Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-05-30 / 22. szám

K orunk fő forradalmi osztálya a munkásosztály volt és marad a jövőben is" - az SZKP újszerkesztésú programjának ez a megállapítása nem igényel külön bizonyítást, hiszen napjaink történelmi alapigazságát jelenti. A bur- zsoá ideológusok gyakran kétségbe von­ják, de már régen tudjuk, hogy ha a matematikai alapszabályok ellentétben állnának a töke osztályérdekeivel, akkor ezeket is „megcáfolnák“. Ma a munkásosztály 660 millió embert képvisel, ami a világ keresőképes lakos­ságának egyharmada. Ez korunk fő termelőerője. A világ társadalmi termélé- sének döntő többsége, egyes számítások szerint háromnegyede, a munkások keze nyomán születik meg. A munkásosztály forradalmi átalakító tevékenysége eredményeként alakult meg a szocialista rendszer azokban az országokban, amelyekben a világ lakos­ságának csaknem egyharmada él. Politi­kai tapasztalatai, magas fokú öntudatos­sága, szervezettsége és akarata határoz­za meg élcsapat-szerepét a szocializmus tökéletesítésében és a kommunizmus építésében. A tőkés világban a munkás- osztály a fő erő, amely a kizsákmányoló­rendszer megdöntéséért és az új társa­dalom felépítéséért küzd. Végül pedig a munkásosztály ma az egyedüli olyan osztály a világon, amelynek haladó része a tudományos marxista-leninista ideoló­giával van felvértezve, összegezésként elmondhatjuk, olyan osztály ez, amely korunk középpontjában áll. Társadalmi, történelmi alkotó munkája határozza meg a társadalmi haladás alapvető irányát. Ezek cáfolhatatlan tények. Hogyan érvelnek azok, akik ennek ellenére meg­próbálják ezeket az érveket kiforgatni? Első érvük az az állítás, hogy a munkás- osztály fokozatosan megszűnik. Nézzük a statisztikai adatokat. A 20. század közepétől a nyolcvanas évek elejéig a szocialista világ országaiban a munkásosztály tagjainak száma 66 millióról 202 millióra növekedett, a fejlett tőkés országokban 137 millióról 241 millióra és a gyarmati igát lerázott országokban 72 millióról 217 millióra. Amint látjuk, a munkásosztály nem szű­nik meg, sőt ellenkezőleg, világszerte gyarapodik. Amint már Marx Károly mondotta, a munkásosztálynak történe­lemalkotó szerepe van. A proletariátus „elhalására“ vonatko­zó tézis hívei azt állítják, hogy „más munkásosztályról van-szó, mint a múlt­ban, a mai munkások már nem jellemez­hetők, főleg a fejlett tőkés országokban, az előző jellemvonásokkal”. étségtelen, hogy napjainkban, főleg a tudományos-technikai forrada­lom hatására, valóban megváltozott a munkásosztály struktúrája, sőt külső megnyilvánulásai is. A legfejlettebb tőkés országokban például csökken a hagyo­mányos iparágakban (bányákban, kohá­szatban, textiliparban stb.) foglalkoztatott munkások száma. Egyúttal csökken ezen ágazatok munkásainak hányada, az egész munkássághoz viszonyítva. Ezzel szemben nő az új termelési ágazatok, így a vegyipar, az elektronika, az űrkutatás­sal kapcsolatos iparágak stb. dolgozói­nak száma, annak ellenére, hogy a ma­gas szintű automatizálás, a robotok és új technológiák bevezetése következtében az újonnan keletkezett termelési ágaza­tok munkásainak száma aránylag nem nagy a hagyományos ágazatokhoz vi­szonyítva. Emelkedik a dolgozók műveltségi és kulturális színvonala, nőnek anyagi és szellemi szükségleteik is. Megváltozik a munkásosztály szakképzettségi struk­túrája. A tudomány egyre nagyobb alkal­mazása a termelésben magas szakkép­zettséget igénylő munkát végző szemé­lyekkel egészíti ki a munkásosztályt - állapítja meg az SZKP programja. Lenin szavaival élve azt mondhatjuk, hogy nő a „mérnök - proletariátus “ száma. Ugyanakkor egyre több munkás dolgozik a szolgáltatásokban, a kereske­delemben és az ügyintézésben. Ennek következtében a fejlett tőkés országokban az ipari munkásosztály há­nyada csökken. Éppen erre gondolnak azok, akik azt mondják, hogy a munkás- osztály megszűnik. Abból indulnak ki, hogy a munkások csakis fizikai munkát végző emberek, vagy csakis az iparban dolgozók. Ezzel nem érthetünk egyet. Lenin annak idején vitába szállt azokkal, akik csupán a gyárakban és üzemekben dolgozó munkásokra korlátozták a mun­kásosztályt és azt írta, hogy az Marx tanításának megengedhetetlen leszűkí­tését jelentené. A bérmunkát végző személyek prole- tarizálásának folyamata fokozatosan a dolgozók új kategóriáit sorolja a mun­kásosztályhoz. Ezek a „fehér“ és „szür­ke“ gallérosok, - így nevezik őket a nyugati szociológusok - a „kék“ gallérosoktól, vagyis az ipari munkások­tól eltérően szociális lényegüket tekintve objektiven ugyanolyan proletárok és min­den mérce szerint szembehelyezkednek osztályellenfelükkel, a kizsákmányo- lókkal. A munkásosztály mai fejlődését ér­tékelve figyelembe kell venni a nemzetközi összefüggéseket. A tőkés országokban, ahol egyre jobban interna- cionalizálódik a termelés, az árucsere és az egész társadalmi élet, nő a proletariá­tus száma. Ebben a folyamatban a mun­kásosztály nagymértékben új tulajdonsá­gokat nyer. Marx rámutatott, hogy a munkásosz­tály objektiven mindig internacionalista, nemzetközi osztály volt. Ennek ellenére, hosszú időn keresztül, elsősorban orszá­ga nemzeti keretei között ha/colt. Ma olyan helyzet alakul ki, hogy különböző országok munkásosztályát egy és ugyan­az a monopólium zsákmányolja ki. Amint az SZKP programja megállapítja, a dol­gozók világméretű kizsákmányolásáról van szó. Ennek alapján szükségessé válik, hogy internacionalista ellenállást szervezzenek a kizsákmányolással szemben. Kialakulnak az anyagi feltéte­lek is ahhoz, hogy a különböző országok dolgozói a gyakorlatban egybehangolják akcióikat a nemzetközi monopoltőke elle­ni harcban. Új momentumot jelent a munkásosz­tály és az egész munkásmozgalom tevékenységében a nemzetközi kizsák­mányolás olyan formája, mint a kapitalis­a célja, hogy megőrizzék a legfontosab­bat - a tőke uralmát. Ez a manőverezés azonban egyre gyakrabban erőszakos akciókkal, a monopóliumoknak és a bur- zsoá államnak a dolgozók életszínvonala elleni közvetlen támadásaival párosul.“ 7 üntelenül szem előtt kell tartani, hogy a burzsoázia egyre na­gyobb ideológiai nyomást gyakorol a munkásosztályra. Az antikommuniz- mus és a szovjetellenesség fokozásának célja a munkásosztály gyengítése és akcióképességének megbénítása. A mo­nopoltőke abban reménykedik, hogy si­kerül megingatnia a haladó munkásság­nak a szocialista eszmék iránti bizalmát. Egyúttal folytatják azt a törekvésüket, hogy reformista illúziókat terjesszenek a munkásság körében és a különféle nacionalista túlzásokkal megbontsák egységét. A monopoltöke hasznot próbál húzni abból, hogy a munkásosztály egyes új csapatai egyelőre nem alakítot­ták ki szilárd osztályöntudatukat. A prole­tariátus új „regrutái“ közül egyesek még mindig abban bizakodnak, hogy „önálló­sulnak“ és így lényegében kis vállalko­zókká válnak. Nem tagadhatjuk, hogy ez bizonyos eredményeket vagy bizonyos sikereket hoz a tőkéseknek. A válság hatása, a monopoltöke nyomása és a dolgozók társadalmi gondolkodásmódjának meg­* Korunk fő forradalmi ereje ta integráció, a munkaerő migrációja, vagyis a munkapiac internacionalizálódá- sa. Ezáltal minden egyes országban új problémák keletkeznek és ezzel párhu­zamosan objektiven kibővül a lehetőség a proletariátus nemzetközi felzárkózott­ságának megszilárdulásához. A világban a „magának való“ osztály­ból „magáért való“ osztállyá fejlődik a munkásosztály. Ez a folyamat meg­gyorsul és új méretekek ölt. Ez a jövő szempontjából rendkívül fontos jelenség. A munkásosztály életében az egyes országokban és nemzetközi viszonylat­ban is jelentős változások mennek vég­be, amelyek bővítik objektív lehetőségeit és a tőkés társadalom életére gyakorolt befolyását. Ugyanakkor negatív tényezők is kelet­keznek, amelyek akadályozzák a proleta­riátust abban, hogy teljes mértékben kihasználja az új lehetőségeket. Ilyen elsősorban az osztály ellenség tevékeny­sége. A monopoltőke élénken reagál a világban végbemenő változásokra és így a munkásosztály változásaira is. Gyakorlati tettekkel reagál, méghozzá sokkal rugalmasabban, mint a szervezett munkásmozgalom képviselői. A mono­polburzsoázia szüntelenül manőverezik. Egyre nagyobb mértékben alkalmazza a tudományos-technikai forradalom eredményeit, de nemcsak azért, hogy növelje nyereségét, hanem azért is, hogy csökkentse az élőmunka-szükségletet. A monopóliumok régi vágya „elnéptele- níteni" a vállalatokat, hiszen a gépek nem tudnak sztrájkolni. Mindennapi tra­gédiává válik a tőkés társadalmakban a munkanélküliség. A fejlett tőkés orszá­gokban csaknem 40 millió embert érint (köztük sok fiatalt) és százmilliós töme­geket a gyarmati iga alól felszabadult országokban. Az új technika bevezetése és az a tény, hogy a kizsákmányolás súlypont­jává a fizikai munka helyett egyre inkább a munkások intellektuális ereje és szelle­mi energiája válik, lehetővé teszi, hogy a töke tökéletesítse és elkendőzze az elnyomás mechanizmusát, amely ma egyre bonyolultabb és rafináltabb. Amint az SZKP újszerkesztésű prog­ramja hangsúlyozza „tekintettel a világ­szocializmus növekvő hatására, a dolgo­zók osztályharca arra kényszeríti a tőké­seket, hogy időről időre részengedmé­nyeket tegyenek, bizonyos mértékben javítsák a munkakörülményeket, a bére­ket és a szociális ellátást. Mindennek az változása azt eredményezte, hogy az utóbbi években némileg csökkent a mun­kásmozgalom egyes osztagainak cselek- vöképesége. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája nemzetközi munkásmozgal­mi intézetének adatai szerint 1983-1985- ben a sztrájkok száma 1980-1982-höz viszonyítva 15-17 százalékkal csökkent és a sztrájkolók száma mintegy egyhar- madával kevesebb volt. Számos fejlett országban, így többek között az Egyesült Államokban, Japánban és Franciaor­szágban, jelentősen csökkent a szerve­zett munkások száma. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a tőkés országokban a munkásosz­tály letette a fegyvert. Az utóbbi időben a dolgozók számos sztrájkját (pl. Nagy- Britanniában, az USA-ban, vagy Francia- országban) a munkásosztály cselekvőké­pessége példájának tekinthetjük. Jellem­ző, hogy míg a gazdasági sztrájkok száma lényegesen csökken, a dolgozók nagy politikai tömegmegmozdulásainak száma növekedett. Különös helyzete van a nemzetközi munkásosztálynak az afrikai, az ázsiai és a latin-amerikai országokban. Ez az osztály gyorsan nő és erősödik. A gyar­mati iga alól felszabadult országok hely­zete, a függetlenségük megszilárdításá­ért folytatott intenzív harc, a felszabadult államokban az osztálydifferenciálódás folyamatának meggyorsulása, a nemzet­közi osztályharc hatása, az imperializmus és a militarista erők, valamint a béke, a demokrácia és a szocializmus erői közti erős konfrontáció meggyorsítja a volt gyarmati országokban a dolgozók osz­tály- és politikai öntudatának elmélyülé­sét és fokozza cselekvőképességüket. A helyzet reális értékeléséből kiindulva látnunk kell, hogy a munkásosztály lehe­tőségeit kiszélesítő tényezők távlati jelle­gűek és idővel egyre jobban érvényesül­nek. Ehhez hozzájárulnak a szocialista társadalom sikerei és az, hogy a szocia­lizmus egyre meggyőzőbben tanúsítja történelmi előnyeit. Ebből a szempontból különös jelentősége van a társadalmi­gazdasági fejlődés meggyorsításának és a szocializmus tökéletesítésének a Szov­jetunióban. Ezzel szemben azok a tények, ame­lyek ma akadályozzák a munkásosztályt lehetőségei kiaknázásában, történelmi szempontból korlátozottak és az idő folyamán hatásuk egyre csökken. A tár­sadalmi fejlődés távlata összefügg a dol­gozók öntudatának növekedésével és az igazságtalan társadalmi rendek ellen folytatott harcuk fokozásával. A munkásosztály társadalmi, politi­kai aktivitása növekedésének leg­fontosabb feltétele szervezett csapatai­nak tevékenysége. Itt elsősorban a kom­munista pártokra gondolok. A munkás- osztály mai és távlati érdekeiért folytatott harcban szerzett érdemeik elvitathatatla- nok. Az SZKP programja leszögezi, a forradalmi pártok ereje abban rejlik, hogy szilárdan védik a dolgozók jogait és vágyait, rámutatnak a kivezető útra a burzsoá társadalom válságos helyzeté­ből, reális alternatívát kínálnak a kizsák­mányoló rendszerrel szemben és társa­dalmi derűlátással áthatott válaszokat adnak korunk alapvető kérdéseire. Or­szágaik nemzeti érdekeinek szószólói és legszilárdabb védelmezői. Amikor arról beszélünk, hogy a mai proletariátus osztályharcában kezdemé­nyező szerepük van a kommunistáknak, egyúttal fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy a kommunista mozgalom sok or­szágban és nemzetközi viszonylatban is, eddig nem él valamennyi lehetőségével. Véleményünk szerint a kommunisták mai problémái egyrészt a töke fokozódó nyomásával, másrészt azzal függnek össze, hogy a mai helyzet marxista-leni­nista elemzése különböző okok miatt késik és a kommunisták nem fejtenek ki elég erőfeszítést annak érdekében, hogy kidolgozzák a szükséges stratégiai és taktikai mutatókat, amelyek meg tudnák nyerni a tömegek támogatását. Ezek azonban csak átmeneti nehézsé­gek. A kommunista mozgalom a munkás- osztály és küzdelmének eredménye. A nemzetközi munkásosztály növekedé­se és társadalmi pozícióinak megszilár­dulása feltételezi, hogy növekedjen a kommunista mozgalom hatékonysága és hatása. Alapvető változások mentek végbe a szociáldemokrácia állásfoglalásában, amely különösen a háború és a béke kérdésében, az utóbbi években a dolgo­zók érdekeit képviseli. Igaz ugyanakkor, hogy a szociáldemokrata, a szocialista és a munkáspártokat továbbra is a reformis­ta korlátozottság jellemzi. Egyes esetek­ben, úgy mint a múltban is, kedvezőtlenül befolyásolja őket az antikommunizmus és az a hajlandóság, hogy megőrizzék „az osztálymegbékélést“ országukban. munkásosztály objektiven feltéte­lezett végső céljai mindenütt azo­nosak (még akkor is, ha ezt nem tudatosítja mindenki). Ugyanakkor min­den adott időszakban eltérő konkrét feladatok állnak a munkásosztály egyes csapatai előtt. Az egész nemzetközi munkásmozgalom közös harcának meg­határozó irányvonala napjainkban a béke védelme, a nukleáris háború veszélyének elhárításáért folytatott küzdelem és min­den nemzet biztonságának szavatolása. Azáltal, hogy a munkásosztály fokozott mértekben vesz részt a békéért folytatott harcban, osztályérdekeit védi. A proleta­riátus valamennyi mai problémáját - a munkanélküliséget, az inflációt, a reáljövedelmek csökkenését és a politi­kai elnyomás fokozódását - még tovább fokozza a fegyverkezési hajsza, a hadi­ipar nyomása. A munkásosztály a békéért folytatott határozott harcával az egész emberiség érdekeit védi. Ebben teljes mértékben megnyilvánul a proletariátus humanista történelmi küldetése, azáltal, hogy önma­gát felszabadítja az egész emberiséget is felszabadítja az iga alól. Az SZKP kidolgozta a nemzetközi biztonság sokoldalú rendszerének prog­ramját és javaslatokat terjesztett elő arra, hogy a 20. század végéig az emberiséget megmentsék a nukleáris veszélytől. Ez­zel meggyőzően bizonyította, hogy a mai - erőviszonyok között a munkásosztály, a békeszerető erőkkel szövetségben, reális lépéseket tud tenni korunk osztály- kérdéseinek és általános alapvető kérdé­seinek megoldásában. atalmas a nemzetközi munkásosz­tály ereje, vagyis annak az osz­tálynak az ereje, amely napjainkban fellendülőben van. Hogy hogyan tud érvényesülni a mai viszonyok között, ez nagymértékben a munkásosztály inter­nacionalista szolidaritásának és nemzet­közi együttműködésének megszilárdulá­sától függ. Az SZKP programja leszöge­zi: a párt nagy jelentőséget tulajdonít a nemzetközi munkásmozgalom vala­mennyi csapata együttműködése fellen­dítésének, a szakszervezetek, az ifjúsági, a női, a paraszt és más demokratikus szervezetek együttműködése elmélyíté­sének. Az SZKP következetesen a nem­zetközi munkásosztály és valamennyi dolgozó egységének elérésére törekszik a közös érdekekért, a tartós békéért, a nemzetek biztonságáért, a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a szocializmusért folytatott harcban. VAGYIM ZAGLAGYIN professzor

Next

/
Thumbnails
Contents