Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-17 / 3. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1986. január 17. XIX. évfolyam 3. szám Ára 1 korona \ A fekete-vagi (Cierny Váh) vízi erőmű dolgozói tavaly nyáron alaposan felkészültek a hideg évszakra. Ellenőrizték és szükség szerint megjavították az erőmű valamennyi termelési és áramelosztó berendezését. Arra törekednek, hogy a tél folyamán a villamos- áram-terme- lésben a lehető legnagyobb naprakész teljesítménnyel léphessenek be a hálózatba. Felvételünkön Rastislav Beti- nec a hulladékhőt alkalmazó fűtési rendszert ellenőrzi (Vladimír Gabéo felvétele - ÓSTK) Az alapszervezetek novemberben és decemberben megtartott taggyűlései és a nemrég véget ért üzemi pártkonferenciák után ismét tanácskoznak a kommunisták. Ezúttal január 18-án és 19-én, azaz szombaton és vasárnap, majd a következő hét két utolsó napján a járási pártértekezletekre kerül sor az egész országban. A járások kommunistáinak tanácskozásait pedig rövidesen a kerületi pártkonferenciák követik, melyeken megválasztják az SZLKP, illetve a CSKP XVII. kongresszusának küldötteit. Bár minden esetben a kommunisták tanácskozásáról van szó, az egész közvélemény érdeklődéssel várja. Ez természetes, hiszen sem az évzáró taggyűkéseken, sem a pártkonferenciákon, sem pedig a kongresszusokon csupán a párt tagjait érintő kérdésekkel foglalkoznak, nemcsak olyan célokat tűznek ki, melyek megvalósítása csupán a kommunisták érdeke. Mivel mindannyiunk érdekeiről van szó, a célok elérését szolgáló feladatok teljesítéséhez valamennyiünknek ^íozzá kell járulnunk. Az évzáró taggyűléseken kitűzött célok megvalósításához az adott munkahelyek minden dolgozójának, a falusi pártszervezetek esetében a községek lakosságának. A most kezdődő járási pártkonferenciák pedig az egyes járások számára jelölik meg azt az utat, amelyet az elkövetkező időszakban járniuk kell. Hasonló a küldetésük a kerületi pártértekezleteknek, illetve a kongresszusoknak, természetesen kerületi, valamint szlovákiai és országos hatáskörben. Hatáskörökről és érdekekről szólva azt is szem előtt kell tartanunk, hogy ezek szorosan összefüggnek, hiszen például a helyi érdekek nem választhatók el a járásiaktól, az egyes járásokban sem csupán a saját határaikon belüli összefüggéseket veszik figyelembe. Az alapszervezetek évzáró taggyűlésein hozott határozatokat kiegészítik azokkal a feladatokkal, amelyek a tagságra az üzemi és a járási pártkonferenciákon, illetve a felsőbb pártszervek tanácskozásain hozott határozatok lebontásából hárulnak. Éppen ezért fontos, hogy minden egyes pártszervezet alkotó módon foglalkozzon a most kezdődő járási pártkonferencián kitűzött feladatokkal is, elsősorban azzal, hogy mit kell tenni a feladatok hiánytalan teljesítése érdekében. Sőt, olyan mértékben kell konkretizálni a feladatokat, hogy minden egyes párttag, minden dolgozó, valamennyi állampolgár tudja, mivel járulhat hozzá a legjobban közös céljaink megvalósításához. A járási pártkonferencián értékelik az elmúlt időszakban elért eredményeinket, beleértve gazdasági eredményeinket is. A tanácskozások résztvevői jóleső érzéssel állapíthatják meg, hogy - bár nagy-nagy erőfeszítések árán - főbb mutatóiban teljesítettük a most zárult 7. ötéves terv feladatait. A nehézségek külső és belső okai ismeretesek. Tavaly még olyan kemény tél is hátráltatta munkánkat, amilyenből egy évszázadban egy is sok. Annál nagyobb elismerést érdemel az emberek igyekezete, mely többek közt a nyújtott és különműszakok vállalásában is megnyilvánult. A hétvégeken végzett munka, a túlórázás a dolgozók öntudatosságáról tanúskodik, mégsem örülhetünk neki minden esetben, hiszen nemritkán az irányítás, a gazdasági vezetők fogyatékosságaiból származó lemaradás behozását szolgálja. Joggal bírálták tehát az évzáró taggyűléseken és az üzemi pártértekezleteken e káros jelenségeket. A tartalékok jelentős részét ma már egyre több helyen a hiányos munkaszervezésben, egyes vezetők felkészületlenségében, az új, a hatékony megoldásoktól való idegenkedésében látják. Pedig munkánk állandó tökéletesítése, az új keresése és bátor felkarolása, a tudományos-műszaki haladás vívmányainak minél rugalmasabb érvényesítése nélkül aligha képzelhető el céljaink megvalósítása. Enélkül nem növelhető a termelés hatékonysága, nem javítható a termékek minősége, verseny- képessége, nem csökkenthető az anyag- és energiafogyasztás - hogy csak néhányat említsünk azokból a feladatokból, melyeket a most elkezdődött 8. ötéves tervidőszakban is állandóan szem előtt kell tartanunk. A járási konferenciák küldöttei beszámolnak azokról a tapasztalatokról, melyeket saját környezetükben, munkahelyükön, lakóhelyükön szereztek. Azt is elmondják, hogyan akarnak hozzájárulni a további feladatok teljesítéséhez. Alapszervezetükbe, környezetükbe visszatérve megosztják tapasztalataikat, új ismereteiket társaikkal, s személyes példát mutatva, a többi kommunistával együtt hozzáfognak a kitűzött feladatok teljesítéséhez.^ munkában teljes mértékben számíthatnak a pártonkívüliek széles táborának aktivitására is, hiszen mindannyiunk érdekeiről van szó. FÜLÖPIMRE Mimin DHNil mwuiuiiiiii