Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-27 / 26. szám
SZAÚD-ARÁBIA JSZÚ 5 A vahabita királyságban mostanság gyakorta szóbakerül egy új, az olajkincs kiaknázásának megkezdése óta eddig ismeretlen jelenség, amit nagyon szemérmesen „normalizálásnak“ neveznek, ám aminek a világon mindenütt másutt nagyon profán neve van - válság. Az igazi sokk három éve, az 1983-1984-es költségvetési év beindításakor érte a szaúdiakat. Ekkor kellett megtanulniuk a nehéz leckét, hogy van - költségvetési hiány is. A sokk elmúlt, a deficit maradt. Most tanulnak együttélni vele. A Standard Oil of California 1933-ban potom 50 ezer aranyfont fejében kereken 66 esztendőre megszerezte a szaúdi uralkodótól az első olajkoncessziót. 1936-ban jött a Texaco, amely később az Aramco nevet vette fel, majd a Mobil OH, a Standard Oil of New Jersey, a Getty Oil Company meg a japán Arabian Oil Company. Kezdetben a koncessziók eladása, egyre emelkedő áruk, utóbb a szaúdi részesedés növekedése duzzasztotta Rijad bevételeit. Az 1973-as októberi arab-izraeli háború nyomán bekövetkezett olajárrobbanás után a szó szoros érteimében dőlt a pénz a szaúdiak zsebébe. 1971 és 1975 között tizenkétszeresére nőtt az olajbevétel. 1974-ben 30 milliárd dollárt jövedelmezett az olaj, két évvel később már 36 milliárdot, 1980- ban 100 milliárdot! Nem csoda, hogy a beduinokból lett milliomosoknak semmi sem volt drága. Nemcsak a legújabb technikai csodákat vehették meg maguknak, hanem egész vállalatokat is, a hozzájuk tartozó szakembergárdával együtt. Áz ősi városok körül le kellett bontani a falakat, a poros, nyomorúságos falvak helyén ipari központok létesültek, a beduin sátrak mellett nemcsak teve, de BMW vagy Mercedes is áll. Amire más országoknak száz évre volt szükségük, azt Szaúd-Arábia tíz év alatt elérte. Majdnem sikerült bebizonyítania, hogy pénzért mindent meg lehet venni. Ha lakást, akkor nagyot és klimatizáltat, ha televíziót, akkor színeset, ha repülőteret, akkor márványt, ha üdülést, akkor kéjutazást, ha ruhát, akkor egyedi párizsi modellt. Az olajár azonban csökkenni A Spiegel grafikonja az olajárak zuhanásáról kezdett, s a féktelen költekezést a mérsékelt költekezés, napjainkra pedig a takarékosság váltotta fel. ÚJ SZEMLÉLET Vagy két évtizeden át, de különösen a hetvenes évek második felében és a nyolcvanas évek elején Szaúd-Arábia a vállalkozók és a vendégmunkások Mekkája volt. Míg az utóbbiak - bangladesiek, thaiföldiek, pakisztániak, délkoreaiak, de arabok is - tisztességes megélhetést tudtak biztosítani családjuknak az itt megkeresett pénzből nyomor- gás helyett, a külföldi válllatok milliós - nyereségeket vágtak zsebre. Rijad valóban nagyvonalú megrendelő volt, nem Csak nem onnan vár Jamani segítséget? garasoskodott, zsebből fizetett. Nem a kedvezőbb ajánlatok alapján, hanem politikai megfontolásból kiindulva, vagy egyszerűen a népes királyi család valamely tagjának személyes szimpátiája alapján választották ki a gazdasági partnereket. Ma már más a helyzet. A korábban telített légijáratok közül többet megszüntetettek, a még induló gépek félig üresek. A szaúdi szállodákban több az üres, mint a foglalt szoba. Újabb üzletemberek már alig jönnek, az itt lévők is jobbára csomagolnak. Kiderült ugyanis, hogy a szaúdiak nagyon tanulékonyak, meglepően gyorsan belejöttek az újfajta kereskedelmi kapcsolatokba. Számba veszik az ajánlatokat, versenytárgyalásokat írnak ki, alkusznak, ahogyan egy igazi keleti kalmárhoz illik. Ugyan még mindig mindenből a legjobbat akarják, de már nem bármekkora áron. Nagyon megnézik, mire költik a millióikat - mert még mindig milliókat költenek -, de már nem zsebből fizetnek, sőt, egyre többen panaszkodnak, hogy a szaúdiak késlekednek a fizetéssel. Újabban ugyanis csak azután fizetnek, ha egy megfelelő, erre felhatalmazott bizottság átveszi a létesítményt. Ha pedig éppen nincs szabad pénzösz- szeg, a megfelelő emberekből álló megfelelő bizottság mindig talál valami kifogásolnivalót. Szaúd-Arábia egy nagy ugrással jött a középkorból a 20. századba. Könnyen beleszokott a gazdagságba, s bár a pénz már nem ömlik, azért megbízhatóan csurran-cseppen. Három évvel ezelőtt nyúltak először a 150 milliárd dollárra becsült valutatartalékhoz 10 milliárd erejéig, s most már eleve takarékoskodnak. Mégis kisebbfajta pánikot váltott ki március elején az a bejelentés, hogy az áprilisban kezdődő 1986-1987-es pénzügyi évre szóló költségvetés bejelentését öt hónappal elhalasztják. A jólértesültek azt is tudni vélik, hogy a nyár végén nyilvánosságra hozandó költségvetés „csak“ 40 milliárd dollár kiadással számol, ami az eredeti tervhez viszonyítva 25 százalékos csökkentést jelent. Fahd király szükségesnek vélte, hogy mindezt a televízióban személyesen is elmondja, természetesen “Hbból a célból, hogy megelőzze a pánikot. Emlékeztetett arra, hogy a növekvő ipari termelés ellenére az ország bevételeinek kétharmada még mindig az olajból származik, márpedig az Északi-tengeri olaj megbolygatta az olajpiacot, csökkentek az olajárak, s velük együtt a szaúdi kormány bevételei is. Az új költségvetés közzétételének elhalasztása tovább csökkentheti a külföldi vállalkozók már így is megrendült bizalmát. Nem tervezhetnek, hiszen nem tudják, Rijad mire mennyi pénzt akar költeni. Csak találgathatnak, reménykedhetnek - de ilyen alapon nehéz pénzt keresni. KÍSÉRTŐ MÚLT Kísértetházak Rijadban, Dzsiddában, Dammamban, a gyérnél is gyérebb forgalom az autópályákon, kongó üres- ségű középületek, a rendkívül ritkán lakott országban amerikai típusra kiépített - aszfaltozott gyalog utakkal, minden parkolóban elektromos grill-lel, táborhelyekkel ellátott - nemzeti parkok, uszodák és jégpályák - megannyi felesleges, vagy legalább is indokolatlan beruházás, a ,,pénz nem számít“-elv uralkodásának bizonyítéka. Az NSZK-beli AEG cég építette fel Rijad új pazar egyetemét, amely szintén túlméretezett, s főleg a humán irányzatú tudományok fellegvára, amikor az országnak elsősorban műszaki káderekre van szüksége. 30-50 ezerre becsülik az üresen álló, sőt, sosem lakott lakások számát a nagyvárosokban. Nem is szólva arról, hogy ezek mind luxuslakások, vagyis felépítésük nem volt olcsó mu- lattság. Az egyik legköltségesebb - és talán legértelmetlenebb - terv a saját mezőgazdasági termelés kiépítése volt. Az ötlet magától a királyi családtól származott, s fő védnöke Fahd király. Kerül, amibe kerül - alapon el akarták érni az önellátást. Nem érdekelte őket, hogy a sivatagi gabona- és zöldségtermesztés körülbelül ugyanolyan költséges, mintha datolyát akarnának termeszteni a sarkvidéken. Szaúd-Arábia búzaszükséglete évi 800 ezer tonna. 1975-ben már 300 ezer tonnát termesztettek, tíz évvel később 1,3 millió tonnát, az idén 1,7 millió tonna betakarításával számolnak. Vagyis a sivatagi királyság - gabonaexportőr lett. Hogy mi ebben az üzlet, arra még senki sem jött rá. Már csak azért sem, mivel a kormány folyósítja a termelőnek a műtrágyák árának felét, a föld és a víz ingyenes. Ezenkívül a búzának garantált felvásárlási ára van, amely a világpiaci árak 18-szorosa. A zöldséget üveg alatt termesztik, hogy megóvják a hőségtől, az öntözést és a trágyázást a legkorszerűbb elektronikai rendszerek irányítják. Minden egyes növény gyökeréhez - ugyanúgy mint a parkok fái és virágai esetében - földalatti öntözőrendszeren jut el a víz. Pedig a víz ára az aranyéval vetekszik - rendkívül költséges az az eljárás, amelynek segítségével ivóvizet, öntözésre alkalmas vizet nyernek a tengervízből. A szaúdi lap energiatakarékossági felhívása A Pezsa-öböl partján, Dzsubail mellett épült fel például az a vízsótlanító üzem, ahonnan 450 kilométer hosszú vezetéken jut el az ivóvíz a fővárosba. Meg az al-Haridzsi farm paradicsomjainak és uborkáinak a tövéhez... JUT IS, MARAD IS Jamani sejk, a nagyhatalmú olajminiszter, a szaúdi kormány világszerte ismert tagja, az OPEC lelke, már nem tartozik az irigyelt emberek közé. Az olajárak zuhanása az ő életszínvonalát aligha veszélyezteti, ugyanúgy a népes királyi családét sem, melynek egyébként nem tagja. Az új olajválságot kizárólag az államkassza érzi meg, és természetesen a feleslegessé vált vendégmunkások, a külföldi vállalkozók meg a nagy nyugati bankok. A szakemberek véleménye szerint a három év alatt 80-90 milliárd dollárra zsugorodott valutatártalékok további négy év alatt teljesen kimerülnek, ha az ország nem csökkenti a kiadásokat. A tősgyökeres szaúdiaknak azonban szintén nincs mitől félniük. Életszínvonaluk továbbra is irigylésre méltó. Nem fizetnek jövedelemadót, ingyenes az orvosi ellátás, előnyös feltételekkel kapnak hiteleket. Igaz, az államkassza nőm dotálja az élelmiszerek, az ivóvíz, a villanyáram árát, de a nyolcmillió alattvaló még így sem panaszkodhat. Bár feltűnést keltett, amikor tavaly az energiában gazdag ország egyik újsága, az As-Sark al-Avszat energiatakarékosságra szólította fel a lakosságot: ,,A napfény egészséget és kellemes közérzetet nyújt. Származzék tehát ebből hasznunk és tartalékoljuk a villanyáramot arra az időre, amikor valóban szükségünk lesz rá... Kérjük, takarékoskodjék az áramfogyasztással. Üdvözlettel az Egyesült Villamos Müvek.“ Kár lenne azonban sajnálni a „szegény“ szaúdiakat. Nem állnak azért olyan rosszul. Washingtonban például már hosszú hetek óta folyik a huzavona az elnök és a törvényhozás között arról, szállítsák-e avagy sem azt a fegyvercsomagot a szaúdiaknak, melyre oly nagyon várnak, s melynek ára potom - 354 millió dollár... GÖRFÖL ZSUZSA Damman - kisértetházak a kerítés mögött (Archív felvételek) .VI. 27. Fahd király sem túl bizakodó
