Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-27 / 26. szám
(A CSTK felvétele) 1986. június 27. XIX. évfolyam Ára 1 korona SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A mi lakótelepünkön is délutánonként gyermeksereg /» zsivajog. Most is zsibonganak az ablakom alatt, amikor éppen róluk készülök írni, s azon meditálok, vajon mi lehet az, ami az elmaradhatatlan tanév végi cikkben nem tűnik föl szokványos, vagy éppenséggel unalomig ismételt gondolatnak, önkéntelenül is bele-belahallgatok beszélgetéseikbe, s rövid idő alatt rájövök, hogy ma sem tévéműsorokról, izgalmas filmekről, focisztárokról, vagy kedvenc popegyüttesekról folyik a jópofa eszmecsere. Ezúttal is, mint az elmúlt napokban, az iskola árnyékolja be gondolataikat: a felelés, az írásbeli és a bizonyítvány a fö téma. ,,Jaj, csak a matekot ússzam meg“ - hallom újra az örök diáksóhajt, s kisvártatva újabb mondatfoszlány jut fel hozzám: ,,nem elég a suli, nekem még a zeneiskolában is vizsgáznom kell!“ Megint elhangzott az egyre hangosabb és boldogabb refrén: „már csak egy hét, már csak... “ Azon veszem észre magam, hogy a mosolyra és együttérzésre késztető szavak hallatán emlékezem, hajdanvolt diákéveket elevenítek fel. Egykor mi is így izgultunk, s június végén, mint minden diák, ujjongtunk, hogy hosszú időre kicsengettek, s önfeledt örömmel ismételgettük a bűvös szavakat: áció, káció, vakáció! Jómagam - s minden bizonnyal nem vagyok egyedül észrevételemmel - ennek a diákos ujjongásnak manapság alig látom a nyomát. Ma a tanulók nagy része bizony jócskán elfáradva, felszabadult sóhajjal veszi tudomásul, hogy itt a tanév vége, egy jó ideig nem kell iskolába menni. A Nincs mit csodálkozni rajtuk, mert - valljuk meg őszintén- ma még nem felhőtlen öröm, sőt nem ritkán csaknem erőn felüli megterhelést jelent diáknak lenni. Napjainkban különösen sokszor hangoztatjuk, hogy amilyenek az iskolák, olyan a társadalom jövője. S teszünk is, nem is keveset, pénzt is áldozunk - kérdés: eleget-e?- azért, hogy oktatási rendszerünk megfeleljen a kor Elvárásainak. Bővül, változik, szüntelenül megújul a tananyag, az iskola lépést akar tartani a rohamos tempóban fejlődő világgal, iparkodik korszerű ismeretanyaggal felvértezni a fiatalokat. Megkezdődött az iskolai oktatás elektronizációja, új létesítmények teremtenek szerte az országban jobb feltételeket az oktató-nevelő munkához. örülünk a kétségtelen eredményeknek, ám szülőként is elég gyakran érezzük, hogy oktatásügyünk lépés- és szemléletváltása nem megy végbe gondok, nehézségek nélkül. Nem tartjuk például helyesnek, hogy gyermekünk- aki reggel amúgyis túl korán megy iskolába, mert a szülő ilyenkor rohan munkába - csak késő délután ér haza, a sok iskolai' és iskolán kívüli feladatoktól annyira elcsigázva, hogy olykor tanulni, de még játszani sincs kedve. S gyakran töprengünk azon is, hogy vajon oktatásügyünkben minden vátoztatás kellően átgondolt és szükséges-e, s vajon a mai iskola már társadalmunk, s a kor igényeinek megfelelő tudást, műveltséget nyújt-e? S egy-egy helyen vajon nem érzik-e úgy gyermekeink, hogy - Ady találó kifejezésével élve - bilincses iskolában tanulnak, ahol a zsúfolt osztályokban elavult diktatórikus módszerek szegik kedvüket, s azt hihetik: nyűg, kényszerűség a tanulás.t Holott az iskolának ma különösen az a feladata, hogy alkotó gondolkodásra, a megismerés örömére, az új, a korszerű iránti fogékonyságra nevelje a tanulókat, és annak felismerésére, hogy a tudás napjainkban, s a jövőben még inkább valóban hatalom, a rendszeres művelődés pedig korparancs. A célirányos oktató-nevelő munkához természetesen kellő feltételek kellenek. Hivatásszeretö pedagógusok elsősorban, akiket megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülés övez, s olyan szülők, akik cselekedeteikkel segítik az iskolák, egyszersmind gyermekük harmonikus fejlődését. És hát nem nélkülözhetjük a korszerű épületeket és a segédeszközöket sem, mert például negyven kis elsőst hihetetlenül nehéz feladat egy osztályban írásra, olvasásra megtanítani, s elgondolkoztató az is, amiről az egyik kiváló szlovák pedagógiai szakember szólt: sokat beszélünk ugyan a számítógépesítésről, de ő a mai helyzet ismeretében az előadásaira mindig krétát és törlőrongyot is visz, mert nem biztos abban, hogy minden előadóteremben megtalálja ezt a két alapvető segédeszközt. Sok helyütt számos fontos iskolai segédeszköz hiányzik, máshol viszont a pedagógusok egy része idegenkedik a korszerű oktatási módszerektől. Ezekről és az egyéb gondokról - amelyekről a legutóbbi pártdokumentumok is hangsúlyosan szólnak - nem azért írunk, hogy megkeserítsük a tanév végi örömteli hangulatot. A tanév vége értékelésre, önvizsgálatra is késztet, érdemes hát elgondolkodnunk: pedagógusként, tisztségviselőként, vagy szülőként mit, mennyit tettünk - és teszünk - azért, hogy gyermekeink szeressék, és minél alaposabban megértsék e világot, s egykor tudásukkal, értelmes cselekedeteikkel formálhassák szebbé, emberségesebbé a jövőt. Kicsengettek. Jó lenne, ha gyermekeink tartalmas vakációt tölthetnének, ha nem csellengéssel, unatkozással töltenék az elkövetkező heteket, ha a szabadság ideje alatt több időt töltenénk velük, hogy érezzék a családi együttlét melegét, szépségeit. S jó lenne, ha a különböző kulturális intézmények színes, változatos műsorokkal várnák őket, hogy gyermekeink kedvük szerint szórakozhassanak, játszhassanak. Nagyon rájuk fér tíz, nem is kevés munkával teli hónap után. SZILVÁSSY JÓZSEF n íwifiiii I it tiiiini ■■■■■ HlllVIIUII ■'
