Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1986-11-29 / 282. szám, szombat
Mihail Gorbacsov beszéde az indiai parlamentben Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára csütörtökön beszédet mondott az indiai parlamentben és új javaslatokat terjesztett elő az Indiai-óceán térsége biztonságának erősítésére. Ezúttal a beszédet teljes terjedelmében közöljük. Az a megtiszteltetés ért, hogy felszólalhatok az Indiai Köztársaságnak ezen a fő szószékén. Ez a szószék emlékszik Dzsavaharlal Nehrura, Indira Gandhira és az indiai nép más kiemelkedő vezetőire. A békére és az erőszak alkalmazásának kizárására irányuló felhívások, amelyek innen már több évtizede hangzanak el, az emberiség tudatában magával Indiával és a régi történelmi hagyományokkal rendelkező indiai nép életfilozófiájával kapcsolódnak össze. Hazánk nevében arról szeretnék szólni, ami ugyanolyan drága országaink népeinek, s arról, ami őket egyformán aggasztja. Mivel mindkét nagy ország nemzetei az emberiség jelentős részét alkotják, szeretném hinni, hogy azt, amit ezen a szószéken mondok el, nem csak Indiában hallják meg. A Szovjetunió és India közös tevékenysége és együttműködése jelentős tényezője a világpolitikának és konstruktív szerepet játszik a nemzetközi kapcsolatok rendszerében. Vitathatatlan, hogy a Szovjetunió és a nagy India álláspontja jelenkorunk alapvető problémáit illetően közeli és hogy mindkét ország a békéért, az egyenjogú együttműködésért, a leszerelésért és az atomháború elhárításáért száll síkra. Vitathatatlan az is, hogy ebben, az emberiség számára oly aggasztó korban egyformán készek vagyunk kitartóan törekedni arra, hogy a világ népei megmeneküljenek a nukleáris apokalipszistől, s hogy a világban olyan rend jöjjön létre, amelyben nem lesz helye a diktátumnak és az erőszaknak, amelyben minden nemzet szabadon választhatja meg fejlődésének útját. Nekem személy szerint teljesen világos, hogy a nemzetközi kapcsolatok gyakorlatában első ízben épp a Szovjetunió és India kapcsolataiban nyilvánult meg sok- minden abból, amit új politikai gondolkodásnak nevezünk. Az a tény, hogy párbeszédünkben nem jelentenek akadályt a társadalmi-politikai berendezésekben, az ideológiában, a nemzeti, kulturális és más sajátosságokban mutatkozó különbségek, rendkívül fontos irányadó példa a többiek számára. Anélkül, hogy a legkisebb mértékben is lemondanánk nemzeti büszkeségünkről, értékeinkről és érdekeinkről, ma minden nemzetnek és minden országnak a legfőbb cél elérésére - az emberi civilizáció " megmentésére kell összpontosítania. Úgy gondolom, ebben egyetértünk. örömmel szeretnék emlékeztetni arra az indiai népi bölcsességre, mely szerint ,,a barátokat az igazság köti össze“. Korunk igazsága, felelősségünk igazsága a mindenki számára egyenlő biztonság nevében. Ez az igazság ma minden korábbinál nagyobb mértékben köt össze bennünket. A nukleáris és a kozmikus évszázad igazsága politikai kötelezettségeire és ideológiai meggyőződésére, vallási hovatartozására vagy más különbségekre való tekintet nélkül mindenkit arra kényszerít, hogy gondolkodjon el az egész emberiség közös problémája - a túlélés problémája - felett és eszerint cselekedjen. Ebből a nyilvánvaló realitásból merítjük derűlátásunkat is. Annak ellenére, hogy néhány állam vezetői számára ez nem annyira világos, nem veszítjük el bátorságunkat. Előbb vagy utóbb számolniuk kell majd ezzel az igazsággal és ezzel a realitással. Az egész probléma abban rejlik, hogy ez az ébredés ne jöjjön el túl későn. Elődeink „három tengeren túlra zarándokoltak" Indiába, hogy hazájuk számára felfedezzék lelkének és eszének kincseit. Mi eljöttünk Indiába, hogy megerősítsük sokrétű kétoldalú együttműködésünk alapelveit és új távlatokat nyissunk előtte. Új megállapodást írtunk alá a gazdasági és műszaki együttműködésről, amely a szovjet-indiai kapcsolatok történetében a legjelentősebb ilyen jellegű dokumentum. Eljöttünk ide, hogy az indiai vezetéssel közösen eljussunk annak a gondolatnak az érvényesítéséhez, miszerint a béke az egész emberiség legnagyobb értéke. Az atomfegyverek nélküli és erőszakmentes világ alapelveiről szóló nyilatkozat, amelyet Radzsiv Gandhi miniszterelnök úrral írtunk alá, ezt a nemes célt szolgálja. Azért szolgálja ezt a nemes célt, mert országaink nemcsak hirdetik az atomfegyverektől és az erőszaktól mentes világ elveit, hanem a nemzetközi kapcsolatok konkrét gyakorlatában már meg is valósítják őket. A valamennyi nukleáris fegyver és a többi tömegpusztító eszköz évszázad végéig történő fokozatos felszámolásának szovjet programja, amelyet január 15-én hirdettünk meg, továbbá a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszere kialakításának koncepciója, az atomrobbantásokra elrendelt moratóriumunk és más békekezdeményezéseink, véleményünk szerint, megfelelnek az ún. delhi hatok cékitúzéseinek és India azon hitének, hogy győz a józan ész és lehetséges a béke biztosítása és a haladás a mai és a jövő nemzedékek számára egyaránt. Hat héttel ezelőtt a világ Reykjavíkban az atommentes világnak nem a fantomját látta, hanem a közeli valóságot, amelybe mindnyájan beléphetnénk, akár már holnap is - feltéve, ha ezt így kívánná mindkét fél és ha mindkét oldalon megfelelő felelősségérzet uralkodna. Reykjavíkban sokat tettünk a történelmi megállapodáshoz vezető híd kiépítéséért. Ez sajnos nem sikerült. A „hadászati védelmi kezdeményezés“ akadályozta meg. Nem hinném azonban, hogy az emberiség ebbe belenyugszik. Bármilyen is legyen ma a helyzet, tény marad, hogy egy év alatt hatalmas előrelépés történt a gondolkodásban és elképzeléseinkben arról, hol a határ a szükségesnek, a reálisnak és a lehetségesnek. A végéhez közeledő esztendő Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnökkel való két találkozónk jegyében is telt. Megbeszéléseink, a kölcsönösen kicserélt gondolataink és információink arról győznek meg, hogy el lehet érni a fordulatot és el lehet hárítani a nukleáris veszélyt. Nagyra értékeljük az indiai kormány álláspontját az összes atomfegyver-kísérlet teljes megszüntetésének kérdésében. India önmagában és annak a hat államnak a csoportjában is, amelyek vezetői először Delhiben jöttek össze, támogatta az atomrobbantásokra elrendelt szovjet moratóriumot. örömmel tölt el bennünket, hogy a Szovjetunió és India hozzáállása azonos a nemzetközi biztonság átfogó rendszere létrehozásának a gondolatát illetően is. A delhi nyilatkozat újabb lépés a tartós és minőségileg új békét biztosító koncepció további érvényesítésében. A béke számunkra oszthatatlan és egységes egészet alkot abban az értelemben is, hogy az egyes térségekben kialakult robbanékony konfliktushelyzeteket az egész nemzetközi közösség érdekében kell megoldani. A földgolyó egyik pontján égő gyújtózsinór ugyanis olyan robbanást okozhat, amely megsemmisíti egész bolygónkat. A világbéke minden nemzet számára otthona küszöbén kezdődik. Ezért Ázsia stabilitása és biztonsága közös gondja Indiának és a Szovjetuniónak. Hangsúlyozom - a Szovjetuniónak is, hiszen Ázsia több mint egyharma- da a Szovjetunió területére esik és az Indiai-óceánon keresztül vezetnek azok a tengeri utak, amelyek országunk nyugati és keleti területeit kötik össze. Az európai béke és az ázsiai béke politikánkban azonos jelentőségű. Az otthon és a béke - Rabindranath Tagore kiváló regényének a címe ez - ebben az összefüggésben cselekedeteinket jellemző képként hat. Ahhoz, hogy nemzeti otthonaink szilárdak legyenek, békére van szükség, ahhoz, hogy a béke építménye egész maradjon, minden olyan pillérrel támogatnunk kell, amelyen a ház áll. India az el nem kötelezettek mozgalmának egyik elismert vezető országa, ráadásul a nemzetközi közösségben nagy tekintélynek örvend. Ezért itt ma szeretnénk kifejteni néhány gondolatot, s ezeket nemcsak Indiának mint nagy világhatalomnak, hanem azon további államok többségének is címezzük, amelyek szeretnék emelni a nemzetközi politikában az építő jelleg színvonalát. Először: A nukleáris évszázadban, amikor az emberek életének veszélyeztetettsége általánossá vált, amikor a kölcsönös függőség és a kölcsönös felelősség megértése mindenki számára létfontosságú, növekszik az olyan nemzetközi intézmények és szervezetek jelentősége, mint az el nem kötelezettek mozgalma, az Afrikai Egységszervezet, a Dél-ázsiai Regionális Együttműködési Szövetség és mások. Ilyen körülmények között, természetesen még nagyobb jelentősége van az Egyesült Nemzetek Szervezete tevékenységének. Az államok közössége az utóbbi időben kibővült, a megerősödött és tapasztalatokat szerzett önálló államok hangja az ENSZ-ben határozottabbá és függetlenebbé vált, az esetek többségében eredménytelenek azok a kísérletek, hogy rákényszeritsék őket, miért és hogyan szavazzanak, s az önkény a nemzetközi politikában egyértelmű elítélést vált ki. Vannak olyanok, akiknek ez nincs ínyükre, s az ENSZ „válságáról“ kezdtek beszélni. Nemcsak beszélni, hanem cselekedni is, arra törekedve, hogy valóban megnehezítsék normális tevékenységét. Mi azonban úgy véljük, hogy épp ellenkezőleg - az ENSZ- tagállamok számának lényeges növekedésével és önállóságukkal összefüggésben a világszervezet szerepe növekszik. Meggyőződésünk, hogy a 159 tagállamot tömörítő ENSZ-nek a nukleáris ürkorszakban növelnie kell és növelni is tudja hozzájárulását a béke megszilárdításához és mindenekelőtt az új politikai gondolkodásra és cselekvési módra neveléshez. A Szovjetunió síkraszáll azért, hogy ennek az egyetemes nemzetközi szervezetnek a potenciálja az eddigieknél hatékonyabban legyen kihasználva, mégpedig tevékenységének és legfőbb szerveinek a demokratizálása útján is. Konkrétan támogatjuk az ENSZ-fő- titkár javaslatát, miszerint a világszervezet keretében jöjjön létre egy sokoldalú központ a háborús veszély enyhítésére. Ugyancsak fontosnak tartjuk a törekvést arra, hogy teljes mértékben ki legyen használva az államok közötti viták békés megoldásának valameny- nyi, az ENSZ Alapokmányában lefektetett módja - a tárgyalás, a felügyelet, a közvetítés, a békítés, a döntőbíróság, a bírósági vizsgálat, a regionális szerveknek címzett felhívások stb. Egészében véve amellett vagyunk, hogy sokoldalúan növekedjen az ENSZ tekintélye és hogy erősödjön politikai, jogi és erkölcsi statútuma. A Szovjetunió erejéhez mérten hozzájárul a szervezet pénzügyi problémáinak leküzdéséhez. Másodszor: A világűr az egész emberiséget körülveszi és senki számára nem lehet közömbös, hogyan használják ki. Meggyőződésünk, hogy a világűrnek - az emberiség eme közös kincsének - csakis békésnek kell maradnia, hogy egyedül a csillagok békéjéről lehet szó, a csillagok háborújáról nem. Készek vagyunk a világűr meghódításában az együttműködésre bármely országgal, például épp az Egyesült Államokkal, amellyel nemrég e témában kétoldalú megállapodás tervezetét dolgoztuk ki, amely 16 konkrét terv megvalósítását feltételezi, s ez felbecsülhetetlen hasznot hozhatna az emberiségnek. A Szovjetunió már az ENSZ-ben javaslatot terjesztett elő arra, hogy minden tagállam dolgozza ki a „csillagbéke“ programját, a világűr békés meghódításának és kihasználásának programját. Nem szabad, hogy ez csupán a fejlett országok kiváltsága legyen. Úgy véljük, hogy e téren jelentős szerepet játszik a fejlődő országok tekintélye, az a kívánságuk, hogy együttműködjenek ezeknek a feladatoknak a teljesítése során, és az az óhajuk, hogy a világűr meghódítását a széles körű nemzetközi kooperáció alapján békés útra tereljék. Ezért ma azt javasoljuk, hogy a legnagyobb űrhatalmak segítségével jöjjön létre egy nemzetközi központ a közös kutatásokra és a fejlődő országok megrendelései szerinti fejlesztésre, ami az űrtechnika mintáit, például a műholdakat illeti, továbbá a természeti kincsek kutatására. Egy ilyen központ mellett működhetne a fejlődő országok szakembereinek, így űrhajósainak is a felkészítésére szolgáló iskola és az ürobjektumok felbocsátására szolgáló gyakorló bázis. Üdvözölnénk, ha India kész lenne egy ilyen központ rendelkezésére bocsátani területét. Harmadszor: A Szovjetunió és India, mint ismeretes, támogatják azt az ENSZ-határozatot, amely szerint legkésőbb 1988-ban nemzetközi konferenciát kellene tartani az Indiai-óceánt békeövezetté nyilvánító ENSZ-nyilat- kozat megvalósítása céljából. Az Indiai-óceán demilitarizálásának ügyét el kell mozdítani a holtpontról. A Szovjetunió az Indiai-óceán térsége katonai-politikai stabilitásának megszilárdításáért száll síkra és kész:- az USA-val és azokkal az államokkal, amelyek nem szomszédosak az Indiai-óceánnal, de állandó hadiflottát tartanak ott fenn, bármikor tárgyalásokat kezdeni az e térségben tartózkodó haditengerészeti erők létszámának lényeges csökkentéséről s tevékenységük korlátozásáról;- az USA-val és az érdekelt ázsiai országokkal tárgyalásokat rendezni az Ázsiát és az Indiai- és a Csendesóceánnal szomszédos térségeket érintő katonai bizalomerősítő intézkedésekről. Mindenekelőtt a szárazföldi (kétéltű), a haditengerészeti és a légi erők átcsoportosítására és hadgyakorlataira vonatkozó tájékoztatásról van szó;- részt venni mindazoknak az államoknak a sokoldalú tárgyalásain, amelyek igénybe veszik az Indiai-óce- án vizeit, mégpedig azzal a céllal, hogy kidolgozásra kerüljenek a tengeri útvonalak, köztük a Perzsa-öböl, a Hormu- zi-szoros stb. biztonságának garanciái, csakúgy, mint azok a garanciák, amelyek szavatolnák, hogy a part menti országok önállóan rendelkezhetnek természeti kincseik felett;- részt venni egy olyan sokoldalú megállapodás kidolgozásában, amely már rég megérett: az Indiai-óceán fölötti légi útvonalak biztonságáról van szó;- részt venni a tengeri és légi útvonalakon tapasztalható terrorizmus elleni harcról szóló nemzetközi konvenció kidolgozásában és hajlandó azt aláírni. Mindez természetesen nem meríti ki az Indiai-óceán térsége békéjének biztosításával összefüggő problémakört, s készek vagyunk tárgyalni e témában más országok javaslatairól. A fent említett indítványok megvalósítása azonban vitathatatlanul hozzájárulna a térség helyzetének javításához. Tisztelt képviselők, országaink népei sok tekintetben közelállnak egymáshoz. Ennek a nemes, kölcsönös rokonszenvnek a vonatkozásában szeretnék külön emlékeztetni a lét értelmének a szüntelen és mélyreható, szellemi kultúráink számára közös keresésére. A kérdés, milyennek kell lennie az embernek, nem fölösleges. Az ember küldetéséről életútjának helyességéről, a személyiség tökéletesítéséről szóló eszmefuttatások uralták országaink nagy géniuszainak gondolkodását. Az élet értelmének keresése nemzeti hagyományainkban örökös háromszöget alkotott: ember - emberiesség - emberiség. A magas fokú humanizmus megnyilvánul országaink politikájában is: a szovjet és az indiai nép általában nemcsak saját biztonságának és saját érdekeinek kategóriájában gondolkodik, hanem összeveti őket az általános biztonsággal és az egész emberiség reményeivel is. Ma is, amikor a nukleáris fegyverek felszámolására törekszünk és az erő- szakmentes világért szádunk síkra, az ember jólétére mint a civilizáció fejlesztésének első és legfőbb céljára gondolunk. A háborús veszély ma nem csupán súlyos stressz, amely megtámadja az ember lelki egészségét. A lázas fegyverkezés azt is jelenti, hogy hatalmas anyagi, intellektuális és különböző más források kötődnek Így le, tehát az embert a létfeltételei javításához szükséges eszközöktől szabadítja meg, amivel korlátozódnak lehetőségei, hogy tevékenységével a társadalmat gazdagítsa. Ha valóban a legradikálisabban meg akarjuk változtatni, ha javítani akarjuk az emberek milliárdjainak életét, az ehhez szükséges eszközöket a katonai célú kiadásoktól kell megvonni. Más szóval - korlátozni kell a lázas fegyverkezés anyagi bázisát és az eszközöket a fejlesztésre kell felhasználni. Ezzel összefüggésben meg kell említeni, hogy Indira Gandhi, az indiai nép nagy leánya volt az egyik első olyan politikus, aki megértette, hogy éppen ezen az úton kell keresni az egész emberiség feladatainak megoldását. A Szovjetunió is rendíthetetlenül hangsúlyozta, hogy a leszerelés nemcsak biztonságosabb világot, hanem magasabb életminőséget is szavatol. Álláspontunk ebben a kérdésben megegyezik India és az ún. delhi hatok álláspontjával. Síkraszállunk azért, hogy mihamarabb összehívják a leszerelés és a fejlesztés közötti kölcsönös összefüggésről szóló ENSZ-konferen- ciát. Mindeddig, sajnos, lényegében azért nem sikerült megrendezni, mert nem ért vele egyet az az ország, amely az összes többi közül a legtöbbet költ a lázas fegyverkezésre. Egyedül a nukleáris fegyverek felszámolása, az űrfegyverek betiltása és a vegyi fegyverek megsemmisítése, egyedül a szükséges védelmi eszközök elvének érvényesítése szabadítja fel a népek életének javításához elengedhetetlen eszközöket. Ha ez sikerül, már a mai nemzedékek életében lehetőség nyílik az éhezés, a nyomor, az írástudatlanság és más társadalmi és gazdasági problémák teljes felszámolására. Amikor tízmilliók szenvednek és nem rendelkeznek a legszükségesebb dolgokkal, nem élhetünk úgy, mintha ez bennünket nem érintene. A lázas fegyverkezés megszüntetése a gyakorlatban járulna hozzá az új világgazdasági rend gondolatának megvalósításához. Megkönnyítené a külföldi eladósodás megoldását is, amely ma sok ország számára nemcsak súlyos gazdasági teher, hanem politikai következményekkel is jár. A leszerelés kérdése tehát sokrétű. Megoldása minden szempont figyelembevételét megköveteli. Annál inkább nem szabad megengedni, hogy a fegyverek egyik típusának a lázas gyártását más fajták lázas gyártásával váltsák fel. Ha az egyik helyen csak azért fogunk leszerelni, hogy másutt a tömegpusztító eszközöket felhalmozzuk, ez nem leszerelés, hanem csalás lesz. Az SDI-re gondolok, amely nemzetközi szaktekintélyek véleménye szerint újabb nagy lyukat vág számos ország „zsebén". A nemzetközi közvéleménynek azt állítják, hogy ez nemcsak védelmi program, hanem ezen felül ösztönzi a nem katonai ágazatok fejlődését is, a foglalkoztatottság növekedéséhez vezet, sőt, emeli az életszínvonalat. Ez nem megfelelő hely arra, hogy vitába szálljunk ezekkel az érvekkel. Csak annyit szeretnék mondani, hogy ennek a programnak a cinikus védelmezői nem leplezik: az SDI segítségével nemcsak azt igyekeznek diktálni, hogyan nézzen ki más nemzetek élete, hanem mások elszegényítésével saját nemzeti terméküket is növelni akarják. Engedjék meg, hogy befejezésül ismét visszatérjek a szovjet-indiai kapcsolatokhoz. A béke, barátsági és együttműködési szerződésünk megbízható bázisára épülnek. Ez a szerződés nemcsak a kölcsönösen előnyös kapcsolatok és kontaktusok folyamatos fejlesztésének széles lehetőségeit nyitotta meg. Fő értelme a kétoldalú kötelezettségvállalás arra, hogy az egyik vagy a másik fél számára bonyolult helyzet kialakulása esetén reagálni fogunk. Ilyen helyzetek kialakultak. A Szovjetunió és India hú maradt kötelezettségeihez és a szerződés szellemével és betűjével összhangban járt el. A Szovjetunió és az Indiai Köztársaság közötti barátság és együttműködés kiállta az idő próbáját. Jelentős szerepet játszanak ebben a parlamentjeink közötti kapcsolatok, amelyeket továbbra is fejleszteni kell. Erről a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa nevében beszélek. „Csak az olyan győzelmet lehet igazinak tartani, amikor azonos mértékben győz mindenki és senki sem vesztes". (Megjegyzés: Buddha szavai, amelyeket Dzsavaharlal Nehru a Kremlben 1961-ben mondott beszédében idézett.) Ezek a szavak számunkra jól ismertek és önök tudják, kinek a szájából hangzottak el. Ez a nagy elv, amely Indiában több mint két és félezer évvel ezelőtt elhangzott, ma sokkal időszerűbbnek tűnik. A nukleáris korszakban csak egyetlen győzelem lehetséges - az ész győzelme. Törekedjünk rá közösen! Tisztelt képviselők, kívánok önöknek sok sikert az indiai nép boldogulását és a világbékét szolgáló gondolkodásukban és cselekedeteikben. Erősödjék a Szovjetunió és India népeinek barátsága! ÚJ SZÚ 4 1986. XI. 29.
