Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1986-11-10 / 265. szám, hétfő
Moszkvában ma kezdődik a KGST-országok testvérpártjai vezetőinek munkatalálkozója (Folytatás az 1. oldalról) Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja Elnökségének elnöke, Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke, Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első titkára, az LNK Államtanácsának elnöke, Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, az RSZK elnöke és Truong Chinh, a Vietnami Kommunista Párt KB főtitkára, a VSZK Államtanácsának elnöke. A munkatalálkozóra Moszkvába érkezett pártvezetóket Gejdar Ali- jev, Viktor Csebrikov, Andrej Gromiko, Jegor Ligacsov, Nyi- kolaj Rizskov, Mihail Szolomen- cev, Eduard Sevardnadze és Vi- talij Vorotnyikov fogadta. Fidel Castro, a Kubai KommuA Közös Piac miniszterei ismét a Szíria elleni lépésekről (ČSTK) - Londonban ma délelőtt kezdődik a Közös Piac újabb külügyminiszteri ülése, amelytől a brit kormány azt reméli, hogy közös „szankciókat“ fogadnak el Szíria ellen. Mint ismeretes, két héttel ezelőtt már tartottak egy ilyen tanácskozást, akkor azonban Howe, a brit diplomácia vezetője nem tudta erre rávenni kollégáit. London azonban nem számíthat HELSINKIBEN BEFEJEZŐDÖTT A CSEHSZLOVÁK KIÁLLÍTÁS (ČSTK) - Helsinkiben tegnap befejeződött az a reprezentatív csehszlovák kiállítás, amelyet két héttel ezelőtt nyitottak meg. A finn szakemberek és a közvélemény megismerkedhetett a csehszlovák külkereskedelmi vállalatok kínálatával, Csehszlovákia fejlesztési terveivel, s az akció egyúttal lehetőséget kínált a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági együttműködés bővítésére. A helsinki vásári és kongresszusi központ kiállítási csarnokaiban 40 csehszlovák külkereskedelmi szervezet 5 ezer négyzetméteren mintegy 2500 terméket állított ki. A kiállítást összesen több mint 5 ezer látogató kereste fel. Jelentős üzletkötésekre is sor került, amelyek eredményeképp a kölcsönös szállítások jövőre meghaladják a 150 millió koronát. most sem „szolidaritásra". A francia kormányfő a hét végén úgy nyilatkozott, hogy elutasítja a szankciókat, ezért a párizsi kormány külügyminisztere, Jean-Bernard Raimond aligha lesz hajlandó támogatni a brit törekvéseket. A párizsi kormányt a jelek szerint nem tudta más belátásra bírni az amerikai külügyminiszter sem, aki Bécsből hazatérőben megállt Párizsban. Shultz „meggyózőeknek“ minősítette azokat a brit bizonyítékokat, amelyek Szíriának terrorista akciókban játszott állítólagos szerepére utalnak. Rolf Hagel ismét a pártelnök (ČSTK) - Stockholmban a Svéd Munkáspárt-kommunisták XXVIII. kongresszusát szombaton üdvözölte a csehszlovák kommunisták nevében Mikuláš Beňo, a CSKP KB titkára, a CSKP küldöttségének vezetője. Beszédében tolmácsolta a csehszlovák kommunisták jókívánságait, tájékoztatott a CSKP XVII. kongresszusa határozatainak teljesítéséről, a gazdaság- fejlesztés időszerű feladatairól. A pártközi kapcsolatok fejlődését sikeresnek minősítette. A kongresszus tegnapi zárónapján a párt elnökévé ismét Rolf Hagelt választották. nista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Kubai Köztársaság Államtanácsának és Minisztertä- nácsának elnöke tegnap, útban a KGST-tagállamok testvérpártjai vezetőinek munkatalálkozójára, rövid időre megállt Prágában. A Ruzynéi repülőtéren fogadására megjelent Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök, Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Milán Václavík hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter és más személyiségek. Kíséretükben Fidel Castro megtekintette fővárosunkat. Elkísérte őt Viktor Lomakin, A Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete és Mario Rodriguez Martinez, a Kubai Köztársaság csehszlovákiai nagykövete is. Korszerű hengerdét adtak át Az ünnepségen Josef Haman elvtárs mondott beszédet (ČSTK) - Szombaton ünnepélyesen felavatták a Kladnói Egyesült Acélművek dríni üzemében azt a korszerű hengerdét, amely több csehszlovák és az NDK-beli SKET vállalat kooperációjával készült. Az avatáson megjelent Josef Haman, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára, František Hanus, a közép-csehországi kerületi pártbizottság vezető titkára, Ladislav Gerle szövetségi miniszterelnök-helyettes, Eduard Saul kohó- és nehézgépipari miniszter valamint számos más közéleti személyiség. Ott volt Helmut Dersch, az NDK Nehézgépipari Minisztériumának államtitkára is. McFarlane .eltűnésének“ háttere A tartalékok mozgósításával (Folytatás az 1. oldalról) túlteljesítést és az év végéig még legalább 15 ezer tonna szenet Ígérnek terven felül a legeredményesebben dolgozó bányászkollektívák. Ugyancsak helytállnak a nagykürtösi Dolina Bánya dolgozói. Tóth Tibor szocialista brigádjának tagjai például a szakszervezetek közelgő kongresszusának tiszteletére új fejtési rekordot állítottak fel: 31 munkanap alatt 33 588 tonna szenet jövesztettek, miközben a felajánlott napi átlagos 1050 tonnás teljesítményüket 1083 tonnára fokozták. Novákyban például szombaton 1600-an ereszkedtek le a föld mélyébe.- Dolgozóink annak ellenére mondtak le a hétvégi pihenésről, hogy nálunk már nincs baj a terv- teljesítéssel - számolt be a szombati és vasárnapi munka eredményeiről tegnap délután Vladimir Smieško mérnök, a bánya ügyeletes termelésvezetóje. - Szombaton, amikor főleg Pavol Hill, Ján Mačkaj és Pavol Grich kollektívája jeleskedett, 4471 tonna szenet fejtettünk, és 48 méter hosszú új bányafolyosó készült el. Vasárnap a délelőtti műszak folyamán 200 dolgozó serénykedett egy gépi falfejtésnél, ahonnan 250 tonna szenet hoztak fel a csillék. Helyi erőpróba az országos választás előtt (ČSTK) - Hamburgban tegnap tartományi választások kezdődtek, amelyek az utolsó regionális erőpróbának tekinthetők a jövő év január 25-én esedékes országos választások előtt az NSZK-ban. A választásokon 12 párt indult, s közülük a legnagyobb esélye a Hamburgban már 30 éve kormányzó szociáldemokrata pártnak (SPD) van. A SPD az 1982-ben tartott legutóbbi helyi választásokon abszolút többséget szerzett. Közvetlenül a választások előtt készített felmérések szerint a -megkérdezettek 47 százaléka az SPD-re, mintegy 40 százaléka pedig Kohl-kancellár Kereszténydemokrata Uniójára szavazott volna. A szabaddemokraták a jelenlegi parlamentben nincsenek képviselve, mivel 4 évvel ezelőtt nem érték el a mandátumszerzéséhez szükséges öt százalékos határt. A bánya föld alatti munkahelyein szintén sok feladat elvégzését ütemezték be a hét végére. Ezek közül a novákyi hőerőműveknek szánt 7400 tonna szén vagonokba rakása számított a legfontosabbnak, de az üres vasúti szerelvények nem érkeztek meg. Ezért a lerakatokon halmozódó szénhe- gyekból most semmi sem került a hőerőművekbe, ahol a hétvégi energiatermeléshez a téli időszakra tartalékolt tüzelőanyag egy részét kellett a kazánokba rakni. -!y(ČSTK) - Washingtonban újabb politikai botrány körvonalai rajzolódnak ki, amelyek hullámai jelentős mértékben alááshatják a Reagan-kormányzat hiteiét. A botrányt ezúttal titkos iráni kontaktusok kiszivárogtatása idézte elő. Annak ellenére, hogy a kormányzat tagjait a Fehér Ház szigorú hallgatásra kötelezte, már elegendő információ került nyilvánosságra arról, hogy vagy maga az Egyesült Államok, vagy pedig washingtoni jóváhagyással Izrael Iránnak fegyvereket szállított. A New York Times szombaton azt írta, hogy Reagan elnök már 18 hónappal ezelőtt „zöldet“ adott a titkos tárgyalásoknak Iránnal. Fegyverszállításokról állítólag nem volt szó, de a Fehér Ház elfogadta Izraelnek azt az ajánlatát, hogy saját csatornáin amerikai fegyvereket juttat el Iránba. A Reagan-kormányzat kellemetlenségeit tetőzte az is, hogy a közelmúltban néhány napra „eltűnt" McFarlane nemzetbiztonsági tanácsadó, aki titokban, más névre szóló útlevéllel Teheránban járt. „Kirándulásáról" állítólag sem a külügyminiszter, sem a hadügyminiszter nem tudott. A Reagan-kormányzat hasonló praktikáit illetően már a Kongresszus is kezdi elveszíteni türelmét. Robert Dole, a szenátusi republikánus többség elnöke nyíltan követelte: a kongresz- szus kezdjen vizsgálatot arról, hogy az iráni ügyben milyen szerepe volt a kormányzatnak. Egyes lapok úgy vélik, hogy a botrány esetleg Shultz külügyminiszter lemondásához is vezethet. Az ünnepélyes avatást követő nagygyűlésen Josef Haman beszédében méltatta a teljesen automatizált, korszerű hengerde jelentőségét. Hansúlyozta, hogy e létesítmény átadása hozzájárul a CSKP XVII. kongresszusán a kohóipar korszerűsítéséről hozott határozat teljesítéséhez. A 8. ötéves tervidőszakban továbbjia- ladunk ezen az úton, és több elavult üzemet modernizálunk. Kiemelte, hogy a kohóipar korszerűsítése - a tőkés országokkal ellentétben - a dolgozókat nem fenyegeti munkanélküliséggel, hanem éppen ellenkezőleg, könnyebbé teszi számukra a munkát. Kifejezte meggyőződését, hogy a kladnói kohóipari munkások a gazdag forradalmi hagyományoknak megfelelően végzik ezután is munkájukat, s hozzájárulnak pártunk politikai és gazdasági céljainak valóra váltásához. A továbbiakban Josef Haman a Gustáv Husák elvtárs által a kladnói járási pártkonferencián elmondott beszédét elevenítette fel: pártunk főtitkára Antonín Zá- potocký szavait idézve mutatott rá arra, hogy ma már nem szabad régi módon dolgozni. Husák elvtárs ezen a járási pártkonferencián hangsúlyozta azt is, hogy a szocialista üzemeknek feladatuk a szocialista módon való vállalkozás és termelésük szüntelen korszerűsítése. Josef Haman rámutatott arra, hogy ezek a gondolatok napjainkban különösen időszerűek. Beszédének további részében arról szólt, hogy a tervezés és a termelés korszerűsítéséhez kellő feltételeket kell teremteni, s ezen belül az egyik legfontosabb feladat az irányítás hatékonyságának növelése. Jubiláló gépgyár (Tudósítónktól) - Ezekben a napokban emlékeznek meg a Kelet-szlovákiai kerület legnagyobb gépipari vállalatának, a Kassai (Košice) Nehézgépipari Műveknek a dolgozói a város gépipari termelése megkezdésének századik évfordulójáról. A jelenlegi Štúr utcában 1886- ban kezdte el tevékenységét a Harasim és Poledniak cég, amely kezdetben gépjavító műhelyként működött, majd különböző - főleg a malmokban és az energiaiparban használatos - gépek gyártásával foglalkozott. Ez a cég 1927-ben csaknem 200 embert foglalkoztatott, és ez idő tájt évente hatmillió korona értékű terméket gyártott. A kassai gépipar legnagyobb fejlődése a felszabadulást követő években kezdődött el. 1950-ben adták át a jelenlegi üzem első csarnokait. Abban az időben a vállalat 790 emberrel évente 10,5 millió korona értékű terméket gyártott. Jelenleg a sabinovi, bar- dejovi, prakovcei és szepsi (Moldava nad Bodvou) üzemével együtt csaknem 10 ezer (13-szor annyi, mint 1950-ben) dolgozója van. Az évi termelés értéke meghaladja a 2,4 milliárd koronát. A mai nehézgépipari müvek a hazai piacon kívül a világ 49 országába szállítja termékeit. Köztük tartálykocsikat, szerszámgépeket, hidraulikus berendezéseket, sebességváltókat, építőipari gépeket és újabban ipari robotokat, manipulátorokat is. A centenáriumot ünneplő Kassai Nehézgépipari Művek folyamatosan bővül és korszerűsödik. A jelenlegi tervidőszakban ezekre a célokra csajnem 800 millió koronát fordítanak, ami - František Gesvantner vállalati igazgazgató szerint - lehetővé teszi, hogy a vállalat csaknem 50 százalékkal növelje termelését. (kulik) Befejeződtek a Fábry-napok (ČSTK) - Tegnap Kassán (Košice) befejeződtek a Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok, melyeknek a műsorán többek között író-oivasó találkozók és előadások szerepeltek. A rendezvénynek több mint száz résztvevője volt, kulturális dolgozók, népművelők, pedagógusok, műfordítók, írók és újságírók, akik között tegnap arról folyt eszmecsere, hogy a tömegkommunikációs eszközök milyen szerepet töltenek be a közművelődésben. Kohl kimondta, amit gondol Egy botrányos kijelentés margójára Helmut Kohl, az NSZK kancellárja a CDU elnöke múlt heti csütörtöki kormánynyilatkozatában - amelyet a Bundestagban ismertetett - sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy megsértette Mihail Gorbacsovot, az SZKP KB főtitkárát. Kohl azzal érvelt, hogy állítólag ilyesmi nem állt szándékában. Miről is volt szó? A nyugatnémet kanceíľ.ár Washingtonba történt elutazása előtt interjút adott a Newsweek amerikai folyóirat szerkesztőinek. A 80-perces beszélgetést magnószalagra rögzítették, majd angolra fordított szövegét másnap átadták a bonni kormány sajtótitkárának, aki a lapot arra kérte, hogy rövidítsék meg az interjút, majd adják át neki annak végleges szövegét. Ezt október 18-án kapta kézhez, s kisebb változtatásokra kérte az újságírókat. Az interjúnak ezt a módosított változatát október 27-én közölte a lap, s a következő szavakat adta Kohl szájába: ,,Ó (az SZKP KB főtitkárára gondolt Kohl - a szerk.J modern kommunista vezető, aki ért a propagandához. Goebbels egyike azoknak, akik felelősek voltak a hitleri időkben elkövetett bűntettekért, szintén szakértője volt a propagandának." A Kohl kijelentései nyomán elhangzott első felháborodott vélemények nem zökkentették ki Bonnt nyugalmából. Csakhogy a nyugatnémet közélet ismert személyiségei, tekintélyes politikusok és pártok - kommunisták, szociáldemokraták és zöldek - egyaránt csatlakoztak a kancellárt elmarasztalókhoz. Mindnyájan azt követelték, hogy a kancellár azonnal kérjen bocsánatot és magát a botrányt példa nélkülinek minősítették. A kancellári hivatalban kifogásokat kerestek. A burzsoá lapok többsége azt állította - beleértve a Springer-féle Weitet, a nagytőke lapját, a Frankfurter Allgemeinet és a Süddeutsche Zeitungot -, hogy csak a kancellár „nyelvbotlásáról“ van szó, hogy Kohl állítólag „nem volt teljesen a saját bőrében“ és hogy nem tanácskozhatott külpolitikai szakértőivel. Azt hajtogatták, hogy úgymond nem kell a kijelentés körül nagy hűhót csapni. És a kancellár? Egy szóval sem mondta, hogy az összehasonlítás nem tőle származik. Hogy is mondhatta volna, hiszen a Newsweek szerkesztőségének megvan a beszélgetés magnószalagos változata. Mindössze annyit közölt, hogy senkit sem akart megsérteni. Törvényszerűen felmerül a kérdés, hogy Kohl kancellárt milyen gondolatok vezérlik politikájában? Minek az eredménye volt a „nyelvbotlás“? A válasz kézenfekvő. A reykjavíki szovjet-amerikai találkozó után a világ feketefehéren látta a tényeket - Reagan az úrfegyverkezési programhoz való makacskodásával megakadályozta jelentős leszerelési megállapodások elfogadását. A bírálatok kereszttüzébe került Reagan- kormányzatnak most Kohl a segítségére sietett. Mivel érvei nem voltak, a legdurvább módszerhez folyamodott. Fanatikus antikom- munizmusában oly mértékben túllépett bizonyos korlátokat, hogy erre nehéz igazolást találni. A kancellár hangosan mondta ki azokat a gondolatokat, amelyek politikusként tevékenységét vezérlik. Elegendő ezzel összefüggésben felidézni a nyugatnémet békeaktivisták elleni rágalmazásait, akiket „Moszkva hasznos idiótáinak“ nevezett, mintha nem tudná, hogy azon állam lakosságának döntő többsége elutasítja a háborút, amelynek ó áll az élén. Ez a gondolkodásmód egyébként más CDU-politikusokra és Strauss CSU-jának vezéreire is jellemző. A haladást ellenző gyűlölet és az a törekvés, hogy a világot vissza taszítsák a „hidegháborús” időszakba, rossz tanácsadó.- És Kohl ugyan azzal dicsekszik, hogy „később született“, tehát nem visel semmilyen felelősséget a nácizmus barbárságaiért, de viszont főiskolai műveltségű emberként ki kellene térnie az elől, hogy azonos szintre helyezze az áldozatokat és a gyilkosokat, hogy egyenlőségjelet tegyen Goebbels, a hitleristák, valamint a szovjet emberek, a fasiszta agresszió áldozatai közé. A Kohl-kijelentés kapcsán tapasztalt felháborodást a kormánypárt előszeretettel tünteti fel az ellenzéki SPD választások előtti manővereként, s a kancellári hivatalban így próbálják az egész ügyet bagatellizálni. Egyszerű embereket is nagyon felháborított a kancellár kijelentése. Elegendő idézni a nyugatnémet Spiegel magazinban közölt levelek közül néhányat. • „Hihetetlen, miként hasonlíthatott Kohl egy olyan embert Goebbelshez, aki gyerekkorában saját bőrén tapasztalta a náci masinéria barbárságait“. • „Az a nép, aki megengedi, hogy ilyen kancellárja legyen, politikai éretlenségét bizonyítja“. • „Külföldi politikusok megalázása demagóg jelszavakkal és a rájuk zúdított rendszeres rágalmazások Goebbels és Hitler re- pertpárjába tartoztak“. E s a hivatalos Bonn? A sajtótitkár mindent magára vállalt... Úgymond feltétlenül meg kellett volna követelnie, hogy a kinyomtatott szövegben ne szerepeljen Goebbels neve. Csakhogy, amint egyes nyugatnémet politikusok is megjegyzik, a kancellár gondolkodása ezzel mitsem változott volna. VÁCLAV DOLEŽAL ÚJ SZÚ 2 1986. XI. 10.