Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-02-14 / 7. szám

jártunk XVII. kongresz­it ACSKP XVII. szusára, valamint a CSKP megalaku­lása 65. évforduló­jának megün­neplésére készülve a nagyarányú munkafelajánlások sikeres tel­jesítése közepette a közérdeklő­dés mindegyre a párt egész tör­ténete felé is irányul. Természe­tes ez, hiszen az elmúlt hat és fél évtized folyamán - ma már hozzávéve szocialista társadal­munk továbbfejlesztésének mostani időszakát is - Cseh­szlovákia Kommunista Pártja mindig hatalmas tömegeket mozgósított és mozgósít min­denkori stratégiai irányvonalá­nak valóra váltása, tulajdonkép­pen a dolgozó nép boldogulása érdekében. Mindazonáltal feltehetően nem túl sokan ismerhetik a párt minden akcióját, különösen nem a különböző megbízott tes­tületéinek - tehát nem a válasz­tott szerveinek - szerteágazó tevékenységét, fgy egyebek kö­zött a tízes bizottságról is bizo­nyára csak a politikailag járta­sabbaknak volt vagy van tudo­másuk. Szlovák tagjai Gustáv Husák, Laco Novomesky, Mi­cha! Faltan, Ondrej Pavtík és Daniel Okáli, a magyar nemzeti­ség részéröl pedig Fábry István­nal együtt Major István, Lórin ez Gyula, Rabay Ferenc és Kugler János voltak. Az utóbbiak cso­portját ötös bizottságnak is ne­vezték, amelynek meghatáro­zott küldetése az 1948. május 9-i alkotmányban rögzített és szavatolt állampolgári egyenjo­gúság értelmében a szlovákiai magyar nemzetiség szocialista fejlődéséhez nélkülözhetetlen feltételek megteremtése volt. Erről egy nemrég folytatott beszélgeté­sünk alkalmából átfogóan tájékoztatta la­punkat Fábry István elvtárs, a közismert s még nyugdíjaskorában is tevékeny pártfunkcionárius és népszerű közéleti személyiség. Elöljáróban az indulás körülményeiről, vagyis a szóban forgó bizottság létrehí­vásának okairól, főleg céljáról beszélt.-Tulajdonképpen a februári fordulatot kővető gyökeres társadalmi átalakulás követelményei tűzték napirendre - kezd­te a visszaemlékezést. - Gyakorlati meg­valósítására azonban a szlovákiai párt­központot Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, sót szemé­lyesen Klement Gottwald utasította, aki akkor a Központi Bizottság elnöke és már köztársasági elnök is volt. Természete­sen ugyanakkor minket, a tömegek közt dolgozó kommunistákat is nagyon foglal­koztatott a nemzetiségi helyzetünk meg­nyugtató rendezésének kérdése. Ezért egyszer felkerestem Viliam Sirokyt, Szlo­vákia Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának akkori elnökét, s a „lent“ tapasztalható visszás jelenségekről, túl­kapásokról és a visszahatásként kiala­kult nyomasztó közhangulatról tájékoz­tattam öt. Aztán nem sokkal később magához hívatott. Megbeszélésünkön rajta kívül jelen volt Stefan Baéfo- vansky, a párt szlovákiai Központi Bizott­ságáriak akkori titkára, s velem együtt meghívták Moskovics Kálmánt (Kálmán Miklóst), a párt egykori félhivatalos, nép frontpolitikai lapja, a Magyar Nap felelős szerkesztőjét, valamint Lőrincz Gyula festőművészt és kommunista politikust is. Ezen a tanácskozáson mindjárt nekem szegezték a kérdést, magyar részről kiket javasolnék egy olyan bizottságba, amely­nek rendeltetésszerűen a magyar nem­zetiségi kérdés gyakorlati megoldásán kell majd munkálkodnia. Értve ez alatt a számba vehető tényezők intézménye­sítését is. Én habozás nélkül Major Ist­ván, Lőrincz Gyula, Rabay Ferenc és Kugler János elvtársakat ajánlottam. Ter­mészetesen eleve velem is számítottak. Nos, így alakult meg Szlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottsága mellett a tízes bizottság keretében a mi testüle­tünk, amely ötös bizottságként vált is­mertté. Mi volt az ötös bizottság első és leg­fontosabb teendője?- Javaslatokat kértek tőlünk arra, ho­gyan képzeljük el a csehszlovákiai ma­gyarság közreműködését a párt nemzeti­ségi politikájának megvalósításában, pontosabban: bevonásukat a közéletbe.- Mivel témánk lényegét érinti, milyen konkrét javaslatokkal álltak elő az ötös bizottság tagjai? A TDD BD0TTIA6 Beszélgetés Fábry Istvánnal, a bizottság egyik tagjával- Azokat a magyar nemzetiség tényle­ges helyzetéhez, hiányérzeteihez és jo­gosan felmerülő igényeihez szabtuk. El­sőként a magyar nyelvű sajtó és a ma­gyar könyvkiadás mielőbbi megindításá­ra, majd sorban a magyar tanítási nyelvű oktatás megkezdésére, a magyar nem­zetiségű állampolgárok tömeges bevoná­sára a közéletbe, azután egy önálló kul­turális szervezet megalakítására, s végül, de nem utolsósorban különböző művelő­dési intézmények létrehozására tettünk javaslatokat.- Gondolom, ezután kezdődött a bi­zottság munkájának érdemi része. Mi minden?- Major István, akit akkoriban nevez­tek ki a Pravda Kiadóvállalat igazgatójá­vá, továbbá Lőrincz Gyula és jómagam legelőször az Új Szó megindításával vol­tunk elfoglalva. De nem napilapként in­dult, mint ahogy terveztük, hanem heti­lapként. Az első száma 1948. december 15-én jelent meg, viszonylag nagy, mint­egy 90-ezres példányszámban. Amikor azonban 1949. május 1-étól áttért a na­ponkénti megjelenésre, csökkent ez a magas példányszám.- És ezzel az Új Szó, ahogy mondani szokás, már „sínre került“?- Korántsem. Az, hogy elkészítettünk egy költségvetést, távlatilag azzal az ígé­rettel, hogy majd a Nemzeti Front fedezi a szükséges kiadásokat, valamint hogy javaslatunkra a párt Lőrincz Gyulát ne­vezte ki a lap első főszerkesztőjévé, voltaképp még nem jelentett garanciát sem a hatásos induláshoz, és nem bizto­sította a további folyamatos megjelenést sem. Mi több, a kezdeti szerkesztés gondja is csak úgy oldódott meg, hogy segítségére kellet lennünk Lőrincz elv- társnak az újságírók és szerkesztők to­borzásában.- S az hogy ment végbe?- Először a már elhunyt Federmayer István és Hargitai Ferenc jelentkeztek szerkesztőknek. Nyomban utánuk Barsi (Bojsza) Imre, aki az első számokat összeállította. De az első munkatársak közé tartozott Major István is, aki főleg a szükséges papír és a nyomdatechnikai eszközök biztosításával, de gyakorlott publicistaként a cikkeivel is segítette a la­pot a kezdeti nehézségek leküzdésében. Őket aztán követték a többiek: Egri Vik­tor, Szabó Béla, Túri Mária, Pócz (Gály) Olga, Bátky László és mások. Az első időkben igazán Egri Viktorra és Bojsza Imrére, az ó műveltségükre és szakmai hozzáértésükre lehetett leginkább tá­maszkodni. Nem mellékesen említem, hogy az ötös bizottságból Lőrincz elvtár­son kívül egy másik, ugyancsak régi, kipróbált kommunista, Rabay Ferenc is az első munkatársak között került az Új Szó szerkesztőségi kollektívájába. Ö a levelezörovat élén a lap tömegkap­csolatainak megteremtésében szerzett elévülhetetlen érdemeket, de elvhúsége és emberiessége is tiszteletet ébresztett mindenkiben.- Talán azt sem lenne érdektelen el­mondani, azután hogyan bővült a szer­kesztőgárda.- A munkáslevelezók és a tudósítók közül válogattuk ki a legígéretesebbeket. Így került az Új Szóba a füleki (Firakovo) Kovosmaltból Gál László, a mostani kia­dásvezető titkárotok és Szarka István, az egyik helyettes főszerkesztőtök, majd Balázs Béla, az egykori rozsnyói (Romá­vá) bányászfiú is.- És mivel folytatta további tevékeny­ségét az ötös bizottság?- Engem be akartak vonni a párt szlo­vákiai központi apparátusába, én azon­ban először magam helyett Kugler János elvtársat javasoltam, akit a Központi Bi­zottság gazdasági osztálya élére állítot­tak. Én végül is a Központi Bizottság nemzetiségi osztályának titkára lettem, ahol 1952-ig dolgoztam. Ebben a funkci­ómban Lőrincz Gyulával és Fellegi Ist­vánnal együtt a Csemadok megalakítá­sában vettem részt, amire 1949. március 5-én a Csehszlovák Rádió hangverseny- termében került sor. A 300 alapító tag részvételével megtartott emlékezetes közgyűlésen tekintélyes küldöttséggel képviseltette magát a párt, a kormány és a Megbízottak Testületé is. A Csema­dok központi vezetőségébe egyhangú szavazással díszelnöknek Fábry Zoltánt, elnöknek Lőrincz Gyulát, alelnöknek Kugler Jánost és Egri Viktort, titkárnak pedig Fellegi /stvánf választottuk. Én kez­dettől mindmáig a Központi Bizottság Elnökségének tagja voltam s vagyok.- Tudtommal nagyjából erre az időre tehető a hazai magyar könyvkiadás kez­dete is.- Igen. Ezzel kapcsolatban is újra Ma­jor István érdemeit kell kiemelnünk, mert kezdetben a Pravda Kiadóvállalat és a kötelékébe tartozó Magyar Könyvtár jelentette meg a magyar nyelvű könyve­ket. Jogutódja, a Csemadok mellett működő Csehszlovákiai Magyar Könyvki­adó 1956-ban ugyan beolvadt a Szlová­kiai Szépirodalmi Könyvkiadóba - annak magyar szerkesztőségeként -, de 1969- ben ismét önállósult. Azóta mint Madách Könyv- és Lapkiadó jelenteti meg mind a csehszlovákiai magyar szerzők, mind a szlovák és cseh szerzők magyarra fodított műveit. S ha még hozzávesszük a magyarországi könyvkiadókkal közös kiadásban megjelenő könyvek nagy tö­megét, egyszersmind a sokat emlegetett híd-szerep eredményes teljesítéséről is beszélhetünk. Nehéz lenne most a hazai magyar könyvkiadás növekedését szám­adatokkal is érzékeltetni, de talán nem is szükséges. Annál is kevésbé, mivel az említettekhez számítva a Pravda Könyv­kiadó, a Szlovák Pedagógiai Kiadó vagy a Príroda Könyvkiadó magyar szerkesz­tőségeinek teljesítményét is, több száz­ezres példányban megjelenő könyvter­més forgalmazásával-terjesztésével di­csekedhetünk.- Közben egymás után jelentkezett a többi magyar nyelvű lap is...- Persze. Mint tudott, az Új Szó után elsőként a Fáklya, a Csemadok kultu­rális és politikai folyóirata, megszűnése után 1956-tól a Hét című hetilap. 1951 - ben az Alkotó Ifjúság és az Új Ifjúság című magyar nyelvű ifjúsági lapok, illetve idő­szaki kiadványok jelentek meg. Ezek kia­Fábry István: - Én habozás nélkül Major István, Lörincz Gyula, Rabay Ferenc és Kugler János elvtársakat ajánlottam. (Gyökeres György felvétele) dásának elősegítésében oroszlánrésze a Szlovák Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága mellett létesített magyar osz­tálynak volt, amely később a Csehszlo­vák Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Köz­ponti Bizottsága mellett is működött Szá­raz József elvtárs vezetésével, mígnem ö is az Új Szó szerkesztőségébe került. Aztán 1958-ban az Irodalmi Szemle, a fi­atal csehszlovákiai magyar írók folyóirata is megjelent. S ezzel tulajdonképpen megnyílt a szellemi életünk és irodal­munk kibontakozásának az az időszaka, amelyet Fábry Zoltán harmadvirágzás­nak nevezett el. Ma már, hajói számolok, mintegy 18 országos jellegű újság, heti­lap, illetve időszaki folyóirat jelenik meg magyar nyelven, a járási és üzemi újsá­gok, tehát a regionális lapok nagy szá­máról nem is beszélve. A feltoluló emlékek sokasága új meg új dimenziókkal mélyítette beszélgetésün­ket, ezért Fábry István elvtársnak olykor egy kis szünetet is kellett tartania gondo­latai rendezéséhez.- Közvetlenül a Csemadok megala­kítása után a magyar tanítási nyelvű iskolák megnyitását tartottuk halasztha­tatlan feladatnak. Az alapozás különböző tanfolyamokkal kezdődött, ami abban állt, hogy a politikai oktatással kombináltuk. Az első magyar nyelvű pártiskolát törté­netesen én szerveztem 1949. decembe­rében Sliaőban. De kerületenként ugyan­úgy nyílt pártiskola Kassán (Koéice), majd Nyugat-Szlovákiában Hideghéten (Studená), zömmel magyar hallgatók ré­szére. Az előadók szintén mi, Major Ist­ván, Kugler János, Fellegi István és én voltunk. A végzett hallgatókból lettek a magyar lakosságú területeken párt­funkcionáriusok, továbbá különféle tiszt­ségviselők a nemzeti bizottságokban és a tömegszervezetekben.- A magyar nyelvű iskolai oktatás mielőbbi megkezdéséért mit tett az ötös bizottság?- Legelőször itt, a Horsky parkban levő főiskolai internátusbán indítottunk ma­gyar tanítóképző tanfolyamot, majd több, három és hat hetes vagy hosszabb idő­tartamú turnusokban Trenőianské Tepli- cében, aztán Dunaszerdahelyen (Du- najská Streda), Stary Smokovecben, Fü­leken (Firakovo) és másutt. Ezek előadói is többnyire a már előbb említettek, de tapasztalt pedagógusok is voltak. A szak­mai előkészítésen túl is a legfőbb súlyt a szocialista nevelésre, a politikai alapis­meretek elsajátíttatására helyeztük. A hallgatók hihetetlen érdeklődést tanú­sítottak, leírhatatlan az a lelkesedés, ami eltöltötte őket. Végül is a suhanó idő szabta meg beszélgetésünk határát.- Mindezzel egyidejűleg még egy to­vábbi jogos igényt is kielégítettünk. 1950. augusztusában a Dedinské divadlo ma­gyar részlegeként megalakítottuk a Falu­színházat, majd a további lépés a komá­romi (Komámo) Magyar Területi Színház megalakítása volt, amelynek igazgatásá­val Fellegi Istvánt bízták meg. S ezzel már voltaképp az ötös bizottság be is töltötte küldetését. MIKUS SÁNDOR Jozef Lenárt, a CSKP KB tagja, az SZLKP KB első titkára és Elnökségének tagja Fábry István elvtársnak 70. születésnapján átadja a Köztársasági Érdemrendet.

Next

/
Thumbnails
Contents