Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-11 / 15. szám
A krupié már belépéskor ismerősnek tűnik. A férfi, aki a Baden bei Wien-i játék- kaszinóba barátjával érkezett, hamarosan rájön: a krupié nem más mint Zalavári gróf, hajdani pesti ismerőse, majd barátja. A férfi a krupiéhoz siet, magyarul szól hozzá. Az azonban csodálkozó szemekkel pillant vissza rá, és bármit is mondjanak neki, csak franciául felel. A férfi meglepve, s némiképp elbizonytalanodva néz a krupiéra, s félrevonul. Azután zasabban nyomoz utána. Számára a „krupié titka“ csak azért fontos, hogy önmagának bebizonyítsa, igaza van, egyébként Zalavári sorsa neki mindegy. Az érdekes párharc sokáig a bizonyíthatatlanság mezején folyik, míg végül Zalavári gróf egyetlen területen elárulja magát: szerelmi kalandjaiban. Mikor a Badenbe érkezett férfi megismeri szerelmét, egy könnyű kis nöcskét Badenböl, és kinyomozza a „szerelem“ (?) kezdetének történetét, már biztos benne, hogy Zalavári grófra bukkant... Röviden ennyi az áprilisban közönség elé kerülő új magyar televíziós játék története, melyről így beszél a rendező, Málnay Levente:- Az aranyifjú című tévéjátékot Hunyadi Sándor három novellájából, a Júniusi éjszakából, Az arany ifjúból ás Az éjszakából gyúrtam egységes történetté. A fordulatos, ugyanakkor romantikus történet megtetszett az egyik főszerepA krupié titka képzeletében felidézi a hét évvel korábbi eseményeket... És ezzel megkezdődik egy tulajdonképpen nagyon fordulatos nyomozás egy titokzatos gyilkossági ügyben, melynek éppen Zalavári gróf volt a fő gyanúsítottja. És máris peregnek a néző előtt a hajdani események. Zalavári gróf, a pesti társaság kedvence, igazi kaszinólovag, valódi aranyifjú. Eleganciája, műveltsége, gazdagsága mindenkit magával ragad. A társasági hölgyek bolondulnak érte, amikor sikerei tetőpontján egyszer csak gyilkosság vádjába kerül. Noha a gróf kétségbeesetten védekezik, s következetesen tagadja, hogy köze lenne az ügyhöz, barátai, a társaság elfordulnak tőle. A magára maradt ember végül is sok nehézség és egykét melléje álló jóindulatú „idegen“ segítségével be tudja bizonyítani ártatlanságát. A bíróság felmenti a gyilkosság vádja alól. De a „társaság“ már nem fogadja vissza. Akire egyszer a gyanú árnyéka vetődik - azt kitaszítják. így azután a mindenütt csak kényszeredetten fogadott Zalavári gróf egy nap eltűnik, és új néven krupié lesz a Bécs melletti játékkaszinóban. Múltját feledni kívánja, s következetesen le is tagadja. Egészen addig a napig, mig hét évvel az események után, egykori barátja és volt kaszinóbeli társa, be nem toppan. A krupiévá lett Zalavári gróf menekül a „múltját“ jelentő ismerős elől, az pedig egyre lére kiszemelt Ernyei Bélának, aki azt javasolta, nemzetközi koprodukcióban készítsük el ezt a történetet, melynek szép nemzetközi sikere is lehet. Magára vállalta a produkciószervezés munkáját és hamarosan megköthettük a szerződéseket. A New York-i Eva Films, a Bayerishe Rundfunk és a Magyar Televízió közös produkciójában hamarosan már a felvételeket is megkezdhettük. Nagyszerű színészeket választhattam ki a főszerepekre. Például David McCallumot, Britt Eklandot - mindketten igazi világsztárok. McCallum többek között A hosszú, a rövid, a magas; a Freud; A nagy menekülés című filmek sztárjaként lett népszerű. Most éj?t>en a képernyőn is megjelenő Akció csoport című amerikai krimisorozat egyik epizódjában is látható. Britt Ekland fotomo- dellből lett színésznő, majd Peter Sellers felesége és partnere, televíziónézőink több komédiában is láthatták. Heidi Bohay, Zack Norman Az aranyifjú további külföldi szereplői még kevésbé ismertek. Ernyei Béla mellett Szilágyi Tibor, Benkö Gyula, Földi Teri, Körmendi János, Farkas Zsuzsa kapott fontos szerepet a televíziójátékban, melyet 1986. február 5-én az ARD, a nyugatnémet első csatorna már bemutatott, méghozzá igen szép kritikai sikerrel. Csak remélhetem, hogy a Magyar Televízió bemutatója sem hagyja majd közömbösen a nézőket... (fenyves) Angyal és csavargó Rimbaud: Stano Král Mintha megegyeztek volna... pedig nem. Egyikük sem tudta, mire készül a másik. És mégis! Ugyanazokban a napokban, hetekben, amikor Gálffi László Budapesten Rimbaud illatot, hangot, színt és gondolatot egybefoglaló verseit mondta hanglemezre, Stano Král, a bra- tislavai tévé stúdiójában a huszadik éve felé járó költőt keltette életre Jozef Bednárik Angyal és csavargó című alkotásában.- Itt a kép, Rimbaud arcképe - mutatja a tizenhét éves költő portréját a tévéfilmekből és zenés műsorokból egyaránt jól ismert szlovák színész ez alapján esett rám a rendező választása. Állítólag hasonlítunk egymásra... a homlokunk, a szemünk meg egyforma. De jobban örülnék, ha azt mondhatnám: Rimbaud a legkedvesebb költőim egyike. Az igazság viszont az, hogy csak most fedeztem fel magamnak. Most, amikor megtanultam néhány versét és alaposan megismertem az életét. Én eddig Whitman, Eliot és Rilke híve voltam, csak őket szerettem, csak az ő verseik hatottak rám olyan nagyon. Rimbaud-ra Bednárik hívta fel a figyelmemet; már három évvel ezelőtt jelezte, hogy számol velem. Hogy senki másra nem bízhatja ezt a szerepet, csak rám. Aztán elkezdtük a forgatást; én vártam, milyen instruciókat ad. Hogy elmondja, milyen az „ő“ Rimbaud-ja. Milyenek a gesztusai, a mozdulatai, a reakciói. De Bednárik hallgatott. Mindent rám bízott. Annyit mondott csupán: skicc lesz, amit mi csinálunk, nem festmény. Vagyis nem életrajzi film, hanem a hagyományostól merőben eltérő zenés-irodalmi összeállítás, amely hangulatával, képeivel próbálja bemutatni a költőt. Ilyen még úgysem volt! Négy nagy lépcsőfok a stúdióban — Rimbaud életének színterei. A szoba, az utca, a barikád és az erdő. És mindez szokatlanul, szinte merészen fényképezve. Már az első kép feszültséget teremt: - Verset írtam, anyám - mondja lelkesen a tizenéves Rimbaud.- Verset? - néz rá hitetlenül az anyja. - Igen, hallgasd csak meg! - és belekezd az Esti imádságba. De alig ér a végére, már jön is a lesújtó vélemény: Sosem lesz belőled költő!- Pedig az lesz - vágja rá daccal a fiú. És a következő percekben már a szimbolista iskola egyik legizgalmasabb egyénisége habzsolja az életet. Az egoista, harsány, cinikus Rimbaud. Aki megszállottan keresi a maga útját. Aki ide- oda csapódik szeretet és szenvedés között. Aki a világból annak ragyogó szubsztanciáját akarja kivonni, nem pedig a lényegét, eszenciáját. Barátnak, fának, csillagnak, éjszakának egyformán örül; mintha foglyul akarná ejteni a világ harmóniáját. Ha boldog, „köteleket von toronytól toronyig, füzéreket ablaktól ablakig... és táncol", de ha szenved, ha a költészetről beszél, a legtöbbször úgy kikel önmagából, hogy eldobja kalapját, zakóját, letépi nyakkendőjét. Sok versét megtanultam, sokat megszerettem, de ha Rimbaud, akkor nekem egy prózai kísérlete ugrik be elsőként: A lehetetlen. Én ebben látom őt a legtisztábban, nekem itt tárulkozik ki a legjobban. Amikor azt írja, hogy „szellemem, vigyázz. Csak semmi erőszakos megváltó elhatározások. Gyakorold magad! Ó, a tudomány nekünk nem halad elég gyorsan!“ Ezekkel a mondatokkal sok mindent elárul magáról, de aki még többet akar tudni róla, annak ajánlok egy könyvet: Francoise d’Eaubonn regényét, a Rimbaud szenvedélyes életét. Én most olvasom másodszor... SZABÓ G. LÁSZLÓ 1 íalahogy túl gyorsan nőnek ezek a gyerekek. Ugye, V ismerős a szöveg. Nem csoda, sok szó esik manapság a koraérett gyerekekről, a zsenge korban megkezdett nemi életről, az erőszakról, vulgáris nyelv- használatról és a többi kortünetről. Persze, ilyenkor a legkönnyebb előrángatni néhány jólfésült közhelyet, mint: ez a rohanó kor, a felgyorsult élettempó, az információáradat, s a többi, s a többi. Lerágott csont. A sok szöveg mögött a cselekvés hiánya lapul, az hogy egyre kevesebb idő jut egymásra, önmagunkra, de facto a gyerekekre. Bár igaz, az egymásra és a dolgokra való odafigyelés egy bizonyos fokon adottság és nem elhatározás kérdése, azért kezet a szívre: megvan-e bennünk mindig az akarat az odafigyelésre? Vagy meghökkenünk, ha csemeténk hirtelen elénk áll valamilyen korainak tetsző kérdéssel-kéréssel? A rutinszerű figyelem kulisszái mögött (mit csináltatok ma az óvodában? hányast kaptál matematikából?) idejében ész- revesszük-e az esetleges torzulások csíráit? Ne tessék megijedni, ezzel be is fejeztem a témát, nem akarom senki lelkiismeretét birizgálni. Az egész úgy kezdődött, hogy szilárdan eltökéltem, most aztán nem engedek, kortünet ide, koraérettség oda, hiába tömik a fejünket Alain Delonnal, s hiába nézi meg az óvodai osztály háromnegyede az esti filmet - ágyba parancsolom a gyereket. Egy pillanatra még felmerült előttem egy kép zsenge ifjúságom s a televízió hőskorából, amikor édesapám a vállára kanyaritva cipel a megáradt patak vizében az egyik ismerősünkhöz, akinek, az elsők között a faluban, volt ,,hábetler mozija“, hogy megnézhessem A tenkes kapitányát. Vasárnap délelőtt volt, a kis patak haragossá duzzadt vize elöntötte a falu közepét. Nekünk még nem volt televíziónk, bár apám a körülményekhez képest, mindig az élen tartott lépést a kor műszaki vívmányaival. Mondom, mi is szerettük a televíziót, máig emlékszem néhány film címére abból az időből, s ha akarnám, se tudnám feledni a vasárnap délutáni focimecscseket a kultűrházban, ahol a kis Orion előtt húsz-harminc torok biztatta kedvenc csapatát. De hogy öt-hatéves gyerekek tizennyolc éven felülieknek vetített filmet nézzenek! Ez már kicsit meredek. Foglalkozzunk inkább Benedek apóval, mondom a gyereknek, s elvonulunk a kisszobába. Ha Delon megér egy misét, Gergő megér egy mesét - mondom neki, miközben Delon és Holle anyó a fogát mossa. Látom, nem értékeli a humoromat. Még másnap reggel is szemrehányó tekintettel méreget. Valahogy mégis túltesszük magunkat a dolgon, különben is, kint remek az idő, délután mehetünk le, addig megnézheti a mesefilmeket. Ki-ki teszi a dolgát, ahogy az szombat délelőtt szokás, a gyerek nézi a meséket, rajzfilmeket. Egyszer csak kikiabál a konyhába: - Gyertek gyorsan, itt van a halál! Begaloppozunk, és valóban, ott áll a halál a képernyőn, teljes életnagyságban. Amolyan nőnemű halál, mélyen a szemébe húzott fekete kendővel, villogó aranyfogakkal, kezében igazi kasza. Vihog és fenyegetőzik. A gyerek transzban, guvadt szemekkel nézi. Micsoda világ, jut eszembe a tökéletlen asszociáció, még a halál is nőnemű manapság, öt perc múlva ismét kiabál a gyerek. Ezúttal akasztanak valakit. A mese főhőse áll a falu közepén, fölötte már lóg a hurok... Te magasságos, miféle mesefilmet néz ez a gyerek? Nézem a műsorújságot: Perinbaba. Azazhogy: Holle anyó. Magam is leülök, felcsigázva, vajon mi jöhet még, ha már halál is volt, akasztás is, bár az utolsó percben, a mese törvényei szerint, elhalasztva. Azért nem csalódunk, jön még egypár jelenet farkasokkal, az újból fel-feltünedező halállal, kútba dobott főhőssel, hőballonból kizuhanó fehércselédekkel. Nem mondom, a népmesékben is van egy-két hátborzongató dolog, de azért a vizuális élmény...! S eljőve ismét az este. Szokásos mesemondás, most ne a könyvből, inkább ,,igazi“ mesét, apa. Azt mondd el, amikor hazamentéi, és születtek a kismalacok. Es azt is, amikor azokat a hosszú halakat (menyhal) vitted haza, és simimama megijedt, hogy kígyók. Mesemondás után rövid kötözködés, ne menj ki, apa, maradj itt. Miért, csak nem félsz egyedül? Hisz te már nagy fiú vagy. Igen, de félek, hogy bejön a halál. Csak nem a délelőtti filmből? De igen. Kénytelen vagyok maradni, s dióhéjban elmondani, hogyan is készül a film, hogyan készítenek a sminkesek a rokonszenves néniből csúnya halált, hogyan dobják bele a bábfigurát a kútba, hogyan készülnek a különféle trükkök, hogy igazinak tessenek. Summa summárum, kiselőadást tartok a gyereknek a magam laikus módján a filmkészítés technikájáról. Lassan megnyugszik, de másnap újra kezdi. Harmadnap megint. S ez így megy legalább egy héten keresztül. Egyre apadó fantáziával mesélek a filmről, s átkozom a rendezőt, aki a varázslatos Holle anyóból ilyen teátrális, horror betétekkel megtűzdelt filmet csinált, s titokban már arra gondolok, a korhatárhoz kötött Delon-film kevésbé izgatta volna fel. Hiába, haladnunk kell a korral, a gyereket nem lehet üvegkalitkába zárni. Talán az lesz a legjobb, ha ezentúl krimin fogom nevelni, hogy ne érje túl nagy megrázkódtatás, ha a szombat délelőtti mesefilmet nézi... KÖVESDI KÁROLY ÚJ szú 14 1986. IV. 11. (Sipos Géza felvétele) „Most fedeztem fel magamnak“
