Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-07 / 6. szám
ÚJ szú 15 1986. II. 7. Cikkünk első részében a délkelet-ázsiai kábítószer-maffiát mutattuk be a Novoje Vremja című szovjet hetilap helyszínen járt munkatársának beszámolója alapján. A kábítószer-csempészet és -termelés másik világközpontja Latin-Amerika. Kétes hírnevű üzletemberek, miniszterek, kubai emigránsok, ellenforradalmárok, náci háborús bűnösök tartoznak ebbe a maffiába. Washingtonban nem egyszer a földrész országainak kormányait vádolják azzal, hogy az Egyesült Államokba exportálják a „fehér halált“. Vajon jogos-e ez a bírálat? Kiderül a szovjet lap másik tudósítójának írásából... KELEPCE A FÓMINISZTERNEK Tettenérték 1985 elején Norman Saun- derst, a Bahama-szigetek délkeleti részén fekvő, mintegy hétezer lakosú, brit igazgatású Turks és Caicos főminiszterét: a miami repülőtér közelében tanácsadója és egyik minisztere társaságában beszélt meg találkozót a kábítószer-kereskedőkkel, akik 50 ezer dollárt ígértek neki, ha engedélyezi, hogy repülőgépük a szigetek területén vegyen fel üzemanyagot. A főminiszternek pechje volt, ugyanis a „kábítószer-csempészek" az amerikai kábítószer-ellenes hivatal (angol nyelvű rövidítése: DEA) ügynökei voltak. Hasonló trükköt a DEA már korábban is alkalmazott, pl. DeLorean amerikai iparmágnás ellen, aki így akart szert tenni egy kis „mellékes“ jövedelemre. Az amerikai bíróság DeLoreant felmentette, mégpddig azzal az indoklással, hogy „szándékosan tették ki a kísértésnek“. A DEA mégis megismételte a kelepcét, nyilván azt feltételezte, hogy a bíróság nem lesz elnéző egy színes bőrű fómi- niszterrel szemben. 1984 végén Lynden Oscar Findling, a Bahama-szigetek miniszterelnöke ellen emeltek vádat kábítószer-csempészésben való részvétel miatt. Bizonyítékok hiányában azonban felmentették, bár a DEA meg van győződve arról, hogy a Bahama-szigeteken van a Bolíviából és Peruból érkező kokain, valamint a kolumbiai marihuana legnagyobb átrakodóállo- mása, ahonnan az „áru“ Floridába folytatja útját. Az amerikai hatóságok leplezetlen nyomást gyakorolnak Mexikóra, ahol - legalábbis úgy vélik - marihuánát és katonát vetettek be ebbe a háborúba, nem számítva a rendőröket és a kábítószer-ellenes szervek munkatársait. Kolumbiában 1978 augusztusa és 1979 februárja között 49 milliárd pesos értékű na- és kokainültetvényt semmisítettek meg. Brazíliában 1985 elején 450 ügynök bevetésével 44 kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe, lefoglaltak 15 repülőgépet, több laboratóriumot, a kokain gyártásához szükséges nagy mennyiségű étert, acetont és benzolt. „KOKAINPUCCS, MARIHUANA- MAFFIA Latin-Amerikában tehát nagy erőkkel küzdenek a „fehér halál" ellen. Mégis egyértelmű, hogy ez a harc nem eredményes. Ennek több oka van. Nem utolsósorban az, hogy a kábítószer-kereskedők gazdaságilag rendkívül erősek. Megengedhetik maguknak, hogy „veszélyességi pótlékot“ fizessenek a marihuánát vagy kokalevelet termesztő parasztoknak ópiumot termelnek, továbbá Jamaicára, az előbb említett három országra, sőt Brazíliára is, amely pedig hosszú ideig távolmaradt ettől a problémától. Az utóbbi években azonban megmutatkozott, mégis van valami köze a kábítószerkereskedelemhez, mert a csempészek - tekintettel arra, hogy Kolumbiában egyre nehezebbé vált a nyers kokain feldolgozása, ill. az országon keresztül való szállítása - kénytelenek voltak kihasználni a brazil őserdő és a brazil kikötők előnyeit. Jamaicát, Bolíviát és Perut az amerikai kongresszus azzal fenyegette meg, hogy jelentősen csökkenti a dollársegélyeket, Brazíliát pedig a cukorvásárlás csökkentésével, ill. megszüntetésével zsarolta meg. A brazil kormány beleegyezését követelte abba, hogy az Amazonas vidékén létrehozzák a DEA irodáját, s hogy vizsgálják felül a brazil-paraguayi kereskedelmi szerződést (ugyanis a paraguayi árut a brazil kikötőkben nem ellenőrizhették). A kábítószer elleni küzdelemben az amerikai kormány sok mindent a feje tetejére állított, különösen pedig a kábítószerélvezet okainak kérdését. Washingtoni vezetők gyakran nyilatkozzék, hogy „ezt a rosszat gyökerestől ki akarják irtani“, s a gyökereket Latin-Amerikában keresik. kábítószert foglaltak le. 1979 szeptemberében a kolumbiai rendőrség 800 kilogramm kokaint „államosított“, aminek az értéke több mint 6 milliárd dollár. Még mindig Kolumbiánál maradva: 1978 októberétől a hadsereg 1979 közepéig a kábítószer elleni küzdelem keretében 75 repülőgépet lefoglalt, ötöt lelőtt, feltartóztatott 74 hajót és 268 személygépkocsit, letartóztatott 1227 kolumbiait és 188 külföldi állampolgárt. A „Halál jegyesei“ — a Barbie által Bolíviában irányított egyik kommandó a kábítószer-üzletben is „nevet“ szerzett magának (a képen az álló sorban jobbról a második egyébként Joachim Fie- belkorn, az ismert nyugatnémet terrorista, akit az 1980-as bolognai merényletben való részvétellel is vádolnak; mellette balra Hans Stellfed SS- veterán) A kábítószer-kereskedőkkel vívott harc Kolumbiában is áldozatokat követelt. 1984 áprilisban megölték Rodrigo Lara Bonilla igazságügy-minisztert. Tavaly februárban az őrség az utolsó pillanatban bukkant rá egy egytonnás dina- mittöltetre, amelyet Bolivar város közelében helyeztek el a vasúti sínek alatt. Betancur elnök vonata haladt volna arra... Kolumbiában, akárcsak Bolíviában és Peruban több ezer hektárnyi marihuaés ültetvényeseknek. Egy hektárnyi ilyen növény a rizs vagy a kukorica hektáronkénti jövedelmének a többszörösét eredményezi. A csempészek lefizethetik a hatósági személyeket, a rendőröket is. Néhány esetben azt is megengedhetik maguknak, hogy tábornokokat, államfőket „tartsanak“ - mint ahogy az Bolíviában volt (1980 júliusában maguk a kábítószer-kereskedők vették át a hatalmat: Luis Garda Meza tábornok hajtotta végre a „kokainpuccsot", s belügyminisztere, Luis Arcé Gomez a „kokainminiszter“ nevet kapta; a csempészek megbízható védelmet kaptak, s több kulcspozíciót - különösen a vámőrségnél - maguk a kokainmaffia tagjai látták el). Carlos Lehder, a kolumbiai marihua- na-maffia vezére a Bahamák egyik szigetét vette meg „üzleti" céljaira, s kifutópályát építtetett ott. A kolumbiai sajtó jelentései szerint magában az országban is titkos repülőterek és kikötők egész sorát fedezték fel. Figyelembe kell azonban venni, hogy a helyi latin-amerikai maffia csupán az amerikai kábítószer-maffia egyik ága, gazdasági ereje pedig alig hasonlítható össze a Cosa Nostra hatalmával. A kábítószer-kereskedők jövedelme az Egyesült Államokban eléri az évi 110 milliárd dollárt. Ez az összeg már összehasonlítható, mondjuk, a Pentagon költségvetésével is... KI MIT VET... A latin-amerikaiak joggal teszik fel a kérdést: ha a washingtoni vezetés a kábítószer-termelés, az ültetvények, laboratóriumok, repülőterek stb. felszámolását követeli tőlük, miért nem számolja fel először ö maga a kábítószer megrendeA térképen feltüntetett adatok azt mutatják, mennyi marihuánát, nyers ópiumot és kokalevelet termesztenek évente a latin-amerikai országokban lóit és elosztóit, akik közelebb vannak és elég jól ismertek. Emellett - az amerikai külügyminisztérium adatai szerint - az USA-ban fogyasztott kábítószer egytized része hazai termelésből származik. Azok számára, akik a kábítószer-fogyasztás problémájával foglalkoznak, már rég világos, hogy ennek gyökerei nem Latin-Amerikában erednek. Amint azt Aurelio Orellana ezredes, a bolíviai kábítószer-ellenes hivatal vezérigazgatója megjegyezte: „Nem lenne kokaintermelés, ha azt nem ösztönöznék a fogyasztás központjaiból“. William Spong szenátor az amerikai szenátus külügyi bizottságának készített jelentésében megállapította: „A következtetés, amelyre el kell jutnunk, egyszerű, s egyben megrendítő: a kábítószer-fogyasztás pusztító szokása Amerika problémája“. A „fehér halál“ járványának terjedését Latin-Amerikában még egy tényező befolyásolja: az ideológiai. A kábítószerkereskedők e tekintetben közel állnak az amerikai reakcióhoz, vagy ahogy most nevezik őket: az „újkonzervatívokhoz“. Három vagy négy évtizeddel ezelőtt főleg a kubai maffia foglalkozott az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-csempészéssel. A kubai forradalom elsöpörte őket, s - tegyük hozzá - felszámolta a hazai kábítószer-fogyasztást is. Az amerikai vezetők állítása, miszerint Kuba és Nicaragua a kábítószer-kereskedelem egyik központja, annyira ellentmond a valóságnak, hogy még az amerikai sajtó is „nevetségesnek" nevezi (a National Catholic Reporter című folyóirat fogalmazott így). A DEA egyik munkatársa a Le Monde című francia lapnak nyilatkozva kijelentette: ,,A kábítószer-kereskedelemnek csak az atombomba vagy egy kommunista forradalom vethet véget“. A kubai maffia sikeresen tette át székhelyét Floridába és összeolvadt az amerikaival. A kubai „gusanos", a nicaraguai „cortras“ és a hozzájuk hasonlók kime- ríthe:etlen tartalékai a kábítószer-kereskedő hálózatoknak. Mindnyájukat egy fából faragták: Batista mai híveit, Meza tábornokot, aki a „nemzetközi kommunizmus" elleni küzdelem harcosának kiáltotta ki magát, Klaus Barbie-1, aki, mielőtt kiutasították volna Bolíviából, szoros kapcsolatokat tartott fenn a kábítószermaffiával, Carlos Lehdert, Hitler csodá- lóját, a somozisták maradványait - s folytathatnánk a sort tovább. Elég emlékeztetni arra, ki támogatta Batistát vagy Mezát, ki tartotta védőszárnyait Barbie fölött. Épp az amerikai kormányok voltak azok: most tehát azt aratják, amit elvetettek... KATONÁK A KÁBÍTÓSZER -KERESKEDŐK ELLEN A Prensa Latina hírügynökség tavaly tavasszal számolt be arról, hogy a mexikói hadsereg majd két és fél év alatt 61 milliárd 335 millió dollár értékű kábítószert semmisített meg. Ez a mennyiség 206 millió ember megmérgezéséhez lenne elegendő! A mexikói csapatok a kábítószer-csempészekkel vívott harcokban 320 katonát veszítettek. Huszonöt ezer A jakuza A jakuza, vagyis a japán maffia, bár korántsem olyan ismert mint a szicíliai, de tevékenységét és tökéletes szervezeti felépítését tekintve egyáltalán nem marad el mögötte. A rendőrségi statisztika szerint 93 910 tagja van, feltehető azonban, hogy jóval több. A jakuza tagjai szívesen emlegetik, «hogy szervezetük még a 17. században alakult, s fő küldetése a „giri" (odaadás, hűség), valamint a „ninkjo“ (lovagiasság, nemeslelkűség) ápolása, megőrzése. Ezzel szemben az igazság az, hogy a japán maffia épp olyan törvérV/telen és erőszakos szervezet, mint a szicíliai. Legfontosabb tevékenységi területei a hazárdjátékok, a prostitúció és a kábítószer-kereskedelem ellenőrzése. Úgy mint Olaszországban, a maffiát Japánban is nagy „családokba"szervezik, egy-egy „család“ élén az „apa" (ojabun) áll, ő felügyel, helyesebben szólva az ő parancsnoksága alá tartozik hozzávetőleg száz „gyerek“ (kobun). A jakuzában sem számit ritkaságnak a „családok", klánok közötti rivalizálás, s kényelmetlen személyeknek; vagy azoknak a meggyilkolása, akik nem teljesítették feladatukat. A japán rendőrség mindeddig tehetetlennek bizonyuk e gengszterekkel szemben, s a razziák során általában csak a kis halak, vagyis a jakuza ranglétrájának legalacsonyabb fokán állók kerülnek a rendőrség hálójába. Az is nehezíti a maffia elleni harcot, hogy számos vezetője szoros kapcsolatokat tart fenn a jobboldali politikai pártok vezetőivel. Felvételünkön: a közelmúltban számos maffiavezér találkozott az 51 éves Takenaku Masahisu temetésén, aki 1984-ben lett a legnagyobb klán, a 11 ezer embernek parancsoló Jamagucsu-gumi feje. Takenakát a klánon belüli riválisai ölték meg. (ő)
