Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1986-11-01 / 258. szám, szombat

í KIS _ V NYELVŐR Egy hét a nagyvilágban Október 25-töl 31-ig Szombat: Vasárnap: Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Offenburgban megkezdődött a nyugatnémet ellen­zéki Szociáldemokrata Párt választások előtti rend­kívüli kongresszusa Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke hatnapos kínai látogatá­sát befejezve Mongóliába érkezett • Budapesten befejeződött a Palme-bizottság háromnapos ta­nácskozása Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára háromnapos munkalátoga­tásra az Ukrán SZSZK-ba utazott • A Közös Piac külügyminiszterei Luxemburgban az EGK és a KGST közötti kapcsolatokról kezdtek tárgyalá­sokat Maputóban eltemették Samora Machelt, a Frelimo párt elnökét, államfőt • Gennagyij Geraszimov szovjet külügyi szóvivő sajtóértekezletet tartott az NSZEP és az SPD közép-európai atomfegyvermen- tes övezet létesítésére tett javaslatáról • Bécsben összeült az európai biztonság és együttműködés nemzetközi bizottsága A dél-afrikai Fokváros közelében az egyik gettóban újabb összetűzések robbantak ki • Nyilatkozat kiadásával fejeződött be Szófiában az európai atomfegyvermentes övezetek létrehozásával fog­lalkozó nemzetközi értekezlet Baráti munkalátogatást tett Budapesten Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök • Dél-Libanonban kiújultak a síita-palesztin összecsapások Vientianeban bejelentették: egészségi okokból fel­mentették tisztségéből Souphanouvongot, az eddi­gi államfőt Gustáv Husák a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök csütörtökön baráti munkalátogatást tett Budapesten, melynek során Kádár Jánossal, az MSZMP főtitkárával aláírta a csehszlovák-magyar gazdasági és tudomá­nyos-műszaki együttműködés 2000-ig szóló hosszú távú programját. (Telefoto - ČSTK) hogy lefényképezték az elnöki gépen talált dokumetumokat, feljegyzéseket - úgymond a sze­rencsétlenség kivizsgálásának elősegítése céljából. Ez teljes mértékben tarthatatlan magyará­zat. Machel elnök ugyanis a front­államok zambiai csúcskonferen­ciájáról tartott haza, ahol elsősor­ban a Dél-afrikai Köztársaság szomszédjaival szembeni agresz- szív magatartása elleni közös fel­lépésről, az egyeztetett taktikáról volt szó. A dokumentumok és fel­jegyzések nyilvánvalóan erre a ta­nácskozásra vonatkoztak, itt ké­szültek. S minden bizonnyal na­gyon érdekelte Pretoriát, mi is áll ezekben. Aligha kockázatos azt ál­lítani, hogy éppen ezek a dokumen­tumok és feljegyzések „okozták“ a katasztrófát. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az okon kívül Pretori­ának az eszközei is megvoltak a szerencsétlenség előidézésére. A mozambiki-dél-afrikai határ kö­zelébe telepítettek egy nagy telje­sítményű rádióadót, s most való­színű ennek berendezéseit hasz­nálták fel az elnöki gép eltérítésére a helyes leszállási iránytól. A The Herald címú zimbabwei napilap repülési szakembereket szólalta­tott meg, akik ezt a magyarázatot tartják valószínűnek. A lap utalt arra is, hogy egy hírügynökségi iroda magát a dél-afrikai légierő tisztjének valló egyéntől szerzett tudomást arról, hogy hamis rádió­adóval állítottak csapdát a mo­zambiki elnököt szállító repülő­gépnek. Dél-afrikai hivatalos for­rásokból tudott, hogy az ország légügyi szolgálatának radarjai kö­vették a gép egész útját. Ezzel magyarázták, miért értek olyan gyorsan a helyszínre a dél-afrikai­ak. Felvetődik viszont a kérdés, hogy ha mindvégig figyelték a gé­pet, miért nem figyelmeztették, hogy eltért a helyes iránytól és már dél-afrikai terület felett repül. Helyénvalóbb azt állítani: éppen Az apartheid áldozata így nevezték az afrikai ún. front­országok vezetői Samora Ma­chelt, a repülőgép-szerencsétlen­ség áldozatául esett mozambiki elnököt, a Frelimo párt vezetőjét tanácskozásukon, melyet temeté­sét követően, szerdán tartottak Maputóban. Október 19-e, a halál­eset óta történtek szerint egyálta­lán nem alaptalanul, bár a kataszt­rófát előidéző tényleges okok nagyrészt még mindig tisztázatla­nok. Többek között éppen ezért jogos ez a megállapítás. Tehát vegyük sorjába az eseményeket. Samora Machel a frontállamok - Angola, Botswana, Mozambik, Zambia, Zimbabwe - állam- és kormányfőinek lusakai találkozó­járól tartott haza a TU-134-es el­nöki különgéppel. A gép röviddel a leszállás elótt elhagyta Mozam­bik légterét és a Dél-afrikai Köz­társaság területe fölé ért. Leszál­lás közben egy fának ütközött és lezuhant. Pretoria azt állította, hogy a térségben akkor erős vihar dúlt, ez okozta a szerencsétlensé­get. Viszont annak helyszínétől nem egészen fél kilométerre lóvó falu lakossága nem tudott arról, hogy akkor vihar lett volna. Továb­bi kérdéseket vet fel, hogy Pretoria csak több órás késéssel tájékoz­tatta Maputót az eseményről, bár katonai csoportja röviddel a bale­set után a helyszínre érkezett. Hosszas keresés után előkerült a „fekete doboz“ a repülés ada­taival, de azt Dél-afrika nem adja át a katasztrófa körülményeit vizs­gáló mozambiki-szovjet bizott­ságnak. Ebből csakis arra lehet következtetni, hogy Pretoria szá­mára több mint kellemetlen lenne, ha a világ tudomást szerezne a „fekete dobozba“ zárt titkokról. Roelof Botha külügyminiszter ked­di sajtóértekezletén arról is szólt, ez volt a cél, a gép eltérítése, a fontos dokumentumok megszer­zése, a Pretoria számára amúgyis kényelmetlen mozambiki elnök és még majd harminc személy élete árán is. Táborok háborúja Az utóbbi négy-öt év libanoni- kisebb-nagyobb - csatározásait visszapergetve arra a következte­tésre lehet jutni, hogy lényegében mindig az a két csoport vívta a leg­nagyobb harcokat egymás ellen, amely pillanatnyilag a legerősebb volt katonai szempontból. Az ép­pen gyengék közben erót gyűjtöt­tek és a kimerültek ellen fordultak, akik nemegyszer akkorra már szö­vetségesek lettek a bajban. Ebben még vallási meggyőződésük sem jelentett akadályt, úgyhogy több­ször cáfolták a libanoni belviszály egyesek által előszeretettel hang­súlyozott tisztán vallási jellegét. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a belháborúnak nincs vallási színezete, de jelzi: nem ez a lé­nyeg. Pontosabban: nem csak ez. A vallási-katonai csoportosuláso­kat inkább az jellemzi, hogy tö­megbázisának más és más a he­lye a társadalmi ranglétrán, így más és más politikai irányvonalat követ. A belviszályt tovább bonyolítja a palesztin jelenlét. Míg 1982, az izraeli agresszió elótt a paleszti­nok voltak a meghatározó katonai erő Libanonban, a bejrúti kivonu­lás alapjaiban változtatta meg az erőviszonyokat az országban. A jobboldali milíciák közti rivalizá­lás jelentősen meggyöngítette erejüket, a legerősebb és legjob­ban szervezett fegyveres csoport a síita Amal lett. A függetlenné válás idejéből örökölt államrend­szer viszont szinte teljesen kizárja őket az ország irányításából, s ezen a helyzeten a többi vallási- politikai-katonai csoportosulással folytatott tárgyalások útján akar­nak változtatni - nyomós érvként használva megnövekedett katonai erejüket. Közben viszont - a Palesztinái Felszabadítási Szervezeten belül bekövetkezett szakadás ellenére- katonailag megerősödtek a liba­noni táborokban maradt paleszti­nok és szeretnék visszaszerezni régi pozícióikat. A táborlakók többsége az Arafat-szárny híve, míg a PFSZ elnökével szemben álló palesztin csoportok a Palesz­tinái Nemzeti Meg mentési Frontba tömörülve a libanoni muzulmán és baloldali csoportokkal szövetkez­tek, Szíria libanoni rendezési tö­rekvéseit támogatják. A Bejrút kör­nyéki és dél-libanoni palesztin tá­borok pozíciószerzési törekvései gátolják a haladást a belső rende­zésről folyó tárgyalásokon: éppen Libanon két legérzékenyebb pont­ján, a még mindig megosztott fő­városban és az Izrael által szoron­gatott déli vidéken szítják a fe­szültséget. S mivel a belső rende­zés előmozdítása, az állami rend­szer átépítése elsőrendű érdeke a síitáknak - az Amal fegyveresei­vel találták magukat szemben a palesztinok. Először a nyáron Bejrútban, majd a múlt héttől kez­dődően a dél-libanoni Tyr és Szi­don térségében, s utóbb ismét a fővárosban is. A „táborok háborúja“ egy tár­gyalóasztalhoz ültette a rivalizáló libanoni csoportokat és a sziriai rendfenntartó erők képviselőit- a héten többször is. Az itt szüle­tett tűzszünetek és rendezési ja­vaslatok nem vezettek megbéké­léshez, a csatározások változó in­tenzitással folytatódnak. A rende­zési elképzelések az Arafat-párti erőket marasztalják el. Ami külö­nösen akkor érthető, ha figyelem­be vesszük: Libanon nincs olyan helyzetben, hogy megengedjen területén egy palesztin belviszályt, ami Izrael malmára hajtaná a vi­zet. Viszont a palesztinok térnye­rési törekvéseit sem lehet teljesen elmarasztalni, hiszen a több évti­zedes arab-izraeli ellenségeske­désnek kétségkívül ők a legna­gyobb vesztesei. Mindent egybe­vetve a hiba akciójuk időzítésében keresendő. GÖRFÖL ZSUZSA Sok baj van a küldetés-sel A minap egy hazai magyar rádióriportban az egyik dél­szlovákiai művelődési ház igazgatója többször is emlegette a szóban forgó intézmény „küldetését“. Nem ó az egyedüli, aki a művelődési ház vagy más hasonló intézmény küldetéséről beszél, még csak azt sem állítom, hogy ez csehszlovákiai magyar jelenség, mert a magyarországi tv- és rádióriportokban is, sót a sajtóban is gyakran találkozunk vele. Talán nálunk azért gyakrabban, mert a szlovákban is a poslanie szó fordul elő hasonló jelentésű szókapcsolatokban, s ezt csaknem minden fordító a küldetés megfelelővel fordítja le. Márpedig ha helyesen akarjuk használni anyanyelvűnket - s ez a magyarországiakra is vonatkozik -, tudnunk kell, hogy küldetése csak személynek lehet; tárgynak, dolognak, jelenségnek nem. A magyar nyelv értelmező kéziszótára ugyan nem emeli ezt külön ki, de a külde­tés szó értelmezéséből ez egyértelműen kiderül: 1. (hivatalos jellegű) megbízatás valamely feladat elvégzésére: 2. elhivatott­ság, hivatás. Az első jelentésre ezt a példát találjuk a szótárban: titkos küldetés. A magyar nyelv értelmező szótárának szócikke még világosabban fogalmazza meg ezt a feltételt, ugyanis mindkét jelentés értelmező szövegében ott van a valaki névmás megfelelő alakja, s csak ez van ott, a valami névmásé nincs. Vagyis a küldetés 1. jelentése: különösen hivatalos jellegű megbízatás, feladat, amelynek teljesítésére valakit vagy valakiket küldenek valahová, valakihez. Példák: diplomáciai küldetés, fon­tos küldetés, titkos küldetés stb. A szó 2. (átvitt) jelentése: valakire háruló fontos, jelentős feladat, hivatás, amely az egész életének célja, tartalma; elhivatottság. Példák: Történelmi küldetést teljesít; Nekem küldetésem van a sorstól stb. Ázt hiszem, ezek a szócikkek elég meggyőzően bizonyítják, hogy sem a művelődési háznak, sem a sportlétesítménynek nem lehet küldetése; az értekezletnek, oktatásügynek, sajtónak, rádiónak, televíziónak s más hasonló, nem személyt jelentó szónak szintén nem, márpedig ezeknek a dolgoknak, fogalmak­nak a küldetéséről is elég gyakran hallunk, olvasunk. Cél, rendeltetés, feladat, szerep - ezek azok a szavak, amelyek közül választhatunk, ha nem személyekről van szó közlésünkben. A művelődési háznak, a sportlétesítménynek lehet rendeltetése, az értekezletnek célja, az oktatásügynek feladata, a sajtónak, rádiónak, televíziónak szerepe vagy szintén rendeltetése, sőt feladata is. De személyekkel kapcsolatban sem csupán a küldetés lehet a poslanie egyedüli megfelelője. Egyébként is olykor váltogatnunk kell a szavakat a szóismétlés elkerülése végett. Az elsó jelentés­ben (a valahová kiküldött személlyel kapcsolatban) használhatjuk a megbízatás vagy a feladat szót is. Pl.: A követ fontos diplomá­ciai megbízatással (vagy feladattal) uta'zott állomáshelyére; A küldöttség tagjai eleget tettek megbízatásuknak (vagy teljesítet­ték feladatukat). A 2. jelentésben is felváltható a küldetés, mégpedig a hivatás, életcél, sőt a köznapibb feladat szóval is. Pl.: Én ezt hivatásomnak (vagy életcélomnak) tekintem; Teljesítette történelmi feladatát. Nem árt, ha tudjuk azt is, hogy a küldetés főnév a ma már nem használatos küldetik szenvedő ige -és képzős származéka. Az igében kifejezett cselekvés alanya személy és dolog egyaránt lehetett; mondhatták: valaki vagy valami ide vagy oda küldetik. De az igéből képzett küldetés főnév - amelyet személyraggal ellátva gyakran állítottak és állítanak kapcsolatba a van, volt, lesz stb. létigei alakokkal - csak személyekkel kapcsolatban használatos. Furcsa is volna, ha például a csomaggal kapcsolatban azt mondanánk - még a szó konkrét értelmében is küldetése van. Márpedig ha nincs konkrét jelentése, nem alakulhatott ki átvitt jelentése sem. JAKAB ISTVÁN A szótévesztés újabb példái Nyelvművelésünk visszatérő témái közé tartoznak a hasonló hangzású, de eltérő jelentésű szavak téves használatával kap­csolatos megjegyzések. Sajnos, az unalomig ismételt régi típus­hibák (helység - helyiség, egyelőre - egyenlőre, fáradtság - fáradság) mellett újabbak is jelentkeznek. „A pénztártól való távozás után felszólalást nem veszünk figyelembe!" - hirdeti egy tábla. Az egyik elismervény is „a munka minőségével kapcsolatos felszólalásról“ ír. Pedig mindkét mondatban felszólamlást kellett volna használni. A felszólamlás ritkább szó volt egészen az utóbbi évtizedekig, amikor a jog nyelvéből átszivárgott a köznyelvbe, helyette rosszul használják a példákban bemutatott felszólalás főnevet. Pedig a különbség óriási: a felszólalás nyilvánosan elmondott beszéd, a felszólamlás pedig kifogás, reklamáció. Az újságok bűnügyi tudósításaiban olvashattunk különböző illetékességű lakosokról, a rádió sportműsorában osztrák illeté­kességű versenyzőt emlegettek - tévesen. Ha azt akarjuk kife­jezni, hogy az ember valahová való, valahonnan származó, akkor valamilyen illetőségűnek mondjuk, azaz a vádlott különböző illetőségű, a sportoló osztrák illetőségű. Viszont illetékessége lehet egy hivatalnak, szervnek, szervezetnek valamely ügyben hozandó döntésre; például ,,A testület illetékessége ebben az ügyben nem vitatható". A sportnyelben meglehetősen kedvelik az alkalmasint határo­zószót. A választékos „talán, valószínűleg“ jelentésű szót azon­ban szokszor helytelenül összekeverik az alkalmanként határozó­szóval, nyilván a hasonló hangzásuk miatt: ,,A kapusnak alkalma­sint nagy bravúrra volt szüksége". Ebben az esetben még csak nem is az alkalmanként, alkalomadtán lett volna a célszerű, hanem a néha vagy a többször. A példák arra intenek, hogy a hasonló hangzású szavak használatakor kellő figyelemmel mérlegeljük a jelentésüket, nehogy - amint mondani szokás - összekeverjük a szezont a fazonnal. Zl MÁNYI ÁRPÁD újszá 4 1986. XI. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents