Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1986-11-03 / 259. szám, hétfő

A berlini Humboldt Egyete­men, az NDK legjelentő­sebb oktatási intézménye tanszé­kein és intézeteiben jelenleg 12 500 nappali tagozatos hallgató végzi tanulmányait. További nyolcezren használják ki az egye­tem által szervezett egyéb tanulási lehetőségeket. Mindez része az NDK mai tetemes tudományos po­tenciáljának, amely évszázadokon át végbement fejlődés eredmé­nye, s jelentős hagyományokra te­kint vissza. hető legnagyobb társadalmi haté­konysággal történő hasznosítása rendkívül igényes feladatot jelent, melynek végrehajtásában a Tudo­mányos Akadémia több mint húszezer munkatársa különösen fontos szerepet vállal. Ezerhétszázat írtak, amikor Gottfried Wilhelm Leibniz (1646-1716), korának egyik legki­válóbb európai tudósa, javaslatot tett a porosz uralkodónak az aka­démia megalapítására. Elaborátu- mában kifejtette, hogy egy ilyen intézmény nem tekintheti egyedüli feladatának a tudásvágy kielégíté­sét, nem szolgálhatja a terméket­len kísérletezést, célja kezdettől fogva a tudomány eredményeinek hasznosítása legyen, a „Theoria cum praxi“. A tudós gondolatai termékeny talajra hullottak. 1700. július 11-én megalakult Berlinben a Tudomá­nyok Brandenburgi Társasága, az NDK Tudományos Akadémiájá­nak elődje. A Társaság elnökévé Leibnizet nevezték ki, s ő haláláig megmaradt ebben a hivatalában. A béke és a haladás világszervezete Szovjet lap az UNESCO jelentőségéről Berlin, a tudományok városa (is) A francia klasszicizmus stílusá­ban épült egyetem megtekintése­kor a látogatók nagy része való­színűleg nem is sejti, mekkora viták dúltak „legfelsőbb körök­ben“ az 1810-ben megalapított Alma mater Berolinensis, az egye­tem központi épülete körül. III. Fri­gyes Vilmos király elfogadta ugyan az ismert humanista és nyelvész, Wilhelm von Humboldt (1767-1835) javas­latát és engedélyez­te, hogy egyetemet alapítsanak a po­rosz fó- és székvá­rosban, ám az 1802- ben elhalálozott Heinrich herceg pa­lotáját, melyet az egyetem befogadá­sára szántak, az ott lakó udvaroncok megtagadták Hum­boldttól. Az épület sokkal alkalmasabb előkelő vendégek elszállásolására és a hagyományos ud­vari ünnepségek megtartására - han­goztatták. Humboldt és társai azonban keresztülvitték aka­ratukat. Az Unter den Lindenen álló palotába minden el­lenkezéssel dacolva beköltözött a „legmagasabb szin­tű oktatási intézmény“. Humboldt elképzelései szerint a már fennálló egyetemekkel ellentétben itt a tu­dományos és a világnézeti-filozó- fiai oktatást egy egységként kí­vánták kezelni. Jelentős tudósok toborozása, minden tudományág felölelése, új oktatási formák kiala­kítása, a kutatási eredmények gyakorlati hasznosítása volt a cél­ja, s ennek megvalósítására töre­kedett az egyetem fennállásának 175 éves történetében számos tu­dós és oktató - a többi között a filozófus Georg Wilhelm Fried­rich Hegel és Ludwig Feuerbach, a nyelvész és irodalmár Jacob és Wilhelm Grimm, a fizikus Her­mann von Helmholtz, Max Planck, Albert Einstein, az orvos Rudolf Virchow és Robert Koch... A nagy elődök művének folyta­tását ma is kötelességének tekinti a berlini egyetem, amely 1949 óta alapítójának Wilhelm von Hum­boldtnak a nevét viseli. A társadal­mi haladásért, az emberiség sor­sáért érzett felelősség jegyében jött létre a másfél éve indított, a béke megőrzésének, megszilár­dításának kérdéseivel foglalkozó előadások sorozata is. A berlini „nyári egyetemnek“ havonta két­szer sorra kerülő, bárki által láto­gatható rendezvényein neves köz­életi személyiségek és szakem­berek mondják el véleményüket a háború és béke kérdéseiről. A Humboldt Egyetemen kívül a fővárosban további hét főiskola és tizenhét felsőfokú szakiskola működik, s itt van az NDK Tudo­mányos Akadémiájának, valamint négy másik akadémiának a székhelye is. Mindez együttesen az NDK kutatási és fejlesztési ka­pacitásának egyötödét teszi ki. E tudományos potenciálnak a le­Az akkori társadalmi viszonyo­kat messze meghaladó leibnizi gondolat, az elmélet és a gyakor­lat egyesítése a nagy neveket és jelentős teljesítményeket felmuta­tó akadémia háromszáz éves tör­ténete alatt lépésről lépésre való­sággá vált. Főleg napjainkban, amikor a termelés és a tudomány eddig soha nem ismert mértékben összekapcsolódik, gyakran hivat­A berlini Német Állami Könyvtár most ünnepli fennállásának 325. évfordulóját. Felvételünkön a könyvtár előcsarnoka látható. kozunk Leibniz vezérgondolatára. „Theoria cum praxi“. Jövőre az Akadémia kutatási és fejlesztési potenciáljának a felét az iparvállalatokkal kötött szerző­dések alapján hasznosítják. A nagy múltú intézmény ily módon is lényegesen hozzájárul az NSZEP XI. kongresszusán elfoga­dott határozatok megvalósításá­hoz. Munkatársai jelenleg egye­bek közt azon fáradoznak, hogy Berlint a fejlett mikro- és opto­elektronika központjává tegyék. Az NDL alapján Negyven évvel ezelőtt, 1946. november 4-én kezdte meg műkö­dését az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO. Ebből az alkalomból a Mezsdunarodnaja Zsizny címú szovjet folyóirat októberi számában terjedelmes elemző cikket közölt, amelyet az alábbiakban ismertetünk. Az UNESCO negyvenéves mú- cél az elnyomás alól felszabadult ködése alatt az ENSZ egyik legbe- országok és népek fejlődésének folyásosabb kormányközi szerve- elősegítése. zetévé vált. Célja, hogy az orszá­gok közötti nevelésügyi, tudomá­nyos és kulturális együttműködés ösztönzésével hozzájáruljon a nemzetközi béke és biztonság megőrzéséhez és megszilárdítá­sához. Szervezése már a második vi­lágháború befejezése elótt meg­kezdődött. Alapokmányát 1945 novemberében, a Londonban megtartott konferencián dolgozták ki, amelyen az ENSZ 44 tagállama vett részt. Az alapokmányt egy év múlva húsz ország képviselői írták alá. Az évek folyamán, a világ politikai térképén végbement vál­tozásoknak köszönhetően, jelen­tősen megnövekedett a tagálla­mok száma, így a nyolcvanas évek elején már 161 ország tarto­zott a szervezet kötelékébe. A Szovjetunió, az Ukrán SZSZK és a Belorusz SZSZK belépése 1954-ben friss áramlatot jelentett a szervezet működésében. Az UNESCO fórumai bátrabban és aktívabban napirendre tűzték a békéért folyó harc és a hideghá­ború leküzdésének kérdéseit, a népek közötti bizalom növelésé­nek és a fegyverkezési hajsza megfékezésének módját. A hatvanas évektől kezdve a vezető tőkés országok gyakorla­tilag elveszítették monopolhelyze­tüket az UNESCO stratégiájának és működése fó irányainak meg­határozásában. A szervezet ezál­tal tárgyilagosabban közelítette meg az egész emberiséget érintő kérdéseket. Az UNESCO tevékenységének méretei lényegesen megváltoztak a negyven év alatt. Változatlan maradt viszont a leglényegesebb törekvés: a tagállamok minden csoportja érdekeinek figyelembe vételével megtalálni az ésszerű és mindenki által elfogadható megol­dást. Ma az UNESCO sokrétű tevé­kenységet folytató világszervezet. Egyik legfontosabb jellemzője, hogy kiterjedt elemző és tudomá­nyos kutatómunkát végez. A het­venes évek második felétől kezd­ve az UNESCO tervszerű munkát folytat. 1977-ben fogadták el az első öt évre szóló tervet (1977-1982), napjainkban pedig a második ilyen terv teljesítése folyik (1984-1989). Az UNESCO tevékenységének stratégiáját, fel­adatait a nevelés, a tudomány, a kultúra és a kommunikáció terén azoknak a hatásoknak a figyelem­be vételével dolgozták ki, amelye­ket a háború és a béke, a fegyver­kezés és a leszerelés, az informá­ciós, kulturális és szellemi imperi­alizmus elleni harc fejt ki bolygónk politikai légkörére, miközben a fó Az UNESCO 40-éves működé­sének egyik legnagyobb vívmá­nya, hogy állandó figyelemmel kí­séri az emberiség szellemi és gaz­dasági fejlődésének leghaladóbb irányzatait. Olyan kutatási terüle­teken sikerült előmozdítania a nemzetközi együttműködést, ame­lyek újszerű hozzáállást igényel­nek. Mindebből kitűnik, hogy az UNESCO egyrészt sokat tesz a fejlődő országokért, másrészt az egész emberiség fejlődésének ér­dekeit szolgálja progresszív kuta­tási programok szorgalmazásával. Rendkívül sokrétű tevékenységé­nek illusztrálására elegendő felso­rolni fó programjait: az analfabe­tizmus felszámolása; az alapfokú oktatás kötelezővé tétele (itt kell megjegyeznünk, hogy 1985-be, Szófiában elfogadták a kölcsönös megértés, nemzetközi együttmű­ködés és a béke szellemében való nevelés tízéves programját); a fel­nőttoktatás és az ismeretterjesz­tés előmozdítása; a társadalomtu­dományi és természettudományos információs programok szervezé­se; a tudomány fejlesztése, szer­vezeti segítése és vívmányainak terjesztése; a kulturális kincsek, műemlékek védelme; a szellemi alkotások népszerűsítésének biz­tosítása stb. Jelentős helyet foglalnak el a szervezet munkájában a fegy­verkezési hajsza megszüntetésé­nek kérdései, továbbá a gyarma­tosítás és következményeinek fel­számolása, a fajüldözés és az apartheid elleni harc. Az UNESCO jelentős segítséget nyújt a nemzeti felszabadító mozgalmaknak. Az utóbbi években külön figyelmet szentel a fiatalokat érintő kérdé­seknek is, főként a fiatalok társa­dalmi szerepének növelését indít­ványozza. A nők helyzetének javí­tása szintén nemcsak elméleti vo­natkozásban, hanem gyakorlati szempontból is jelentős feladat az UNESCO tevékenységében. Ko­runk egyik legaktuálisabb problé­mája a tudományos eredmények kellő megfontolás nélküli alkalma­zása a gyakorlatban, ami olykor beláthatatlan következményekkel járhat, mint például a környezet mértéktelen szennyezése, a tö­meges migráció, a mértéktelen ur­banizáció, a kulturális értékek pusztítása stb. Az UNESCO maga elé tűzte azt a célt, hogy részt vesz a tudományos eredmények felhasználásának ellenőrzésében. A Mezsdunarodnaja Zsizny az UNESCO 40-éves tevékenységét méltató cikke befejezéseként kitér a szervezet történetének árnyol­dalaira is. Ez elsősorban az Ame­rikai Egyesült Államoknak tudható be, nevezetesen annak, hogy az USA saját érdekeinek megfelelő­en próbálta alakítani a szervezet tevékenységét. Mivel követelései végül is nem találtak általános megértésre a szervezeten belül, az anyagi támogatás időszakos megtagadása után a USA 1984- ben kilépett a szervezet köteléké­ből. Példáját 1985 végén további két szövetségese is követte, Nagy-Britannia és Szingapúr. A szervezet ennek ellenére to­vábbra is teljesíti feladatát, és mint a nemzetközi együttmúködés egyik legjelentősebb fóruma a jö­vőben is sokat tehet a civilizáció megőrzéséért és az emberiség égető problémáinak megoldásáért - hangsúlyozza a cikk. Cz. I. A Rodope híres rezervátuma A Bulgária déli határát alkotó, legendás gazdagságú Rodope- hegység, a mondabeli Orpheusz szülőföldje, turistautak nagy talál­kozási pontja. Értékes műemlé­kek, ősi kolostorok szegélyezik hegyi ösvényeit. Eldugott falvacs- káiban évszázadok óta érintetle­nül őrződnek a hagyományok. Té­len síparadicsomai, nyáron hús magaslati üdülőhelyei, szanatóriu­mai kínálnak lehetőséget a sport­ra, pihenésre, gyógyulásra, kikap­csolódásra. Látnivalókban, termé­szeti szépségekben oly változatos a vidék, hogy csak győzze fárad­ság nélkül bebarangolni a turista. A Nyugat-Rodope legészakibb csücske például az ország külön­leges természetvédelmi területe, élővilágának valóságos szabadtéri múzeuma. A közel 11 ezer hektá­ros rezervátum csaknem tíz éve, 1977 óta UNESCO-védnökség alatt áll. Meg is érdemli a nemzet­közi figyelmet, mivel a bolgár flóra és fauna egyedülálló példányaival várja a látogatókat. A Kupena - így nevezik ezt a dús vegetációjú vidéket - 57 növénycsalád 238 faját mutatja be az érdeklődőknek. Csak gombá­ból 81-féle tenyészik a televény- ben. Sok az értékes állat is az ősvadonban. Mintha néhány év­századdal előbbi korokban járna a vendég. Vadak, medvék, rodo- pei vadkecskék, rókák, őzek, szar­vasok, nyusztok, mókusok, borzok birodalma a háborítatlan nyugal­mú rezervátum. A gyerekek nagy örömére sok a cinege - hat fajtája is felismerhető -, s örökké kopá- csol a harkály, amelynek hét fajtá­ját figyelték meg az ornitológusok. A „vadleltárban“ 17-féle emlős és Bulgária madárvilágának egyhar- mada szerepel. A szakemberek szerint a tájegység igen alkalmas ökológiai vizsgálatok elvégzésé­re. (B) KULTURÁLIS KÖZÜGYEK - VIETNAMBÓL Közüggyé vált a kultúra, köz­kinccsé lettek a kulturális értékek a déli országrészben is Vietnam újraegyesülése óta. Noha az utób­bi évben az országnak szembe kellett néznie az újjáépítés, az élelmiszerellátás és a népesség- növekedés gondjaival, a kultúra és a közművelődés fejlesztését sem hanyagolták el. Például 1981 és 1985 között a nyolcszorosára növekedett a művelődési házak száma. Csak tavaly 525 kulturális létesítményi - könyvtárat, színházat, mozit, múzeumot, szabadtéri színpadot, kiállítótermet - adtak át rendelte­tésének. Ebből 268 a falusi lakos­ságot szolgálja. 224 a járási köz­pontokban épült fel és 33 a váro­sokban, és a vidéki központokban létesült. A könyv térhódítása Bővült a könyvtári hálózat is. A vietnami járások 80 százaléka megépítétette a saját könyvtárát és múzeumát, mely utóbbiban a helytörténeti érdekességek mel­lett a forradalom és a népi háború harcainak állítottak emléket. Ma 21 központi és 104 kerületi könyv­tár várja az olvasókat mintegy 800 ezer kötettel. Emellett több ezer kisebb könyvtárat létesítettek a szövetkezetek, és sok az olva­sótermek száma, összehasonlí­tásként érdemes megemlíteni, hogy 1975 elótt Délen mindössze négy városban működött egy-egy közkönyvtár. Azóta igen nagy erő­feszítések történtek a könyvter­jesztő és könyvkölcsönző hálózat kiszélesítésére, különösen Ho Si Minh-városban. Ho Si Minh-városban jelenleg 90 könyvesbolt működik. Az elmúlt évben pédául 11 szakkönyvesbolt és egy hanglemezüzlet nyílt. A gyárak, a közhivatalok és az iskolák 1800 kiskönyvtárat alapí­tottak. Megalakult az új városi köz­könyvtár is, amely 80 ezer kötetes alapállományával sok ezer olvasó igényeit képes kielégíteni. Megújul a film- s színházkultúra Vietnamban jelenleg 85 egye­tem és főiskola 200 karán 156 ezer diákot képeznek 18 ezer ok­tató irányításával. A tanárképző, a kulturális, népművelési és mű­vészeti főiskolákon folyamatosan gondoskodnak a szakmai utánpót­lásról. Vietnamban 1985-ben már há­romszor annyi filmet gyártottak, mint 1975-ben, amikor 85 alkotás került a celluloidszalagokra. A fil­mek elsősorban a népi felszabadí­tó háború történetéből merítenek, érdekes epizódokat villantanak fel a francia és az amerikai megszál­lás idején történt eseményekből. Vietnami filmekkel egyre gyakrab­ban találkozhat a közönség az európai mozikban és filmfesztivá­lokon is. Az elmúlt években együttműködési megállapodás jött létre a vietnami filmesek, valamint a szovjet, a csehszlovák és az NDK-beli filmvállalatok között. Súlyt helyeznek az ősi művé­szeti ágak ápolására is. Tovább élnek a hagyományos vietnami zenés színház műfajai, köztük a „cheo“ és a „tung“ opera. Újabb virágkorát érte meg a vízi bábjátszás. A vietnami vízi bábo­sok rendszeresen vendégszere­peinek Ázsia és Európa orszá­gaiban. Megújulásra is képes a vietna­mi színház, mivel nem zárkózik el mereven az idegen hatásoktól. A nyitottságnak, a megújulási készségnek köszönhető például a vietnami színház egyik nagy si­kere, Katona József Bánk bánjá­nak színre vitele. A vietnami művészek rangját, megbecsülését bizonyítják a gya­kori meghívások. Ezeknek tesz­nek eleget, amikor kulturális napo­kat tartanak a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Magyarorszá­gon, Mongóliában, vagy például Bulgáriában. Nem marad el a ha­zai megbecsülés sem, ami kitün­tetések, díjak formájában éri e művészeket. A legutóbbi tíz év­ben csaknem 200 vietnami alkotó kapta meg a Népművész és az Érdemes művész címet. (VNA) ÚJ SZIj 4 1986. XI. 3.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents