Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-16 / 20. szám
ÚJ szú 15 1986. V. 16. Illlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllll Erről a témáról az egyetem dékánja tartott rendkívül érdekes előadást. Az amerikai valóság egyes problémáival kapcsolatos előadások a providence-i nyelvtanfolyamunk elválaszthatatlan részét alkották, önmagukban is sokatmon- dóak az elhangzott adatok. Minden tizedik tizenhárom - tizenkilenc év közötti lány közül hatnak már van gyereke. Rhode Island szövetségi állam vonatkozásában az említett korcsoporthoz tartozó lányok 70 százaléka esett át 1984-ben mesterséges terhességmegszakításon. A témával kapcsolatos vita rendkívül élénk volt. De nemcsak az előadás után bontakozott ki tartalmas vita, hanem az előadás előtt szétosztott anyagokkal összefüggésben is. A „ Távolsági szerelem“ című például azoknak a házaspároknak a problémáival foglalkozott, akik munkajellegú vagy tanulmányi okokból egymástól távol élnek és csak időnként találkoznak hosszabb távoliét után. Az írás szerzője szerint az ebből eredő gondok az Egyesült Államokban létező jelenlegi családi kötelékeket leginkább befolyásolók közé tartoznak. ,, Mi történik az amerikai családokkal -' ‘ című másik cikkből többek között kiderül: míg 1972-ben a megkérdezettek 71 százaléka vallotta, hogy Amerikában válságban van a családi élet, jelenleg már több mint 80 százalékuk vélekedik így. ,,A családi étet bomlását Amerikában bizonyos fokig a gyorsan változó értékrend, a stressz, a félelem, a bűnözés és a kábítószerezés okozza,“ - véli a cikk szerzője. Felmérések azt igazolják, hogy a közvélemény döntő többsége a hagyományos értékek - a szoros partnerség, a családdal szembeni felelősség - helyreállítása mellett száll síkra. A megkérdezettek így rangsorolták a családi életre leselkedő legnagyobb veszélyeket: a megfelelő vallási alap hiánya (33 százalék), a szülők nemtörődömsége (26 százalék), a válások magas aránya (22 százalék), erkölcsi hanyatlás (17 százalék), mindkét szülő munkahelyi elfoglaltsága (16 százalék), fennmaradó hányaduk pedig a mértéktelen alkohol- és kábítószerfogyasztást, az anyagiasságot, az abnormális méreteket öltő televíziózást, a munkanélküliséget, a bűnözést és a háborút jelölte meg. A felsorolásból is következtethetünk az amerikai átlagpolgár gondolkodásmódjára és életvitelére. A már említett élénk vitáink során elmondhattuk véleményünket, összevethettük azt az előadásokban elhangzottakkal, illetve az anyaországainkban e téren felmerülő problémákkal. A vita eredménye egyértelmű volt: a szocialista országokban a családi élet területén felmerülő nehézségeket szinte alig lehet összehasonlítani az Egyesült Államokban létezőkkel. Az előbbiek okai, méretei megnyilvánulási formái ugyanis teljesen mások. Az elvileg különböző szociális, gazdasági és politikai feltételek az azonosságot ugyanis teljesen kizárják. A családi élet válsága az Egyesült Államokban nyilvánvalóan az erkölcsi válság egyik összetevője, amely viszont a Nyugaton az utóbbi két évtizedben a társadalmat érintő mélyreható válság- jelenségek szerves része. Televízió - családtag Az Egyesült Államok a fejlett tőkés országok között toronymagasan vezet az ezer lakosra eső tévékészülékek számát tekintve. 1983-ban tartottak egy átfogó felmérést, amely szerint minden ezer amerikaira 790 tévékészülék jut. (A rangsorban második Japán 556, harmadik Nagy-Britannia 479, a negyedik pedig Kanada 463 készülékkel.) Túlsúlyban vannak a színes televíziók. Ezek különböző típusúak, árúak, képernyőjük méretei is különfélék, s egyaránt megtalálhatók a hazai és külföldi cégek legjobb márkái is. Az eltérőségek ellenére azonban van egy közös vonásuk: mégpedig a bennük látható programok. Egyesült államokbeli tartózkodásom során gyakorlatilag mindenütt alkalmam volt tévénézésre. A szállodákban a berendezés elmaradhatatlan tartozékát jelentik. Tekintet nélkül arra, hogy melyik amerikai szövetségi államban néztem a televíziót, s lehetett az helyi, vagy országos állomás, az általuk kínált adások úgy hasonlítottak egymáshoz, mint egyik tojás a másikhoz. Nem csoda, jóllehet, hogy csupán egyetlen csatornán legalább féltucat, vagy ennél is több program között választhattam, mégis szabadidőmben a leggyakrabban a rádiózás mellett döntöttem. Pontosabban: arra az adóra állítottam rádiómat, amely klasszikus zenét sugároz, mivel a kommersz rádióadók műsorai rendkívül hasonlatosak a kommersz tévéprogramokhoz. Ezektől pedig egyáltalán nem voltam elragadtatva. De hogy is néz ki a televíziózás? Ha ön például amellett dönt, hogy tévéfilmet fog nézni, akkor mintegy ötperces filmnézés után jön az első „meglepetés“. A film megszakad és reklám uralja a képernyőt: ízletes hamburgereket, falatkákat és egyéb ínyencségeket kínálnak a nézőnek. Mindez rövid ideig tart és a film folytatódik tovább. De csak addig, amíg a képernyőn nem jelenik meg egy fürdőruhás hölgy és nem hívja fel az ön figyelmét arra, hogy a Pepsi Cola az egyedüli ital, amely oltja a szomjat. Ez a reklám szinte minden készülék előtt ugyanazt a reakciót váltja ki: az addig kényelmesen terpeszkedő tévénéző odaszalad a hűtőszekrényhez, s máris tölt magának a jéghideg italból. Néhány korty után már ismét pereghet a film. Közben a főhős, aki reklám előtt pisztollyal a kezében egy hiányos öltözékü hölgy hálószobájának ajtaja előtt hallgatózott, a reklám után már belépett a helyiségbe. Az idegeket alaposan felborzoló epizód épp a közepénél tart, amikor a rendező utasítására megjelenik a képernyőn a hírolvasó bemondó és ismerteti a legfrissebb politikai eseményeket. Csekély pár perc az egész. A bemondó éppen újabb közel-keleti összecsapásokról tájékoztat, majd pár perc múlva szinte ugyanez látható a filmvásznon is. És így megy ez két-három órán át.. Az ember a végén már nem is tudja, hogy a filmet nézi vagy éppen reklámot lát, illetve hogy az egyik film befejeződött-e, s netán már a másik kezdődött-e el. Érzelmi sivárság A filmekben az erőszak legkülönfélébb formái jelentik a meghatározó témát. Rögtön a második helyen következik a szexuális témakör. Az ilyen tárgyú filmek túlsúlyban egyszerű, sőt naiv történetre épülnek és kifejezetten limoná- déízúek. Jellemző rájuk, hogy nem sztriptízjeleneteket tálalnak, hanem inkább felcsigázzák a néző fantáziáját. Az amerikai tévés műsorokban nem láttam egyetlen teljesen meztelen hölgyet sem. Sőt, az volt az érzésem, hogy a mi rendezőink e téren sokkal merészebbek, hiszen tévéműsorainkban egyre gyakrabban láthatók meglehetősen pucér hölgyek. Tekintve, hogy az általam látott filmek szinte mind egy kaptafára készültek, törvényszerűen elgondolkoztam afelett, hogy hogyan is áll össze a forgatókönyvük. Az a benyomásom támadt, hogy egy urnába beleszórnak apró papirdarabká- kat, amelyeken rendőr, detektív, vizsgálóbíró, mesterlövész, ágy, szexbomba, gépkocsihajtóvadászat stb. szavak szerepelnek. Az urnából egymás után kihúzzák ezeket a papírcetliket és a kisorsolt sorrendben összeáll a film tartalma, majd az egészet megismétlik és ismét sorsolnak, de ez már egy másik film vázlatos cselekménye. Ilyen körülmények között arról természetesen szó sem lehet, hogy a filmek maradandó élményt nyújtanak a nézőnek. Épp ellenkezőleg: az amerikai filmek többsége érzelmi sivárságról tanúskodik. Például amikor a szomszédos Mexikót földrengés rázta meg, a músorszerkesz- tók szerelmi jelenetekkel fűszerezett, semmitmondó szórakoztató filmet soroltak be az aznapi műsortervbe, s ezeket a jeleneteket megszakítva mutattak felvételeket a szörnyű következményekről. Azt hiszem, mások is azon a véleményen vannak, hogy ez a szomszédos országgal szembeni érzéketlenség tetőfokának minősíthető. Természetesen, a nem kommersz csatornákon láthattam egészen jól sikerült közművelődést szolgáló programokat, érdekes útibeszámolókat, természetfilmeket, sportközvetítéseket és időszerű politikai témákról tartott,- magától értetődően, a tévéadó „gazdájának" megfelelő propagandával telített - érdekes vitákat is. Ezek a műsorok sem voltak azonban folyamatosak, a reklámbetételek itt is „közbeszóltak“, igaz, az országos tévécsatornák műsoraiban tapasztalhatónál "jóval kisebb mértékben. A televízió erős fegyver. Ha azonban annyira elüzletiesedett, mint ahogy ez az Egyesült Államokban tapasztalható, ugyanakkor rendkívül veszélyes fegyverré is válik. Nem csoda, hogy egyre többen bírálják a tévéműsorokat és elsősorban azt kifogásolják, hogy nagyon kedvezőtlenül befolyásolják a gyerekek és a fiatalok gondolkodásmódját, helytelen irányba terelik cselekvésüket. Ez a gond gyakorlatilag minden amerikai családot érint. Tavaly ősszel a Yale Egyetemen tartották meg az amerikai gyermekgyógyászok akadémiájának konferenciáját, amelyen azzal foglalkoztak, hogy a televízió milyen hatást gyakorol a gyerekekre. Rendkívül felfigyeltetöek a résztvevők észrevételei: „A tévéműsorok túlnyomó többsége olyan, hogy agresszivitásra ösztönzi a gyereket, csábítja a tévézés közbeni felesleges rágcsálásra, falatozásra, az alkohol, a kábítószerek és a szex kipróbálására“, vélte az egyik gyerekgyógyász. Az Európában is jól ismert szakértő, dr. Benjamin Spock szintén úgy vélekedett, hogy a kommersz műsorokat sugárzó tévéhálózatok programjai rossz minőségűek és károsak a gyerekek szempontjából, s rendkívül élesen így fogalmazott: A világ egyetlen más országa sem tesz olyan keveset a gyerekekért, mint az Egyesült Államok. A kommersz műsorokat ontó csatornák semmilyen műsort nem sugároznak a gyerekek számára. Az a félórás műsor, amit nekik szánnak, tulajdonképpen nem is a gyerekeknek készül, hanem a műsorban látható játékokat akarják reklámozni“. A washingtoni Kongresszusban ugyan felvetődött egy olyan törvény elfogadásának _ gondoláta, amely kötelezné a tévéállomásokat arra, hogy hetente nevelői célzattal összesen hét órát sugározzanak gyerekek számára, de egyelőre ez még csak elképzelés. Felnőttkorig 18 ezer gyilkosság a képernyőn Az vitathatatlan, hogy a gyerekek rendkívül tanulékonyak és ragadós az, amit a televízióban látnak. A probléma az, hogy mit is látnak ott. Elég átlapozni a tévéműsort és az ember megérti, hogy Benjamin Spock aggodalma helyénvaló. Tőle származik az az adat, hogy egy amerikai gyerek átlagosan a felnőttkor eléréséig a televízióban 18 ezer gyilkosságot lát. Ez azt jelenti, hogy még az egyébként jó családi környezetben felnevelt gyerekben is nagyfokú agresszivitást vált ki, érzelmileg ugyanakkor eltompítja öt. A neves gyerekgyógyász rámutat arra, hogy nagyon is szoros összefüggés van a televíziózás és az egészségügyi problémák, így például a balesetek, öngyilkosságok és a húsz év alatti lányok teherbeesése között. öt amerikai orvos vizsgálta azt, hogy a televíziózás miként hat a gyerekek egészségének az alakulására. Arra a következtetésre jutottak, hogy a képernyőn látható erőszak bennük is fokozza az agresszivitásra való hajlamot, s ugyanakkor maguk passzívak lesznek más agresszivitásával szemben. A mértéktelen televiziózás nagy kalóriatartalmú ételek és italok túlméretezett fogyasztásához vezet, ez azt eredményezi, hogy egyre több fiatal betegesen elhízott, jóllehet a tévé képernyőjének hősei általában karcsúak. Szintén a túl gyakori televíziónézés rovására írható, hogy a gyerekek kevesebbet olvasnak és tanulnak. A filmekben általában irreálisan és hibásan tálalják a szexuális problematikát, alig esik szó a teherbeesés veszélyéről. Jellemző, hogy a filmvásznon szexjelenetekre háromszor gyakrabban kerül sor házasságon kívül, mint férj és feleség között és az antikoncepció kérdése sosem kerül szóba. Szintén az említett orvosszakértők megfigyelése, hogy a képernyőn feltűnő személyeket számba véve három-egy arányban a férfi főhősök vannak fölényben a női szereplőkkel szemben, szinte alig esik szó az idősebb emberek, a gyerekek, a faji, a nemzetiségi kisebbségek gondjairól. Amerikai felmérések szerint a gyerek hetente átlagosan 41 rendőrt, 23 nyomozót, 12 bírósági orvosszakértőt, 15-üzlet- embert, 6 jogászt és 3 bírót lát a képernyőn. Az amerikai televíziós műsoroknak azonban van egy vitatlatatlanul, általunk is megirigyelhető pozitívuma: a képernyőn rendkívül keveset dohányoznak. A mi televíziónkkal összehasonlítva azt mondhatnánk, szinte alig gyújtanak cigarettára. A figyelmeztető észrevételek mellett elhangzanak azonban olyan vélemények is, amelyek lebecsülik az amerikai televízió negatív hatását. Ezek szerint úgymond nem kell cenzúrázni a televíziós programokat, hanem javítani kell minőségüket és nevelő hatásukat. A szomorú igazság azonban továbbra is az marad, hogy - amint egy tévékritikus fogalmazott - „az amerikai történelemben első ízben történt meg az, hogy nem a család, az iskola vagy az egyház szól a gyerekekhez azokról a problémákról, amelyek megvilágításra várnak, hanem immár a televízió“. Gyerekgyógyászok ilyen helyzetben azt ajánlják a szülőknek, hogy szigorúan ügyeljenek arra, mit néz meg a gyerek és mennyi időt tölt el a képernyő előtt. Egy, legfeljebb kétórás tévénézést tartanak ajánlatosnak, de csak olyan műsorokat, melyek megfelelnek a gyerek életkorának Javasolják a szülőknek, hogy a gyerekekkel együtt üljenek le a tévékészülék elé és közösen beszéljék meg az erőszakról és a szexről szóló filmeket. Ez az ajánlás abból indul ki, hogy a problematikusnak minősített programok elvesztik ilyen jellegüket, ha a szülők kommentálják és magyarázzák a történteket. A szülök egyébként is más irányba befolyásolhatják gyereküket. Választási lehetőséget kell a számukra teremteni, s ez esetben többségük a játékot részesíti előnyben. De maguknak a szülőknek is jó példával kell elöljárniuk. Ha a gyerek látja, hogy szülei olvasnak, társasjátékot játszanak a szüntelen tévénézés helyett, ő maga sem lesz a képernyő rabja. Ha viszont az apa nap-nap után a tévé előtt tölti el az estét, a gyerekek, ha felnőnek ugyanilyenek lesznek. Ezek az ajánlások a túlméretezett amerikai televíziózásról való leszokásra szolgáltatnak receptet. Egyes családokban nálunk is mérlegelésre érdemesek. DRAHOS ŐÍBL llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Az Atlanti-óceán túlsó partján - 4.
