Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-11 / 15. szám
NDA * lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll il, egy pillaküszöbön, les sugarai >ztó délután )ogy a sze- bánt velem, It rám a sor. li pihenőjét itségtelenül badságukat Rajtam volt teát elkémát és ép- hogy beté- jgy rémlett, ászott volna gyos ruhájú im neki: : ott? Gyere ilem. Barátja ki magaek?...- felelte, br akozott an. tom a teás- yhába ménem néhány jobban ten- igitenél teáf latosan leült <azara? tott ki szárán az ott- elte alig hallíbaság! Hát J; mindenki- iz apja, az vérei élnek.- Nincsenek szüleim. Ók... ők... Láttam, hogy kérdésem miatt borzasztóan szánalmasnak érezte magát, ezért gyorsan közbevágtam:- Sebaj... És a teáskannában forrni kezdett a víz.- Na, maradj itt egy pillanatig Ka- zana, amíg elmegyek elkészíteni a teát! Mivel vágyakozva nézett a teáskannára, megígértem neki, hogy hívni fogom, mihelyt kész a tea. Hirtelen az a gondolatom támadt, míg meztelen sovány testét néztem, hogy valószínűleg éhezik és ennivalót jött kérni. Te jó isten, hogy bűzlöttek a rongyai! A nap kissé lejjebb ereszkedett, és arra gondoltam, hogy kellemes volna, kint teázni. Kivittem a gyékénysző- nyeget és leterítettem őket a fa alatt. Amikor minden rendben volt és készen állt, bementem a házba.- Mama, kész a tea, és odakint van egy borzasztóan rongyos kisfiú, aki nagyon éhes. Azt mondja, nincs otthona, apja, sem anyja.- Nos, adj hálát az istennek, hogy neked vannak szüleid, és fejezd ki háládat úgy, hogy tiszteletteljesebben viselkedel. Ne állj úgy a kapubejáratnál, míg öltözködöm - kiabált rám. Valóban, mindezek után arra gondoltam, jobb volna, ha Kefa Kazana elmenne. Siettem a konyhába. Ahogy közel értem, hallottam, hogy valami nagy zajjal lezuhant a padlóra. Kazana megriadt, és kissé félénken nézett az arcomba. Utolsó étkezésünk maradványait kaparta ki a tálból. Úgy tettem, mintha semmit sem láttam volna, és mondtam neki, hogy mosson kezet és jöjjön teázni.- Nem hiszem, hogy ez valóban helyes volna mondta, félénken.- Miért ne? - kérdeztem, és követtem tekintetét. A ház távoli sarka felé nézett, ahonnan felbukkant három megtermett lánytestvérem.- Ó, ne törődj velük, ők csak a testvéreim.- De olyan sokan vannak, és megverhetnek, mint a többiek...- Gyere, nem fognak megverni, nem merészelik. Én vagyok köztük a legidősebb.- De mások megvertek. MEGVERTEK, MERT MEGETTEM A KUTYÁJUK ELEDELÉT!- Megetted a kutyájuk ételét?- Nekik nem kellett, én meg... nagyon... éhes voltam... Azt mondták, nagyon piszkos vagyok.- Nos, ez lehetséges, de az én testvéreim nem vernek meg. Majd meglátod. A kisfiú elórejött és tőlünk körülbelül tíz méterre letelepedett. Minden tekintet ráirányult, én meg siettem megmagyarázni, hogy ő Kefa Kazana, kinek sem otthona, sem apja, sem anyja nincsen.- Melyik csészéből iszik? - kérdezte halkan Nóra.- Amondó vagyok, hogy Júliáéból- válaszolja Mary, és futó pillantást vetett a fiú rongyos ruházatára. Júlia volt a macskánk neve.- Júliáéból? A macska táljából?- kiáltott fel mama, anélkül, hogy nyugtalandokott volna, és halkabbra fogta volna a hangját.- Szaladj, és hozz egyet azokból, amelyekből a vendégeket kínáljuk. Nóra!- Vendégnek való csészét - feleltem kórusban a többiekkel. Abban a pillanatban bukkant fel Emmanuel. Mindannyian megfeledkeztünk róla.- Hogyan kerül ide ez az utcagyerek? Takarodj a szemem elöl, még mielőtt kísértésbe esek, hogy követ dobjak rád.- A teámat akarom - mondotta, és azt hitte magáról, hogy szellemes. Mindannyian mérgesen fordultunk feléje, de még mielőtt egy szót is szólhattunk volna, Kefa Kazana felugrott, és mintha puskából lőtték volna ki, a konyha mögötti sűrű, nagy fűbe futott. Húgaim utána szaladtak és hívták, jöjjön vissza, igya meg a teáját.- Kefa Kazana! - kiáltoztunk, és kiáltásaink a banánkerten át, az üres mezőn, egészen le a völgyig hallatszottak.- És neki sem otthona, sem apja, sem anyja - ismételte valaki, amint kiáltozásunk hirtelen megszűnt. FA JENÓ fordítása * Violett Kokunda a fiatal ugandai író- nemzedék tagja. terített lepe- zem. Ennyi nyitott száj, stte a leve- /a, nagy légy lábánál, jl nézte egy a tablettát le - mondta : éjjeli szek- , már negy- anne fekete iben és ke- egykori fia- lesége, akifogsora, és >n.- mondta doboz után x megtalál- le, amelyet >san leült az az öregem- i, az ínyére.- mondta Tárom órája ta, eldobta ékre. Fogta >za a legye- itán megra- e vonta és tt. isreven ült rendöt szo- tem vette le -I. i, már nem csapót, egy t, majd fülét y !■■■ a mellére szorította. Kis ideig hallgatta, aztán felegyenesedett.- Nagyon erős a szíve - mondta a feleség, s kissé megemelte az öreg vállát, megigazította a párnát, majd kényelmesen elhelyezte rajta a fejét. Kétszer-háromszor végigsimított a haján és folytatta a legyezést.-Azt mondják, hogy amikor eljön az a perc, felnyögnek és nagyot sóhajtanak - mondta a másik asszony. A feleség elgondolkozott. A legyek, az ágy üres felében, a fehér lepedőre telepedtek.-Telefonálni kell Sarának és One- liónak - suttogta.- És azonnal jelenteni kell a tanácsnak.- Nem kell orvost hívni?- De, ki kell állítani a halotti bizonyítványt.- Én nem akarom, hogy felvágják - mondta a feleség. - Minek is vágnák fel? A másik asszony felállt, belekotort a tálalóba, aztán, egy régi noteszban lapozgatva, fel-alá sétált. Törülközővel megszárítgatta az arcát és a melót, lesimította a haját. Aztán teniszcipőbe bújtatta a lábát, kezébe fogta a pénztárcát meg a kulcsokat és elindult az ajtó felé.- Hívd fel Antónióékat is, hátha eljöhet Jesusito a kórházból - kérte a feleség. A másik asszony kinyitotta az ajtót, ahonnan rezzenéstelen, hosszú pillantást vetett az öregemberre. Azután kiment és óvatosan, nesztelenül becsukta az ajtót. A kisablakon át meleg szél áramlott be. A feleség megkereste az alkoholos rongydarabokat és letörölte vele az öregember arcát. Aztán az orvosságokra tette a rongyot, majd megnézte az ébresztőórát. Felállt, hogy felhúzza. Úgy tetszett, mintha az öregember egyre jobban belesüppedne az ágyba. Melléült és kis ideig hűsítette. Azután keresett egy fésűt, megfésülte és megigazította trikójának gombjait. Ujjhegyével megérintette az öregember nyakán lüktető eret.- Mindig kidagadt, amikor dühös volt - gondolta. A feleség tekintette lassanként a távolabbi sarokba veszett. Ott is maradt, mozdulatlanul, csendbe burkolózva. Gerard Mosquero Nemnél/ Egészen addig ült így, amíg egy tüsszentés hirtelen meg nem rázta. Tüsszögve ment a hűtőszekrényhez, kivette a vizeskancsót és öntött belőle egy alumínium pohárba. Hideg volt. Miközben itta, elgondolkozva nézte a vadonatúj, zöld hűtőszekrényt. Az asztalon hagyta a poharat és szemügyre vette az öregembert. A szája körül legyek rajzottak, pecsétfoltoknak látszottak a trikóján. Odament, kezével elhajtotta a legyeket. Majd rögtön az öreg mellé ült, a matrac szélére. Fölé hajolva hallgatta a mellkasát. Aztán felállt és nekilátott kisimítgat- ni a lepedőt. Az öregemberen szembeötlő volt a gyulladt nyaki. ütőér. Közelebb gurította a széket az ágyhoz, egész addig, mig be nem szorította az ágy és az éjjeli szekrény közé. Újra leült és legyezni kezdett. A szobában csak a levegő áramlását lehetett érezni. Még sokáig hajtotta a legyeket. Aztán az öregember kiegyenesedett, felnyögött és olyan nagyot sóhajtott, hogy beleremegett a szoba. Az asszony nézte. Az ember ott feküdt mozdulatlanul, mereven a lepedő alatt. Az asszony egy pillanatra behunyta a szemét. Aztán lassan felállt és odament a szekrényhez. Visz- szajött, kezében hófehér zsebkendőt szorongatott, melyet a fiókból vett ki. Az öregember fölé hajolt és felkötötte az állát. Amikor ezzel végzett, szótlanul nézte a férjét. Majd a lepedővel betakarta a fejét, leült az ágyra, megfogta az öregember kezét és nagyon mélyen eltemette a szívében. LŐRINCZ EMŐKE fordítása TÓTH ÁRPÁD A TAVASZI SUGÁR... A tavaszi sugár aranyburokba fonta A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető Selyemgubóiból zománcos fényű pompa, Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő. A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén A park-őrző, borús csillámú rácsvasak Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén, Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad. Egy lány jött az utón, virággal, sok virággal, Mellettem elsuhat, illatja megcsapott, Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal, Eltűnt. Szivem zenélt. Merengve álltam ott. Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka Kelyhú percek közül ragyogva volt ez egy, Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka, Mint mélyen csillogó, nektár-izű elegy. Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet Kitágul... rezg, s ha kinyúlik a kéz, A Nap arany almáját a tenyeredben érzed... LÁNG Eldobtam egy gyufát, s legott Hetyke lobogásba fogott, Lábhegyre állt a kis nyúlánk, Hegyes sipkájú sárga láng, Vígat nyújtózott, furcsa törpe, Izgett-mozgott, előre, körbe, Lengett, táncolt, a zöldbe mart, Nyilván pompás tűzvészt akart, Piros csodát, Izzó leget, Égó erdőt, kígyóit eget; De gőggel álltak fenn a fák, És mosolygott minden virág, Nem rezzent senki fel a vészre, A száraz fű se vette észre, S a lázas törpe láng lehűlt, Elfáradt, és a földre ült, Lobbant még egy-kettőt szegény, S meghalt a moha szőnyegén. Nem látta senki más, csak ón. JÓ ÉJSZAKÁT Falon az inga lassú fénye villan, Oly tétován jár, szinte arra vár, Hogy ágyam mellett kattanjon a villany, S a sötétben majd boldogan megáll. Pihenjünk. Az álomba merülőnek Jó dolga van. Megenyhül a robot, Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek, Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott. Pihenjünk. Takarómon pár papírlap. Elakadt sorok. Társtalan rímek. Megsimogatom őket halkan: írjak? És kicsit fájón sóhajtom: minek? Minek a lélek balga fényűzése? Aludjunk. Másra kell ideg s velő. Józan dologra. Friss tülekedésre. És rossz robotos a késönkelő. Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem, A tolira dőlve, mint botra a fáradt Vándor, ki havas pusztákon megyen. Mi haszna? A sok téveteg barázdán Hová jutottam? És ki jött velem? Szelíd dalom lenézi a garázdán Káromkodó és nyers dalú jelen. Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben... Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz, Majd jő a kor, amelynek visszadöbben Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz... Falon az inga lassú fénye villan, Aludjunk vagy száz évet csöndben át... Ágyam mellett elkattantom a villanyt. Versek... bolondság... szép jó éjszakát! #iC Gály Kati rajza
