Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1986-11-27 / 280. szám, csütörtök

ÚJ szú 7 1986. XI. 27. Tárgyalt a CSSZTSZ KB A 8. ötéves tervidőszak feladatairól (ČSTK) - Prágában tegnap megtartotta 10. ülését a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Központi Bizottsága. A tanácskozás napi­rendjén a gazdasági kérdések mellett az szerepelt, hogyan veszi ki részét a testület a Nemzeti Front választási programjában kitűzött feladatok teljesítéséből. A jelenlevők között volt Tomáš Trávníček, a CSSZSZK NF KB aleinöke, a CSKP KB, az állami szervek, a Nemzeti Front szervezeteinek és az egyes minisztériumoknak képviselői. Antonín Himl, a CSSZTSZ KB elnöke mondott bevezetőt, majd Ľuboš Kupec, a testület aleinöke ismertette a CSSZTSZ jelenlegi anyagi helyzetét és előterjesztette a gazdálkodás terén folytatott munka fő irányelveit a nyolcadik ötéves tervidőszakra. Tavasszal a KEK harmadik fordulójában hazai pályán 1:0 arányú győzelmet aratott a Dukla Praha a Benfica ellen. Tegnap az ÜEFA Kupa 3. fordulójában ugyanilyen arányú vereséget szenvedett az Inter Milánótól. Felvételünkön Rada (balról a második), aki csapata legjobbja volt (ČSTK-felvétel) Labdarúgó UEFA Kupa, 3. forduló Dukla-lnter Milano 0:1 (0:1) (t-zsi) - Telt ház, 30 000 néző fogadta tegnap délután Prágában a házigazda Oukla és a neves futballistákból álló Inter Milano együttesét az UEFA Kupa 3. fordulójának első összecsapásán. A mérkőzést öt ország televíziója közvetítette egyenes adásban. Az első félidőben az igen taktikusan és gólveszélyesen futballozó Inter megérdemelten szerzett vezetést. Ezután a Dukla ugyan küzdött, hajtott, de szünetig igazi helyzetet nem sikerült kidolgoznia. A haza­iak végigtámadták a második 45 percet, a hajrában mindent egy lapra tettek, az egyenlítés azonban elmaradt. Beszámolójában Ľuboš Ku­pec, a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Központi Bizottságá­nak aleinöke egyebek között meg­állapította: a szövetség gazdasági tevékenysége azokra az elvekre támaszkodik, amelyeket 1983-ban hagytak jóvá. A szövetségnek tel­jes mértékben tiszteletben kell tar­tania a célfinanszírozásra szánt reális erőforrásokat, például azo­kat a kereteket, amelyeket az él­sport és az állami reprezentáció finanszírozására fordítanak. Ezzel kapcsolatban súlyos problémákat okoznak a szövetségi pénzügymi­nisztérium és a Szakszervezetek Központi Tanácsa rendeleteinek egyes értelmezései és azok a vál­tozások, amelyekre a vállalati, tár­sadalmi fogyasztás területén és a nagykereskedelmi árak rend­Téli Universiade A jugoszlávok is (ČSTK) - Az 1987-es nyári Uni­versiade rendezői, a jugoszlávok is részt vesznek a Ma- gas-Tátrában febru­árban sorra kerülő téli Universiadén. A 33 tagú küldöttségben hét alpesi síző, hat sífutó, négy síugró, egy műkorcsolyázó, valamint edzők és sportvezetők találhatók. A neve­zést azonban még nem zárták le, mivel jégkorongcsapatuk rajtjának lehetősége is szóba került. A jugoszlávokkal így a résztve­vő országok száma 21-re, a ver­senyzőké 982-re nőtt. A rendezők további országok jelentkezését várják, a jelek szerint a franciák, a belgák, a mexikóiak, a norvégok és az izlandiak is tanúsítottak ér­deklődést a főiskolai sportolók téli rendezvénye iránt Szuper Liga (ČSTK) - Az asztalitenisz Szu­per Liga elhalasztott mérkőzésén Zötermeerben Hollandia váloga­tottja 2:5 arányban vereséget szenvedett a svéd együttestől. Eredmények: Boute-Waldner 0<2, Haldan-Lindh 0:2, Vriese- koop-Wiktorsson 2:0, Haldan, Turk-Lindh, Waldner 1:2, Haldan, Vriesekoop-Waldner, Wiktorsson 0:2, Boute-Lindh 1:2, Haldan -Waldner 2:1. Maradona és Drechsler Az NSZK-beli ISK hírügy­nökség 30 ország sportszer­kesztőségeihez intézett kör­kérdés alapján megválasztotta 1986 legjobb sportolóit. A férfi­aknál Diego Maradona, a vi­lágbajnok argentin labdarúgó­válogatott játékosa, míg a nők­nél a távolugrás NDK-beli vi­lágcsúcstartója Heike Drechs­ler végzett az élen. A World Soccer Magazin ankétja alapján a világ leg­jobb labdarúgójának Diego Maradonát nyilvánították. A második helyen Igor Bela­nov, a szovjet válogatott csa­tára végzett, a harmadik leg­több szavazatot az angol Gary Lineker kapta. Az év edzőjévé- nem kis meglepetésre- a belga Guy Thyst választot­ták A második helyen a szov­jet válogatott és a Dinamó Ki- jev szakvezetője, Valerij Lo- banovszkij végzett, míg a har­madikon az FC Liverpool játé­kos edzője, Kenny Dalglish. Az év csapatai: 1. Argentína, 2. Dinamó Kijev, 3. Dánia (č) szerének átalakítása következté­ben kerül sor. A jelentés a továbbiakban a tel­jesítménysport és a versenyek né­hány problémájával foglalkozik,te- kintettel egyes kiemelt és hagyo­mányos sportágak stagnáló tö­megbázisára, valamint a teljesít­ménysportnak az élsporthoz való viszonyára. A 8. ötéves tervidő­szakban kiemelt beruházási priori­tásnak tekintendő a fedett úszó­medencék hálózatának kiépítése és a tornatermek felszerelésének javítása, területi szempontból pe­dig előnyben kell részesíteni Prá­gát, Bratislavát, az Óriáshegysé­get és a Tátrát. Az ülés vitájában Tomáš Tráv­níček, a Csehszlovák Nemzeti Front KB aleinöke is felszólalt. A Nemzeti Front szervezeteinek, köztük a Csehszlovák Testnevelé­si Szövetségnek és csaknem két* millió tagjának feladatairól beszélt. A tanácskozáson jóváhagyták a vezetőségben történt változáso­kat. Ľudovít Kilárt felmentették a CSSZTSZ KB alelnöki, Jaroslav Stanéket a CSSZTSZ KB Elnök­ségi tagjának és Miroslav Spévá- čeket a CSSZTSZ KB tagjának tisztségéből. A CSSZTSZ KB alel- nökévé és egyben a CSSZTSZ KB Elnökségi és Titkársági tagjává választották Juraj Kniežót. A CSSZTSZ KB Elnökségének tagja lett Pavel Pénkava is. + Összesen 416 NDK-beli spor­tolót és 221 edzőt jelöltek az 1988-as nyári olimpiai játékokra. A verseny­zők között olyan hírességek találha­tók, mint Marita Koch, Kirstin Otto, Lutz Hesslich és mások. A jelöltek nevében Hartwig Gauder, a gyalog­lás Európa-bajnoka és Jörg Land- voigt edző tett esküt, hogy vala­mennyien megtesznek mindent az ország méltó képviseletéért. Alfred Hell, az NDK olimpiai társaságának aleinöke 2,8 millió márkára szóló csekket adott át Manfred Ewaldnak az olimpiai csapat felkészítésének támogatására. Ez az összeg a lakos­ság adakozásából folyt be. + Zenit Leningrád - Dinamó Kijev 0:3 - a szovjet labdarúgó-bajnokság­ban, amelyben csak három találkozó van hátra. November 29-én Dinamó Moszkva - Kijev, december 3. Kijev - Donyeck, december 7. Kijev - Dina­mó Moszkva. + Craiovában folytatódott a férfi kézilabda Kárpát Kupa. Eredmé­nyek: Szovjetunió - Bulgária 29:30 (19:14), Románia A - Románia B 33:19 (19:7), NSZK - Lengyelország 32:23 (14:11). + A Francia Labdarúgó Liga Kupa elődöntőjében a Metz hosszabbítás után 6:3-ra győzött a Bordeaux ellen. A rendes játékidő 3:3-ra végződött A másik ágon a II. ligás Cannes 2:0-ra legyőzte az Olympique Marseille-t. + Tappara Tampere - Stjerner Oslo 13:0 (2:0, 4:0, 7:0) - a jégko­rong BEK-ben. Az első találkozót a finnek 10:0-ra nyerték. + Spanyolországban a 15. forduló volt műsoron a labdarúgó-bajnokság- ban: Barcelona - Real Sociedad 1:0, A napokban tartották meg a Nemzetközi Kosárlabda Szövet­ség (FIBA) müncheni központjá­ban a női Eb csoportbeosztásának és a kontinentális kupák követke­ző fordulójának sorsolását. Az eseményen a Tracer Milano klub­elnöke átfogó javaslatot nyújtott be a FIBA vezetéséhez olyan nemzetközi bajnokság kialakítá­sára, amelynek célja az lenne, hogy Európa kosárlabdázása megújuljon. Az októbertől májusig zajló összecsapásokra országon­ként két-három klubcsapat nevez­hetne. A nemzetközi bajnokságban csak olyan együttesek indulása Az első negyedórában érdekes, izgalmas küzdelmet láthatott a szép számú közönség. Többet volt a labda a hazaiaknál, az Inter szórványos kontraakciói azonban veszélyesebbeknek bi­zonyultak. Az 5. percben az aktí­van játszó Rada távoli bombája kipattant az olasz védőkről, Griga kapáslövését pedig jó érzékkel hárította Zenga. Az ellenakcióból majdnem vezetést szereztek a vendégek: az üresen hagyott Altobelli elől merész vetődéssel mentett Kostelník, négy perccel később Rummenigge_ egyedül tört kapura, de a vetődó hazai kapus lábáról szögletre pattant a labda. Ezután Korejčík fejesét Bilbao - Espanol 2:1, Valladolid - Real Madrid 1:1, Sevilla - Murcia 4:0, Caba- dell - Las Palmas 1:0, Cadiz - Gijon 2:0, Mallorca - Zaragoza 2:0, Santan­der - Betis 2:0, Atletico Madrid - Osa- suna 1:0, Az élcsoport: 1. Barcelona 22, 2. Real Madrid 20, 3. Bilbao 19 pont. + A szovjet jégkorongbajnokság 21. fordulójában: CSZKA - Riga 5:0, Szverdlovszk - Dinamó 2:8, Cselja- binszk - Kijev 2:6, Voszkreszenszk - Leningrád 2:2. + Az argentin labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában: Platense - Indepen- diente 1:3, Boca Juniors - Newell’s Old Boys 0:3, Rosario Central - San Lorenzo 2:1. Az élcsoport: Indepen- diente 26, 2. Rosario 25, 3. Newell’s 25 pont. + A Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) döntése értelmében a jövőben a sírepülőversenyeken a 191 méter­nél (ennyi az érvényes világcsúcs) hosszabb ugrásokért nem adnak plusz távolságpontokat. A határo­zattal a 200 méteren felüli ugrások­nak szeretnének gátat vetni, mert a FIS szerint ezek veszélyeztetik a versenyzők biztonságát. + Kétezerig szóló megállapodást ír­tak alá Moszkvában a Szovjetunió és Mongólia sportvezetői. A két ország sportolói részt vesznek egymás sport- rendezvényein, szakembereket, edző­ket cserélnek. Jövőre tizenkét sportág­ban találkoznak a két ország leg­jobbjai. + Hétfőn este tűz ütött ki Crans Montanában, az 1987. évi alpesi sí vb szervező bizottságának irodájá­ban. A kár több mint 100 ezer svájci frank. A tűz keletkezésének okait vizsgálják. jöhetne szóba, amelyek garantál­ják a pontos szervezést, legalább nyolcszázezer lakosú várost kép­viselnek, olyat, ahol nemzetközi repülőtér és minimum hétezer né­zőt befogadó sportcsarnok is van. Emellett a bajnokságban részt ve­vő gárdáknak biztosítaniuk kell, hogy az ország első számú televí­ziós társasága közvetítse mérkő­zéseiket. A javaslat megbolygatta a nemzetközi szakvezetést, vol­tak, akik lelkesedtek, mások elle­nezték a felvetést. Egy azonban bizonyos: a FIBA keretében meg­alakítandó bizottságnak pontos munkatervet kell kidolgoznia a ja­vaslattal kapcsolatban. (N) tenyerelte az alapvonalon túlra Zenga, majd a 19. percben Mat- teoli ba! oldali mintaszerű bea­dását Altobelli 14 méterről ka­pásból védhetetlenül a bal felső sarokba zúdította. Remek csa­tárteljesítmény volt! A gól után fölénybe került a Dukla, a ven­dégek megszállták kapujuk elő­terét, s ezt a zárt védelmet nem tudták áttörni a hazaiak. Akcióik lassúak, körülményesek voltak, sok fölösleges adogatásból áll­tak. A 26. percben a kapura törő Korejčík elöl az utolsó pillanatban a Passarella helyén játszó Man- dorlini szögletre rúgta a labdát. Az első játékrész utolsó harmadá­ban nem sok említésre méltó do­log történt, eseménytelen me­zőnyjátékkal teltek a percek. Mind­össze Luhový két távoli lövését követően morajlott fel a Dukla szurkolótábora. Fordulás után nagy lendület­tel kezdett a Dukla, ám csatárai nem voltak veszélyesek az Inter kapujára. Az 55. percben Fitzel került kecsegtető helyzetbe, azon­ban tizennégy méterről a kapus kezébe emelte a labdát, majd Ra­da szöglete után ketten is állva maradtak az ötösön. Ezután több­ször távoli lövéssel kísérletezett a hazai csapat, de a labda rendre célt tévesztett vagy elakadt az igen mozgékony olasz védőkben. A 76. percben Griga a mérkőzés legnagyobb helyzetét ügyetlen- kedte el: nyolc méterről a bal sarok mellé lőtt. Az utolsó ne­gyedórában elkeseredetten ro­hamozott a Dukla, ám a 0:1-es eredmény nem változott. DUKLA: Kostelník - Kostecký, Novák, Fiala, Rada — Fitzel, Ur­ban, Luhový - Bittengel, Korejčík, Griga. INTER MILANO: Zenga - Bergomi, Calcaterra, Ferri, Man- dorlini - Fanna (60. p Tardelli), Piraccini, Matteoli, Baresi - Rum­menigge, Altobelli. A találkozót az NSZK-beli Karl Heinz Tritschler jól vezette. Az UEFA Kupa további ered­ménye: Szpartak Moszkva - FC Tirol 1:0 (1:0) Sakkolimpia Felborult a papírforma Tegnap szünnap volt Dubaiban a sakkolimpián. Előzőleg kedden a 10. fordulóban a csehszlovák válogatott 2,5:1,5 arányban le­győzte Ausztráliát. Vaskos meglepetésről gondoskodtak a spanyolok, akik 3,5:0,5 arány­ban verték a férfiversenyben élen álló angol együttest. A 4. 5. helyen osztozkodó szovjet és magyar együttes amennyiben megnyeri függő játszmáját, ismét az élre kerül. A 10. forduló ered­ményei: Magyarország - NSZK 3:1, Szovjetunió - Románia 2:1 (1), Argentína - USA 1,5:2,5. Bul­gária - Chile 1:1 (2), Kolumbia- Venezuela 3:1, Fülöp-szigetek- Kanada 2,5:1,5, Lengyelország- Olaszország 2,5:1,5. Az élcso­port állása: Egyesült Államok 27 (1), Anglia és Spanyolország 27- 27, Szovjetunió és Magyaror­szág 26,5 - 26,5 (1 - 1), Románia 24.5 (1), Argentína és Csehszlo­vákia 24,5 - 24,5, Bulgária 24 (2), NSZK 24, Chile 23,5 (1) pont. A nőknél az élen álló Szovjet­unió 3.0-ra lelépte Bulgáriát, az NSZK óriási meglepetésre 2,5:0,5-re legyőzte Kínát, a ma­gyar-angol összecsapás pedig 1,5:0,5 állásnál szakadt félbe: Mádl Jackson ellen mérkőzött és játszmájuk a magyar versenyző előnyével maradt függőben. To­vábbi eredmények: Románia- Lengyelország 1:1 (1), Kuba- Jugoszlávia 1:1 (1), Görögor­szág - India 2,5:0,5, Spanyolor­szág - Kolumbia 3:0. Az élcso­port állása a 10. forduló után: Szovjetunió 23,5, Magyarország 19.5 (1), Kína 19,5, Románia 19 (1), NSZK 19, Lengyelország 18,5 (1), Anglia, Görögország 17,5 -17,5(1 -1), Kuba 17(1). (sr) Sikeres rajt (ČSTK) - Csehszlovákia férfi kézilabda-válogatottja meg­kezdte szereplését a norvégiai nemzetközi tornán. Az első mér­kőzésen 28:19 (16:11) arányban győzött Olaszország ellen. A csehszlovák csapat állandó fö­lényben játszott, s a mérkőzés folyamán több begyakorolt táma­dási figurát sikeresen alkalmazott. Kitűnően védett Barda kapus. Az ellenfél gyorsan és keményen ké­zilabdázott, ám sok taktikai hibát vétett. Vojtéch Mareš, a válogatott edzője mondta: „A csehszlovák csapat nagyszerű kollektív tel­jesítményt nyújtott. Nagyra be­csülöm a játékosok küzdőszel­lemét. Győzelmünk nagyobb arányú is lehetett volna, kimon­dott gólhelyzetekben többször is hibáztunk“. A csehszlovák csapat a követ­kező összeállításban játszott: Barda, Bakša - Bártek (2 gól), Sovadina (5), Folta, Kotrč (5), Baumruk (4), Jindŕichovský, Škandík (3), Lipták (3), Štika (6), Bajgar. A csehszlovák csapat leg­közelebbi ellenfele Norvégia együttese lesz. Az A-csoport másik mérkőzé­sén: Norvégia - Hollandia 22:18. B-csoport: Svédország - Norvé­gia B 26:16, Dánia - Franciaor­szág 20:15. Szvetlana a nagyok nyomdokaiban A szovjet tornasport szakve­zetői már most abból a szem­pontból kísérik figyelemmel a felnövő tornásznemzedék legjobbjainak teljesítményét, hogy milyen eredményt lehet majd várni tőlük az 1988-as olimpiai játékokon. A legfiata­labbak közül már most felfi­gyeltek egy 13 éves kislányra, aki legutóbb Karlsruhéban megnyerte a világbajnokság összetett versenyének arany­érmét, majd Cottbusban a ba­ráti országok ifjúsági verse­nyén az összetettben ugyan­csak első lett. Szvetlana Bo- gyinszkaja - így hívják a kis­lányt - az olimpia évében már eléri azt az életkort, amikor a szabályok lehetővé teszik a részvételt a viadalokon. Szakemberek véleménye szerint Bogyinszkaja éppen olyan tehetséges, mint annak idején Natalja Kucsinsz kaja, vagy Olga Korbut volt. Bo­gyinszkaja először a műkor- csolyázással kísérletezett, de alig múlt hatéves, amikor el­kezdett tornászni és azóta úgy megszerette ezt a sportágat, hogy szinte él-hal érte. Iskoláit Minszkben végzi és ott olyan nagyszerű edzónó kezébe ke­rült, mint Nelli Kim. így torná­ban a példaképe természete­sen a volt olimpiai és világbaj- noknó. Bogyinszkaja egyetlen vágya az, hogy a világversenye­ken annyi csillogó érmet gyűjt­sön össze, mint edzője és pél­daképe, Nelli Kim. (N) EREDMÉNYEK-KEMENYEK Új fejezet Európa kosárlabdázásában?

Next

/
Thumbnails
Contents