Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-30 / 22. szám
■■■■■■ Gy anúba esésem története korunk jellemzője. Hasonló eset bárkivel megtörténhet. Csupán legyen annyi képzelőereje, hogy az adott pillanatban maga is képes lendíteni az eseményeken. A képzelet fontos e téren, mert az egész történet abban gyökerezik, hogy az újságok, a filmek és a tévé olyannyira megdolgozták már az emberek fogékonyságát és képzelőerejét, hogy gondolkodás nélkül elhisznek minden borzalmat. Különösebb erőfeszítés nélkül képesek világos nappal sétáló Drakulát látni az emberektől nyüzsgő Nyerges-utcában. Én is így keveredtem gyanúba, természetesen alaptalanul. Nem történt bűntény, tehát áldozat sem lehetett, mégis rám vetült a gyanú árnyéka, és egy belvárosi vaskereskedés néhány alkalmazottja talán máig sem felejtette el. Véletlenül kezdődött, mint minden furcsa eset. A munkahelyemen éppen aznap különböztem össze a hivatali főnökömmel. Egész nap fújt a szél, esett az eső, kellemetlen késő őszi nap volt, a kedélyekre nehezedett. Valami apróság miatt szóváltás támadt közöttünk, emelt hangon vitatkoztunk, majd vaskos kifejezéseket vagdostunk egymás fejéhez. Felettesem győzött, alaposan lego- rombított és megfenyegetett, mire én tapintatosan elhallgattam. Az okos enged, a szamár szenved, mondja a bölcs közmondás. Mindenesetre a tehetetlenség érzése támadó indulatokat és visszafojtott haragot keltett bennem, melynek még szerepe lesz a későbbiekben. Arról volt szó, hogy szerettem volna a két markomba fogni egy nyakat és szorítani egy ideig, (a hírközlő eszközök az én lelkembe is csöpögtettek bizonyos erőszakos hajlamokat). Az vesse rám az első követ, aki még sosem érzett hasonló, szenvedélyes vágyat életében! Mire hazaindultam a hivatalból, teljesen besötétedett. Zuhogott az eső, és a város felett úgy zúgott a szél, mint rémfilmek angol kastélyainak tornyai között éjfélkor, amikor gyilkolni indulnak a rossz lelkek és a kísértetek. Felemás hangulatban voltam, kívülről reszkettem, bévülről hevített az indulat. Egy borozóban két deci vörösbort ittam. Reszketé- sem elmúlt tőle, de megnőtt az indulatom. Ritkán iszom, ezért kevés ital is hat rám, az orkánszerű szél arcomba vágta az esőt. Még ez is, mindjárt felrobbanok! Aztán hazaértem. Elázva, dúlt ábrá- zattal, szemem szenvedélyesen csillogott. (Kibiztosított gránát, érinteni életveszélyes.) Családom ebben a helyzetben közölte velem, hogy a mellékhelyiség lefolyója eldugult. A víz ugyan lassan lecsordogál, minden egyéb azonban a kagylóban marad. Kábultan hallgattam a hírt, nem ordítottam fel, erősen gondolkodtam. Érdekes módon, az jutott eszembe, hogy bizonyára a véletlenek összjátékának lidérce kísért. Csak nyugalom. Fel kell mérni a helyzetet, átgondolni és megállapítani a tennivalókat. Cselekedni...- Mivel dugaszoltátok el? - kérdeztem hidegvérűen családomat. Persze, nem mondták meg. Nem tudják, állították, véletlen eset, bizonygatták. Az eldugulás ügyében teljesen ártat- 5 tanok. Aki ártatlan, nem vonható felelősségre, csak nyugalom!... Megvizsgáltam a lefolyót, feltérképeztem a helyzetet. Terveket szőttem, magabiztosan viselkedtem. Tőlem várják a segítséget, a családfőtől, a férfitől. Nem okozhatok csalódást nekik.- Mindenekelőtt száz koronát kérek - jelentettem ki röviden. Azonnal megkaptam. Hasonló esetben nincsenek anyagi természtü gondok. Ebből láttam, hogy nem egészen tiszta a lelkiismeretük. Ilyenkor a képzelet meglódul és kiköt a legrosszabbnál. Könnyelmű lelkek, képesek voltak a kagylóba dobni valami megunt játékot, műanyagtraktort vagy pléhtrombitát, melyet a víz az évezred végéig sem old fel! Ha ilyen gyerekjáték megreked a lefolyócső hajlatában, ott marad az utolsó ítélet napjáig! Fel kell dúlni miatta az egész mellékhelyiséget.- Mindent megteszek értetek - biztattam családomat -, reménykedjetek és bízzatok bennem! Magammal vitten bizakodó tekintetüket. A vaskereskedés felé tartottam. Kigondoltam, hogy veszek valami hajlékony gumicsövet, acélspirált vagy puha drótot, amivel kipiszkálhatom a lefolyóból a gyerektraktort (vagy pléhtrombitát). Az utcán bömbölve belém mart a szél és a falnak lökött. Arcomat bőven mosta az eső, majd a gallérom mögé folyt. Erre mondják, hogy ítéletidő nyargal a város felett, a házak kéményein rozsdásan nyikorognak a szélkakasok, a tv-anten- nák jajongva hajladoznak, fájdalmasan nyögnek a kapuk és a csepegők. Alig látni embert az utcán, besötétedett. A neonok fenyegetően hajladoznak és félelmetes táncra keltik maguk körül az árnyakat. Megpillantottam magam egy kirakati tükörben. Megállapítottam, hogy külsőm zilált, csöpög belőlem a víz, tekintetem feldúlt, valószínűleg semmi bizalmat nem gerjesztek. „Jozin z bazin“-ra hasonlíthatok (Mládek népszerű dalából), mintha nemrég másztam volna ki a mocsárból. A látvány lehangoló volt, de sarkallt a tettvány, nem törődtem a külsőmmel és rövid idő múlva beléptem a belvárosi vaskereskedésbe. Akár egy élő kígyót is hazavittem volna, ha tudom, hogy hajlandó bemászni a lefolyóba és kipiszkálja onnan a megrekedt tárgyat (trombita?, traktor?). Az árutól megrakott boltban csapok, csavarok, láncok, szegecsek, kaszák és kapanyelek, fúrók, fűrészek és villanymotorok tömkelegének közepén megálltam és tájékozódni próbáltam. Magam sem tudtam még, hogy mit vásárolok, így csak nézelődtem, fel-alá járkáltam, keresgéltem, különféle pultok és polcok tartalmát vizsgáltam. Csak később tudatosítottam, hogy a pénztárosnönek már akkor feltűnhettem. Bizalmatlan külsejű férfi, cél nélkül toporog az üzletben és nem vásárol, mintha valamire várakozna!... Szinte tudat alatt érzékeltem, hogy a nő kulcsra zárja üvegketrece ajtaját és a kis fizetőablakot leengedi. Alig volt vevő az üzletben. Érthető, ki kíván a belvárosban kaszát vásárolni ilyen ítéletidőben? Végre megláttam, amit kerestem. Egyik polcon kézizuhanyozó ujjnyi vastag, fekete müanyagcsövét fedeztem fel.- Kérek egyet... — mondtam határozottan. Az eladólánynak is rossz napja lehetett. Kedélyére nehezedett a frontátvonulás, vagy talán a zárást várta, hogy az udvarlójával moziba mehessen. Barátságtalan hangon, zordul megkérdezte:- Milyen méretben lesz?... Bár kiszolgált, nem volt készséges, s ez felingerelt.- Mindegy... - válaszoltam ellenségesen, aztán mintegy öntudatlanul, gondolkodás nélkül hozzátettem -, egészen mindegy, úgyis más célra lesz!... A rövid és feszült párbeszéd után hosszasan farkasszemet néztünk, miközben a dacos leányzó arca, feldúlt tekintetem hatására, elhalványult. A pénztáros- nőre nézett és nyugtalanul intett neki, hogy figyeljen. Közben én kezembe vettem a rugalmas fekete csövet, csavargattam, hogy kipróbáljam a hajlékonyságát, aztán hurkot kötöttem rá és jól meghúztam.-Tökéletes... - mondtam röviden és elégedetten -, megfelel!.. Fizetés közben a pénztárosnő szemében mély aggodalom jeleit véltem felfedezni. Közben azonban eszembe jutott, hogy ha a cső rövid lenne - méternyi hosszúságú lehetett -, nem piszkálhatom ki vele a trombitát. Hosszú, puha drótot is kell vennem, amely képes hajlékonyán követni a lefolyó hajlatait. A két nő szorongó tekintettel figyelt, ahogy a drótok közt válogatok. Semmi pénzért nem veszítettek volna szem elől. Egy fehér dróttekercset próbálgattam. Hajlítgattam, hurkot kötöttem rá, próbáltam a szilárdságát. Alkalmasságát minden tekintetben megvizsgáltam. Aztán fizettem, erősen a két nőre néztem és emelt fővel elhagytam az üzletet. Látniva- lóan mindketten fellélegeztek. A pénztárosnő kinyitotta fülkéje kulcsra zárt ajtaját és, kihajolva belőle, utánam nézett, hogy megbizonyosodjon - valóban elmentem. Tévébolondok, szegénykéim, mint annyain mások, gondoltam. A történetbe azonban harmadszor is beleszólt a véletlen és nem engedte, hogy vége legyen. Sárga rendőrautó állt meg a bolt előtt. Két rendőr szállt ki belőle és besiettek mellettem az üzletbe. Vásárlók is lehettek, vagy talán egyikük az elárusító udvarlója, nem tudhatom. Engem is megfogott a véletlen bizarr játéka és nem engedett elmennem. Megálltam a sarkon és a falhoz húzódva figyeltem az eseményeket. Nem is várattak sokáig magukra. Gyanúm beigazolódott, a fejlemények szerint komoly gyanúba estem. Nemsokára megjelent a bolt előtt a lány, a két rendőr kíséretében, gesztikulálva beszélgettek és jobbra-balra nézelődtek. Kétségtelenül engem kerestek. Hát így állunk! Én most a hölgyikék szemében Drakula vagyok vagy Hasfel- metszó Jack, de legalábbis félelmetes alvilági alak, aki mindenre felkészülve indul éjszakai portyájára. Nőtt bennem a keserű felháborodás. Micsoda élet, micsoda kor! Rettenetes világban élünk, körülöttünk csupán gyanakvás, bizalmatlanság és rosszindulatú feltételezés. A lefolyót se tisztíthatom ki anélkül, hogy gyanúba ne keveredjem. Az elkeseredés és a világ romlottsága felett érzett sajnálkozás újra a borozóba vitt. Két deci fehérbortól olthatatlan bosz- szúvágyat éreztem és a szemem ismét harciasán, félelmetesen csillogott. Csapzott hajamat lobogtatta a szél, mint tengeri vihar a hajótöröttek tincseit. Amikor visszatértem, a rendőrkocsi már nem állt az üzlet előtt. Beléptem az üzletbe. Az eladólány lába térdben megroggyant, hogy meglátott, összeesni készült. A pénztárosnö pedig azonnal lecsapta a kis ablakot és kulcsra zárta üvegkalitkáját. Nem törődtem rémületükkel. A pulthoz léptem és kimért, jeges hangon így szóltam:- Kérek szépen egy kisbaltát! A lány a pultba kapaszkodott és kétségbeesetten a pénztárosnőre nézett. Fél szemmel láttam, hogy az int neki a szemével, szolgáljon ki, ne ingereljen. A lány rogyadozó léptekkel hozott egy kisbaltát. Kézbe vettem, ujjammal kipróbáltam az élét, aztán néhányszor szilajon a levegőbe sújtottam vele (valahogy úgy, ahogy régen a betyárok tehették a fokosukkal).- Csinos szerszám - dicsértem elégedetten -, a célnak nagyon is megfelel!... A lány sírni kezdett, hangtalanul nyelte könnyeit.- Nem is drága - bazsalyogtam -, kifizetődő befektetés!... A pénztárosnönek nem nagyon akaródzott kinyitni a kisablakot, de amikor elébe léptem, mégis kinyitotta, ó sem akart ingerelni. Fizettem és fennhangon dicsértem a kisbaltát. Fél szemmel láttam, hogy a pénztárosnő egy számlára megpróbálja felrajzolni a fantomképemet. Belém villant, hogy a kép alapján a rendőrség azonnal megindítja a nyomozást, mert olyan vagyok a képen, mint egy chicagói maffiavezér. Az utcán egy fa törzse mögé álltam és vártam, alvó verébsereg csipogott álmában a fejem felett a csupasz faágakon. Karórámra néztem, háromnegyed hat... zárásig még tizenöt perc. Nem bírják ki idegekkel! Igazam lett. Egy férfieladó - eddig észre sem vettem öt - kapkodó mozdulatokkal, sietve bezárta az üzletet. Nemsokára a hátsó kijáraton jöttek ki, négyen voltak, csapatban indultak haza, fogták egymás kezét. Én is hazaindultam, hogy teljesítsem küldetésemet. A dróttekercs a vállamon lógott, a zuhanycső a nyakamban, jobb kezemben lóbáltam a kisbaltát. Ittam még két deci bort útközben, így értem haza.- Ejnye, fiam - fogadott a feleségem szemrehányóan -, kellemetlen ez lefolyóügy, de azért nem kellene ivásba menekülnöd!.. Ne hagyd el magad, kérlek! Ne törtj össze lélekben! Mit teszel, h^ árvíz jön... vagy földrengés... mit, ha betörök kirámolják a lakást?! Igaza volt, semmi okom, hogy a züllés útjára lépjek és lefelé csússzam a lejtőn. Nekiláttam, hogy a múanyagcsövel szabaddá tegyen a lefolyót. Családom ezalatt a fehér drótból többszálú rugalmas kötelet font, olyat, mint a kéményseprők karikába hajtott seprőjének a nyele. De nem lett rá szükség. Nem pléh- trombita volt a lefolyóban, gyerektraktor sem, hanem valami vastag papír vagy rongydarab. Döfködésem hatására nagyot csobbant a víz és kotyogva lefutott, eltűnt előlünk. Enyéim körülvettek, hálásan néztek, vállamat veregették és többé egy szót sem szóltak, hogy a keserűségemben elfogyasztott bortól még mindig keresztbe áll a szemem.-A kisbalta... az minek?... - kérdezték kíváncsian.- Megtetszett - mondtam sietve -, jó lesz a kertben... tavasszal lecsonkolom vele az almafákat...- Jó film lesz a tévében - örvendeztek, hogy minden így sikerült -, detektivfilm, de rémes horror... Azt hiszem - mondta a feleségem valami Hitchcock-darab vagy Agatha Chirstie talán... A vaskereskedés fantom a a címe... Megborzongtam. Zavartan meghúztam a tartály láncát, a fehér kagylóban gyöngyözve buzogott a víz és fürgén eltűnt a lefolyó nyílásán, mint ébredés után a rossz álom emléke. Jöhet a film, állok elébe. Néhány hétig azonban nem mutatkozom a vaskereskedésben, míg el nem felejtenek! JÁVOf OTTÓ Al Mint F erkélyek, és feketel hárs mec körül az szanatórii A sövt krémszíni autókból, feketerigó aranylánc nek, a s integetne! közöttük. A sövé kavicsos vagyis a között cig getnek, f ö időszal hajlongó zött, kac< tudnak, rr okozhatni gyertyatai rettájuk a A férfi, vagy fürC résznek, sötét ruha hatnának, hez illő < egyik mo már azt s egyáltalár kézfejével fordulnak, A nap hegyhát amelyből nő, olyan szőke fiú. szalaggal nem cilinc Márton Nézd, m fölmegyüi meg szí anyukádé A fiú hátradől, erkélyeke is fehér, megnyug egyenlete Mintha fi a víz. Mi költészet, modern k DUBA GYULA
