Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-21 / 8. szám
K ereken egy hónap múlva, március 21 -én kezdődik az afgán újév. Amikor majd Kabulban ebből az alkalomból mérleget készítenek, elmondhatják: nagy lépést tettek előre a társadalom életének demokratizálásában, a forradalom társadalmi alapjainak kiszélesítése érdekében. E folyamat felgyorsítását célozta tavaly november 9-én a legfelsőbb afgán szervek ülése, amelyen Babrak Karmai ismertette a forradalom nemzeti és demokratikus jellegéről szóló téziseit. Ennek szellemében került sor január 19-én a legfelsőbb államhatalmi szerv, a Forradalmi Tanács kibővítésére: az addig 57 fős testület további 79 taggal gyarapodott - a társadalom különböző rétegeit képviselő pártonkívüliekkel. Létrehoztak egy különbizottságot is az ország alkotmányának kidolgozására. Ezek az intézkedések az afgán vezetés rugalmasságát és kompromisszumkészségét egyaránt tanúsítják. És a háttér? TÖRZSEK HÁBORÚJA Tavaly december elején az Egyesült Államok további 470 millió dollárt szavazott meg az afganisztáni ellenforradalmárok támogatására. Ugyanekkor kezdtek szaporodni a hírek arról, hogy súlyos harcok robbantak ki a pakisztáni hadsereg és a pakisztáni területen élő pastu törzsek, főleg az afridi és sinvari törzs fegyveresei között. A Haibar-hágó térségében kirobbant összecsapásokban a pakisztáni rezsim csapatai tankokat és más nehézfegyvereket is bevetettek. Az ok: e törzsek kijelentették, hogy nem engedik át területükön a Pakisztánból Afganisztánba betörni készülő ellenforradalmi bandákat. Megtorlásul az iszlamabadi rezsim valóságos népirtást rendezett az afridik és sinvarik között, a Krasznaja Zvezda tudósítója helyszíni beszámolójában január közepén lerombolt házakról, elnéptelenedett falvakról adott képet Mindez ismét meggyőzően bizonyítja, hogy az USA és a pakisztáni rezsim valóban hadüzenet nélküli háborút folytat az Afgán Demokratikus Köztársaság ellen. A Kom- szomolszkaja Pravda pedig megállapítja: a Haibar-hágó- nál folyó harcok rácáfoltak a pakisztáni Hakk-rezsim azon állításaira, miszerint a ,,pániszlám szolidaritás“ minden muzulmánt szembefordított volna az afganisztáni népi demokratikus hatalommal. A harcok nem csitultak, a törzsek fegyveres erői jelentős veszteségeket okoztak a pakisztáni rezsimnek. Például Varsak közelében - itt van az ellenforradalmárok egyik kiképző tábora - több mint ötven pakisztáni katonát semmisítettek meg. E hónap elején a TASZSZ tudósítója pedig arról számolt be, hogy a pakisztáni területen élő beludzs törzsek is egyre nagyobb mértékben kapcsolódnak be a pakisztáni hadsereg és az ellenforradalmárok elleni harcokba. Kvetta - Beludzsisztán fővárosa - mellett a pakisztáni hadsereg több harckocsiját és páncélozott szállító járművét kilőtték, s felszámolták az afgán ellenforradalmárok egyik táborát is. Az afganisztáni Kurram térségében pastu csoportok ismét több rajtaütést hajtottak végre az ellenforradalmárok táborai ellen. Paracsinar határváros közelében pedig felrobbantották és lerombolták a Dzsamiat Iszlami ellenforradalmár szervezet főhadiszállását. A PASTUK ÉS A DURAND-VONAL ÚJ SZÚ 1986. 11.21. Az Afganisztán és Pakisztán közötti több mint kétezer kilométeres határvonalon szinte állandósult a feszültség. A probléma nem mai keletű, a múltba nyúlik vissza. Az Indiát uraló angolok a múlt században többször is megkísérelték, hogy kiterjesszék hatalmukat Afganisztánra, a harcias afgán törzsek a hegyvidéki terepen azonban mindannyiszor meghiúsították a hódítási kísérleteket. Az afganisztáni-pakisztáni határvonalat, vagy más néven Durand-vonatat, 1883-ban jelölték ki (nevét Sir Mortimer Durandról, az indiai brit gyarmati hadsereg parancsnokáról kapta), akkor még mint Brit-lnaia és Afganisztán határát. 1947-ben az angolok távoztak Indiából, s a Durand-vonalat hagyták maguk mögött afganisztáni -pakisztáni határként. Ezáltal szinte állandósult a feszültség a két állam között. A Durand-vonal ugyanis mesterségesen létrehozott térképvonal, a pastu nép által lanon területet szelte ketté. Egyes becslések szerint az afganisztáni oldalon élő pastuk száma 7-8 millióra tehető, a pakisztáni oldalon élőké valamivel többre. A Pakisztánban élő pastuk nem hajlandók tudomásul venni az iszlamabadi rezsim fennhatóságát, igyekeznek megőrizni viszonylagos önállóságukat, függetlenségüket, s etnikailag is inkább Kabulhoz állnak közelebb. Az iszlamabadi vezetés egy más etnikum, a pandzsábi elit hatalmát testesíti meg. (Pandzsábot, az egykori Szikh Birodalom központját 1947-ben osztották fel, egyik része Pakisztánhoz, a másik Indiához került. Ezért támogatja a pakisztáni rezsim az indiai Pandzsáb államban a központi delhi kormánnyal szemben álló szeparatista törekvéseket, amit India joggal tart a belügyeibe való beavatkozásnak.) Tehát azért olyan bonyolult a térségben a helyzet, mert ez a határ a gyakorlatban nem létezik: nyitott. E nyitott határon keresztül juttatja el az USA, Kína és több más kormány a fegyvereket az ellenforradalmárokhoz. Állandó mozgásban vannak a határvidéken a nomád törzsek is, számuk jelentős: hozzávetőleg 2,5-3 millió emberről van szó. Ez még ellenórizhetetlenebbé teszi a helyzetet, hiszen a pastu törzsek is rengeteg - olykor egymással szembenálló - altörzsre, nemzetségre oszlanak. Meg akarják őrizni hagyományos, vándorló életmódjukat, nem hajlandók elismerni semmilyen központi hatalmat. Jól érzékelteti ezt a jelenleg Pakisztán ellen harcoló, már említett afridi törzs vezetőjének, Naurat Hán Afridinek a nyilatkozata: „Pakisztán fel szeretne számolni minden szabad törzset, lábbal akarja eltiporni a szabadságunkat, amelyet oly nehezen vívtunk ki, s mindig meg tudtunk védeni bármilyen agresszorral szemben is. A pakisztáni katonák betörtek a törzsek hagyományosan szabad területére, mégpedig azért, mert nem vagyunk hajlandók átengedni területünkön az ellenforradalmárokat, hogy behatolhassanak Afganisztánba, s ott terrorista akciókat hajtsanak végre saját népük ellen. “ Amikor a pastukról van szó, tudatosítani kell, hogy egyes törzsek fegyverrel is szembefordultak a forradalmi afgán vezetéssel. Mások viszont — s az utóbbi hónapok eseményei ezt szemléletesen érzékeltetik - a Hakk-rezsim ellen küzdenek, annak ellenére, hogy területük pakisztáni fennhatóság alá esik. Pakisztán soknemzetiségű állam, s a Hakk-diktatúra képtelen a törzsi-nemzetiségi kérdések megoldására. Ezzel szemben, a történelmi tapasztalatokból okulva Kabulban egyre nagyobb figyelmet fordítanak e problémára is, oly módon, hogy a törzsek és nemzetiségek képvislóit bevonják az állam és a társadalom életének irányításába. Ennek egyik konkrét megnyilvánulása volt a múlt év végén az afgán kormány új minisztereinek kinevezése. Például a minisztertanács alelnöke Amunad- din Amin lett, aki Kabulban és az NSZK-ban szerezte a közgazdasági diplomát. A nemzetiségi és törzsi ügyek minisztere, Sardzsang Hán, a dzsadzsi (pastu) törzsből származik, katonai iskoláit Kabulban és a törökországi Ankarában végezte, a rangja: hadseregtábornok. A pénzügyminiszter Hak Khalikjar, tadzsik nemzetiségű. A legfiatalabb miniszter szintén pastu: Akbar Kargar, ő az USA- ban, a michigeni egyetemen szerzett diplomát, s azon fiatalok közé tartozik, akik az áprilisi forradalom után azonnal hazatértek, hogy részt vegyenek az új, demokratikus társadalom építésében. A FORRADALOM TÉZISEI Babrak Karmai a tézisekben megfogalmazta az áprilisi forradalom társadalmi alapjának kibővítésével kapcsolatos új hozzáállást, amit a változó belső és külső feltételek tettek szükségessé. Az alábbi pontokat hangsúlyozta: • a legszélesebb körű együttműködés az egész nép érdekében, 0 a különböző rétegek és csoportok képviselőit be kell vonni az állami szervek, a Forradalmi Tanács és a minisztertanács munkájába, 0 szélesíteni kell a párbeszédet azon csoportokkal, amelyeket megtévesztettek, s ezért eddig ellenségesen viszonyultak a forradalommal szemben, illetve amelyek felhagytak ellenforradalmi tevékenységükkel, 0 a nemzeti egység nevében, az általános béke és biztonság megteremtése érdekében rugalmas kompromisszumokra van szükség. Az afgán párt és állami vezető egyik nyilatkozatában azt emelte ki, hogy az új irányvonal nem a gyengeség jele, ellenkezőleg, a népi rendszer erejének, a forradalom igazságos ügyének a tudatosítását jelenti. „Erősíteni kívánjuk a tömegekre gyakorolt hatást, új barátokat és politikai szövetségeseket keresünk. Azt sem titkoljuk, hogy ezáltal el kívánjuk szigetelni, majd később felszámolni az ellenforradalmi erőket.“ A széles körű párbeszédre való felhívás kétségkívül a forradalom jelenlegi szakaszának kulcsfontosságú feladatát célozza: a vérontás beszüntetését és a helyzet normalizálását az ország egész területén. A moszkvai Pravda szerkesztőségi cikkben elemezte a kabuli vezetés törekvéseit, s emlékeztetett arra, hogy az áprilisi forradalmat a társadalom egyes körei, a dolgozók sem fogadták egyöntetűen, bár az új, népi hatalom a szegénység, az éhezés, a jogtalanság felszámolását, a demokratikus társadalom felépítését tűzte ki célul. A forradalmat sokan értetlenül, bizalmatlansággal, sőt ellenségesen fogadták. Ez nem meglepő egy elmaradott országban, ahol rendkívül erősek a vallási hagyományok, s a lakosság döntő része írástudatlan. Sokakat megtévesztett az ellenforradalmi progaganda. — Természetesen a forradalom első szakaszában elkövetett hibák is sok kárt okoztak. Mint ismeretes, 1978 áprilisa után az Amin vezette csoport ragadta magához a hatalmat, a reformkísérletek felületesek, elsietettek voltak, nem vették figyelembe a reális helyzetet, az ország társadalmi és nemzetiségi sajátosságait. Például a földosztásnál nem vették figyelembe az öntözővizet, e nélkül pedig Afganisztánban gazdálkodni nem lehet. Az évszázados hagyományok kialakította normákban gondolkodó afgánok számára érthetetlen, sót ellenséges volt az, hogy a legkisebb falvakban is egyik napról a másikra le akarták vétetni az asszonyokkal a fátyolt, gyorstalpaló tanfolyamokon akarták őket a betűvetésre megtanítani és így tovább. A fegyveres ellenállás egyre terebélyesedett. Az Afganisztáni Népi Demokratikus Pártnak a - korábban háttérbe szorított - Babrak Karmai vezette szárnya tarthatatlannak ítélte a helyzetet, s a forradalom megmentése érdekében kért segítséget a Szovjetuniótól. Nem könnyű az Aminék által elkövetett hibákat helyrehozni. Ezek és az előítéletek felszámolásához időre van szükség, s a nemzeti megújhodás érdekében kell kialakítani a különböző társadalmi és politikai erők közötti építő szándékú dialógust. SZEMLÉLETVÁLTÁS A GAZDASÁGBAN Feudális viszonyok a mezőgazdaságban, fejletlen ipar. Ez jellemezte Afganisztánt. Ilyen körülmények között kulcsfontosságú feladat az agrárreform végrehajtása. Az említett hibákból okulva a kabuli vezetés most nem akarja mindenáron végrehajtani a földosztást, a körülmények szerint támogatja a magángazdaságokat is. Bár a földosztás folytatódik - igaz: visszafogottabban. Ahol megmaradtak a korábbi faluközösségek, ott a legfontosabb követelmény a kormány részéről az, hogy termeljenek. A felvásárlási árakkal is erre ösztönöznek. A múlt év novemberében Karmai hangsúlyozta, a mezőgazdasági kérdést ,,igazságosan, a dolgozó parasztság érdekében kell megoldani, figyelembe véve más gazdálkodó rétegek törvényes érdekeit és a föld magántulajdonára való jogot. Elkerülhetetlenül szükség van a mezőgazdasági termelés növelésére, a vetésterületek, az öntözéses gazdálkodás bővítésére. Támogatni kell a magánszektort, beleértve a nagy magánfarmok létesítését is a szűzföldeken és más meg nem művelt területeken.“ További fontos feladatként jelölték meg a szükséges gazdasági és jogi alapok létrehozását az állami és a magánszektor együttműködéséhez az úgynevezett vegyes szektor keretében, s védeni kívánják a magánvállalkozókat a külföldi konkurenciával szemben. „Az ipari termelés állandó növelése a cél az állami és a vegyes szektor fejlesztése útján, támogatjuk az ipari szövetkezeteket, segítjük a magánvállalkozókat és az iparosokat“ - mutatott rá Karmai. KÜL- ÉS BELPOLITIKAI CÉLOK A kül- és a belpolitikai problémák elválaszthatatlanok egymástól. A Forradalmi Tanács legutóbbi ülésén hangsúlyozták: a korlátozott számú szovjet kontingens kivonásáról akkor lehet szó, ha megszűnik az ország elleni hadüzenet nélküli háború, ha véget vetnek minden külföldi beavatkozásnak Afganisztán belügyeibe, ha megszüntetik az ellenforradalmárok kiképzését Pakisztánban és leállítják a nekik nyújtott segélyeket. Ez nem következik be egyhamar, hiszen Reagan február elején kijelentette, hogy folytatni kívánja az ellenforradalmárok támogatását egészen azok győzelméig. A fővárosban, Kabulban a normális mederben folyik az élet, a határtartományokban viszont állandósult a feszültség. A gazdasági eredmények felsorolásakor ezért mindig figyelembe kell venni, hogy az ellenforradalmi bandák fegyveres akciói jelentős anyagi károkat, kieséseket is okoznak. Ezek a károk az utóbbi öt esztendőben több mint 35 milliárd afganira rúgnak. A banditák 1800 iskolaépületet, több mint negyven egészségügyi intézményt romboltak le, számlájukra írható az utak és alagutak járhatatlanná tétele, sok száz villamos vezetéket tartó oszlop, több tízezer kilométernyi telefonvonal megsemmisítése, s ami a legfelháborítóbb: egész falvakban mészárolták le a lakosságot. Januárban hagyták jóvá az ország első ötéves tervéi. A mezőgazdaság mellett ebben nagy fontosságot tulajdonítanak az ipari termelés növelésének, s ami ehhez nélkülözhetetlen: az energiatermelés fellendítésének. Az áprilisi forradalom óta húsz százalékkal nőtt a villamos energia előállítása. Ez azonban még mindig nagyon kevés. Az ország adottságaiból kiindulva a vízi erőművek hálózatának bővítésére van a legnagyobb lehetőség, hiszen az áramtermelésnek ezt a formáját csak öt százalékban használják ki. Előkészületben van a Saburi 2 erőmű felépítése, itt csehszlovák gyártmányú turbinákat szerelnek majd fel. Az északi területek energiahelyzetét jelentős mértékben javítja a Szovjetunióból ide vezető két - 210 s 110 kilovoltos — vezeték. Azt tervezik, hogy ezeket meghosszabbítják egészen Kabulig, s később a gyengén ellátott déli területekig. Ebben az ötéves tervidőszakban egyébként hazánk száznegyven aggregátort szállít Af- gansztánnak. Állandó külső beavatkozás mellett, tehát szüntelen készültségben kell a körülmények ismeretében nagyon is igényes tervfeladatokat teljesíteni. Ehhez elengedhetetlen a nemzeti megbékélés megteremtése, a hatalom társadalmi bázisának kibővítése, vagyis annak a folyamatnak a folytatása, amelynek az afgán párt- és állami vezetés elsőrendű fontosságot tulajdonít. MAUNÁK ISTVÁN
