Új Szó, 1986. október (39. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-06 / 235. szám, hétfő

A művelődéspolitika új felada­tairól, a kulturális értékek befoga­dásának fontosságáról, az esztéti­kum és az érzelmek hatásáról be­szélgetett Irina Antonovával, a vi­lághírű moszkvai Puskin Szépmű­vészeti Múzeum igazgatójával az APN tudósítója. íme néhány rész­let az interjúból: • Az SZKP újraszerkesztett programja leszö­gezi: a szovjet emberek mé­lyebben és telje­sebben sajátítsák el a kultúra szel­lemi és anyagi értékeit, aktívan forduljanak a múvészi alkotáshoz, önt mi foglalkoztatja ezzel kap­csolatban?- Elsősorban a bekapcsolódás és az elsajátítás közti különbség. Ma az késztet gondolkodásra: ho­gyan, milyen mértékben fogadja be a kultúrát a közönség? Van ugyanis ok az aggodalomra. Néha érdemtelenül nagy sikert aratnak a gyenge minőségű produkciók, ugyanakkor a komoly kulturális ér­tékek nem mindig találnak utat a közönséghez. Rá kellett ébred­nünk: az, hogy a kultúra mindenki számára elérhető, önmagában még nem jelent tömeges kulturált­ságot. • Mit tehetünk az ízlésnevelés érdekében?-Tudatosan, már gyermekkor­ban kell elkezdenünk az ízlésne­velést. Mindaz a szép és jó, amit a gyermeknek átadunk, ezersze­resen megtérül a későbbiekben. Ami az ifjúság esztétikai nevelését illeti, e téren bizony, a kezdeteknél tartunk. Mindenekelőtt már az ál­talános iskolában be kell vezet­nünk az egységes esztétikai okta­tást. S itt jegyzem meg: nemcsak a tárgyi tudás bővítése fontos, ha­nem az érzelemvilág gazdagítása is. Manapság mintha a korszellem nem kedvezne az érzelmeknek. Szégyenkezve, olykor már-már megvetéssel beszélünk róluk! Biz­tos vagyok benne, hogy bizonyos problémákat azért nem tudunk megoldani, mert érzelmek, sze­mélyes érdekeltség nélkül, lélek­telent fordulunk feléjük. Amikor az esztétikai nevelés mielőbbi gyakorlatát sürgetem, egyben az érzelmi élet fejlesztését is elemi fontosságú feladatnak tartom. Fej­lett, érett érzelmek és az esztéti­kum ismerete nélkül aligha képes időnként arról, hogy az esztétikai és az erkölcsi ideálok elválasztha­tatlanok egymástól, s a művészet­tel való találkozás egyben erkölcsi lecke is. Az embernek meg kell tanulnia erkölcsi tanulságokat le­vonni a művészetből. Ezért most talán a legfontosabb feladatunk a jó muzeológusok képzése! A múzeumi munkatársnak sok­oldalú szakembernek kell lennie, olyannak, aki egy kicsit tanár, ki­csit művész, kicsit pszichológus. Az új típusú múzeumban helyet kell találni a könyvtárnak, a vetítő­teremnek, a klubszobának, a tár­salgónak, a szakköröknek. Ott­hont kell adnia a művészeknek és gyűjtőknek, de az otthonosság ér­zetét kell nyújtania annak is, aki csak egyszer téved be falai közé. A jövő szakembereiért - Bulgáriában Az érzelmek újrafelfedezése Beszélgetés a kulturális értékekről az ember a szépség megértésére, felismerésére és befogadására. S ebben a múzeumoknak és a muzeológusoknak is nagy sze­repük van. 0 Milyen gondokat vet fel a kul­turális felvilágosító és nevelő­munka?- A Szovjetunióban több mint kétezer múzeum működik. Ezek­nek a művelődési intézményeknek a munkatársai széles látókörű, nagy tudású, több évtized felhal­mozott tapasztalatával rendelkező emberek. Ennek ellenére sok te­kintetben korszerűsítenünk kell a múzeumi munkát. Mire gondo­lok? Sajnos, tagadhatatlan tény, hogy nevelő tevékenységünket ja­varészt még mindig az elvont felvi­lágosítás és a didaktikus módsze­rek jellemzik. Az információözön, ami a múzeumba belépő látogatót fogadja, akadályozza az elmélyü­lést, gátolja a múvészi élmény fel­dolgozását. Élmény helyett csu­pán felületes benyomások marad­nak meg a látogatókban. Mi, mu­zeológusok is megfeledkezünk Kedvező feltételek között Tanulmány a magyarországi szlovákokról A magyarországi nemzetisé­gekkel foglalkozó irodalom fontos művel gyarapodott: a TIT (Tudo­mányos Ismeretterjesztő Társulat) és a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének kö­zös kiadásában jelent meg Gyivi- csán Annának, az ELTE Szláv Filológiai Intézete tanárának ta­nulmánya a Magyarországon élő szlovákokról. Magyarországon az utóbbi másfél évtizedben a párt- és álla­mi szervek egyre nagyobb figyel­met fordítanak az országban élő német, szlovák, délszláv és román nemzetiség társadalmi, politikai, kulturális és gazdasági helyzetére, így érthetően nagy fontosságot tu­lajdonítanak a nemzetiségi kutatá­soknak is. örvendetes, hogy eb­ben a munkában egyre több nem­zetiségi szakember vesz részt. Közéjük tartozik Gyivicsán Anna is, akinek már számos tanulmánya jelent meg a magyarországi szlo­vákokról. Újabb kötete a 100-110 ezerre becsült népcsoport (a szám a Magyarországi Szlovákok De­mokratikus Szövetségének adata) 1945 utáni történetével foglal­kozik. A rövid történeti bevezető vá­zolja azokat az eseményeket, amelyek következtében a XVII. század végén és a XVIII. század elején belső népmozgások indul­tak a korabeli Magyarországon. Ez a migráció jelentős számú szlovákot is érintett: a gazdasági és vallási kényszer szorítása foly­tán tömegesen települtek az or­szág északi megyéiből az elnépte­lenedett alföldi vidékekre, Zemp­lén, a Pilis, a Bakony és a Vértes tájaira. Életerős közösségeik el­szigeteltségükben is sokáig őriz­ték a szülőföld hagyományait és kultúráját. Ennek egyik máig érzé­kelhető jele a megőrzött dialektus: a nyugat-szlovákiai, a közép-szlo- vákiai és a kelet-szlovákiai nyelv­járás. Hagyományőrzésük - elszi­geteltségük következtében - a ké­sőbbi fejlődés gátja lett; a kisebb- nagyobb «zigetekben élő közös­ségek nem vehettek részt a szlo­vák nemzeti mozgalmakban, így nem voltak cselekvő részesei az irodalmi nyelv kialakításának sem. A Magyar Népköztársaság nemzetiségi politikája fokozatosan kialakította a máig érvényes, a nemzetiségek fennmaradását és fejlődését támogató koncepcióját. A szerző ez utóbbi korszakot dol­gozta fel a legnagyobb részletes­séggel. Az olvasó megismerked­het az 1945 után létrejött szlovák szervezetekkel, az anyanyelvi saj­tó helyzetével, a hetvenes évek­ben kibontakozó szépirodalom­mal, az iskolaügy, a művelődés fejlődésével, s az utóbbi eszten­dőben rendszeressé vált szlovák nyelvű rádió- és televízióadások kialakulásával, amelyekre a ma­gyarországi szlovákság nyelvkul­túrájának ápolása szempontjából is szükség volt. Gyivicsán Anna a pozitív válto­zások elősorolása mellett nem fe­ledkezik meg a napjainkban is ta­pasztalható hiányosságokról, így a szlovákságnak, de különösen a szlovák értelmiségiek egy részé­nek a nemzetiség iránt tanúsított közömbösségéről, és más gon­dokról. Végkövetkeztetése ennek ellenére bizakodó: a gyakorlati nemzetiségi politika kedvező felté­teleinek ismeretében a szlovákok élnek az anyanyelvi kultúra adta lehetőségekkel, a fejlődő intéz­ményrendszer pedig az értelmiség számára is igyekszik megadni a kibontakozás esélyeit; a külön­böző szakterületeken (irodalom, néprajz, történetírás) egyre több alkalom kínálkozik a szlovák nyel­vű publikációkra. Mint ahogyan ezt Gyivicsán Anna most megjelent kétnyelvű (szlovák és magyar) kö­tete is bizonyítja. TÓTH ISTVÁN Meggyőződésem, hogy a feladata magaslatán álló múzeum az esti órákban is barátságosan hívogatja a vendégeket. Ne a csend legyen többé a múzeumok jellemzője, en­gedjük betörni termeibe a zenét is! Teljesebbé válik az élmény, ha szemet gyönyörködtető műalkotá­sok között hangzik fel a zeneszó. Nem véletlen, hogy a Puskin Mú­zeumban igen népszerűvé váltak a közös zenei és képzőművészeti estek. • A Budapesten megrendezett európai Kulturális Fórumon, mely­nek résztvevője volt, szó esett a művésznek a társadalomban vállalt szerepéről és felelőssé­géről...- Megvitattuk a muzeológusok helyét és jelentőségét is. Szem­ben azzal az állásponttal, hogy a kiállítást elég megrendezni és behívni rá a közönséget, mi úgy véljük, aktív közvetítő szerepet kell betölteniük. Segítenünk, tá­mogatnunk kell a nézőt a megér­tésben, a befogadásban, az eliga­zodásban. A múzeum nem raktár, a benne látható kiállítás nem rak­tári tárgyak bemutatása. Ezért az a vélemény, hogy a muzeológus legyen semleges, személytelen, fikció. A kultúra mindig társadalmi jelenség, nem is lehet másmilyen. René Avila (Kuba): aratók (olaj, 1974) Cukornád­A Bolgár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának 1979-es rendkívüli plénumán elfogadott oktatásügyi reform végrehajtásán dolgozunk. Ennek vezérelve a sokoldalú, fejlett, kommunista szellemben nevelt személyiségek kialakítása. Olyanoké, akik képe­sek kiteljesíteni önmagukat s megfelelni a tudományos-tech­nikai forradalom igényeinek. Ez az új, egységes, érettségit nyújtó ti­zenkét évfolyamos politechnikai szakközépiskola létrehozásával lehetséges, amelyben egyesül az általános és a szakmai oktatás. A Bolgár Kommunista Párt XIII. kongresszusa újból megerősítette az oktatás fejlesztésének ezt a stratégiai irányvonalát, de figyel­münket egyidejűleg a harmadik ezredévre irányította. A kongresz- szus a tudományos-technikai ha­ladásért folyó harcot, a tudomá­nyos-technikai forradalmat állítot­ta a figyelem középpontjába, mert csak ennek megvívásával érhető el a népgazdaság fejlődési ütemé­nek gyorsabbá tétele. Bulgáriában sikeresen folyik a 3 és 6 év közötti gyerekek felké­szítése az iskolára. Most minden száz gyermek közül nyolcvanat nevelnek 6 éves korig óvodában, ahol az iskolára is felkészítik őket. Elsősorban egész napos óvodákat és összevont gyermekintézmé­nyeket (bölcsőde és óvoda együt­tesét) fejlesztenek ki, mert a felté­telek ezekben a legjobbak, és a leghelyesebben itt kapcsolódik össze a szellemi tevékenység a pihenéssel, a játékkal és a moz­gással. A nyolcadik ötéves tervben az új, egységes politechnikai szakkö­zépiskola létrehozásának alapját lefektették. Az első három osztály­ban az új pedagógiai rendszert teljes egészében bevezették. Ki­dolgozták a 4-7. osztályok szá­mára is ezt a rendszert. A reform bevált, és már az ötödik osztályig jutott el. Az iskolakezdést a korábbi 7 éves életkor helyett 6 éves korra tették. Most minden száz 6 éves gyermek közül nyolcvan már isko­lában tanul. Az oktatás első fázi­sát, az alsó tagozatot négy évről háromra csökkentették. A refor­mot következetesen folytatják tovább. A tanítási hét ötnapos, az oktatási-nevelési munka egész napos. Ezek nagy pedagógiai ér­tékű és társadalmi jelentőségű vívmányok, amelyek a jövőben még jobban éreztetik hatásukat. Azért, hogy a szakemberek képzése ne csökkenjen, az új, egészséges szakközépiskola lét­rehozásával együtt folyik a megle­vő középfokú oktatási intézmény- típusok - a gimnázium, az érettsé­git adó szakmunkásképző és a szakközépiskola - átszervezése is. A változások az oktatás két nagy ágának fokozatos közeledé­sére és természetes összeolvadá­sára irányulnak. E célból a három középiskolában egységes általá­nos képzést vezettek be, s új is­meretként tanítják az erkölcsöt és a jogot, a világnézetet, a társada­lom- és a személyiségismeretet, a lélektant, az esztétikát. Ilyen mó­don megszüntették azt a korábbi gyakorlatot, amely lebecsülte a technikumokban és az érettségit adó szakmunkásképző iskolákban az általánosan művelő ismere­teket. Intézkedtünk annak érdekében is, hogy a gimnáziumokban meg­javítsák az oktatás politechnikai alapját, növeljék a munka szere­pét. Olyan új, általános technikai tantárgyakat vezettek be, mint a műszaki rajz, a szocialista ter­melés alapjai, az elektrotechnika és az elektronika alapjai, a géptan és az autóismeretek, a termelés automatizálása, bevezetés a ki­bernetikába, a termelés gazda­ságtana. így az oktatás nagyobb gyakorlati irányultságot kap, és közelebb jut az élet követelmé­nyeihez. Minden középiskolában elkez­dődött a fakultáció bevezetése. Ez a perspektivikus útja a tehetségek korai felismerésének és fejleszté­sének. A bolgár oktatás fejlesztésének forradalmi lépése az általános szakmai képzés bevezetése az összes középfokú iskolatípusban, beleértve a gimnáziumot is. Ez a folyamat az 1983-84-es tanév­ben kezdődött el. Az oktatási, tu­dományos és gazdasági szakem­berek, az egész közvélemény erő­feszítésének eredményeképpen a szakmai képzés új formájaként az első évben 450 oktatási szak­komplexumot hoztak létre. Az ezekben oktatott 85 szakmában több mint 33 ezer tanuló végzett. Ebben az évben már 501 szak­komplexum működik Bulgáriában több mint 47 ezer tanulóval, akik­nek a túlnyomó többsége a gép­gyártásba, az elektrotechnikába és az elektronikába, valamint a könnyűiparba kerül. Most minden fiatal, aki közép­iskolát végez, nemcsak érettségi­vel lép ki az életbe, hanem egy szakmát is elsajátít. Ez önbizalrnat és biztonságot ad a fiataloknak. Bulgáriában a XIII. kongresszus a kommunistáknak és a többi dol­gozónak tudományosan megala­pozott stratégiát adott a század végéig. A pártnak a tudományos- múszaki forradalom nem öncél, hanem hatalmas eszköz a fejlő­désre és az alkotó ember felneve­lésére, a lehetőségek megsokszo­rozására, hogy az ember fejleszt­hesse tehetségét és képességeit. A huszonegyedik század em­berei most az iskolai és az egyete­mi padokban vannak. Éppen a gyermekektől és a fiataloktól függ majd az ország holnapja és szocialista jövője. A figyelem most a számítástechnika és programo­zás, a mikroelektronika, az optikai elektronika, a robottechnika, a bio­technológia, a lézertechnika, a legkorszerűbb technológiák szakembereinek gyors ütemú fel­készítésére irányul. Ez az oktatási reform gazdagítását és továbbfej­lesztését, az általános középisko­lai végzettség valódi megvalósítá­sát, az egész fiatalság szakmai felkészítésének új minőségét je­lenti. PETAR CSERNAJEV Szedem szép rózsámat Ezzel a címmel jelent meg a legfrissebb jugoszláviai magyar néprajzi kiadvány, amelyet Kato­na Imre és Lábadi Károly válo­gatott, szerkesztett. Ez a kötet, mely népi mondókákat, meséket, balladákat, verseket, találóskérdé­seket, dalokat ad közre a Dráva- szögből és Szlavóniából az újvidé­ki Forum Könyvkiadó jóvoltából. A szerkesztők a kötetet egy­szerre szánják szakkönyvnek, il­letve oktatási segédkönyvnek. A kiadvány tehát mind a tudo­mányt, mind a népszerűsítést egy­szerre szolgálja. Mivel azonban elsősorban mégis inkább olvasó­könyv, így dallamokat nem kö­zölnek. A közzétett ötszázötvennél több szöveget mintegy száz énekestől jegyezték le, melyet a következő­képp csoportosítottak: a gyermek­kor költészete, verses illemszabá­lyok, ünnepi köszöntők, a legény­és leányélet dalai, szerelmi dalok, lakodalmi rigmusok, táncdalok, bordalok, tréfás dalok, foglalkozá­si dalok, panaszdalok, siratóéne­kek, bujdosóénekek. A jugoszláviai magyarság ha­gyományos szellemi műveltségét az utóbbi években a néprajzi soro­zat egyre reprezentánsabb kötetei is fémjelzik, melyek közül a puszta címek is jól érzékeltetik a gazdag tartalmat, tudatos válogatást, ma­gas szintú szerkesztést: Jung Ká­roly: Az emberélet fordulói, Dávid András: Délszláv epikus énekek magyar történeti hősök, Penavin Olga: A nagycsaládszervezet Szlavóniában, Kovács Endre: Do- roszló hiedelemvilága, Katona Im- re-Lábadi Károly: Erdők, mezők, vadligetek, Tőke István: Mosolygó Tisza mente, Geleta Piroska: így zajlott az életem, Burány Béla: Szomjas a vakló. De már előké­születben van újabb két kötet, a Temerini néphagyományok, il­letve Gombos hiedelemvilága l-li. A több mint száz éve folyó nép­rajzi-népköltészeti gyűjtésben, mind a Drávaszögben, mind Szla­vóniában a szakemberek mellett szép számmal segédkeznek a lel­kes önkéntes gyűjtők, az utóbbi időben pedig az iskolások is. A kötet anyaga is ezekből a gyűjtésekből, illetve korábbi kéz­iratos, eddig nem közölt, vagy ne­hezen hozzáférhető lejegyzések­ből állt össze. Emellett megindult a korabeli népköltészeti gyűjtemények kötet­be szerkesztése, melyek közül ed­dig megjelent egy balladaanyagot tartalmazó kötet, s egy találóskér- dés-gyújtemény (Hold letette, Nap felkapta), illetve egy szólásokat- közmondásokat tartalmazó válo­gatás (Ahogy rakod a tüzed). D. VARGA LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 4 1986. X. 6.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents