Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-17 / 3. szám
► (Ifj. Ivan Bohué felvétele) K opogtat a tél. A Magas-Tátra magasabban fekvő régióit most is november 1-től 1986. június 30-ig lezárják a turisták, a síelők előtt. Csak a síelőközpontok és a legfontosabb jelzett hegyi ösvények fogadják őket. Másutt csupán a szervezett hegymászóknak engedélyezett a terepjárás. Persze az ilyen, és az ehhez hasonló tilalmak népszerűtlenek. A Tátrai Nemzeti Park igazgatósága sem rendelte el szívesen ezt az idényjellegű zárlatot, de ez elkerülhetetlen volt, hogy elejét vegye a nagyobb, helyrehozhatatlan károknak. A növekvő hegyi turizmus ugyanis főleg a nem állandó őszi és az olvadó tavaszi hótakaró időszakában veszélyesen meggyorsítja a hegyoldalak és növényzetük víz általi erózióját. A nehezebbé váló terep- és időjárási viszonyok pedig veszélyt jelentenek a tapasztalatlan látogatókra. Növekedett a kirándulók súlyos baleseteinek, fagykárosodásainak, sót halálos kimenetelű baleseteinek a száma. Ennek a tilalomnak további fontos oka, hogy feltétlenül védeni kell a zergét, a tátrai állatállománynak ezt az egyik legértékesebb, 1850-2655 méter tengerszint feletti magasságban élő képviselőjét. A zerge, amely nyáron közismerten bravúrosan, szinte akrobatikusan mozog a legmeredekebb tátrai csúcsok lejtőin is, a téli hónapokban mozgásában korlátozott. Gyakran szügyig merül a frissen hullott mély hóba, meg-megcsúszik a jeges kősziklákon és a dühöngő szélvész elöl nemegyszer menedéket keres természeti régióin kívül, az alacsonyabb fekvésű terepen is. S bármennyire kénytelen volt az utóbbi években megszokni a Tátra el- özönlését, félénk maradt, kerüli az emberrel a találkozást. Talán örülnénk, ha barátságosan a nyomunkba szegődne, de ez nem kívánatos elfajzásának, majd fokozatos kipusztulásának . volna óva intő jele. Magas-tátrai átélésének fontos feltétele a megváltózott élettérben az, hogy megőrizze veleszületett ösztöneit és tulajdonságait. Télen nehezebben képes megtartani a kellő távolságot az embertől, nevezetesen a szinte hangtalanul és gyorsan közeledő síelőktől. A meglepetés sokkja megbéníthatja. Az egyik tátrai menedékház felelőtlen látogatói 1972 szilveszterét tűzijátékkal ünnepelve, egy 14- tagú zergecsorda - köztük nyolc vemhes anyaállat - szakadékba zuhanásának lettek az előidézői. A zergék nem rokonszenveznek a helikopterekkel sem, amelyek anyagot szállítanak a turistaházak építéséhez, illetve sebesült turistákat és hegymászókat szállítanak el a poprádi kórházba. Mivel azonban motorjuk zúgását már jó előre érzékelik, nem reagálnak olyan pánikszerűen, mint mondjuk a hangtalanul szálló vitorlázórepülőkre. Bizonyos párhuzamot vonhatunk a hegymászók és a helikopterek, illetve a síelők és a vitor- lázórepülók között, amely talán szemléltetően indokolja a zerge- védelem érdekében hozott idényjellegű tilalmat. A zergeállomány megőrzése annál felelősségteljesebb követelmény, mivel ez egyike azoknak a gyér számú fajoknak, amelyek a lényegesen megváltozott idójá- rásfeltételek ellenére mindmáig fennmaradtak a Magas-Tátrában, mégpedig a jégkorszak óta. Ezen túlmenően, földrajzilag elszigetelve a legközelebbi terepektől, amelyeken a zerge honos, különleges alrenddé vált, amelynek tudományos elnevezése Rupicapra rupi- capra tatrica (Blahout 1971). Legközelebbi, alpesi társaihoz képest a tátrai zerge átlag nagyobb tömewmmmmmm gű (30,2 kilogramm), ‘hosszabb (750-850 milliméter), más-más a nyári és a téli szőrszíne, de főleg eltérő a koponyájának elülső része. A Magas-Tátra csehszlovákiai oldalán mintegy hatszáz egyede él, a lengyel oldalon pedig kétszáz. Vagyis ennek az alrendnek összesen nyolcszáz képviselője van s ezeket nemcsak a hatályos törvény értelmében, hanem erkölcsileg is kötelesek vagyunk megvédeni a jövő nemzedékei és a Tátra szépségei számára. E magashegységünkben a zerge jelenlétére már első látogatói felfigyeltek. A pásztorok és a különféle vadorzók már régen puskavégre kapták őket. Egyrészt a húsukért, másrészt a gyomruk által megemésztetlen tápból keletkező, ún. bezoár gömbképzódmé- nyeikért (Aegrophilae), amelyeknek a tátra-alji nép bizonyos feldolgozást követően csodálatos tulajdonságokat és mágikus hatást tulajdonított. A XVII. század derekán a Simplicissimus álnévvel jelzett szerző, leírva 'az egyik tátrai csúcs megmászását, beszámolt arról is, hogy akkoriban a túrák velejárója volt a zergevadászat is. A hegyivezetők megrendelőiknek különlegességként eladták a füstölt zergecombot. Arról is szól, hogy a turisták a meredek hegyi terepen biztosító támaszként használták a zergeszarv végződésű hosszú botokat. Tudtunk szerint a legrégibb zer- geábrázolás 1559-ból származik, a tátra-alji Berzeviczy-család címerében. Ebben a címerben a Lomnici-csúcsra szökellö zerge jelképezi azt a tényt, hogy annak idején hűbéri uradalmuknak része volt a Tátra keleti része is. A zerge több mint regionális jelentőségét bizonyítja ebben a térségben például az a körülmény is, hogy grafikai formában előfordul Mathias Zündt 1567-ból származó Hunga- ria-térképe címlapjának díszítő elemeként is. A zerge ajándékozása a megkülönböztetett tisztelet kifejezése volt. Konrad Spervogl 1517-ben leírta útját Budára J. Heckel és M. Missinblaser társaságában. Itt a lócseiek nevében felköszöntöt- ték II. Lajos királyt és zergét ajándékoztak a pécsi püspöknek, aki a király kíséretében volt. Hain Gáspár pedig feljegyezte, hogy a lócseiek zergét ajándékoztak a császár futárának, aki 1540-ben a várost ellátta a szükséges lőszerrel. Nincs sejtelmünk arról, hogy a tátrai zergék hány egyedet számláltak, mielőtt az ember kedvezőtlen hatása érvényesült volna. Egy dolog azonban bizonyos. A zerge sikeresen állta a természeti változásokat, kezdve a jégkorszaktól. Egyetlen legyőzhetetlen ellensége az ember lett. Ján Budz vadorzót 1862-ben elítélték több mint háromszáz zerge lelövé- séért, illetve csapóvasba ejtéséért. Ezzel szemben Hohenlohe herceg tiszteletére talpnyalói 1924-ben kis emlékművet emeltek azon a helyen, ahol elejtette ezredik (!) zergéjét. Tény viszont, hogy a Tátra igazi szerelmesei már a XIX. század derekán a sajtóban kinyilvánították a zergék sorsa fölötti jogos, komoly aggodalmaikat. Védelmükre az első konkrét lépéseket 1873-tól a Magyarországi Kárpátegyesületben szervezett turisták tették meg. Századunk harmincas éveitől a zergék kilövését állományuknak megfelelően szigorúan szabályozzák. A Tátrai Nemzeti Park létrejötte, 1948 óta pedig a zerge teljesen védett, eltekintve a beteg, sebesült vagy az állomány egészséges biológiai fejlődését veszélyeztető, kivénült egyedektól. Vadorzásukkal a zergeállo- mányban nagy károkat okoztak a hitlerista katonák. A háború végén alig kétszáz zergénk volt a Magas-Tátrában. A Tátrai Nemzeti Park törekvésének köszönhetően számuk ezerre is növekedett, ez azonban hozzávetőleg csak a fele volt a háború előtti legnagyobb állománynak. Az utóbbi években a rohamosan terjedő turizmus következtében csökkent az állomány a jelenlegi hatszázra. Ez nyilván óva intő körülmény s a csökkenéssel - noha nem nagyon népszerű intézkedésekkel - fel kell vennünk a harcot. Ezért is szükséges - legalábbis huzamosabb ideig - a téli hónapokban csitt!-et parancsolni kis magas- hegységünk legfelsőbb „emeletein". IVAN BOHUS ÚJ SZÓ 9 • Koncz Anna a minőséget ellenőrzi- A barátnőmmel, Jánoska Zsuzsival együtt végeztünk, ő művezető, én meg , meós lettem. Itt lakom a szomszédban, jobb, közelebbi munkahelyről álmodni se mertem volna. Nem panaszkodom, az asszonyok adnak a szavamra, teljesítménybérbe dolgoznak, mindannyiuk érdeke, hogy kifogástalan minőségű féltermék kerüljön ki a keze alól. 0 A kis üzem legfiatalabb dolgozója a 16 éves Jambrich Angéla, eT legidősebb pedig Jusztin Ilonka néni.- Nem is hiszi, mennyire örülök - vallja lelkesen az idős, ám fiatalos lendülettel, kedvvel munkálkodó asszony -, hogy megnyílt az üzem. Ezidáig ugyanis a fö- démesi asszonyok számára nem sok munkalehetőség kínálkozott. Helyben legalábis. A fiatal anyukák gyermekgondozási segélyen vannak, később pedig vagy a szövetkezetbe mentek dolgozni, vagy odahaza maradtak, vezetni a háztartást. Gyermekeink, de legfőképp unokáink számára kínálkozik a , .gyárunk" révén helyben munkalehetőség. Ilonka néni kereken hatvan esztendős.- Eddig - kapcsolódik a társalgásba Bodzsár Ilona - nem vállalhattam munkát sehol. Három kicsi gyermekem van, ingázóként egyszerűen képtelen lettem volna a csöppségeket óvodába vinni reggelente, s értük menni délután. Így viszont - helybéli vagyok - megetetem az állatokat, útjukra bocsátom a csemetéket és időben elérek a munkahelyemre is. Meg aztán Magdi, a testvérem is besegít. Hallgatom a lányokat, asszonyokat és füzetembe gyűjtöm véleményüket. A szomszédos Palástról (Pláétovce), derül ki hamarosan, jó Födémesre az autóbuszközlekedés.- Mi, bejárók - fűzi a szót Jánoéík Irma - egy műszakban dolgozhatunk. Nagy segítség ez a számunkra. Veleby Irén 29 esztendős fiatalasz- szony. Férjhezmenetele óta most állt munkába először. Két fia és egy lánya van, a legidősebb gyerek tízéves, a legfiatalabb csupán kétesztendós.- Remek kollektívába csöppentem- jelenti ki -, akár egy nagy család, olyanok vagyunk mi itt. Igaz, tereferélünk, hisz tudja milyenek a nők, de azért a kezünk jár sebesen, dolgozunk szorgalmasan. Különben a keresetünk látná kárát szószátyárságunknak. S mit szólnának akkor a férjek, rokonok, ismerősök?- Jól mondod Irénke - kiált át a szomszédos helyiségből Annus Ilona.- Ezerkétszáz-ezernyolcszáz korona között mozog a havi keresetünk, de látjuk: ha igyekszünk, lehet több is.- Igyekezetben nálunk aztán nincs hiány. Hisz mindannyian bizonyítani szeretnénk - toldja meg szavait Koncz Anna.- Sokunknak ez élete első üzemi, gyári munkahelye.- En - mondja halkan Melisek Georgina - vendéglőben dolgoztam október elsejeig. Építkezünk, szükség van idehaza a segítő kézre, hát jelentkeztem a fióküzembe. Meg aztán, így több időt tudok fordítani a gyereknevelésre is. 0 Ipolyfödémes a Lévai (Levice) járás és egyben a Nyugat-szlovákiai kerület határfaluja, mindössze 500 lelket számláló kisközség.- Képzelje - meséli Jánoska Józsefné- a szomszédos Kelenye (Kleőany) mindössze két kilométernyire fekszik tőlünk, mégsem jöhetnek onnan lányok, vagy asszonyok hozzánk dolgozni, mivel az a falu már a nagykürtösi járáshoz tartozik, s a két község között szinte egyáltalán nincs autóbuszközlekedés. Kár, nagy kár, hogy a kolléganőmnek, Struhárová Magdának el kellett utaznia éppen, ö sokkal többet tudna mesélni erről a problémáról. Nyáron gyalogosan, vagy kerékpárral is be tudnának érkezni az asszonyok, de télen, a hófúvások, zord szelek idején már senki nem vállalkozna ilyen túrára. Hát, ezen az illetékes szerveknek jó lenne elgondolkodniuk. A födémesi üzemben zömmel exportra szánt jelfogók, telefonközpontok alkatrészei készülnek. A fiók raktárakkal nem rendelkezik, ezért heti két alkalommal kapnak alapanyagot, s ekkor szállítják el tőlük a hibátlan termékeket. Röpke két hónap alatt tetette rendbe a nagykürtösi vállalat az épületet, tavaszra elkészül a központi fűtés is. Mindössze három férfi, két fűtő és egy anyagmozgató dolgozik a „hölgykoszorúban“. A fióküzem alkalmazottai hamarosan szocialista brigádot alakítanak. ZOLCZER LÁSZLÓ 1986. 1.17.- t //i/i t I N wTÍiÁr/ ipfii \y\fy 41 IM/ vlfll/ • „Tereferélünk, de a kezünk sebesen jár.“ (A szerző felvételei)
