Új Szó, 1986. december (39. évfolyam, 283-308. szám)
1986-12-18 / 298. szám, csütörtök
Érdekes filmek éve Lipcsében Behavazott táj (Nagy László felvétele) A TISZTELT MESTER Cziffra György 65 éves A siker már a fesztivál megnyitása előtt megszületett. Abban a pillanatban, amikor véglegessé vált a fesztivál retrospektív vetítéseinek műsora, mely a spanyol polgárháború eseményeit foglalta Össze, kereken fél évszázad távolából. Már a műsorfüzet kézbevételekor nyilvánvaló volt, hogy - miként korábban az amerikai és angol munkásmozgalom filmjeiből készült retrospektív összeállítások esetében is - ezúttal is olyan dokumentációt sikerült összehozni, mely a maga nemében egyszerűen egyedülálló. A vetítések aztán még a felfokozott várakozást is felül tudták múlni, így az érdeklődők alighanem a spanyol polgár- háború eddigi legteljesebb, legsokoldalúbb filmdokumentációját láthatták. Idén kimondottan jó és magas színvonalú fesztivál zajlott Lipcsében, mely alaposan rácáfolt a dokumentum- és riportfilm műfaját már temetni szándékozók különböző jóslataira. A versenyprogram válogatása és összeállítása, a korábbi évek bizonyos elfogultságaival szemben, ezúttal teljes objektivitást és sokoldalúságot tükrözött, igen sokszínű, soknemzetiségű és arányaiban is egymáshoz illő, érdekes vetítéseket láthattunk. Úgy tűnik, kialakulóban van az a 40-90 perc közötti, filmes szempontból is mindenképpen elfogadható, nemcsak beszélő fejekkel operáló dokumentumfilm-forma, mely - a moziból szinte végleg kiszorulva - & televízióban és videokazettákon lel új - és ma már biztos, hogy nemzetközi - otthonra. A műsor olyan szenzációkat kínált, mint például Miguel Littin, a spanyol televízió megbízásából Chilében titokban és illegalitásban forgatott filmje, a négyrészes, négyórás Acta General de Chile, melyet Ezúst Galambbal jutalmaztak. Littin személyesen is jelen volt Lipcsében, és az érdeklődők első kézből kaphattak hiteles információkat az egyébként szakmailag kitűnően elkészített mü forgatási körülményeiről. E dokumentáció egyetlen hibája, hogy csak beszél d terrorról, az áldozatokról, bemutatni - születési körülményei miatt- nem tudja azokat. A felszín jóléti képei, a mediterrán temperamentumot tükröző életforma, a táj szépsége, a nyilatkozók és beszélők környezete - látványában- azonban ellentmond a kísérőszöveg szavainak, így a szöveg nem elég meggyőző a felsorakoztatott dokumentációs képanyaggal szemben. Ezt - közvetve - Littin is elismerte, hangsúlyozta azonban, hogy a forgatási körülmények egyszerűen nem tették lehetővé más jellegű film elkészítését. Lipcse másik nagy szenzációja Günter Wal raff Egész lent című alkotása volt, egy részben rejtett kamerával készített, félig eredeti, félig rendezett dokumentumokból álló mü, mely a híres riporter „török korszakáról“ szólt. Közismert, hogy Walraff hosszabb időt töltött álruhában, parókával, török vendégmunkások között és töröknek adva ki magát, dolgozni kezdett az illegális, vagy féllegális munkapiacon. Élményeiről - titokban - videofelvételeket, jegyzeteket készített, majd az egész anyagot előbb könyvalakban, aztán film formájában is közreadta. A könyv több mint másfél millió példányban kelt el, a filmet körülbelül negyedmillió- an látták. Az Egész lent című filmet óriási ovációval fogadta a közönség Lipcsében, ugyanakkor a szakembereknek kevésbé tetszett. Egyrészt dokumentatív ereje nem mérhető a könyv sokkal kiterjedtebb, az összefüggésekre jobban utaló anyaghalmazához, másrészt a titkos felvételek (kb. 30 percnyi ilyen van a 101 perces műben) minősége rendkívül rontja az összhatást A verseny három Arany Galambját egy nyugat-berlini, finn és szovjet film kapta. A nyugat-berlini alkotásnak Joe Polowsky - egy amerikai álmodzó a címe. Wolfgang Pfeiffer munkája egy chicagói taxisofőrről szól, aki 1945 április 25-én amerikai katonaként jelen volt Torgaunál, az amerikai és szovjet csapatok első találkozásánál - és ez a találkozás megváltoztatta az életét. A béke és a nagyhatalmak közötti barátság megszállott híve, harcosa, álmo- dója lett és végrendeletében kikötötte, hogy Torgauban, a találkozás színhelyén temessék el. Végakaratát természetesen teljesítették. Megrázóan szép és meggyőző Wolfgang Pfeiffer munkája, bátran állíthatjuk: az elmúlt évtized egyik legrangosabb filmdokumentációja. A finn Heiki Partanon Fustat gyermekei című alkotása huszonhat percben számol be Kairó egyik negyedének, Fustatnak a gyermekmunkásairól, akik egy cserépgyár mocskában fillérekért dolgoznak, és remélik, hogy később a gyár (vagy talán inkább műhely) munkásai lehetnek. Ez a film inkább megdöbbentő, mint jó, és A Csehszlovák Televízió nézői az elmúlt hetekben tekinthették meg a Gottwald című ötrészes sorozatot. A sorozat készítői - Jaroslav Matéjka író, Jaroslav Ho- muta dramturg, Evžen Sokolovský rendező és Alojz Nožička operatőr - a kimagasló politikai személyiség életét és munkásságát kívánták a közönségnek bemutatni születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából, bizonyítandó, hogy első munkáselnökünk szellemi hagyatéka ma is él a kommunisták és a többi állampolgár tudatában. Olyan sorozatot láthattunk, amelyben elsősorban a művészet megismertető szerepe érvényesült. A feladat megoldásához a televízió nem dramaturgot, hanem történészt hívott segítségül, Jaroslav Matéjka írót, akí Klement Gottwald életének valóban kulcs- fontosságú pillanatait tárja elénk az 1928 és 1948 közötti években. Gottwald nem magánemberként hanem egy mozgalom résztvevőjeként, annak vezetőjeként jelenik meg előttünk. Az alkotók tisztában voltak azzal, hogy elsősorban a nagy ellenfelek - Klement Gottwald és Edusokan úgy vélték, ha tíz perccel rövidebb lenne, hatásosabbnak, megrázóbbnak bizonyulna. Egyértelmű sikert aratott a harmadik Arany Galamb nyertese, a szovjet Break, Grigorij Bardin tizenegy perces plasztilin animációja. Egy ökölvívó-mérkőzés három menetének eseményei gyilkos iróniával és remek technikai, animációs megoldásokkal - ez a téma és a megvalósítás, melyhez csak tapsolni és gratulálni lehet. Szólnom kell még az ausztrál Dennis O’Rourke Felezési idő című megrázó alkotásáról, mely azt leplezi le, hogy a bikini atomrobbantások idején az amerikaiak saját állampolgáraikat, az atombombával dolgozókat sem figyelmeztették a sugárveszélyre, mert szerették volna tudni, milyen hatással vannak az atomkísérletek az emberi szervezetre. Ez az aljas, gonosz játék sok ember életébe, még több egészségébe kerülte. Ezüst Galambot nyert a jugoszláv Peter Krelja Mariska-zenekar című alkotása, melynek főhőse a nyolcvankét éves (!) Mariska Holoubek, aki egy öttagú countryzenekar vezetője. A zenekarvezető és a zenészek közötti hatvan (!) év korkülönbség megengedi, hogy Mariska néni azt mondjon a fiatalokról, amit akar. Panaszkodik is: a fiatalok nem elég gyorsak, nem tudják sokáig tartani a gyorsabb tempót a zenében, és így bár a zenekar jó, nehezen jutnak túl városkájuk határain... Ez az elementáris jellemű idős hölgy egy csapásra a fesztivál kedvence lett és a róla szóló - egyébként igen jó- filmet sokan a fesztivál legnagyobb élményének mondták. Még néhány magas színvonalú filmről röviden. A Győzni fogunk-e, mami? (rendező: Barbara Margo- lis) amerikai közönség számára mondja el kitünően és gazdagon dokumentálva a hidegháború történetét, 1945-től napjainkig. Iskolapéldája a korrekt filmdokumentumnak. Egy amerikai tv-stáb szép filmet forgatott Nelron és Willie Mandeláról. Kellemes sikert aratott a csehszlovák Hogyan lakják be a gyerekek az új lakónegyedet? című harminchat perces dokumentáció és tetszett az NDK versenyfilmje, A konyha is, mely csak zajokkal, zörejekkel, de jóformán kísérőszöveg nélkül mutatja be a híres Neptun-hajógyár üzemi konyhájának egyik műszakját. Lipcse fesztiválja - egészében- legjobb éveinek színvonalát közelítette meg, vagy talán érte is el- idei műsorával. ard Beneš - összetűzésével rajzolódik ki a legteljesebben és a leg- megyőzőbben az igazság, s ezért a sorozat cselekményének alappillérét erre az eseményre - a kor politikai erőinek összecsapására - helyezték. A két színész - Jiŕi Štépnička és Ladislav Lakomý - igen figyelemreméltó teljesítményt nyújtott Gottwald és Beneš szerepében. A Lakomý által megszemélyesített Beneš elsősorban politikus volt, aki igyekezett megőrizni a régi rendet, s akit rendkívül megviselt a nyugati szövetségesek árulása Münchenben. Alapjában véve megvetette az őt körülvevő bur- zsoá politikusokat jellemtelensé- gükért és kicsinyességükért. Benešt nagyon megrendítették az Egyesült Államok háború utáni ténykedései, amikor a vezető nyugati nagyhatalom a sárba tiporta az általa olyannyira csodált burzsoá demokráciát. Beneš mindezek ellenére sem tudott megbékélni a kommunista mozgalommal. Ladislav Lakomý mindezeket a vonásokat kitűnően érzékeltette, s ezzel hozzájárult Gottwald alakjának plasztikus megrajzolásához is, hiszen köztudott dolog, hogy Furcsa dolog, ha egy zseni kedvenc szórakozása vesszőparipájává válik tanítványainak, sőt azok tanítványainak is. Liszt Ferenc szenvedélyesen hódolt a bridzs- nek, s hogy a mindinkább magányossá váló, szeretett öreg mester kedvébe járjanak, tanítványai is megtanulták ezt a kártyajátékot. Liszt legkedvesebb magyar tanítványa, Thomán István így vált mesteri bridzsjátékossá, s ezt a szenvedélyét később, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán átruházta saját tanítványaira is. Thomán egyik kedvenc tanítványa Ferenczy György volt, aki a bridzs-szenvedély mellett magáévá tette mesterének azt a mélyen humánus emberi magatartását is, amelyre Thománt Liszt példája ösztönözte. Ferenczy már európai hírű zongoraművész és a zeneakadémia tanára volt, amikor a véletlen egy különös emberrel hozta össze. Ez a fiatal cigány férfi Budapest zenés eszpresszóinak, éjszakai mulatóinak sztárja volt, aki tüneményes zongorajátékával lázba hozta közönségét. Mivel egyszerre több szórakozóhely is foglalkoztatta, rajongói estéról- estére végigkísérték útján, hogy meghallgathassák az efféle helyeken szokatlan repertoárját, amely a dzsessztól a keringóig, a csárdástól a swingig terjedt, de akadt benne hely néhány népszerű Liszt-darabnak, Chopin-nöctürne- nek, Wagner- és Verdi-parafrázis- nak is. , Az eset érdekességét növelte az a körülmény, hogy az ördöngós technikájú fiatalember mindössze három évig tanult rendszeresen zongorázni; Dohnányi ajánlására a hős szerepe csak növekszik az ellenfél nagyságával. Jirí Štépničkának jóval kevesebb eszköz állt rendelkezésére a rábízott szerep megformálásához. Gottwald kiegyensúlyozottabb egyéniség volt, nem ment át annyi belső átalakuláson mint Beneš, öntudatosan és céltudatosan haladt előre, biztos volt a dolgában, hiszen megbízható elvtársak vették körül, a nép támogatta és olyan szövetségese volt, mint a Szovjetunió. Gottwald alkotó politikus volt, Beneš pedig védekező. A szerep nehézsége ellenére Štépnička árnyaltan, meggyőzően alakított. A sorozatot értékelve elmondhatjuk, hogy epizódról epizódra érettebbé, kiforrottabbá vált a produkció. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az alkotók nem nyújtottak végig jó teljesítményt. Több jelenetben jobbat várhattunk volna ötletgazdagabb, professzionálisabb rendezést és operatőri munkát. Ennek ellenére mindéképpen pozitívan értékeljük ezt a tévésorozatot, mert felfrissítette és bővítette történelmi ismereteinket, a művészet sajátos eszközeivel elevenítette fel Klement Gottwald személyiségének nagyságát, napjainkat, életünket is meghatározó, élő örökségét. JOSEFHOLÝ kilencéves korában került be a zeneakadémiára, Keéry-Szántó Imre (ugyancsak egy bridzsbajnok Thomán-tanítvány) növendékei közé. S noha Cziffra Györgynek, az éjszakai lokálok virtuóz zongoristájának játékát nem egy világjáró pianista és befolyásos zeneértó hallgatta meg, Ferenczy volt az egyetlen, aki nem érte be a puszta csodálatnyilvánítással, hanem mindent megtett azért, hogy ez a rendhagyó művész hozzá méltóbb helyen, a hangversenydobogón szerepelhessen. Azok számára, akik ismerték Cziffra regénybe illő életútját, nem volt kétséges, hogy Ferenczy közbelépése ebben az esetben életmentéssel ért fel. Mert ha Cziffra, az ember, nem szorult is életmentésre, Cziffra, a művész bizonyára elkallódott, kiégett volna az éjszakai mulatók taposómalmában. A segítség az utolsó pillanatban jött, de voltak napok, amikor Cziffra úgy gondolta, már későn. Túl sok rosszat élt át, hogy felhőtlenül reménykedni tudott volna abban, a nyilvános hangversenye előkészítésére kapott három hónap elegendő lesz a bizonyításhoz. Harmincöt évesen visszatekintve addigi életére, túlzás nélkül állíthatta, hogy sosem tartozott a szerencsés emberek közé. Apját, a Párizsban működő kávéházi zongoristát munkaképtelen idegbeteggé tette a háború, a franciaországi internálótábor. Cziffra gyermekkora hihetetlen nélkülözések közt telt el, fiatalkora legszebb éveit, művész-ambícióit tönkretette a világháború. Később Franciaországban telepedett le, ahol rövidesen a világ egyik legismertebb és legkeresettebb virtuóza lett. Elnyerte a Francia Becsületrend Lovagja címet és egy sor más magas kitüntetést. 1969-ben megalapította a Versailles-ban kétévenként rendezett Cziffra-zongoraversenyt, amely a legmagasabban díjazott zenei vetélkedők egyike a világon. Hogy előmozdítsa a verseny győzteseinek pályáját, saját hangversenyeit osztja meg velük, fellépésein ráadás helyett ismeretlen, tehetséges fiatalokat szerepeltet. Olyan kezdeményezésbe fogott, amilyenre ma kevesen vállalkoznak; Senlis-ban megvásárolta és helyrehozatta a pusztulásra ítélt, történelmi nevezetességű királyi kápolnát, s központjává tette annak a nagyszabású, nemzetközi méretű alapítványnak, melynek célja fiatal muzsikusok és képzőművészek támogatása. S noha Cziffra György, korunk egyik legnagyobb Liszt- és Cho- pin-interpretátora hányatott élete során aligha tanult meg mesteri fokon bridzsezni, azt amit egykor Thomán és társai tanultak meg Liszt kártyaasztalánál - az önzetlen, nagylelkű segítenitudást és adnivágyást, lelkes, fáradhatatlan támogatását mindannak, ami jó és szép - ö is tökéletesen elsajátította. Méltatói híres rögtönzéseit gyakran hasonlítják Lisztéhez. Cziffra György nemcsak játékában, emberi magatartásában is méltó utódja a nagy mesternek VOJTEK KATALIN Break - jelenet az Arany Galambot nyert szovjet gyurmafilmből FENYVES GYÖRGY Élő örökség A Gottwald című tévésorozatról ÚJ SZÚ 6 1986. XII. 18.
