Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-17 / 3. szám
NEMZET R NEMZETI TUNKT Juraj Zvara közelmúltban megjelent monográfiájáról A nemzetiségi kérdés marxi-lenini szempontú megítélése elválaszthatatlan a társadalom osztályküzdelmeitől, az osztályszempontok következetes érvényesítésétől. A szocialista építés során társadalmi törvénnyé vált a nemzeti és nemzetiségi egyenjogúság, s ma már úgy tekintünk erre a kérdésre, mint a szocialista közösség egysége, összeforrott- sága és az egyes országok belső stabilitása szempontjából is meghatározó tényezőre. A szocialista országok a felszabadulást követő évtizedekben megoldották azokat az ellentmondásokat, melyek a múlt örökségeként maradtak rájuk, és a lenini nemzetiségi politika elvei alapján közelítik meg a mindennapok által felvetett kérdéseket. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a nemzetiségi kérdés nem rövid távú folyamat, hanem - ahogy az SZKP közelmúltban megjelent programja is megállapítja - a fejlődést és a népek közeledését történelmi távlatokkal kell mérni. Juríj Andropov a Szovjetunió fennállásának 60. évfordulója alkalmával joggal állapította meg: „A nemzeti kérdés megoldásában elért sikerek egyáltalán nem jelentik azt, hogy eltűntek mindazok a problémák, amelyek abból adódnak, hogy az egységes állam keretében sok nemzet és nemzetiség ól és dolgozik együtt. Ilyesmi egyébként is aligha lehetséges addig, símig léteznek nemzetek, amíg léteznek nemzeti különbségek. Ezek pedig sokáig fognak létezni, sokkal tovább, mint az osztálykülönbségek. “ Az elmondottak is utalnak arra, hogy a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó müvekre úgy tekintünk, mint a politikai cselekvés szempontjából fontos alkotásokra. Ezek a művek segítenek feltárni a múltat, értékelni a jelent és - történelmi tapasztalatokkal, marxista szemlélettel felvértezve - alakítani azt a jövőt, melyben a szocialista eszmék ereje (a szocialista közösség országai példamutatása alapján) még erőteljesebb lesz. „Ma már a korábbinál világosabban, pontosabban látjuk - mondotta Mihail Gorbacsov az SZKP Központi Bizottságának tavalyi októberi ülésén, hogyan tökéletesíthető a szocializmus, hogyan valósítható meg programunk, a kommunizmus elérése." Az a tény, hogy az SZKP a soknemzetiségű szocialista közösség fejlődésében eleve számol azokkal az új feladatokkal, melyek hozzájárulnak a nemzetiségi kapcsolatok tökéletesítéséhez, az ország egységének megerősítéséhez, elutasítva a lokálpatriotizmus és a nemzetiségi korlátoltság minden megnyilvánulását, jelzi a lenini nemzetiségi politika folyamatosságának igazolását is. M a már azt mondhatjuk, hogy a népek egyenjogúságára, barátságára és a különböző nemzetek, nemzetiségek egymás iránti tiszteletére, nemzeti sajátosságaik megbecsülésére épülő nemzetiségi politika felbecsülhetetlen szerepet tölt be a fejlett szocialista társadalmat építő ember internacionalista nevelésében. Hiba volna azonban elhallgatni, hogy a múlt káros csökevényei ma sem ismeretlenek. Egyes személyek, közösségek tudatában tovább élnek olyan tendenciák, melyek károsak a társadalmi együttélésre és végső soron a politikai nevelómunka hatékonyságát is fékezik. Különösen a történelemszemlélet terén találkozhatunk olyan törekvésekkel, melyek nélkülözik az osztályszempontokat, és károsan befolyásolják a közösségi tudat formálódását. A nemzeti és a nemzetiségi kérdés, valamint a nemzeti tudat is azon jelenségek közé tartozik, ahol az ingázások, múltbeli csökevények túlélése, a nacionalista szemlélet kísértései távolról sem veszélytelenek. Szerepet játszik e téren az is, hogy a szocialista országok elleni eszmei fellazításban a nyugati ellenséges propaganda megkülönböztetett figyelmet szentel a nacionalista ideológia terjesztésének, a népek, nemzetek közötti együttélés megbontásának. Juraj Zvara Nemzet, nemzetiség, nemzeti tudat című művének elsődleges érdeme éppen az, hogy köntörfalazás nélkül veti fel a sokszor oktalanul tabuként kezelt kérdéseket. Történelmi távlatból tekint a témára, rámutatva, hogy a nemzet nem öröktől fogva létezik, hanem a mi viszonyaink között a 19. század terméke. Ebből következően a modem nemzet fogalma - a történelmietlenség vádja nélkül - nem vetíthető vissza korábbi korokra, eseményekre, ahogy azt a burzsoá történelemfelfogás tette. Nem lehet „nemzeteink ezeréves történelméről" beszélni - mondja Zvara -, mivel „nemzetként nem léteznek ezer éve". A kötet a nemzet és az osztályok szerepével éppúgy foglalkozik, mint a nemzet és a nemzeti kapcsolatok nem marxista értelmezéseivel, beleértve a csehszlovákiai burzsoá elméleteket is. A kötet erénye, hogy szerzője a szocialista építésére, annak természetes érdekeire összpontosít. Ebből a szempontból meghatározónak tekinti a munkásosztály és a nemzet kapcsolatának tisztázását, valamint az internacionalista és hazafias szellemű nevelés hatékonyságának fokozását. „Azoknak a sikereknek további elmélyítése, amelyeket a nemzetiségi kapcsolatok és a nemzeti ideológia forradalmi átalakulása terén elértünk - vallja bevezetőjében Juraj Zvara -, éppen a szocializmus érettségi fokától függ. “. Elemzései homlokterében az a kérdés áll, „hogyan működnek a nemzetek, nemzetiségek közti kapcsolatok a szocializmus feltételei között, a nemzeti tudat bonyolult fogalmának tanulmányozásában, s ... milyen hatékonyan érvényesül a párt és az állam nemzetiségi politikája, mely alapelvekre épül, s hogyan hat a dolgozók társadalmi-politikai aktivitására". ara elsősorban a politikai alapelvekre összpontosít, lényegében a polgári nézetekkel való szembesülései, a nem marxista nézetek felvonultatása is ezt a szándékot követi. Ezzel magyarázható, hogy kevésbé él a történelmi fejlődés nyújtotta tapasztalatok konfrontálá- sával, a Nyugat-, illetve Kelet-Európábán érvényesülő „nemzet“-koncepciók és modellek elemző értékelésével. Értelmezései és kritikus szemlélődése elsősorban a 20. századi csehszlovák gyakorlatra, illetve a történelem legújabb kori eseményeire vonatkoznak. A tárgykör szempontjából (talán nem oktalanul) hiányérzetet okoz, hogy a történelmi előzményekre nem tér ki, nem foglalkozik például a „nemzet“ feudalizmusbeli, illetve kapitalista fejlődésének értelmezésével, holott a polgári és a nacionalista szemlélet túlkapásait és buktatóit jócskán itt találjuk. Nem kis félreértésre adott okot eddig is a nemzet és a haladás fogalmának leszűkítése, a haladó (vagy haladónak vélt) hagyományok értékelése stb. Mindenképpen gondos és pontos azonban a kötet a munkásosztály és a nemzet kapcsolatának kifejtésében, a marxista -leninista elvek következetes érvényesítésében. Marx tanítását követve („a proletariátus csak világtörténelmileg létezhet") egyértelmű a következtetése: a munkásosztály történelmi küldetése csak a világméretű szocializmus igényei szerint igazodhat. „A szabadságért folytatott harc szempontjait - írja Zvara - nem szabad nemzeti szempontokra leszűkíteni, ám a harc nemzeti és inter- nadonális szempontjainak figyelembevétele nélkül az osztálycélok sem érhetők el." Úgy tekint az osztály-, a nemzeti és az intemacionális szempontok kapcsolatára, mint olyanra, amely a forradalmi munkásmozgalom céljaiból és az internacionalizmus elsődlegességéből következik. „Az olyan munkásmozgalom, amely nemzeti keretbe kívánna bezárkózni - írja Zvara -, csupán e mozgalom karikatúrájaként létezhet, helyesebben: tengődhet. S ugyanez vonatkozik bármelyik szocialista ország szocializmusára is." A nemzeti és internacionalista szempontokat dialektikus kölcsönhatásban szemléli, mondván „minél sikeresebb a szocializmus építése az egyes országokban, annál erősebb lesz a világszocializmus is" ak egyetérthetünk Juraj Zvarával abban is, hogy „a hazai társadalomtudományi szakoknak még nagy adósságot kell törleszteniük a nemzet fogalmának, illetve a munkásosztály és a nemzet viszonyának elméleti, filozófiai és szociológiai tanulmányozását illetően. Látlelete is pontos: „a közzétett munkák inkább a külső jelenségek leírására, mint belső lényegük vizsgálatára" törekszenek. Marx és Engels, valamint a bolsevikok példájára hivatkozva állapítja meg, hogy „a nemzet és a nemzeti élet egészében véve sokkal bonyolultabb jelenségek, mint a gazdaság és a gazdasági élet". Hangsúlyozza azt is, hógy „a leni- nizmus szükségszerűen figyelembe veszi a nemzet szellemi profilját is, számításba veszi és vizsgálja minden nemzet egyetemes humanista , szociális és osztály-, társadalomlélektani és sajátos nemzeti profilját". „A szocialista nemzetek - írja Zvara - a tőkés nemzetek dialektikus tagadása alapján keletkeztek", s ezzel arra is utal, hogy az egyes nemzeti közösségek megtartották ugyan korábbi etnikai jellegüket, mint nemzetek azonban már korántsem azonosak korábbi önmagukkal. Idézi a magyar szakemberek véleményét, miszerint „a szocialista nemzet az egész népet magába foglaló közösség a munkásosztály vezetése alatt; ez utóbbi osztályérdekei, céljai és eszményei egyben kifejezésre juttatják a többi osztály és réteg érdekeit is. A szocialista nemzet az osztályszövetségre és az egységre épülő közösség, alapja pedig a szocialista demokrácia. “ A monográfia legterjedelmesebb része (IV. fejezet) a szocialista osztály- és nemzeti-nemzetiségi viszonyok kérdésével foglalkozik a szocialista Csehszlovákiában, következő (V.) fejezete pedig a szocialista nemzeti tudat alakulását követi nyomon. Elemzésekkel, statisztikával utal az elmúlt évek mélyreható változásaira, megállapítva, hogy a CSKP és a csehszlovák szocialista szövetségi állam nemzetiségi politikája a lenini elveket követve ért el jelentős eredményeket. „A nemzeti és az intemacionális vonások szintéziséből alakulnak ki a szocialista nemzet közös vonásai" - írja Zvara, s megítélése szerint „ez a tendencia főként a Szovjetunióban szembetűnőbb, de Csehszlovákiában is megnyilvánul". A XVI. kongresszus megállapítását idézi: „A csehek és szlovákok, valamint a közös szocialista hazánkban élő nemzetségek egységét és testvériségét fejezi ki az állam szövetségi elrendezése, amely a Csehszlovák Szocialista Köztársaság stabilitásának és fejlődésének megbízható alapja." Az a tény, hogy „nem egynemzetiségú államról, hanem két nemzetből és négy nemzetiségből álló államról van szó, természetesnek tekinthető" - állapítja meg a szerző. Az államrendezés lényegének azt tekinti, hogy „kifejezésre juttassa a benne tömörült, a munkásosztály vezette nemzeti és nemzetiségi közösségek érdekeit és egyenjogú helyzetét". A cseh és a szlovák nyelv „hihetetlen közelsége" mellett bírálólag szól arról, hogy „a nyelvi közelség történelmi adottságait a legnépesebb nemzetiség - a magyarok - esetében sajnos nem örököltük". A német kisebbség helyzetét e téren kedvezőbbnek ítéli. Nem lehet persze vitás, hogy a többségi nyelv elsajátítása egy nemzetiségi viszonyok között élő népcsoport számára természetes igény, ahogy ennek minősül a kétnyelvűség is. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a nyelvi különbségek, vagy szellemi, szokásbeli és etnikai másság ellenére (ezek is természetes, magától értetődő jegyek) a csehszlovákiai magyarság a szocialista elvek következetes megvalósításában, a szocialista hazafi- ság és a proletár, szocialista nemzetköziség érvényesítésében egy nyelvet beszél az ország minden nemzetével és nemzetiségével. A szocialista nemzeti tudatról szólva Zvara bátor szókimondással elemzi a hazánkban megnyilvánuló negatív jelenségek, nacionalista megnyilvánulások és előítéletek belső okait, utal az 1968-as kilengésekre (mint a csehszlovakizmus és a ludákizmus következményeire), valamint a nemzetiségi kisebbségek „érzékenységére". A nacionalizmus ,,ezerar- cúsága" közé sorol olyan megnyilvánulásokat is, hogy „miért beszélnek az emberek nálunk magyarul" vagy „miért beszélnek lengyelül" stb., illetve azt a vádat, hogy a nemzetek a nemzetiségek asszimilálására törekszenek, a nemzetiségi nyelveket „konyhanyelvvé" kívánják degradálni stb. Logikus Juraj Zvara következtetése is, hogy bár az ilyen jelenségek ritkák, „egyetlen helytelen nézetet sem volna szabad figyelmen kívül hagynunk", hanem „módszeresen ki kell fejtenünk kommunista pártunk és szocialista államunk nemzetiségi politikájának alapelveit, formálnunk kell az emberek nemzeti tudatát" Az emberek nemzetiségi szemléletének janusi „kétarcúságát" kívánja a szerző megszüntetni azzal, hogy fokozottabb figyelmet sürget „az emberek nemzeti pszichikumának formálása, ... nemzeti tudatuk alakítása" terén. A nemzeti előítéletek táptalajának a különféle történelmi mítoszokat, valamint az ún. szokásmítoszokat tekinti. Találóan állapítja meg, hogy a negatív csökevé- nyeknek csak egy része tekinthető (múltbeli, kapitalista) „örökségnek" vagy a kívülről hozott burzsoá propaganda következményének. „Világos elképzeléssel kell rendelkeznünk az olyan esetek lehetséges okairól, amikor az emberek eltérnek a nemzetiségi viszonyok helyes normáitól és elveitől, a szocialista nemzetköziség és hazafiság lényegétől..." A szocialista együttélés legfontosabb követelménye - ez sugárzik Zvara kötetéből - a lenini nemzeti politika következetes érvényesítése (ez a nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságát, a nyelvek egyenrangúságát stb. egyaránt jelenti), valamint a múlt hagyományaira és a jelen tapasztalataira épülő internacionalizmus elmélyítése. A hazafiságra való nevelésben is az internacionalizmus jelenti számára a varázsszót: „a kevés internacionalizmus eltávolodást jelent a hazától, a sok internacionalizmus pedig közeledést a hazához". A Nemzet és nemzettudat címmel szlovákul megjelent kötet (1982) a magyar kiadásban új fejezettel bővült. Ebben (Nemzetek és nemzetiségek címmel) a csehszlovákiai magyarság helyzetével, oktatási és kulturális lehetőségeivel foglalkozik a szerző, lényegében másfél évtized eredményeit sorakoztatja fel. Statisztikai adatokkal, globális, adatközlő tényszerűségekkel találkozhatunk, bár egyes észrevételei pontatlanok, vitathatók. Megítélésünk szerint nem ellenkezik a marxista-leninista elvekkel, hogy a kulturális szervezetek nemzetiségi alapon szemezik, tartalmukban ugyanis egyértelműen eleget tesznek az internacionalista elvárásoknak, s annak sincs akadálya, hogy más nemzetiségűek is (akár kollektív tagság formájában) tagjai legyenek a szervezeteknek. V itatható az anyanyelvi oktatás a szerző szerint „egyedülálló“ jellege is, éspedig annak a ténynek a megkérdőjelezése által, hogy hazánkban cseh és szlovák tanítási nyelvű iskolákon kívül az alap- és középiskolákban a nemzetiség anyanyelvén is (vagyis: magyar, ukrán stb. nyelven) folyik a tanítás. Ugyanis az anyanyelvi tanítás legfőbb indoka az ismeretszerzés Komensky által vallott elve: „Minden nemzet a saját anyanyetvén válhat tudóssá". Hatékonysága a szlovák nyelvtanulás és nyelvtanítás következetes megvalósításával alapját képezi annak, hogy a többségében magyar környezetben felnevelkedő tanulók az ország bármely részén (munkahelyén és főiskoláján) megállják a helyüket. A kétnyelvűség elve az alkotmányjogi törvényből következik, s közéleti alkalmazásának nincs akadálya, legfeljebb következetlenségei vannak. A területi kötődés elve mellett azonban egyfajta területen kívüliség is létezik, hisz nincs olyan hivatal, mely a más nyelvűség miatt visz- szautasíthatna egy-egy ügyintézést. A szocialista együttélésnek ez a korrekt elve a köztársasági elnöki hivataltól a nemzeti bizottságokig egyaránt érvényesül, és az állampolgár részére ez így természetes is. Nyilvánvaló, hogy a szerzőt az utolsó fejezetnél nem a teljesség igénye, hanem a gyakorlati tájékoztatás szempontjai vezették, a fólrehallások miatt azonban ezek a pontosítások nem feltétlenül feleslegesek. A tartalmas monográfia a Madách Kiadó gondozásában jelent meg. A kötetet Dósa László fordította, az előszót Csanda Sándor írta. FÓNOD ZOLTÁN
