Új Szó, 1986. december (39. évfolyam, 283-308. szám)
1986-12-02 / 284. szám, kedd
ÚJ szú 7 1986. XII. 2. Az I. labdarúgóliga 14. fordulója után Mit ér a mezőnyfölény? Hogy mégiscsak a két legjobb csapat állna a bajnokság élén? Ezt látszik igazolni a 14. forduló, mert a vendégek közül csak a Sparta és a Bohemians szerzett pontot idegenben. Persze ez még távolról sem jelenti azt, hogy kimagaslanak a mezőnyből. Valamire azonban utal a 26:5-ös és a 29:15-ös gólarányuk. Nevezetesen arra, hogy ez a két együttes lőtte a legtöbb gólt, ráadásul a Sparta csak ötöt kapott, háromszor kevesebbet, mint az utána következők. Közismert: a prágaiak játéka jelenleg nem ilyen egyértelmű; a labdarúgást azonban hosszú távon értékelik. Régi igazság, hogy a siker nem olyan mint az öröklakás: az ember egyszer megveszi, aztán már csak pontosan kell fizetni a részleteket, s élete végéig az övé. A futballban a sikerre, a győzelemre nem lehet bérletet váltani. Néha győzünk akkor is, amikor vadászkutya módjára kergetjük-nyomozzuk a labdát, néha vesztünk akkor is, amikor úgy játszunk, mint Pelé, Maradona vagy az 1970-es világbajnokságon a brazilok. A DAC Ostravában az egész mérkőzés folyamán fölényben futballozott, kitűnő középpályásai révén uralta a mezőnyt, játékosai állandóan Mikloško kapus tizenhatosa előtt tanyáztak. Már a 10. percben Pavlik jól időzített indításával Soltés egyedül tört kapura, egy csellel elhúzta a labdát a kifutó Mikloško mellett, de aztán a védők felszabadítottak. A hazaiak, látva, hogy mezőnyjátékban képtelenek felvenni a versenyt a vendégekkel, átengedték nekik térfelüket és a gyors kontratámadásokra építettek. így érték el első és második góljukat; bár az elsőnél szerencséjük volt, az egyik védőt érintve jutott Danékhoz a labda. A sárga-kékek az akció befejezésénél pontatlanok és határozatlanok voltak. Helyenként olyan fölényben futballoztak, hogy ez idegesítette a vendéglátókat, akik egymás után kapták a sárga lapokat. A DAC ,.segítségére“ sietett a nem éppen finom játékos hírében álló Šajtar: sokadik szabálytalansága után az 56. percben kiállította a bíró (ekkor már 2:0 volt az eredmény). A DAC meddő fölényéért - három góllal fizetett. Nem véletlenül mondta a néhai Weissweiler edző: a korszerű labdarúgásban a pálya közepét gyorsan és zökkenőmentesen át kell játszania a támadó csapatnak, ezen a pályarészen nem érdekesek a látványos megoldások, csak az a fontos, hogy a labda minél gyorsabban ott legyen az ellenfél kapuja előtt. Mert a tizenhatoson belül már mindig történhet valami. Ugyanúgy, mint a modern kézilabdában. Asztalitenisz Maradtak a kérdőjelek Gajdoš (balról a harmadik) csatázik a prágai védőkkel a Nitra - Sparta I. ligás labdarúgó-mérkőzésen. Jobbról Chovanec látható (Nagy László felvétele) I. labdarúgóliga Slávia Praha - RH Cheb 1:3 (0:1) Tegnap ezzel a mérkőzéssel fejeződött be a bajnokság 14. fordulója. Az eredmény nem kis meglepetésnek számít, hiszen a Slávia az előző két meccsen nagyszerűen szerepelt. A chebi- ek győzelmükkel a táblázat negyedik helyére kerültek. A Slávia nem tudta megismételni az előző mérkőzéseken nyújtott jó játékát. Pedig kedvezően alakult számára a tegnapi összecsapás. Már a második percben Šilhavý szabálytalanul szerelte Ŕehákot a tizenhatoson belül; a megítélt büntetőt azonban Knoflíček pontatlanul lőtte és Krbeček kapus védett. Ez a momentum erősen befolyásolta a találkozó további menetét. A hazaiak igyekeztek beszorítani ellenfelüket, de ezzel lehetőséget adtak a chebiek- nek a gyors ellentámadásokra. Előbb kétszer került gólhelyzetbe Drulák, majd Frýda. A Slávia védelmének megingásait azonban csak SIVA használta ki a 28. percben. Szünet után sem javult a hazaiak játéka, pontatlanul, kaotikusán futballoztak. Amikor a 61. percben Drulák bombaszabadrúgása a hálóban kötött ki, a nézők kezdték elhagyni a stadiont. Pedig izgalmas volt a találkozó hajrája. Előbb Jarolím csökkentette csapata hátrányát a 75. percben, majd Kubík, Jarolím és Jeslínek lövései tévesztettek célt. A 87. percben ismét Siva volt eredményes. A találkozót 7000 néző előtt Czető vezette. Sárga lap: Kubík, Lindenthal, Litoš. SLÁVIA PRAHA: Z. Hruška - Kuba, Jeslínek, Kubík, Beránek - Víger, Janú, K. Jarolím - Rehák, Takáč (Doležal), Knoflíček, RH CHEB: Krbeček - Litoš, Šilhavý, Z. Klucký, Staŕičný - Lindenthal (Lieskovský), Herda, Lavička, Frýda (Vandas) - Siva, Drulák. Az I. liga állása: 1. Sparta 14 8 4 2 26:5 20 2. Bohemians 14 7 5 2 29:15 19 3. Nitra 14 7 3 4 25:15 17 4. Cheb 14 7 3 4 19:23 17 5. Ostrava 14 7 2 5 25:17 16 6. DAC 14 6 4 4 20:15 16 7. Vítkovice 14 7 1 6 20:16 15 8. Dukla 14 5 3 6 14:19 13 9. Trnava 14 5 3 6 13:23 13 10. Olomouc 14 5 2 7 20:20 12 11. Slávia 14 4 4 6 17:17 12 12. Žilina 14 6 0 8 15:22 12 13 Prešov 14 5 1 8 17:24 11 14 B. Bystrica 14 4 3 7 14:22 11 15. Plzeň 14 2 6 6 16:19 10 16 Č. Budéjovice 14 5 0 9 10:28 10 Lakótelepi sportközösségek Már pénteken... Már pénteken megkezdődik az I. labdarúgóliga 15. fordulója: 16.00 órakor a listavezető Sparta Praha vendége a Škoda Plzeň lesz. A találkozó játékvezetője Bomba. Szombaton hat mérkőzésre kerül sor, 13.00: Žilina- Ostrava (Hora), Prešov- Dukla Praha (Vnuk), B. Bystrica - Trnava (Havlíček), 13.30: RH Cheb - Č. Budéjovice (Ulrich), Vítkovice - Nitra (Strechaj), Bohemians - Olomouc (Piškula). Az őszi idény utolsó találkozóját vasárnap rendezik Dunaszerdahelyen (D. Streda): a DAC 13.30 órakor a Slávia Prahát fogadja (játékvezető Líška), s a mérkőzést a televízió is közvetíti. SPDRTHIRAŰO • Csehszlovákia férfi kézilabdaválogatottja 21:18 (13:10) arányú vereséget szenvedett Svédországtól a norvégiai nemzetközi torna döntőjében. A 3. helyet a vendéglátók szerezték meg, miután 21:20-ra verték Dániát. • A svájci Schmidhauser nyerte az alpesi Világ Kupa női mülesikló számát az amerikai Park Cityben. A 21 esztendős versenyzőnó mindkét futamban a legjobb időt érte el (45,88 + 48,58). Második helyen az amerikai McKinney (46,04 + 48,89), a harmadikon az osztrák Steiner (46,29 + 48,70) végzett. • Hugo Maradona, a világbajnokságot nyert argentin csapat kapitányának, Diego Maradonának öccse debütálásra készül a válogatottban. A 17 esztendős csatár a keret legfiatalabb tagja. Bilardo edző a válogatottal részt vesz a Pán-amerikai Játékokon, amelyre augusztusban kerül sor Indianapolisban. • A norvég Karlstad nyerte a gyors- korcsolyázó Világ Kupa 5000 méteres számát 6:51,91 perces idővel. A női 1500 m-en Gennip bizonyult a legjobbnak (2:07,48). • A Szovjetunió női sakkcsapata után a férfiak is olimpiai bajnokok lettek, miután az utolsó mérkőzésen 4:0-ra verték Lengyelországot. Ugyanilyen arányban nyert Anglia Brazília ellen, így az utolsó fordulóig vezető USA (legyőzte Bulgáriát) a harmadik helyre esett vissza. Ez volt a szovjet csapat negyedik egymás utáni győzelme. • Thomas McLean, az USA Olimpiai Bizottságának aleinöke és Theo Heap az USA Egyetemi és Főiskolai Sportszövetségének elnöke tegnap Bratislavában látogatást tett a téli Universiade szervező bizottsága titkárságán. A két sportvezető érdeklődött az egyes versenyszámok lebonyolításának időpontjáról és a közlekedésről. Hm... Könnyű ezt leírni. A DAC-csatársor tehát két meccsen hozta a 0:0-át, a védelem nem. Vasárnap a televízió kamerái előtt lehet javítani a Slávia ellen, amely az utóbbi idegenbeli meccsén négy pontot szerzett és 6:0-ás gólarányt Az elmúlt hét végén Topoľčany- ban lebonyolított országos egyéni asztalitenisz-bajnokságon ott voltak a csehszlovák válogatott edzői is, s már a februári világbajnokság szemüvegén keresztül nézték a seregszemlét. Az egyéni verseny és a vegyes páros győztesei, Jindŕich Panský (Sparta) és Marie Hrachová (TJ Vítkovice) igazolták jó formájukat. Tulajdonképpen nem is rájuk voltak kíváncsiak a szakvezetők, hanem azokra, akik még számításba jöhetnek a vb-re utazó csapat összeállításánál. Mint ismeretes, a világbajnokságot Indiában rendezik. A férfiak mezőnyének küzdelmei voltak érdekesebbek. ,,Saját“ közönsége előtt nagyon jól szerepelt az egyéni versenyben a 21 esztendős topoľčanyi származású Kutíš, aki jelenleg az I. ligás Ostrava játékosa. Nagyszerűen felkészült a bajnokságra, s csak izgalmas küzdelemben maradt alul Panskýval szemben az elődöntőben. Kutiš előbb Cecavát, majd a negyeddöntőben Peter Ja- vúreket győzte le. Kutíš támadó felfogásban játszott, nem létezett számára elveszett labda. A két említett játékos ellen már 1:2-es vesztésre állt, s a negyedik játszmában 14:18-as, illetve 16:18-as állásnál sem adta föl. Az ostravaí asztaliteniszező nem tagja a nyolctagú válogatott keretnek, de ha továbbra is tartani tudja kitűnő formáját, számolni kell vele. Ellenkező előjelű meglepetéssel szolgált a nézőknek a topoľčanyi születésű Milan Grman. Szeretett volna végre jól szerepelni a bajnokságon, ám a csoportban kikapott a havírovi Lapisztól, s az sem jelentett gyógyírt számára, hogy klubtársával, Janóival (Lokomotíva Bratislava) az oldalán bekerült a páros döntőjébe. Jól szerepelt az országos seregszemlén Jiŕí Javúrek (Vítkovice), s nagyszerűen megállta a helyét Cecavával együtt az újonnan alakult győztes párosban. A fiatalabbak közül felhívta magára a figyelmet Peter Javúrek és Tomáš Jančí. ért el (Ostrava 3:0, C. Budéjovice 3:0). A piros-fehérek új edzője, a volt kiváló játékos, Vlastimil Petržela semmi mást nem csinált, csak néhány futballistát képességének megfelelő posztra állított. Kubík lett a söpröge- tő, Jeslínek a beállós, három középhátvéd helyett három csatárral játszik a Slávia. Labdarúgói nagy kedvvel, kockázatot is vállalva futballoznak. Visszatérve a két éllovashoz. A Sparta Nyitrán (Nitra) igazolta, védekezés az erőssége, csatársora viszont szinte nem is létezik. De meddig lehet csak küzdőszellemmel, jó erőnléttel bírni a versenyfutást az elsőségért? Meddig tudja pótolni a kollektív fanatizmus az egyéniségek hiányát? A Bohemi- ansban talán több a jó játékos, ám különböző okoknál fogva (eltiltások, sérülések) rendre négy-öt tartalékkal lép pályára. „Veszeke- dős-verekedős‘‘ stílusukkal sokan nem rokonszenveznek, ők azonban erre mitsem adnak. Az első félidőben még élvezni lehetett a szombaton lejátszott Trnava -Bohemians meccset, de szünet után már nézni sem. Tisztátalanul, ingerülten játszott mindkét csapat, nem lehetett öt-hat métert vezetni a labdát, cselt csinálni, mert jöttek a kíméletlen gáncsok, a lökések, ötvenhat szabálytalanságot fújt le a 90 perc alatt a játékvezető! Többnyire a második félidőben. Játék-e még így a labdarúgás? Van-e értelme? Nem sok. És az egyszerű néző hátat fordít a fut- ballnak. Ó nem ilyen „játékot" akar. Legközelebb már ki se megy a stadionba, le se ül a tv elé. Keres magának más szórakozást... TOMI VINCE A nőknél más a helyzet. A verseny úgy alakult, ahogy azt a papírforma jósolta. Hra- chovát a fiatalabbak közül senki sem tudta megközelíteni. Renata Kasalová vereségét az elődöntőben a szakemberek nem tartják meglepetésnek, hiszen a bajnoki cím védője nem tudott mit kezdeni Alena Šafáŕovával. Az elődöntő negyedik résztvevője Miluše Ko- cová volt, de nála jobb benyomást keltett a hazai Renáta Zat’ková. Balszerencséjére azonban egy csoportba került Hrachovával, s drámai ötjátszmás mérkőzésen kapott ki a későbbi győztestől. Egyébként Hrachová minden találkozóját játszmaveszteség nélkül nyerte. Az országos seregszemle sok mindenre feleletet adott, de nem oldotta meg véglegesen a világ- bajnokságon részt vevő csapat összetételét. Csehszlovákiát öt férfi, illetve négy női játékos képviseli a vb-n. (č) Az elmúlt évtizedben az NDK nagyobb városaiban is gombamódra szaporodtak a hatalmas lakótelepek. Lakói - mindenféle Ingázást megszüntetve - aránylag gyorsan és könnyen megközelíthetik munkahelyeiket. Amikor egy-egy ilyen lakótelep körvonalai kezdenek kibontakozni a tervezőasztalon, az építészek természetesen már az első pillanattól számolnak az ottlakók sportolási lehetőségeinek biztosításával. Ennek köszönhető, hogy a lakótelepek sportélete minden erőltetett szervezés és hatósági támogatás nélkül szinte önműködően kialakult és ma már a fiatalság soraiból a nagy sportegyesületek is állandó utánpótlást kapnak. így van ez például Halte kerületében, a Silberhöhe nevű új lakótelepen is, amely 1979-ben hihetetlenül rövid idő alatt épült fel és ma már több mint 80 000 embernek ad kényelmes, teljes komforttal ellátott otthont. A lakótelep nincs messze a Leuna és a Buna művektől. A két hatalmas gyár vezetői rendkívül elégedettek nemcsak azért, mert munkásaik aránylag gyorsan elérik munkahelyüket, hanem azért is, mert ezek a lakótelepek szinte a házak kapuja előtt kínálnak hasznos és kedvelt sportlehetőségeket fiatalnak és idősebbnek egyaránt. Amikor az első sportközösségek 1981-ben meghirdették a különböző lehetőségeket, a jelentkezők száma nem volt több harmincnál. Ma viszont már több ezren sportolnak rendszeresen. Lehet tornászni, atle- tizálni, labdajátékokat űzni, tollaslabdázni vagy popgimnasztikai tanfolyamra járni. Lám, a jó példa is lehet ragadós, mert egyre többen jelentkeznek a sportközösségek vezetőinél, akik az egyéni kívánságoknak eleget téve beosztják a lakosokat a számukra legjobban megfelelő szakosztályba, ahol minden kötöttség nélkül hódolhatnak kedvenc időtöltésüknek. (sr) Röplabda kupaküzdelmek (ČSTK) - A hét végén bonyolítják le az európai röplabda kupaküzdelmek első fordulójának mérkőzéseit. A Dukla Liberec (KEK) az, RH Praha (BEK), a Slávia Praha (Szövetségi Kupa) után pályára lép férfi BEK-mérkózésen az RH Praha és női KEK-találkozón a Slávia UK Bratislava. A fentebb említett három együttes már korábban lejátszotta előselejtezőjét. A ČH Bratislava (Szövetségi Kupa) csak december 12-én kezdi meg szereplését Portugáliában az Academica de Mamede ellen. Mint ismeretes, a Slávia UK Bratislava ellenfele a belga Saco de Halle csapata. - Ellenfelünkről kevés információnk van - mondotta Hilda Mazu- rová edző. - Csak azt tudjuk, hogy a játékosok alacsony termetúek és igyekvőek. Annak ellenére, hogy nem rendelkeznek nemzetközi rutinnal, nem becsüljük le őket. A mérkőzést szombaton, december 6-án 16.00 órakor játsszák a ká- rolyfalusi tornateremben. Mesterhármas Nem sokan hallották az idei oslói sílövó-világbajnokság előtt a szovjet Valerij Medvedcev nevét. Nem csoda, hisz a legprecízebb adatbúvárok legfeljebb egy junior Világbajnoki bronzérmet (1984, Chamonix, 15 km) találhatnak a neve mellett. Első Világ Kupa-pontjait az ausztriai Freist- ritzben szerezte, alig három héttel a vb-szuperfellépés előtt. 20 km-en a nyolcadik, 10 km-en a 11. helyen végzett, szerepet kapott a második helyezett szovjet B-csapatban. Ezekből az előzményekből igazán nem következtethetett senki a holmenkolleni kitűnő szereplésre! A 21 esztendős Valerij usztyinovi, a Szovjetunió egyik silövóközpontjába való. Tizenkét esztendősen egy kerületi versenyen indult sífutásban iskolája színeiben, ekkor fedezték fel tehetségét.- Tavaly nem a legjobban sikerült az évem, a junior világbajnoki érem ellenére. Idén igyekeztem minden másodpercet ki- újoncként hozni magamból - nyilatkozta a verseny után a 21 esztendős bajnok. Valóban, az első aranyát mindenképpen kiváló futóteljesítményének köszönheti. Ha pusztán játékból eltekintenénk a lövóhi- bák miatt kapott büntetőpercek- tól (neki kettő volt) még fölényesebb lenne a győzelme. A rövidtávon már a lövészet is kiválóan sikerült, s most ez kellett is a győzelemhez, mert az olimpiai bajnok NSZK-beli Angerer csak 7,2 mp-cel végzett mögötte, igaz, egy lövóhibával. A váltóban azután ismét hibátlanul lőtt és remekül futott Medvedcev, így a csapat több mint 40 másodpercét vert az NDK-ra. Medvedcev teljesítménye egyedülálló: 1974 óta, amikor bevezették a két egyéni távot, nem volt olyan versenyző, aki világbajnokságon három aranyérmet nyert volna. És Valeri/'- nek ez volt az első felnőtt világ- versenye. Jövőre ismét ilyen eredményes akar lenni. (sr) *