Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1986-11-14 / 269. szám, péntek
ÚJ szú 5 1986. XI. 14. A múzeum előcsarnoka Forradalmár, politikus, államférfi Kiállítás a prágai Klement Gottwald Múzeumban Vitamindús gyümölcsök - hazai forrásból ígéretes tervek egy állami gazdaságban Harminckét esztendeje nyílt meg Prágában a Klement Gottwald Múzeum. Ez idő alatt jelentős társadalmi, tudományos, kulturális és politikai-nevelési intézménnyé fejlődött, amely nemcsak a forradalmi múlt megismerésének, de a forradalmi jelen, a fejlett szocialista társadalom építésének is fontos segítőtársa. Kiemelkedő szerepe van a dolgozók szocialista hazafiságra, proletár és szocialista internacionalizmusra való nevelésében, az osztályöntudat erősítésében. Megalakulása óta a Klement Gottwald Múzeumot közel hárommillió érdeklődő - ennek a fele 18 éven aluli fiatal - tekintette meg. November 23-án emlékezünk meg Klement Gottwald születésének 90. évfordulójáról. Ebből az alkalomból kerestük fel kérdéseinkkel dr. Antonín Faltyst, a történettudományok kandidátusát, a Klement Gottwald Múzeum igazgatóját, a CSKP történetének ismert kutatóját. Jelenlegi tisztségét megelőzően a CSKP KB Marxiz- mus-Leninizmus Intézetében a párttörténeti osztály munkáját irányította, s tevékenyen részt vett a CSKP története című tankönyv előkészítésében és kiadásában. Ismert szakértője a csehszlovákiai német munkásmozgalom történetének, valamint az NSZK-ban ébren tartott szudétanémet revansiz- mus vizsgálatának. Számos könyvben és tanulmányban foglalkozott a cseh nép 1945. évi májusi felkelésével, az antifasiszta harc időszerű kérdéseivel. Forradalmi örökség- A* jubileum alkalmából Klement Gottwald forradalmi örökségére önálló kiállítással emlékeztetünk - mondja bevezetőül Antonín Faltys. A november 17-én megnyíló kiállításon történelmi dokumentumokkal hozzuk emberközelbe a nyilvánosság számára Klement Gottwald nagy jelentőségű tevékenységét. Nemcsak a politikus és teoretikus Gottwaldot, a CSKP vezéralakját mutatjuk be. Azt is érzékeltetni akarjuk, hogy Klement Gottwald a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom élenjáró személyiségei közé tartozott, aki számottevően kivette részét például a Kommunista Inter- nacionálé VII kongresszusán a népfront-politika elméleti kérdéseinek kidolgozásából, s e politika érvényesítéséből a nemzeti felszabadító küzdelem idején. Ugyancsak kiemelkedő érdemeket szerzett a nemzeti demokratikus forradalomnak szocialista forradalomba való átnövéséről szóló elmélet sajátos, csehszlovákiai feltételek közti gyakorlati alkalmazásából. Hangsúlyozni szeretném, hogy éppen a szlovák nemzeti felkeléssel kezdődő nemzeti demokratikus forradalom szocialista forradalommá való továbbfejlesztése - amely a dolgozók 1948. évi februári győzelmével teljesedett ki - Klement Gottwald politikai és államférfiúi tevékenységének csúcspontjai közé tartozik. Bemutatjuk Klement Gottwald közvetlen viszonyát a CSKP-hoz. Közismert, hogy Gottwald elvtárs neve elválaszthatatlan a párt bol- sevizálásától. A párt V. kongresz- szusától szinte haláláig rendkívüli figyelmet szentelt a pártépítés kérdéseinek, a párt vezető szerepének a proletárdiktatúráért vívott küzdelem során, illetve e vezető szerep kérdéseinek a szocializmus alapjai lerakásának időszakában. Kidomborítja a kiállítás továbbá Klement Gottwald internacionalizmusát, elsősorban a Szovjetunióhoz fűződő viszonyát, amit 1949 októberében ezzel az emlékezetes jelszóval fejezett ki: örök időkre a Szovjetunióval és soha másképp! Meggyőződésem, hogy az így előkészített kiállítás sok új ismeretet nyújt a látogatóknak. FelAntonín Faltys, a múzeum igazgatója (Archív felvételek) használjuk hozzá a Gottwald elvtárs életéhez, munkásságához, valamint állami - miniszterelnöki és köztársasági elnöki - tisztségéhez kapcsolódó emlékeket. A jubileum kapcsán is számos előadást tartunk, beszélgetéseket rendezünk a párt érdemes tagjaival. Tervbe vettük a Klement Gott- waldról szóló filmek vetítését is. Az évforduló körüli időszakban a múzeumban nem fog szünetelni a pionírok fogadalomtétele, a párt- tagjelöltségi könyvek ünnepélyes átadása, a munkásőr-egységek eskütétele. Gyűjteményünk még kiegészíthető...- A Klement Gottwald Múzeum egyik fontos feladata a forradalmi mozgalom emlékeinek egybegyűjtése és megőrzése... Találha- tók-e manapság Klement Gott- walddal kapcsolatos emlékek?- Hiszem, hogy a lakosságnál még mindig vannak emlékek, dokumentumok, amelyek kiegészíthetnék gyűjteményünket. Gottwald elvtárs születésének 90. évfordulója alkalmából ismételten felhívtuk a nyilvánosságot, vegyen részt a Gottwald-életmühöz kapcsolódó emlékek, beszédek, vagy műalkotások felkutatását célzó versenyünkben. E verseny eredményeit a kiállítás idején hirdetjük ki. De nemcsak a Gottwald-emlé- kek felkutatását szorgalmazzuk. Mivel intézményünk legújabb feladata a prágai Julius Fučík Múzeum anyagának összeállítása, azt is szeretnénk, ha a Fučík életéhez kapcsolódó múzeumi anyagunk is újabb tárgyakkal, dokumentumokkal bővülne. Jóllehet, gyűjteményünk ma már több mint 180 ezer emléket, a párt történetéhez kapcsolódó dokumentumot tartalmaz, egyre jobban tudatosítjuk: ez még kiegészíthető! Különösképpen a szocializmus alapjai lerakásának időszakára vonatkozó okmányokkal. De már most ügyelnünk kell a fejlett szocialista társadalom szakaszával összefüggő alapvető anyagok gyűjtésére. Felhasználva az alkalmat, az Új Szó olvasóihoz is kéréssel fordulok: mivel közismert, hogy Gottwald elvtárs közeli harcostársai között magyar nemzetiségű kommunisták is voltak (pl. Steiner Gábor, Major István, és még mások), lehetséges, hogy Dél-Szlovákiában is előkerülhetnek Gottwald elvtárssal, munkás- és kommunista mozgalmunkkal kapcsolatos újabb emlékek, amelyekre pártunk magyar nyelvű lapjában felhívhatnák a figyelmet. Nemzetközi együttműködés- A Klement Gottwald Múzeum a testvéri szocialista országok párttörténeti múzeumaival is együttműködik...- Nemzetközi kapcsolataink széleskörűek, az együttműködés szoros szálai fűznek bennünket a szocialista országok pártmúzeumaihoz. Kérésükre rendelkezésükre bocsátunk különféle kiállítási anyagokat, amelyekkel saját kiállításaikat egészítik ki. Most például a moszkvai központi forradalmi múzeum számára a nagy októberi szocialista forradalom jövő évi 70. évfordulójára állítunk össze egy kollekciót. Ugyanakkor testvérintézményeinktől mi is kapunk megfelelő dokumentációt, például a testvérpártok kongresszusairól, politikai plakátokat stb. Ezek az anyagok kiegészítik a pártjaink közti internacionalista együttműködést szemléltető kiállításainkat. Lektoraink, csere keretében, a testvérpártok múzeumaiban a helyszínen tanulmányozhatják az ott levő anyagot, vagy a múzeumok munkamódszereit. Ifjúságunk követendő példaképe Lektoraink a múzeum 15 termének anyagát felölelő szemléltető előadásokon kívül önálló előadásokat is tartanak az egyes termekben tematikusán elrendezett anyagokhoz - tájékoztat a múzeum igazgatója a gazdag gyűjtemény kihasználásáról. - Ezek az előadások elsősorban a pártoktatást egészítik ki. A hallgatók itt konkrét okmányok, fényképanyag, áttekinthető táblázatok, filmek segítségével gyarapíthatják elméleti ismereteiket. De ugyenezzel a céllal jár ide sok egyetemista és főiskolás is. Ennek kapcsán szeretném hangsúlyozni a Klement Gottwald 90. születésnapja megünneplésével követett célunkat: amellett, hogy az évforduló alkalmából a dolgozók széles tömegeihez hozzuk közel a munkásosztály és a CSKP kiváló vezető személyiségének forradalmi tevékenységét, fontos feladatunknak tartjuk, hogy a fiatal nemzedék Gottwald elvtárs személyében követendő példaképet lásson Hiszen pártunk XVII. kongresszusa is aláhúzta, hogy ifjúságunkat a múlt helyes értékelésére és a jövőért való felelősségre kell nevelnünk, hogy értsék: „napjainkig az út nehéz küzdelem és áldozatos munkán át vezetett, s nem lesz ez másként az előttünk álló célok megvalósításához vezető úton sem SOMOGYI MÁTYÁS Napjainkban gyakran hozzuk összefüggésbe az ésszerű és egészséges táplálkozást a zöldség- és gyümölcstermesztéssel, a folyamatos áruellátással, valamint a földművelés belterjesítésé- vel, intenzifikálásával. Nem véletlenül, hiszen hazánkban az egy főre jutó gyümölcs- és zöldségfogyasztás még mindig nem éri el a kívánt szintet, s mezőgazdaságunkban még nagyon sok a kihasználatlan lehetőség ilyen téren. Az említett szempontok tették szükségessé, hogy Karván (Kra- vany nad Dunajom) egy főleg gyümölcstermesztéssel foglalkozó, szakosított állami gazdaság létesüljön. Könnyű szívvel adott túl a gazdaság létrehozásához szükséges mintegy 1200 hektáron a Gyulamajori (Ďulov Dvor) és a Štúrovói Állami Gazdaság, hiszen az itt elért termelési eredmények legfeljebb csak a nevüket csorbították.- Pedig ebből a homokos talajból megfelelő növényekkel ki lehet hozni azt az értéket, amit a legjobb csallóközi gabonatermó földek nyújtanak - fejtegeti Vladimír Trubač mérnök, a Karvai Gyümölcs- termesztő Állami Gazdaság igazgatója, aki itt a nagymegyeri (Calo- vo) gazdaság gyümölcstermesztése élén szerzett tapasztalatait, hasznosítja. Ezidén, a vállalkozás negyedik évében az alapozási műveletek már csaknem befejeződtek; 415 hektáron ültettek ki őszibarackot, kajszit, almát, cseresznyét, megy- gyet és csemegeszőlőt. Eredetileg a gazdaság egész területét gyümölcsösnek tervezték, ezen a koncepción azonban változtattak, mégpedig olyan értelemben, hogy a fennmaradt terület a gyümölcsös fokozatos felújítására fog szolgálni. Addig itt hagyományos növénytermesztéssel foglalkoznak.- Az intenzív termelés elképzelhetetlen a korszerű gépek, berendezések nélkül - folytatja az igazgató. - Bár országos viszonylatban a gyümölcsösök gépesítése úgyszólván gyermekcipőben jár, mi azért nem panaszkodhatunk. Minden szükséges, KGST-orszá- gokban gyártott gép rendelkezésünkre áll, sőt a szomszédos szövetkezetnek is segíthetünk. Az érdeklődő szakemberek számára különféle bemutatókat rendezünk, amelyeken munka közben ismerkedhetnek meg a nálunk használt berendezésekkel. A drága, bonyolult szerkezetű gépek kezeléséhez azonban szakképzett, hozzáértő dolgozókra van szükség, ezért nálunk nem egész négy év alatt lényeges személyi változások történtek. Megnövekedett az alkotni vágyó, szakképzett fiatalok száma, s egyre kevesebb a kényelmességet szerető, a munkát hanyagul végző dolgozóké. A hozzáértő, munkaszerető dolgozók megnyerése elsősorban a szociális feltételektől függ. Ezidáig húsz négyszobás új lakást építettünk, s a következő öt évben még 14 ilyen lakás átadását tervezzük. Az igények azonban meghaladják lehetőségeinket.- Az összes teendő elvégzéséhez az állandó dolgozókon kívül bizonyára külső segítségre is szorul a gazdaság.- Nem feledkezünk meg a külső segítségről, a helybéliekről, a diákságról, a keresni-dolgozni akaró nyugdíjasokról sem. Eleinte csak szerződés alapján szervezetten jöttek, ma egyénileg is sokan érdeklődnek. Jól keresnek, és mi is elégedettek vagyunk a teljesítményekkel. így a gyümölcsös fokozatos termőre fordulása idején sem kell majd töprengeni, hogy ki szüreteli le a termést.- Úgy hallottuk, hogy a távlati célok, tervek között az üzemi konyhán, munkásszálláson, az egyéb szociális létesítményeken, a gépesítési központon, a vegyi anyagok raktárán kívül egy fruko- centrum építése is szerepel. Mit kell érteni az utóbbi elnevezés alatt?- Hulladékmentes eljárást. Hűtőházat, csomagoló gépsorokat, különböző berendezéseket a nem szabványos minőségű gyümölcs feldolgozására. Hatmilliárd koronás beruházásról írtunk alá kooperációs szerződést, a Zelenina érsekújvári (Nové Zámky) üzemével. Nem a konzervgyárak feladatát akarjuk magunkra átruházni, mi főleg a friss termékkel való ellátást' szeretnénk elősegíteni, s csupán a nehezen értékesíthető, gondokat okozó hullott gyümölcs egyszerű feldolgozására gondoltunk. Például szörpök, szénsavas gyümölcslevek és hasonló termékek készítésére, amit piackutatásnak ’ kell megelőznie. Ottjártunkkor a gazdaság vezetői az ötéves vállalati terv véglegesítésén dolgoztak. Megtudtuk, hogy a tervezett beruházások 60 százalékának kivitelezéséhez még hiányzik a pénzügyi fedezet. Egyelőre a biztosítási rendszer is nagy fejtörést okoz. Ahhoz, hogy a vállalat továbbr^ is érdekelt legyen a kockázatos gyümölcsfélék, főleg a kajszi termelésében (jelenleg 30 százalék a kajszi részaránya), módosítani kellene az új biztosítási rendszert, hogy a kajszi és a kevésbé érzékeny őszibarack külön csoportba kerüljön. A karvai gazdaság jelenleg három kutatási feladat megoldásában vesz részt; Az őszibarack és a kajszi nagyüzemi termelési módszerét ötven-ötven hektáron vezették be, összesen 27 új kajszifajtával és fajtajelölttel, valamint különböző metszési módszerekkel kísérleteznek a terméshozamok kiegyenlítése érdekében. xxx A hazai gyümölcstermelésben a nagyüzemi részesedés több mint 70 százalékos. Hazai forrásból évente 677 ezer tonna gyümölcsöt állítunk elő, a behozatal pedig a 310-390 ezer tonnát is eléri. Az import azonban nemcsak a déli, nálunk nem termő fajtákra terjed ki. Főleg a téli időszak zavartalan ellátása érdekében gyakran olyan friss gyümölcsáru vásárlására is kényszerülünk, amit hazai körülményeink között is megtermelhetnénk. A nálunk is termelhető, mérsékelt égövű gyümölcs- félék fogyasztását pedig mintegy 20 százalékban behozatalból fedezzük. GÁGYOR ALÍZ Az árvái vízerőmű- mely Szlovákiában a legrégebbiek közé tartozik- karbantartó és villanyszerelő kollektívája elvégezte az áramelosztó berendezések ellenőrzésé* a téli időszak megkezdése előtt. Megvizsgálták a vezetékeket, s kicserélték a turbógenerátor egyes alkotóelemeit. A képen Ján Brunčák (balról) és Dušan Pindiak a transzformátor működését ellenőrzik. (Vladimír Gabčo felvétele - ČSTK)