Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-02-28 / 9. szám

Filmhírek ■ A LENFILM MŰTERMEI- $ BEN forgatják az Ez az én ^ falum című filmet, főszerep- ^ lője Natalja Jegorova; ^ ő a szovjet televízió Klim ^ Szamgin-sorozatának Mar- ^ garitája is. ^ ! ■ NATALJA BONDAR- § CSUK a Bambi gyermekkora ^ után elkezdte a Bambi ifjúko- ^ ra című film forgatását; a for- ^ gatókönyvet Felix Salten re- ^ génye nyomán Jurij Nagibin ^ irta. ! ■ RICHARD ATTENBO- $ ROUGH, a Gandhi-film Os- $ car-dijas rendezője Zimbab- $ wéban filmet forgat Steve Bi- $ ko néger szakszervezeti ve- ^ zetőröl, aki néhány éve bö- $ tönben halt meg. 3 ■ MARCELLO MASTROIAN- $ NI a közelmúltban Moszk- $ vában járt; a tervek szerint $ Nyikita Mihalkov legközeleb- ^ bi filmjének főszerepét ^ játssza. V ■ AZ UTOLSÓ CSÁSZÁR $ címmel forgat filmet Bemar- ^ do Bertolucci - az utolsó ki- ^ nai császárról, aki 1967-ben ^ kertészként hunyt el. § ■ A NAPLEMENTE ELŐTT ^ című Hauptmann-drámát ^ legutóbb az NSZK-ban filme- ^ sítették meg, Hans Albers ^ volt a főszereplő; Kanadá- ^ ban Michael Witte készít új ^ filmváltozatot a darabból. ^ ■ A MÍTOSZOK VILÁGÁBA $ vezeti a Legenda címú film- ^ jének nézőit Rudley Scott ^ rendező. A jó és a rossz örök ^ küzdelmét ábrázolja, amely- ^ bői a mesék Íratlan törvénye ^ szerint a jó kerül ki győzte- ^ sen. Egy csodálatosan szép ^ erdőben élnek a jó emberek, ^ a tündérek,'a bolondos kis ^ manók. Élvezik a szépséget, ^ az örökös napfényt, amely- ^ nek forrása a legendák hófe- ^ hér egyszarvúja. $ ■ GEORGIJ DANYELIJA ^ ismét filmvígjátékon dolgo- ^ zik. Két grúz atyafi egy bizo- ^ nyos galaktika bizonyos ^ bolygójára kerül... Hogy ott ^ mi történik velük, arról még ^ titokzatosan hallgat a ren- i dező. ^ l ■ UJ FILM LERMONTOV- § RÓL: forgatókönyvét írta, ^ rendezi és főszerepét játssza ^ Nyikolaj Burljajev. $ N em volt se szép, se csúnya. De ha megszólalt, senki sem volt izgalmasabb nála.- Nem tudom, mi lesz velem - siránkozott mégis A szarka for­gatása közben. - Hisz olyan kevés az esélyem... Kinek kellek én ez­zel a kesernyés, nyugtalan arccal? Senkinek! Talán az lenne a leg­jobb, ha itthagynám a pályát. Három évvel ezelőtt mondta ezt, amikor mindenkinek szipogva panaszkodta, hogy mást sem hall a tanáraitól, csak azt, hogy kö­nyörtelen évek várnak rá, ha szí­nésznő marad. Barátai, közeli is­merősei azt javasolták: változtas­son a külsején, s akkor talán több lehetőséggel számolhat. Nem fo­gadta meg a tanácsukat. Olyan maradt, amilyennek született: sza­bálytalan arcú, esetlen, komikus teremtésnek. Három év telt el A szarka forga­tása óta. Három év, amely csupa remek filmszerepet hozott Zdenka Sajfertová számára. Az történt ugyanis, amire még csak gondolni sem mert: Václav Matéjkának, Frantisek Vláőilnak, Antonín Kop- fivának, DuSan Kleinnek és Juraj Herznek épp az ő arca kellett. Ez a szelíd, tépelödő, pikáns kis arc, amely olyan gyorsan és észrevét­lenül ragadja magával az emberi, akár az örvény. Nem véletlen hát, hogy három év alatt tizenkét filmet forgatott. Amint kiderül: csupán a kezdet volt szokatlan. Csak az első film jött olyan furcsán. De a többi...- Igen, az első filmemmel úgy vagyok, mint az első szerelemmel. Még a legapróbb részletekre is emlékszem. Áz az év, az utolsó év a színmúvészetin, olyan rossz volt számomra, hogy élni sem volt kedvem. Minden osztálytársam dolgozott már, csak én nem. Bor­zasztó érzés volt, hogy senki sem hívott. Szerintem nem is volt ren­dező, aki ismert volna. Ha azt mondtom: peches voltam, még semmit sem mondtam. Ami vi­szont ezután történt, az több mint hihetetlen. És mégis így igaz. Jön az osztálytársnőm, dörömböl az ajtón, siess, nyisd már ki, van egy jó hírem számodra. Herz most kezdi el forgatni A szarkát, van még egy jó szerep a filmben, amelyre nem talált szereplőt. Hívd fel őt, hátha neked adja. Persze, majd épp nekem! De mert bogarat ültetett a fülembe, mégis felhívtam őt. Most végeztem, itt állok tétle­nül, állítólag van még egy szabad szerep a filmjében. Honnan tudja, kérdezte Herz. Hallottam. Jó, majd megnézem a fotóit a Barrandovon, mondta, azzal hűvösen elköszönt. Pár nappal később már el is fe­lejtettem az egészet, hisz Paler- móba utazott az osztályunk. Egy színházi fesztiválra hívtak meg bennünket, ahol tizenegyes cipő­ben, fekete bö ruhában egy tüzes fruskát játszottam. Azt a szerepet, amellyel jelesre vizsgáztam szí- nészmesterségból. A Goncsarov- darab Olaszországban is nagy si­ker volt, de mire hazaértünk, úgy belázasodtam, hogy napokon át az ágyat nyomtam. Még fel sem épültem teljesen, amikor sehol semmi, egyszercsak úgy döntöttem: kiköltözöm a kollé­giumból, hisz pár nap és vége az iskolai évnek, minek maradjak tovább. A nagy sietésben, koffe­rokkal és csomagokkal a kezem­ben megbotlottam a lépcsőn. Az utolsó pillanatban kaptam el a kor­látot. De ha nem állok meg a por­tán, hogy elmúljon az ijedtsé­gem, elmegyek a szerencsém mellett. Mert alighogy leraktam a pakkjaimat, elkiáltja magát vala­ki: Sajfertová, telefon! Mi? Ne­kem? És éppen itt, ahol feketén laktam? Herz hívott. Most mond­jam azt, hogy ha nem botiok meg a lépcsőn, akkor sosem ér utol, hisz magam sem tudtam, merre indultam. Holnap reggel nyolckor legyen a Barrandovon, mondta, és én olyan boldog voltam, hogy kifi­camodott bokával is képes voltam hazautazni apámhoz Karlovy Varyba. Másnap persze ott álltam Herz előtt. Most majd kiábrándul belőlem, gondoltam, hisz olyan, de olyan csúnya voltam... sünifri­zurával, kopott farmerben. Ne iz­guljon, majd kitalálunk valamit, vi­gasztalt a sminkes, azzal előka­pott a fiókból egy fekete parókát. Olyan maradt, amilyennek szü­letett (Karel Kouba felvétele) Fehérre festettem az arcomat, pi­rosra a számat, s mert egyre fur­csábban néztem ki, viccből még a szemöldökömet is leragasztot­tam. És abban a pillanatban lépett be Herz: ez az, ez jó lesz, csapta össze a kezét, maga lesz az én Giulietta Masinám! Hát így lettem A szarka Angyalkája, ez a kedves, naiv fagyöngy-lány, ez a szeren­csétlen, dacos, kapzsi teremtés, aki nem ismeri a dolgok igazi érté­két, de mert bájos és kacér, még a kuruzslók is befogadják. Nagyon szomorú voltam, amikor befejez­tük a filmet. Szomorú, mert el kellett válnom Herztöl, akinek olyan sokat köszönhetek. Aki fel­ébresztette bennem az önbizalmat és elhitette velem, hogy igenis, ezen a pályán a helyem. És az is fájt, hogy egy csodálatos csapat széledt szét, olyan, amilyennel azóta sem találkoztam. Csupa se­gítőkész, jóindulatú, tehetséges fi­atal, akiknek egyetlen céljuk volt csupán: hogy nagyszerű filmet csináljanak. Hát így, ezzel a film­mel indultam a pályán. A többi, a folytatás sokkal egyszerűbb. De egy valamit megfigyeltem: a nagy szerencse mindig irtózatos kelle­metlenség után köszönt rám. És fordítva: ha hosszú ideig jól men­nek a dolgaim, akkor egy nap biztos, hogy valami nagy baj törté­nik velem. Az Angyal és ördög a testben címú filmben én voltam a szemüveges vamp. Még be sem fejeztük a forgatást, amikor meg­csúsztam a szaunában és eltörött a Iában. Az Ameddig csak bírjuk- ban négy napig egy halott német lányt játszottam. Amikor hátbalót- tek a filmben, olyan rosszul estem el a kamera előtt, hogy majd betö­rött a fejem. Egyébként minden filmben más szerepet bíznak rám; ennek nagyon örülök. A páfrány árnyékában én vagyok az a tenye­res-talpas vidéki lány, aki majd­nem a vesztébe rohan. Az Illúziók nélküli költő címú filmben ennek épp az ellenkezője lehettem: egy unatkozó nagyvárosi dáma, aki nem és nem tud mit kezdeni magá­val. A Karambolban csupa veszé­lyes jelenet várt rám; nagyanyám minden reggel a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra. Vigyáz­tam is. De a Fordot, amelyet rám bíztak, a kelleténél kicsit jobban törtem össze. Herztől két szerepet is kaptam A szarka óta. Az Utolért az éjszakában egy sánta, félsze­mű kollaboránst játszom, A csudá­latos kalocsaiban pedig a bál házi­asszonyát. Hogy mostanában alig jut időm magamra? Nem érdekel. A gyengém: az öltözködés. Tömve a szekrényem ruhákkal, kalapokkal, esernyőkkel. Akárme­lyik képem alapján választ is ki egy rendező, amikor meglát, biz­tos, hogy azzal fogad: de hisz maga egészen más. Igen, egyszer olyan mondén vagyok, hogy ma­gam sem akarok hinni a szemem­nek, máskor meg olyan topis, hogy a járda szélére is leülhetnék. Hát ez vagyok én. De elárulom: jól megvagyok magammal. Ahhoz képest, ahogy eddig éltem, ma egyenesen csoda az életem. La­kást kaptam és itt lakik nálam a nagyanyám - végre én is tarto­zom valakihez. Kalapok, párnák, tükrök és könyvek közt egy lány ül előttem a szőnyegen. Halvány színű a mo­solya és fanyar a nevetése. SZABÓ G. LÁSZLÓ Prágai találkozás Zdenka Sajfertovával ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ A SZÍNÉSZ NEM ÉLHET ÁLMOK NÉLKÜL Ljudmila Gurcsenko két új szerepben A szovjet nézők mostanában egyszerre két új filmben is láthat­ták Ljudmila Gurcsenkót, a Szov­jetunió népművészét: a Taps; fapsban és a Szemfényvesztés avagy helyben futásban. Az ilyen, tematikai és műfaji szempontból merőben különböző filmek rend­szerint vitát keltenek a nézők tá­borában. Vannak olyan színészek, akik jóformán pillanatok alatt érdeklő­désünk középpontjába kerülnek, mert már első filmükkel sikert arat­nak. Ljudmila Gurcsenkóval is ez történt. A Filmművészeti Főiskola húszéves hallgatója volt, amikor már filmcsillag lett. Eljdar Rjaza- nov filmje, a Karneváli éjszaka egy csapásra híressé tette a fiatal szí­nésznőt. Az általa megformált Le- nocska Krilova annyira belevésö- dött az emberekbe, hogy olykor úgy látszott, sem a rendezők, sem a nézők nem tartják tehetséges­nek és megfelelőnek másfajta - karakter- vagy drámai - szere­pek alakítására. De egyáltalán, van-e olyan színész, akinek gond­talan, könnyű a sorsa? Nem taga­dom ugyan a szerencse és a ki­számíthatatlan tényezők jelentő­ségét - az alkotómunkában mégis igen sok függ a személyiségtől. Az elismerés és a siker után Gur- csenkónak pedig az is osztályré­szül jutott, hogy megismerje a ku­darcokat. Új filmjének, a Taps, tapsnak bemutatása után (forgatókönyvét, Viktor Merezsko írta, a filmet V. Buturlin rendezte) megint csak az első nagy siker, a Karneváli éjszaka, ötlik eszünkbe, és ez nem véletlen. Nem csupán azért, mert a Taps, tapsban egyes rész­leteket láthatunk ebből, hanem azért is, mert ez az új mű a tehet­séges emberek sorsáról, az elke­rülhetetlen választásról és azokról a gondokról szól, amelyekkel elöbb-utóbb mindegyikünk kény­telen szembenézni. A film főszereplője, Valerija Goncsarova filrriszínésznö - akit Ljudmila Gurcsenko játszik - első pillantásra szeszélyesnek, köny- nyelműnek, ostobának tűnik, de e külsőségek mögött voltaképp egy jólelkü, érzékeny, nem min­dennapi egyéniség rejlik. A nézők pedig hisznek neki. Tudják, hogy az ilyesféle emberek csodákra is képesek. A film alkotói olyan anyagot igyekeztek nyújtani Gur- csenkónak, amely legjobban meg­felel színészi egyéniségének, és teljes mértékben kiaknázza adott­ságainak, tehetségének skáláját: Ljudmila Gurcsenko muzikalitását, fogékonyságát, rugalmasságát, azt, hogy mindent el tud játszani - a vígjátéki szereptől kezdve egészen a tragédia hősnőjéig. Hi­szen Gurcsenko: univerzális te­hetségű színésznő... A színész azonban nem élhet álmok nélkül - kiváltképp a nagy szerep álma nélkül. Enélkül értel­metlen, céltalan az élet a művé­szetben. Ljudmila Gurcsenko nem panaszkodhat emiatt, hiszen nagyszerű szerepeket játszhatott az öt este, a Húsz nap háború nélkül, a Régi falak, a Lebegés és a Különösen fontos feladat címú filmekben. Új filmjében, a Szemfényvesz­tés avagy helyben futásban (ren­dezője Viktor Tregubovics) Ljud­mila Gurcsenko eddigi feladataitól eltérő, különleges, váratlan és mindenki számára meglepő sze­repet kapott. Jekatyerina Ivanov­na, a film főhősének, Ljubomud- rovnak a felesége, az igazság kü­lönleges légkörét árasztja. Ez a megtört, fáradt asszony, aki éle­tében semmiféle örömet nem lá­tott, szüntelenül a teavizet forralva várja az éjszakai órákban hazave­tődő, züllött férjét - vajon hogyan tud élni ez az asszony ennek a ki- látástalanságnak a légkörében, kispolgári gondok, veszödség és céltalan veszekedések közepet­te?... Csak igen ritkán csendül fel a kedves hangja, ahogyan a kis­lányhoz szól: „Oda figyelj, mit mond neked apuka!“ És a szomo­rúságot, a szánalmat mi, a nézők érezzük. Lám, ilyen is tud lenni Ljudmila Gurcsenko, aki mindeddig külön­leges, excentrikus asszonyokat alakított. Hősnőjének már a pusz­ta világszemlélete, gondolatainak és érzelmeinek a skálája is meg­lepő. Két különböző film, két, merő­ben eltérő női jellem... (Szovjetszkaja Kultúra) • Ljudmila Gurcsenko és Oleg Tabakov a Taps, taps címú új szovjet filmben ÚJ SZÚ 14 1986.11.28.

Next

/
Thumbnails
Contents