekek székhelye, ma pedig Rajna-vidék-Pfalz tartomány közigazgatási és gazdasági központja. Ahogy a városhoz közeledünk, az útikönyvből megtudom, hogy a város ékessége a román stílusú, hat tornyú Szent Márton székesegyház, amely csodával határos módon épségben vészelte át a századokat, hogy a XV. század közepén Gutenberg itt találta fel az európai szedésnyomást, nem sokkal később, 1477-ben pedig itt alapították az egyik első egyetemet német földön... Vagyis Mainzot a turisták joggal tekintik zarándokhelynek. De nem a Rajna völgyének szépsége, nem is Mainz nevezetességei miatt utaztam ide. Nemrég ebben a tartományban olyan esemény történt, amely megrázta a nyugatnémet demokrata társadalmi köröket, aggodalommal és felháborodással töltötte el őket: a tartományi hatóságok 1984 végén a „Berufsverbot“ - a foglalkoztatási tilalom - alkotmányellenes gyakorlatát követve Ulrich Voltz teológust, a művészettörténet tanárát megfosztották attól a jogtól, hogy iskolában tanítson. Azért tiltották ki az iskolából, mert a Német Békeunió (NBU) országos vezetőségének tagjaként fellépett az újabb amerikai rakéták NSZK-beli telepítése ellen, síkraszállt a népek közti jószomszédi viszonyért, a népek barátságáért. Vóltzcal a Német Békeunió tartományi székházában találkoztunk. A helyiségben ahol beszélgettünk kötegekben állnak a nyomdából frissen érkezett füzetek, folyóiratok, röplapok és plakátok, amelyek terjesztésre vártak. A plakátokon ilyen felhívások voltak olvashatók: védjük meg a békét, távolítsuk el a nukleáris és a vegyi fegyvert az NSZK-ból, ne engedjük a világűr militarizálását, mozdítsák elő a leszerelést a Nyugaton és a Keleten. Ulrich Voltz 33 éves, nős, van egy kislánya. Papi családban született, a mainzi egyetemen művészettörténetet és teológiát tanult, majd a diploma megszerzése után próbaidős tanár lett az egyik gimnáziumban. Ami a világnézetét illeti, meggyőzódéses keresztény, elszánt ellenzője a háborúnak, a militarizmusnak, a fegyverkezési versenynek. Ezért nem csoda, hogy tagja a Német Békeunió vezetőségének, és sok ezer hivővei együtt részt vesz a békemozgalomban.-A kellemetlenségek már a próbaidő első évében elkezdődtek - emlékezik vissza Voltz. - 1981 áprilisában beidéztek az alkotmányvédó hivatal körzeti irodájába, s közölték velem, hogy tagságom a Német Békeunióban „összeegyeztethetetlen“ a pedagógusi hivatással. Megpróbáltam bebizonyítani nekik, hogy ostobaság, amit mondanak, hiszen az NSZK-ban és külföldön jól ismert legális szervezetről van szó. De minden igyekezetem hiábavaló volt. Az első figyelmeztető „csengést“ követte a második, 1984 végén pedig értesítést kaptam, hogy nem hosszabbítják meg a próbaidőt, ami egyértelmű az elbocsátással és a tanári működés megtiltásával. De hogyan indokolták a hatóságok ezt a döntést? Voltz válasz helyett kezembe nyomja a vádiratot, amely részletesen (16 oldalon) felsorolja „törvényellenes“ tetteit. A saját szememnek már kénytelen voltam elhinni, hogy amit hallottam, az nem egy epizód Ray Branbury „451° Fahrenheit“ című antiutópiájából (abban egyébként ugyancsak egy alkalmazottat, egy tűzoltót helyeznek „törvényen kívül“ a totalitárus és militarista társadalomban“, hanem olyan állam hatóságainak hivatalos rendelkezése, amely „a szabadság és a demokrácia“ egyik bástyájaként reklámozza magát. Lássuk tehát, mit vétett Voltz. Az iratban kertelés nélkül kimondják, hogy mivel állami alkalmazott létére tagja a Német Békeuniónak, ,,az alkotmányhü- ségével kapcsolatban komoly kételyek merülnek fel“. A Német Békeunióval szemben pedig a többi közt az a vád, hogy , .sokoldalú kapcsolatokat tart fenn az alkotmányellenes Német Kommunista Párttal“, a háború és a béke kérdésében az NKP-éhoz hasonló álláspontot foglal el, s véleménye szerint „a béke megőrzésének feltétele a békés egymás mellett élés elveinek szigorú megtartása“. A tanárnak felróják azt is, hogy ,.hajlandó együttműködni a kommunistákkal“, s az amerikai rakéták telepítése ellen küzdve előnyben részesíti a parlamenten kívüli harcot“. Rajna-Pfalz kereszténydemokrata hatóságainak az sem tetszik, hogy Voltz politikai hitvallásában „a béke, az enyhülés, a leszerelés, a népek közti barátság követeléseiből“ indul ki, amelyeket, mint kiderül, „a marxista-leninista ideológiából vett át". Azzal pedig, hogy nyilvánosan elítéli a „Berufsverbot“ gyakorlatát, ..diszkreditálja a szövetségi kormányt az országban és külföldön“. És végül a csattanó: ,,Az úgynevezett antikommunizmus elleni erélyes fellépést - olvassuk a vádiratban - inkább bűnéül, mint érdeméül kell betudni az alkalmazottnak“. Gyakorlatilag mindegyik - itt szóról szóra idézett - vádpont nyílt megcsúfolása az NSZK-állampolgárok alkotmányos jogainak. Hiszen az alkotmánynak már a bevezető része is hangsúlyozza, hogy az NSZK lakossága „a világbéke ügyét“ hivatott szolgálni. Azt hihetnénk, hogy Voltz mint állampolgár és mint a Német Békeunió aktív tagja az alkotmánynak éppen ezt az előírását teljesítette. Viszont a fiatal teológusnak éppen a béke érdekében tett erőfeszítéseit nyilvánítják alkotmányellenesnek! önkéntelenül is eszembe jut, amit Montaigne, a XVI. századi francia humanista filozófus mondott: ,,A fegyver zaja elnyomja a törvény szavát.“ Vagy nézzük az NSZK alkotmányának ötödik cikkelyét: ,,Mindenkinek joga, hogy szabadon kifejezze és terjessze véleményét szóban, írásban, képekkel...“ Milyen alapon róják fel hát Voltznak, hogy a béke és az enyhülés követelése ,.végigvonul minden kijelentésén“? Közben a „jog zott mai „boszorkányüldözők“ másként gondolkodással gyanúsítanak. Az NSZK igen jellemző példa erre. Erről beszélgetünk a kommunista párt düsseldorfi székházában Sepp Mayerral, az NKP titkárságának tagjával és Uwe Posttal, a vezetőség munkatársával. Az elvtársak alaposan, az időt nem sajnálva ismertetik az NSZK-beli politikai helyzet nüanszait, elemzik a „Berufsverbot“ jelenségét.- Az NSZK-ban már tizennégy éve folyik az emberek üldözése demokratikus nézeteik miatt - mondja Sepp Mayer. - Az „eretnekekkel“ való leszámolásra a jelt az adta meg, hogy a tartományi kormányok miniszterelnökei 1972. január 28-án elfogadták a „radikális elemekről“ szóló rendeletet, amely törvényesítette az állami alkalmazottak megbízhatóságának vizsgálatát. A hatóságok célja már a kezdet kezdetén világos volt: eltávolítani a kommunistákat a hivatalokból; megfékezni és ráncba szedni a parlamenten kívüli demokratikus mozgalmakat; megfélemlíteni az embereket, mindenekelőtt az ifjúságot, hogy teljesen elfogadja az uralkodó osztály ideológiai és politikai álláspontját... A szóban forgó rendelet elfogadása óta 3,5 millió NSZK állampolgár megbízhatóságát ellenőrizték, s ezreket bocsátottak el MÁSKÉNT GONDOLKODNI TILOS bajnokai" cinikusan elismerik, hogy a tanár ,,nem terjesztette saját politikai nézeteit a tanulók körében“.- Az sem védhető, hogy az NKP-t „alkotmányellenes szervezetnek“ minősítik- mondja Voltz. - Csak a szövetségi alkotmánybíróságnak van joga ahhoz, hogy Nyugat-Németországban működő pártokat és szervezeteket „alkotmányellenesnek“ nyilvánítson. De - és ezt az NSZK-ban mindenki tudja-ilyen minősítés az NKP esetében nem történt. Ami pedig azt illeti, hogy a Német Békeunióban együttműködöm a kommunista párt tagjaival, mint keresztény gyakran vitatkozom velük világnézeti kérdésekben, de a békemozgalomban erélyesen szembeszállók az antikommunizmussal, mert tudom: ilyen alapon nem lehet megvédeni a legnagyobb kincset, az életet! Egyet kell értenünk Voltzcal abban is, hogy nem az ö békeharcos tevékenysége árt az NSZK presztízsének, hanem „bírálnak“ a próbálkozása, amellyel a békés egymás mellett élés politikáját törvénytelennek akarják minősíteni.- Hiszen ha ezt a logikát követjük- folytatta Voltz a bonni alkotmánnyal szemben ellenségesnek kellene nyilvánítani olyan nemzetközi dokumentumokat is, mint a helsinki értekezlet záróokmánya, az NSZK és a szocialista országok közti kapcsolatok alapelveiről kötött szerződések, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, amelyeken ott van az NSZK vezetőinek aláírása is! A hatóságok jogellenes eljárása felháborodást keltett az NSZK széles társadalmi köreiben. Voltzal szolidaritást vállaltak tanítványai, békeharcos szervezetek. Visz- szahelyezését követelte sok evangélikus lelkész, valamint a szociáldemokrata párt frakciója Rajna-vidék-Pfalz tartományi gyűlésében. Formailag a védelem jogi lehetőségei sincsenek kimerítve. ,- Fellebbeztem - mondta befejezésül Voltz -, de nagyon valószínű, hogy elutasítják. Megpróbálok eljárni a közigazgatási bíróságnál is. De a per évekig elhúzódhat, hiszen a bíráknak nincs miért sietniük. Miután megismerkedtem a „Berufsverbot“ újabb áldozatával, képek tolultak emlékezetembe a középkori Nyugat-Euró- pa történetéből, a „szent“ inkvizíció idejéből, amely könyörtelen terrorral csírájában elfojtott mindenfajta szabad gondolatot. Évszázadok teltek el azóta. De a hírhedt inkvizíció máglyáinak tüze ma is parázslik egyik-másik nyugati országban, s megperzsel mindenkit, akit a hatalommal felruháaz állami szolgálatból. Az elbocsátottak között vannak egyetemi és középiskolai tanárok, tanítók, orvosok, postások, vasutasok, jogászok, építészek, szociológusok, vámőrök, valamint állami hivatalok és tudományos intézetek titkárai, a Bundeswehr polgári alkalmazottjai és tisztjei. A „Berufsverbot“ fogalom, magyarázzák az elvtársak, a politikai okokból nem tetsző személyek diszkriminációjára alkalmazott módszerek egész arzenálját foglalja magában. A hatóságok a konkrét esettől függően fegyelmi rendszabályokat alkalmazhatnak, csökkenthetik (50%-ig) a fizetést vagy az iskolai felvételt, és végül, elbocsáthatják az „engedetlen“ alkalmazottat. Ma a legtöbbször azon az alapon kezdeményeznek fegyelmi vizsgálatot, hogy az illető tagja a kommunista pártnak vagy más demokrata szervezetnek, részt vesz rakétaellenes tüntetésen vagy szak- szervezeti gyűlésen, röplapokat terjeszt, turistaként szocialista országba utazik, sót a „Berufsverbot kifejezést használja.- Egy jellemző részlet - folytatja Uwe Post. - 1972 óta a „Berufsverbot“ gyakorlatát különböző intenzitással és szigorral alkalmazzák. A foglalkoztatási tilalom seprője különösen erőteljesen sepert azokban az években, amikor az országban nagy társadalmi mozgalmak bontakoztak ki, és a belpolitikai élet barométere „vihart“ jelzett. Az utolsó tisztogatási hullám akkor kezdődött el, miután 1983 márciusában hatalomra jutott a jobboldali pártok koalíciós kormánya Helmut Kohl vezetésével. Véletlen lenne ez? Természetesen nem véletlen. Hiszen 1983-ban érte el tetőpontját a békeszeretó erőknek az NSZK történelmében példátlan mozgalma. A hivatalos Bonn arra törekedve, hogy meggyengítse és letörje a lakosság rakétaellenes tiltakozását, politikai, rendőri és bírói zaklatások lavináját zúdította a békeharcosokra. Idővel új mozzanatok jelentkeztek a „Berufsverbot“ gyakorlatában. Sok érdekeset hallottam erről a „Le a foglalkoztatási tilalommal“ elnevezésű szövetségi bizottság hamburgi tagozatának irodájában, ahol a bizottság egyik vezetőjével, Hannes Holländerrel beszélgettem. Először is néhány szót a bizottságról. A bizottság akkor alakult, amikor előkészítették a „Berufsverbot“ ellen tiltakozó első nemzetközi konferenciát, amelyet 1973- ban tartottak Hamburgban. A mozgalom tulajdonképpen piramisra hasonlít, mondta Holländer: lent vannak azoknak a helyi kezdeményező csoportoknak a százai, amelyek szolidaritást vállalnak a foglalkoz986. Vili. 8. tatási tilalom áldozataival: középen foglalnak helyet a tartományi tagozatok, s legfelül van a szövetségi bizottság. Tagjai között megtalálhatók különféle társadalmi és politikai szervezetek képviselői, így képviselve van benne a „Spartacus“ Marxista Diák- szövetség, a Németország Szociáldemokrata Pártja „Ifjú Szocialisták“ szervezete, a Német Békeunió, a „zöldek“ pártja, az NKP, a Német Újságíró Szövetség, a Demokrata Jogászok Szövetsége stb. A foglalkoztatási tilalom mai gyakorlatának sajátosságaira terelődik a szó.- Minőségileg új tényező - mondja Holländer -, hogy a múlttól eltérően ma sincs egységes irányvonal a tilalom alkalmazásában a szociáldemokrata vezetésű, illetve CDU/CSU vezetésű tartományokban. Az előbbiekben (például a Saar- vidéken, Bremenben, Hamburgban, Hes- senben) a demokratikus erők nyomására és annak eredményeképpen, hogy a szociáldemokrácia befolyásos erői felülvizsgálták „a radikális elemekre“ vonatkozó rendelettel kapcsolatos álláspontjukat, szakítani kezdtek az alkotmányellenes gyakorlattal, a jobboldal olyan hitbizomá- nyaiban viszont, mint Alsó-Szászország, Baden-Württemberg, Bajorország és Rajna-vidék-Pfalz, a foglalkoztatási tilalom politikáját észrevehetően megszigorították. Miben nyilvánul meg ez konkrétan? Például abban, hogy régebben a fegyelmi vizsgálatokat „az alkotmányhoz vaíó nem kielégítő hűség“ vádjával leplezték, most viszont alattomosabb kifejezés járja: „alkotmányellenesség“, amely lehetővé teszi a szigorúbb eljárást, mert a nemzetbiztonságról van szó. A hatóságok ennek ürügyén eltávolítják a hivatalokból a kommunistákat és eltávolítanak más demokratikus érzelmű alkalmazottakat. A jobboldaliak ezeket az embereket „kockázati tényezőnek“, „potenciális árulóknak“ nevezik, akiknek ezért nincs helyük az állami hivatalokban. A másik sajátosság az, hogy bővült azoknak a személyeknek a köre, akikkel szemben a leggyakrabban alkalmaznak közigazgatási és bírósági eljárást. A kommunistákon kívül a „Berufsverbot“ áldozataivá válnak békeharcosok, szakszervezeti tagok, baloldali szociáldemokraták, a „zöldek“ pártjának tagjai. Bekövetkezett az, amire az NKP már régen figyelmeztetett: a tilaiom az összes demokratikus erőket sújtja, nemcsak a kommunistákat. És, harmadszor, új mozzanat az is - mondja Holländer -, hogy a hatóságok ürügyként használják fel, ha valaki a választásokon az NKP listáján indul. Ez lényegében azt jelenti, hogy az állampolgárok egy részét megfosztják a passzív választójogtól, amellyel az NSZK törvénye értelmében csak az elmebetegek és a visz- szaeső bűnözők nem rendelkeznek!... Kohl kormányának, azaz közelebbről „a demok'ácia bajnokainak“ az állampolgárok jogai elleni támadása természetesen nem korlátozódik csupán a foglalkoztatási tilalomra. Ez csupán a jéghegy csúcsa, amely alatt ott van a jobboldali erők által módszeresen alkalmazott intézkedések szerteágazó rendszere. Az elvtársak egybehangzó véleménye szerint példátlan méreteket öltött a rendőrség és a hírszerzés tevékenysége, ezek valósággal behálózzák az egész országot. A „gyanús“ személyek megfigyelésére felhasználják a legmodernebb számítástechnikát. Ma az alkotmányvédó hivatal, a katonai kémelhárítás és más hasonló szolgálatok elektronikus kartotékjaiban már több mint 18,5 millió NSZK állampolgár adatait tárolják! A kormányzó pártok közben arra készülnek, hogy újabb lépést tegyenek az NSZK- nak „rendőri felügyelet alatt álló állammá“ változtatása felé, miután a parlamenttel elfogadtatták a hét törvényjavaslatból álló „csomagot“. Ezek a törvényjavaslatok mind arra irányulnak, hogy fokozzák az állampolgárok szemmel tartását. Lényegesen növelik a rendőrségnek azt a jogát, hogy megtiltson bármilyen tüntetést; egyszerűsítik a tüntetések résztvevőinek felügyeletét és őrizetben tartását; hivatalosan rögzítik a hatóságok, a rendőrség és a különleges szolgálatok együttműködését; a katonai kémelhárítást feljogosítják olyan feladatok elvégzésére, amelyek az alkotmányvédő hivatal funkcióinak felelnek meg. Minél többet hallottam a nyugatnémet hatóságok antidemokratikus tetteinek botrányos tényeiről, annál gyakrabban jutottak eszembe az angol Orwell futurológiái kalandozásai. A Nyugaton bestsellerré vált „1984“ című regény szerzője aligha látta előre, hogy annak a hipertotalitárius társadalomnak sok visszataszító vonása, amelyet még a negyvenes évek végén talált ki, s amelyben teljesen tagadják az állampolgároknak saját „énjükhöz“ való jogát, ilyen hamar utópiából valósággá válhat. SZERGEJ JASZTRZSEMBSZKIJ (Rövidített szöveg) t
