Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-18 / 16. szám
K ét rövid variáció A Nap szeretteiben - ez volt a kezdet 1979-ben - egy fényben fürdő, naiv hittel teli fiú tánca, aki a Stációkban már életörömét kereső felnőttként küzdött a szépért, az igazért, a humánumért. A folytatás: a Kontrasztok asztalon „égő" szerelmese, A csodálatos mandarin bórruhás Diákja, egy érzelgős csavargó, akiben még élnek az emberi érzelmek, az Évszakok lelkeket nyitó Tavasza, az Izzó planéták zeWtreW'ts varázsé Napfiúja, a Totem állatősból megszülető Férfija, a Jön a cirkusz magára maradt Művésze, a Halál Angyala a Me- mentóban, A szarvassá változott fiák Elkozik. Ennél többet nem is kívánhatnék magamnak. Csak erőm legyen, sok erőm, hogy dolgozni tudjak! Mert még többet, még keményebben akarok dolgozni, mint eddig. Új hangokat, új érzelmeket akarok felfedezni magamban, nehogy véletlenül a sémák csapdájába essek. Mert ha nincs meg a kellő fokú érzékenység a táncosban, ha nem tudja idejében felmérni a pálya buktatóit, gyorsan elkövetheti az önismétlés hibáját. És én éppen ezt szeretném elkerülni. Szépen, ügyesen, messziről elkerülni, hogy a tánc csoda maradhasson. Mert számomra igazi csoda... meghallom a zenét és felszínre hozom magamból a hozzáillő érzést. Fáj a csípőd, sajog a bokád, de táncolsz, s akár a gyöngykagyló, amikor ékszert csinál a héja alá került homokszemből, művészetté érleled a kínodat. Hogy táncos lett belőlem - merő véletlen. Szüleim tanáremberek egy kisközségben, ahol illik jó gyereknek, jó tanulónak lenni. Nem is volt rám panasz soha, de estére mindig kék-zöld foltokkal, horzsolásokkal tértem haza. Mert fociztam, lovagoltam, fára másztam - én sosem tudtam egy helyben maradni. Aztán láttam egy filmet és úgy döntöttem: táncolni fogok. Ma már tudom: gyerekes fellángolás volt ez az érzés, de mert anyám azt mondta: úgysem vesznek fel, be akartam bizonyítani neki, hogy igenis felvesznek. Akár a gyöngykagyló Egy arc a Győri Balettből: Oemcsák Ottó söszülöttje, aki menekül a romlottság, az embertelenség elöl. Menekül, de közben többször is az arcukba néz és valami bűvös, sugárzó tisztaság járja át minden gesztusát, minden mozdulatát. Demcsák Ottó a Győri Balett vezető táncosainak egyike. Olyan a teste, mint egy mesterien hangolt hegedű - a legfinomabb szólamokat adja ki magából. * * * „Hát igen... mostanában egyre többen kérdezik tőlem: meg tudnék-e válni a Győri Balett-tői. Miért ne tudnék? Csakhogy nem akarok! Amíg új impulzusok, új élmények érnek, addig nem vágyódom máshova. A Győri Balett számomra olyan közeg, amelyben mindenki mindenkit inspirál. És nemcsak művészileg - emberileg is megfelel nekem ez a társulat. Markó Iván speciális látásmódot, egyéni stílusirányzatot képvisel az egyetemes tánckultúrában, olyat, amely a mi korosztályunk világnézetét, ami érzelmi világunkat is jól tükrözi. És mert az ö stílusa, az ö humanizmusa, amely fantasztikus zenei indíttatással párosul, teljesen kielégíti művészi énemet, meg sem fordult még a fejemben, hogy másutt kellene táncolnom. Én mérhetetlenül tisztelem Ivánt. Tisztelem, mert munkacentrikus, mert pusztán a tánc tölti ki az életét. Persze, ez irgalmatlanul veszélyes így, és biztos, hogy sok konfliktussal jár, de aki máshogy él, máshogy gondolkozik, azt kiveti magából ez a világ. Megalkuvás? Igen, ez a pálya sokféle megalkuvást követel. De Ivánnal szemben nem érzek semmi hasonlót. Hiszek neki. Bízom benne. Elfogadom az igazát. Ha minden úgy alakul, ahogy elterveztük, tíz évünk van még; a kicsinyes torzsalkodások csak megrövidítenék közös jövőnket. Egyébként: türelmes ember vagyok. Észre sem vettem, hogy múlik az idő. Hogy Iván egyszer csak bennem gondolBe is jutottam a balettintézetbe, de hogy különösebben megérintett volna a tánc, azt nem állíthatom. Bejártam, jól vagy rosszul megcsináltam a feladatomat és kész. Ezzel le is tudtam a napjaimat. Egyetlen inspiráló ember sem volt az életemben, aki kihozott volna 'belőlem valamit. Igaz, hiányzott belőlem a belső motiváció. Úgy gondoltam: elvégzem az intézetet, aztán beiratkozom a jogra és majd csak lesz valahogy. Csak így - fatalistaként tekintettem a jövőbe. Érre jött Markó Iván, és sorsdöntő lett mindany- nyiunk életében. Tudom, a boldogság elég nehezen fogalmazható meg, én mégis megkockáztatok egy merész kijelentést: mi akkor váltunk boldog emberekké, amikor Ivánnal találkoztunk. Azóta érzem, hogy értelme van annak, amit csinálok, annak, hogy kreatívan élek, hogy mindenkinek adok valamit, aki táncolni lát. S ezért az érzésért nekem semmi sem drága.“ SZABÓ G. LÁSZLÓ Mindig a közönség a fontos Találkozás JIRÍ SOVÁK érdemes művésszel Kellemetlen a januári eső, csuromvizesen érkezem a megbeszélt találkozóra.- Ne vesse le a cipőjét, nálunk nem szokás - invitál a lakásba vendéglátóm, Jifí Sovák érdemes művész. Régi bútorokkal berendezett szerény kis lakás. Lemezjátszó, könyvek, az egyik falon hatalmas olajfestmény: páncélos lovag. Modem, kényelmes kis fotelek. Beszélni kezd:- Gondolom, érdekelni fogja az Orkény- darab. Első olvasásra megfogott ez a hatalmas szívű író, de bevallom, nem nagy jövőt jósoltam a Macskajáték színrevitelének. Inkább egy írói felolvasó estre gondoltam, zongorakísérettel. Hogy minek köszönhető mégis a hatalmas siker? Természetesen elsősorban ennek a tüneményes írónak, magának a darabnak. És a ragyogó, fáradhatatlan, azóta már feledhetetlen Dana Medrická- nak. Hogy mivel fogott meg engem Viktor alakja? Nem egészen egy hónapja töltöttem be a hatvanötödik életévemet, s már bizony a számadás korában élek. S ha visszatekintek, nem csak a szépre emlékezem. Az élet súlyának felmérésében részt kér a szomorúság is. Az is, van-e kivel megosztania az embernek a magányát. A közlés, a közölhetőség kérdése. Én a magánéletemben harmadszorra találtam meg az Asszonyt: Andul- kát. A család persze mindenkinek fontos, ám a színész számára, akinek nap mint nap a legkülönbözőbb lélektani hatásokkal kell megküzdenie, többszörösen fontos a nyugodt családi fészek. De visszatérve a darab sikeréhez: a rendező munkája is a siker egyik nagyon fontos kulcsa. Láttam a műből készült filmet is. Rossz! Miért? Mert a rendező szétmarcangolta a szerző hatalmas szívét! És nem igazán jó a cseh lemezfelvétel sem. Mintha egy feudális állapot lenne kialakulóban a rendezők és a színészek között. Ne értsen félre, tudok összeférhetetlen és kibírhatatlan színészekről is. Másrészt vannak rendezők, akik egyszerűen félresöprik az egyéniséget. A jó rendező elsősorban pszichológus, keresi a kontaktust a színésszel, megteremti a kellő környezetet. Martin Friőet említeném, akinél a demokrácia úgy érvényesült, hogy én hoztam az ötleteket, ó pedig válogatott. És E. F. Burianra gondolok, akinek én rengeteget köszönhetek és rendkívül hálás vagyok az együtt töltött hat évért. Rabszolgatartónak mondták - nos, én nála ismertem meg a művészi szabadságot. Inkább rét volt 6, a rét minden virágával! Igen, a gyomokkal is! Ha az ember bajban volt, a rendezőből azonnal emberré vált. Sose mondtuk' ki, de azt hiszem, szerettük egymást. Az újabbak közül? Vorlíceket említeném, vele dolgozom a legtöbbet és a legszívesebben. Ne vegye ezt panasznak, én nem primadonna-kultuszra gondolok, hanem egymás tiszteletére! Nemrégiben történt a Nemzeti Színházban, hogy egy fiatal színész egyszerűen képtelen volt eljátszani a figurát. Nem szoktam köntörfalazni, megmondtam: hiányzik belölet a tisztelet, azért nem megy. Becsületére legyen mondva, hatott a kritika. Egyik alkalommal - még fiatalként- együtt filmeztem az idős Werichhel, a sátáni öreggel. Bevallom, csodáltam öt, de nem különösebben zavart, hogy egy mozdulata- mondjuk, ahogy keresztbe teszi a lábát a térdén - a nézőnek többet jelent, mint akár egy monodráma az én előadásomban. Kezdtük a jelenetet, Werich beszélt, beszélt- a rendező megdermedt: ez nem tudja a szöveget! Megnyugtatták: hagyd csak, ez jobb mint a forgatókönyv! Megcsináltuk a jelenetet. A szünetben megkérdezték tőle: mondja mester, hogy tetszik a dolog? Jó, rendben van, mondta érces hangján, majd rámmutatott: a fiú válaszol. Ilyen volt színészként, emberként egyaránt. Vidám, szórakoztató és bölcs. Valahogy így képzelem el a jó filmet is. Ilyen legyen, s csak negyedsorban jöhet számításba a nevelő-oktató célzatosság. Terveim? Igen, vannak még. Ilyen korban ugyanis már nem szabad az embernek túl sokat feküdnie. Valamikor heteket tudtam volna ágyban tölteni. Ma, ha két nap gyengélkedem, egy hétig tart talpraállnom. Az idővel is nagyon takarékoskodnom kell. Nem dobhatok ki cak úgy két órát egy rossz filmért! Legalább három embernek kell egy filmet ajánlania, hogy elmenjek moziba. Most egy amerikai szerző művéből készült tévéjátékot forgatunk, a Nemzetiben is szeretnék még játszani. Maigret felügyelőt szeretném még eljátszani, egy igazi kalandfilmben. Nagy üldözési jelenetek a háztetőn- szóval ilyenekre gondolok. Persze oda föl a fiatalabbakat küldeném. Emlékezések? Ha ilyet írnék, csak romantikus történetként tudnám elképzelni. Nem azért, mert elég gazdag és kalandos életem volt, de egyszerűen annak nem látom értelmét, hogy tárgyilagosan fölsoroljam szerepeimet. Ugyanis mindig a közönség a fontos! Nagyon szeretném, ha nagyon jól mennének a dolgok ebben a társadalomban, az élet minden területén. Kinn még mindig esik. A mégis levetett cipő felhúzásával bajlódom.- Hogy mondja, a Cinoherní klubban játsszák azt az örkény-darabot? Mi is a címe? Tóték? Azt megnézem. GÁLJENÓ A csehszlovákiai balettkedvelők tavaly novemberben a szovjet kultúra napjain találkozhattak a moszkvai Nagyszínház világhírű balettegyüttesével, amelynek vezetője Jurij Grigoro- vics, a kiváló balettmester. Róla szól alábbi Írásunk. Húsz év: tizenegy, egész estét betöltő darab bemutatója; kiváló táncosok több nemzedéke, akik elsősorban Grigorovics előadásain nevelkedtek; sok, a nagyszínházi balett és a klasszikus tánc prioritását igazoló külföldi turné; sok-sok előadás a világ vezető balettszínpadain - Prágában, Budapesten, Párizsban, Rómában, Bécs- ben, Koppenhágában... Amikor az első balettjét színpadra vitte, még nem volt húszéves, és kilenc év elteltével, a Kővirág koreográfiájának elkészítésével, beírta nevét a balett-történelem aranykönyvébe. Grigorovics minden rendezése a klasz- szikus balett ünnepe. Három, Csajkovszkij zenéjére készített koreográfiája, a Hattyúk tava, a Csipkerózsika és a Diótörő, valamint Glazunov Raymondája úgynevezett „tiszta, klasszikus tánc“. Grigorovics kiemelkedő események, témák és jellemek színpadi kibontására használja a klasszikus táncot. A Hacsa- turján Spartacusábói készült balett az ideális balettelöadás megtestesítéseként egy sorban áll a nagyszínházi balett jelképével, a Hattyúk tavával. A régi balettokban a férfi táncos szerepe csupán a partneri szintre korlátozódott, s csak az volt a feladata, hogy emelje a balerinát, vagy előadjon egy-két variációt - mialatt a táncosnő megpihent -, Grigoro- vicsnál azonban a férfiszereplő már nemcsak a „személyzet" szerepét tölti be, haKét évtized a Nagyszínházban Három évvel ezelőtt volt a bemutatója Sosztakovics Aranykor című darabjának, amely a Szovjetköztársasság első éveiről szólt. A koreográfia felhasználta a darabban a húszas évek divatos társasági táncait. Az agitatív színház publicisztikus vonásait és a paródia elemeit is, s tette mindezt a klasszikus tánc eszközeivel. Minden egyes Grigorovics-bemutató a koreográfus sokoldalú tehetségét bizonyítja, aki mindig képes valami újjal, valami meglepővel a közönség elé lépni. nem az előadás cselekvő részesévé válik, sót gyakorta előfordul, hogy általa bomlik ki a darab dramaturgiai felépítménye. Némely balettjának már a címe is - Spartacus, Rettegett Iván, Rómeó és Júlia - ezt látszik igazolni. A jellemábrázolási készség kibontása azonban nemcsak a férfitáncosokat illetően igaz. Mint tudjuk, a Nagyszínház balettegyüttesében sok kitűnő, egymástól teljesen eltérő típusú és stílusú balerina táncol. A Kővirágban, a Legenda a szerelemről-ben és a Spartacusban nagy sikert aratott Maja Pliszeckaja. Nyina Tyi- mofejeva számára ezek a darabok a táncos pálya új szakaszát jelentették. Jeka- tyerina Makszimova a főszerepekhez vivő útra lépett a Kóvirág női főszerepének eltáncolásával. Ezt követően részese volt a Diótöró, a Spartacus és a Csipkerózsika bemutatóinak. A Kóvirág kivételével minden Grigorovics-balettben szerepel Natalja Besszmertnova, akit a koreográfus múzsájának is nevezhetünk. Ludmila Szemenya- ka, Nagyezsda Pavlova és Álla Mihalcsen- ko - az új nemzedék képviselői - szintén részesei a Grigorovics-premiereknek. Grigorovics minden darabjához Szimon Vríszaladze készíti a díszleteket. Egymáshoz való ragaszkodásuk a közös művészi törekvésekkel és az azonos ízlésvilággal magyarázható. Amikor az UNESCO keretében működő Nemzetközi Színházi Intézeten belül 1973- ban megalakult a Táncbizottság, elnökévé Grigorovicsot választották. Ezt a pozíciót a mai napig is ö tölti be, és az eltelt idő alatt sokat tett annak érdekében, hogy a különböző országok táncosait a közös ügy, a klasszikus táncművészet köré csoportosítsa. SZVETLÁNA GRIGORJEVA ÚJ SZÚ 14 1986. IV. 18. „Mindenki Inspirál“ (Bänkutl András felvétele)
