Új Szó, 1986. október (39. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-10 / 239. szám, péntek

Újgazdag Fösvény? Moliére-bemutató a Kis Színpadon A modern cseh klasszicizmus festője Száz éve született Vilém Nowak nemzeti művész A nyitott színpadra tekintve olyan határozott formai karakterű és gondolatokra is inspiráló dísz­letet látunk, amely felér egy szín­házi előadással. Ján Zavarský színpadképe mintha egy mai új­gazdag család villájának belső te­réből vétetett volna. Beüvegezett terasz, méltóságot színlelő né­hány lépcsőfok, nikkelezett korlát és pontosan kicentizett arányok. Ennél nagyobb mértékű tudatos­ságot, amely a nézőre gyakorolt hatásában még meg is többszörö­ződik, már nehéz díszlettervezőtől elvárni.,S éppen ez a karakteriszti- kusság, ez a gondolatokra és kép­zettársításokra inspiráló, a közötte élőkről már a megjelenésük elótt beszélő díszlet lesz az előadás végső buktatója. Peter Mikulík rendező ugyanis mintha nem akarta volna észre­venni, hogy Zavarsky összeka­csint a nézővel. Ez az út ott végző­dik, ahol kezdődik. Falként áll a néző elébe, aki a látvány kény­szere alatt már vár valamit, de az a valami nem valósul meg. Harpagon nem jelenik meg új­gazdagként, akiről senki sem tud­ja, milyen úton-módon szerzi va­gyonát, hogy majd felismerjük: eb­ből a pszichikailag motiváló álla­potból ered fösvénysége. Karol Machata mégis jól láthatóan egy újszerű Harpagont igyekezett te­remteni. Az első részben ponto­san érzékeltette a fösvénysége mögött lappangó hiúságot és ke­gyetlenséget. Persze ebben az alakításban nyoma sincs maiság­nak, és éppen ezért hat olykor öncélúnak a mai környzetben. Rá­adásul Helena Bezáková jelmezei stilizáltságuk ellenére is korhűek, ami ismét ellentmondás ebben a színpadi térben. Pedig Moliére komédiájának fő­hőse olyan típus, aki ma is él. Feltárhatatlan forrású jövedelmeit Nyúl? És mesében? Méghozzá főszerepben, manapság? Ugyan, mi újat várhatunk?! Hiszen annyi történet szól erről az állatfiguráról, hogy na. A leggyakrabban „foglal­koztatott“ szereplők egyike a me­sék világában - volt már ez, volt már az, futott el gyáván, támadott merészen, és nyert, nem erővel, hanem ésszel. Mi újat mondhat róla vagy általa egy mai szerző, különösen, ha meg is hagyja őt természetes környezetében, és annak, ami, nem csinál belőle heli­kopterpilótát, mélytengeri kutatót, autószerelőt? A kérdésre a választ kezdem akkor máris azzal, hogy, igen, Ké­szé// Ferenc volt bátor abban a ha­gyományos közegben maradni, amelyben megtalálhatók egy min­denkori (mesebeli) nyúl külső és belső tulajdonságaira, valamint a környezetére jellemzó konvenci­onális elemek, más szóval, köz­helyszámba menő szimbolikus je­gyek, melyek talán éppen a me­séknek köszönhetően nemzedék­ről nemzedékre öröklődnek, rög­zülnek tudatunkban: kajla fül (már a könyv címében is, ahol ráadásul a kaland kifejezés sem hat az újdonság erejével), sárgarépa és káposzta, macska - tej és egér, ha csősz, akkor puska, szarka - csil­logó tárgy, tök mint lakóház stb. És volt bátor a szerzó megmarad­ni egyszerűnek, világosnak, érthe­tőnek. így született meg - termé­szetes könnyedséggel - egy szép mesekönyv. Persze, a bátorság kevés lett volna az üdvösséghez, főként, hogy az említett „hagyo- mányba-ágyazottság1’ miatt erő­sen fenyegetett a kliséveszély. Keszeli Ferenc azonban tehetsé­gesebb - fantáziadúsabb, szelle­mesebb, eszközét, a nyelvet, és célját, a gyermeket jobban ismerő - író annál, semhogy tollára ve­gyen olyasmit, mint: hulló leve­lek susognak az ősz közeledtéról, a nyýl sárgarépának örül, a sün­disznó az almának. A Kajla Fülöp kalandjainak a szerzője csavar egyet a kliséken, vagy felbontja őket elemeire, amelyeket aztán újrarendez, eredeti gondolati tar­tatén ugyanúgy titkolja, mint Har­pagon. Bármennyire is kerestem a ráhangolódás helyét, a gondolati azonosulás lehetőségét, ebben az előadásban nem sikerült megtalál­nom. Moliére Fösvénye önmagá­ban véve napjainkban érdektelen játék lenne, ha nem tudatosítaná az emberben, hogy szüntelenül születnek ilyen jellegű egyedek. Helyességét lehet vitatni, de léte­zését aligha lehet tagadni: a Fös­vényt nyugodt szívvel lehet egy lelki torzszülött tragédiájaként is játszani. Ugyanakkor a közeg, amely az ilyen emberek megszü­letését lehetővé teszi, éppen a da­rabban megrajzolt szerelmi kap­csolatok révén lesz jól láthatóan álszentté - így komikussá. Voltak már rendezések, ahol Valéré - aki Harpagont szolgálja, hogy annak lánya közelébe lehessen talán nem is szerelmére vár, hanem hozományra vadászik. Elvégre Harpagon előtt is képmutató, oly­kor igazat is ad urának. Miért ne lehetne akkor hozományvadász? Ivó Gogál ebben a szerepben az első részben hiteles, mert éppen ezt a variációt kezdi játszani. Az előadás effajta felemássá­gára, amely feltehetően a rende­zői gondolat tisztázatlanságának az eredménye, akkor kezd igazán gyanakodni a néző, miután Karol Machata és Mária Královičová (Frosine) első részbeli jelenetére emlékezve, a második részben egy elerótlenedó kapcsolatot lát. Kétségtelen, hogy Machata és Královičová kettőse az előadás csúcspontjait adja. A vén sóvárgó és az igencsak ravasz kerítónő a jellemkomikum olyan szintjén születtek meg, amelyre szinte egy egész előadást lehet építeni. Le­het, de nem mindig sikerül. A má­sodik rész ezért olykor csupán reprodukálása a komédiának híján van mindannak a gondolati erede­talmakat, helyzeteket teremtve. Amikor például Kajla Fülöp meg­kérdezi a nálánál okosabb és ta­pasztaltabb sünmalactól, hogy: Mondd, Etüske, ez már az ősz?“, a jóbarátja így válaszol: ősz majd akkor lesz, amikor azt mon­dom: megyünk az almáskerbe.“ Ugyanígy változnak át bevett nyel­vi alakzatok szójátékok révén. Ke­szeli Ferenc sziporkázó nyelvi hu­mora - melyet paródiáiból, bök- és gyerekverseiból ismerhetünk- ebben a mesekönyvben is hatá­sosan érvényesül: „nem volt az más, mint egy konvzervdoboz. Odaosont, beledugta az orrát. De a doboz éles volt, és Fülöp orrából máris kiserkent a vér. - Meg va­gyok sértve - nyafogta. - Azonnal kérj tőlem bocsánatotVagy: ,,— Fülöp, drága barátom... Tartozom neked egy szomorú vallomással.- Miért tartoznál? Adtam én neked valaha kölcsön egy vallomást? Nem adtam!" Vagy: Szép jó napot, Hörcsög Ödönné! Mikor híztál ilyen bödönné?"; ,.Micsoda rémes beszéd ez? Nem gondolod, hogy velem inkább krémesen ké­ne társalognod?" De említhetném azt is, amikor a sündisznó telilatála- tos kedves neve bizonyos helyze­tekben csupán Etüs. Amint az idézetekből már bizo­nyára kiderült, Kajla Fülöpön kívül van egy másik főszereplője is a ti­zenöt darabból álló mesefüzérnek, a sündisznó. Rajtuk kívül még fel­tűnnek, többnyire epizódszere­pekben, más állatfigurák is, példá­ul Vak Andor, a vakond, Gyiklós, a gyík, Kuli Pintyó, a pinty. A hely­szín - ahol egyebek között a tejes­zacskó (mint fejpárna) kilyukad Etüske alatt, ahol sündiszkót ren­deznek, ahol Fülöp úgy belerágja magát egy dinnye belsejébe, hogy furkósbottal kell kiszabadítani, ahol fogságba esik a két jóbarát, ahol verset, tojást költenek, tökből függóházat építenek - a Csallóköz mezői. A kalandok ideje tavasztól télig tart, vagyis Kajla Fülöp szüle­tésétől egészen addig, míg Etüske- barátjának nagy-nagy bánatára- téli álomra nem hajtja a fejét, fajának szokása szerint. (Egy kis tiségnek, amely az első részben a díszlet látványában, a főhősök megismert jelleméből kitetszett. Pedig mind a színházi diszpozíci­ók, mind az első részben megte­remtett gondolati ív elég erős lett volna ahhoz, hogy megtartsa a má­sodik részben bátortalanul elejtett gondolatot. Olyannyira lefelé ívelő az előadás gondolatisága, hogy a más-más értelmezésben ugyan, de a legkülönbözőbb előadások­ban is központi helyet elfoglaló nagymonológ ezúttal sekélyesen hangzik el a színpadon. Mindenesetre nemcsak a már említett színészek, de az Éliset játszó Zdena Studenková, a Clé- ante-ot alakító Maroš Kramár (aki. elsősorban szerepe finom árnya­lásával hívta fel magára a figyel­met) és Maitre Jacques szerepé­ben Dušan Taragel (ismét jól ko- médiázott) játszott kitűnően. Hosszasan lehetne még töp­rengeni ennek az előadásnak a felemásságán, hiszen a színé­szek, a díszlettervező jól láthatóan felkészültek egy eredeti rendezői értelmezés megvalósítására. Csakhát valami ebből az előadás­ból kimaradt. Talán az, amit Her­mann István így fogalmazott meg: ,,A fösvénység tehát az aggódás egyik formája, de az aggódás tar­talma, alapja mindig a fösvénység. Mindig az, hogy amit értékként tisztelnek, az már nem érték, mert holttá vált, betokosodott, ládikó, és százezrek őrzik, akiknek már csak egy feladatuk van, hogy őrizzék, s nem pedig az, hogy használják. “ Márpedig csak ez a kiindulási alap hozhatja létre a bárhol a világon megvalósuló izgalmasan mai Fös­vény-előadásokat. Mert Moliéret sem lehet holttá nyilvánítani, ahogy a harpagonok sem halnak ki a forradalmak után. DUSZA ISTVÁN szépséghiba, hogy mindjárt a má­sodik mesében megérkezik az ősz, megelőzve a nyarat.) Nincs unalmas lapja ennek a könyvnek, Keszeli Ferenc nem fárasztja gyermekolvasóját hosz- szadalmas leírásával az évsza­koknak, a természetnek, éppen annyit használ fel ezekből és a tár­gyi világból, amennyi részben a hangulatképzéshez, de főkép­pen - központi szerepben is alkal­mazva őket - a cselekménybo­nyolításhoz, az események szer­vezéséhez kell. Tudniillik ez utób­biakon van a hangsúly, és termé­szetesen a „hősökön”, akiknek érintkezései emberi érintkezések, méghozzá olyanok, amelyekben nincs nyoma durva erőszaknak. De „lírai ellágyulásoknak“ sem. Annál gyakoribbak az őszinte, tet­tekben is kifejeződő érzelmi meg­nyilvánulások: Etüske: „ Úgy aludt el, hogy az orra kilátszott a földből. Fülöp meg csak nézte, nézte Etüs- két, s egyszer csak látja ám, hogy az orra deresedni kezd. - Etüske, ébredj! Lefagy az orrod! - Etüske azonban meg se moccant. Mit tehe­tett hát Kajla Fülöp: ráült a ba­rátja orrára, hogy testével, puha szőrével melengesse, ha kell, akár tavaszig.“ így emelkednek ki a könyvben - nem direkt úton - olyan morális értékek, mint a ba­rátság, jóság, segítókészség, baj- társiasság, a családszeretet. És megannyi komikus helyzet nyújt észrevétlenül ismeretanyagot a gyermekolvasó számára - a köl­tészetről, a zenéről, az idő fogal­máról, földrajzról, biológiai jelen­ségekről, emberi tevékenysé­gekről. Azt hiszem, remek animációs sorozat vagy színpadi feldolgozás alapjául is szolgálhatna ez a könyv. Ezt ugyan nem Janiga József - csupán egy-egy mozza­natot kiemelő, de karaktert hozó és a kalandok bájához, humorá­hoz, jó hangulatához megfelelően igazodó színes - illusztrációi jut­tatták eszembe, hanem maguk a-kalandok. (Madách, 1986) BODNÁR GYULA A századforduló táján jelentke­zett az az új cseh festőnemzedék, amely célul tűzte, hogy hazai talaj­ba ülteti a nyugat-európai avant­garde törekvéseket. Ennek az irányzatnak legjelentősebb képvi­selőiből alakult a prágai Nyolcak csoportja, melynek tagjai 1907- ben rendezett kiállításukkal szinte berobbantak a cseh művészeti életbe. Köztük volt a fiatal Vilém Nowak is, akinek Poussin stílusá­ban festett, a természet dinamikus erejét érzékeltető tájképei - mint például az Elba menti táj- megér­demelt feltűnést keltettek. A kriti­kusok - mindenekelőtt F. X. Šalda- Nowak képeinek megejtő líraisá- gát emelték ki. Ez a kiállítás volt a rajtköve Vilém Nowak hosszú, eredményekben gazdag művészi pályájának. Vilém (Willi) Nowak száz éve született a Prága melletti Mnišek- ben. Német környzetben nőtt fel, ám olyan családban, amelyet ha­gyományos kapcsolatok fűztek a cseh értelmiségi körökhöz. Apja- akit szélsőségesen reformista nézetei miatt sokan különcnek tar­tottak -, nem bízva az iskolai okta­tásban, a fiú nevelését házitaní­tókra bízta. Ez még nem lett volna baj, csakhogy csökönyösen nem vett tudomást Vilém korán meg­mutatkozó művészi hajlamáról. Ezért a fiú elhagyta a szülői házat és rokonaihoz költözött a Cseh Óriáshegység lábánál fekvő Rokytnicébe. Itt megértő lelkekre találva kedvére rajzolgatott, olvas­gathatta a nagy festőkről írt mo­nográfiákat, melyekből bőven akadt a házi könyvtárban. A még otthonról hozott ateista nézetei miatt összeütközésbe ke­rült a gimnázium tanáraival, nem fejezhette be középiskolai tanul­mányait, sót zárva maradt előtte a Prágai Képzőművészeti Akadé­mia is. Eleinte magánúton tanult Ferdinand Engelmüller festőisko­lájában, majd a mestere ajánlásá­ra mégis felvették az akadémiára. Franz Thiele osztályába került és itt ismerkedett meg a fiatal cseh festőnemzedék egyik legnagyobb tehetségével, Emil Fillával, aki be­vezette a már említett Nyolcak tár­saságába. Fontos epizód volt Nowak fejlő­désében Julius Meier-Graefe, a neves német múkritikus prágai látogatása, aki nemcsak szóban és tanulmányában értékelte No­wak izmusoktól eltávolodó klasszi­cista törekvéseit, melyekkel a mű­vészet értelmi oldalát hangsúlyoz­va keresi a szép megjelenítését, hanem lehetővé tette, hogy a jó­formán kezdő piktor vásznai a bé­csi és a berlini tárlatokra is eljus­sanak. Nowak a maga útját járta, hide­gen hagyták azok a nagyhangú szónoklatok, amelyekkel a művé­szet új elméletének hirdetői a nyil­vánosság elé léptek. Akárcsak példaképei - Van Gogh, Munch, Lorrain, Daumier és Renoir - ő is ösztönösen és saját természetétől vezetve tett magáévá bizonyos, a festés művelésével évszázadok óta együtt járó alapelveket. Bár számára a természet ábrá­zolása, a levegő és a fényhatások tükrözése volt az elsődleges festői feladat, hamarosan eljutott a figu­rális megjelenítéshez is, ám alak­jai ugyancsak szervesen hozzá­tartoznak a tájhoz, benne élnek a környezetben (Fürdés, Gyerme­kek a parkban, Veranda, Táj lo­vassal). Több kompozíciója szoci­ális tartalmat kapott (Munkásnők). Az első világháború előtt No­wak az európai festészet egyik fellegvárába, Münchenbe megy, ahol a kor több jeles művészével, így August Mac/c-kal és Paul Klee- vel köt barátságot. Később Berlin­ben él, de nem szakad meg kap­csolata a cseh képzőművészek­kel. Erről tanúskodik, hogy 1929- ben meghívják a Prágai Képző­művészeti Akadémiára, ahol tíz évig, a fasiszta megszállásig tanít. Sok durva támadás éri, hogy né­met származása ellenére közös­séget vállalt a cseh néppel. Sze­mére vetik, hogy elsó felesége halála után kommunistával, a TASZSZ sajtóiroda prágai leve­lezőjével köt házasságot, valamint azt is, hogy 1937-ben cseh mú- vészküldöttség tagjaként szemé­lyesen is részt vesz a cseh képző­művészek moszkvai kiállításán­A második világháború éveiben hallgatásra ítélt festő a felszaba­dulás után új erővel lát munkához. Újabb képein leegyszerűsödnek a formák, szabadabb az ecsetke­zelés, élénkebbek a színek, gaz­dagabbak a technikai megoldások (Litoméhcei táj, Forrás) és némi­leg a témakör is bővül (Cseresz­nye, Lány almával). Elkötelezett politikai magatartását a munkás- vezetőkről készített portréi is iga­zolják (Kari Marx, valamint Kle­ment Gottwald arcképe). Nowak 1949-ben egyik meg­alapítója volt Bratislavában a kép­zőművészeti Főiskolának, ahol egy évig tanított. Részese volt az egységes Csehszlovák Képzőmű­vészek Szövetsége létrehozásá­nak is. Számtalan közös és egyéni tárlata ismertté tette nevét itthon és külföldön, többek között a Szovjetunióban, az NDK-ban, az NSZK-ban, Ausztriában. 1977. október 20-án Prágában hunyt el. Néhány éve alkotásai zömének a mélníki kastély ad állandó ott­DčLMÁR GABOR Lecke, amit... Nem tudom, elfelejteni a ta­nárnő megrökönyödését. A lányt, akiről szó van, ő is tanította - és nem csak szak- tantárgyra, igazi emberi érté­kek felismerésére is. A tanárnő volt diákjának anyjával találkozott, aki a pos­táról jövet elújságolta neki, hogy a lánya most tette le az egyetem első évfolyamának utolsó vizsgáját, már másod­éves. Pénzt küldött neki, kéte­zer koronát.- Mennyit? - kérdezte a ta­nárnő, nem hívén a fülének.- Ruhára, miegymásra - próbálta most már meglepe­tését oldani a tanárnő.- Arra külön adok még, ez csak parfümökre, festékekre meg ilyenekre. Minden hónap­ban ennyit küldök neki. Nem akarom, hogy kulturálatlanabb legyen a többieknél - magya­rázta az anyuka. A tanárnő mély lélegzetet vett és másra terelte a szót, pedig már majdnem kimondta, hogy ó hat éve tanít, de még­sem kap tisztán kézhez kétez­ret, jóllehet nem érzi magát kulturálatlannak, sőt a divatos ruhákat is kedveli, az viszont igaz, hogy nem szív huszonöt koronás cigarettát és a dél­utánjait sem azzal tölti el, hogy francia konyakokat kóstolgat a kávéházakban, mint ahogy sok főiskolás diáklány teszi. Mellesleg a szóban forgó lány csak harmadik nekifutás­ra, nagy nehézségek árán csi­nálta meg a vizsgát, s került a második évfolyamba. Egye­temek, főiskolák tanárai mond­ják, hogy milyen sok diák meg­elégszik a középszerűséggel, az alkotó gondolkodásnak, a problémaérzékenységnek a csírája is hiányzik belőlük. Nos, ha ez így van, akkor azt is látnunk kell, hogy ezek a diá­kok a saját maguk alakította hamis értékrendszer bűvöleté­ben élnek, s a jót akaró szülők mit sem sejtve ezt még támo­gatják is. Szerencsére az élet előbb vagy utóbb azért úgyis rádöbbenti őket arra, mintegy leckét ad majd abból, hogy mi a kulturáltság és mi nem az - jóllehet számunkra az sem mindegy, hogy mennyit kell ezért fizetni... SZASZÁK GYÖRGY Kajla Fülöp kalandjai Keszeli Ferenc mesekönyvéröl ÚJ SZÚ 6 1986. X. 10.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents