Új Szó, 1986. október (39. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-29 / 255. szám, szerda

ÚJ szú 7 • 1986. X. 29. A Csehszlovákia-Szovjetunió jégkorong-mérkőzések előtt Háromszor a világbajnok ellen Négy nap alatt háromszor Is találkozik egymással Csehszlovákia és a Szovjetunió Jégkorong-válogatottja. Az elsó barátságos mér­kőzésre ma este 19 órakor kerül sor Prágában, a másodikra egy nappal később Brnóban, a harmadikra pedig november 1-jén Ostravában. Mindkét edző komoly erőpróbának tekinti a három előkészületi összecsapást, hiszen már nincs Is olyan messze a jövő évi bécsi világbajnokság. A vb-győztes szovjet együttes tegnap délelőtt érkezett meg Prágába, ahol délután, az első mérkőzés színhelyén edzést tartott.- Az eredményektől függetle­nül mindkét csapat számára igen hasznosak lesznek a talál­kozók - mondta a tegnap délutáni sajtóértekezleten Viktor Tyiho­nov, a szovjet válogatott edzője. A huszonöt játékosból álló keret­ben több újonc is található: Sza- moljov kapus, Fatkullln, Tatari- nov (hátvédek), Hmilev, Nyem- csinov, Harin ós Priahin (csatá­rok). A moszkvai világbajnokság óta eltelt hat hónap alatt egy hiva­talos mérkőzést sem játszott a „Szbornaja“. Most viszont rövid idón belül háromszor is összeméri erejét régi nagy riválisával. Ez­után, a hagyományos Izvesztyija Kupáig még egyszer lép jégre a vi­lágbajnok: Zürichben december 6- án a svájci válogatott ellen. Eddig 13 fordulót bonyolítottak le a szovjet jégkorong-bajnokság­ban, melynek színvonaláról Viktor Tyihonov is elismerően szólt. A CSZKA Moszkva az idén is kitűnő formában kezdett, eddig még egy pontot sem vesztett. Vá­rakozáson felül szerepel a Krilja Szovjetov és az SZKA Leningrád. Mindkét csapatból többen is meg­hívást kaptak a válogatottba.- A csehszlovák jégkorong most hasonló helyzetben van, mint a szovjet volt a prágai vi­lágbajnokság után, ahol csak a harmadik helyen végeztünk. Jogosan bírálták a csapatot; változtattunk a felkészülésen, és Moszkvában újra elsők let­tünk. Ennek ellenére még van mit javítanunk. Fő célunk az, Erős szovjet válogatott Tegnap a Szovjet Sakk Szövet­ség közölte, kik képviselik a Szov­jetuniót a november 14-én kezdő­dő dubai olimpián. Férfiak: Kasz­parov (2740 Élőpont), Karpov (2705), Szokolov (2620), Juszu­pov (2260), Vágányán (2600), Cseskovszkij (2490). Nők: Csi­burdanidze (2435), Ahmilovsz­kaja (2290), Joszeliani (2290), Gaprindasvili (2350). A fenti sorrend egyben azt is jelzi, hogy ki hányas számú táblán játszik majd. A férfiaknál négy, a nőknél három táblán folynak a küzdelmek, kettő illetve egy tar­talék szerepel a csapatban. A Szovjetuniót minden idők leg­erősebb válogatottja képviseli az Egyesült Arab Emírségek­ben. Különösen a férfigárda összetétele félelmetes: asztal­hoz ül a jelenlegi és az exvllág- bajnok, valamint a világbajnok- jelölt! döntő két szereplője. A vi­szonylag szerény órtékszámú Cseskovszkij beválogatásának magyarázata: ő nyerte a legutóbbi szovjet bajnokságot. (N) hogy minél jobban felkészül­jünk az 1988-ban Calgaryban sorra kerülő téli olimpiai játé­kokra - nyilatkozta a tegnap esti sajtóértekezlet végén a világbaj­nok mestere. Viktor Tyihonov edző a követ­kező 25 játékossal érkezett Cseh­szlovákiába: Milnyikov, Szamoj- lov, (kapusok), Fetyiszov, Ka- szatonov, Sztarikov, Guszarov, Konsztantyinov, Pervuhin, Ta- tarinov, Fatkullln (hátvédek), Makarov, Krutov, Dávidov, Bi- kov, Homutov, Szvetlov, Szem- jonov, Leonov, Szemak, Zubril- csev, Varnakov, Harin, Nyem- csinov, Hmilev, Priahin (csa­tárok). A csehszlovák csapatban min­den bizonnyal hiányozni fog Liba, aki a Sparta elleni bajnoki mérkő­zésen gyengébb agyrázkódást szenvedett. Ezenkívül Hrdina, Ôčerban és Vlk is kisebb sérü­léssel bajlódik, ám Ota Trefný, a csapat orvosa szerint mindhár­man jégre léphetnek. Két újonc, a pardubicei Mečiar és a brnói Kron is helyet kapott a házigaz­dák együttesében. Ján Starší és František Pospí­šil, a következőknek szavazott bi­zalmat: Hašek, šindel - Bénák, Bôžik, Čajka, Hoŕava, A. Kadlec, Mečiar, Stavjaňa, ščerban - Do- lana, Hrdina, Janecký, Kameš, Kron, J. Kučera, Pašek, Ružič­ka, Vlach, Vlk, Vodila, Volek, Svitek, Šejba. A keret kilenc együttes játéko­saiból áll. Érdekességnek számít, hogy a CSNL-ben szereplő Klad- nóból ketten (Kameš és Hoŕava) is meghívást kaptak a válogatott­ba. (zsi) Köd miatt félbeszakadt (ČSTK) - A Dánia elleni Eb- selejtezóre készülő csehszlovák labdarúgó-válogatott tegnap edzómérkőzést játszott az SZNL I- ben szereplő Slovan Bratislavával. Az összecsapás csak 73 percig tartott, mert Krchňák játékveze­tő a sűrű köd miatt idő előtt lefújta a találkozót. A 19. percben Ondra 25 m-es bombájával szerzett vezetést a válogatott, majd hat perc múlva Gostič lövését Mikloško Tittel Tátra Kupa (ČSTK) - Szokatlan időpont­ban, január 10-11-én rendezik a 22. Tátra Kupát. Az északi síver­senyek rendezői azért változtatták meg az időpontot, mivel február­ban a téli Universiade versenyeire kerül sor a Magas-Tátrában. A soron következő rendezvé­nyen mindössze két versenyszám szerepel a műsoron, mindkettő beleszámít a Világ Kupa-sorozat­ba. Szombaton (január 10) 11 órai kezdettel az óriás-, vasárnap a kö­zépsáncon lebonyolított síugrásra kerül sor. A jelek szerint a Csorba­tón jelen lesz a világ élvonala, amely a négysáncversenyről érke­zik Csehszlovákiába. A szervezők tájékoztatása szerint 17 ország versenyzőit várják a helyszínre. elé ütötte, aki nem hibázott (1:1). A második félidő első másodper­ceiben J. Novák lövése Ducký lábáról a Slovan kapujába pattant (1:2). Josef Masopust együttese nem nyújtott meggyőző teljesít­ményt, igaz ellenfele nem késztet­te nagyobb eróbedobásra. A csehszlovák csapat a követ­kező összeállításban lépett pályá­ra: Mikloško (46. p Opálek)- Levý, Ondra, Straka, J. Fiala- J. Novák, Chovanec, Kubík- Luhový, Griga, Knoflíček. + A Csehszlovák Testnevelési Szövetség Központi Bizottságának küldöttsége Antcnfn Himlnek, a szö­vetség központi bizottsága elnöké­nek vezetésével a Román Szocialis­ta Köztársaság Országos Testneve­lés és Sporttanácsának meghívásá­ra tegnap Bukarestbe utazott. Láto­gatása során a delegáció megbe­széléseket folytat a két szervezet együtmúködéséról. + A tilburgi nemzetközi sakkver­seny 7. fordulójának érdekesebb eredményei: Ljubojevics (jugoszláv) - Portisch (magyar) 1:0, Karpov (szov­jet) - Hübner (NSZK-beli) függő. Az élcsoport: Ljubojevics 4,5, Timman (holland) 4 (1), Karpov 3,5 (1). LABDARÚGÁS A ŠPORTkA 43. játékhete I. húzá­sának nyereményei: I. dij: nincs nyertes, II. dij: nincs nyertes, III. dij: 54 nyertes, á 35 870 korona, IV. dij: 4916 nyertes á 655 korona, V. dij: 101 632 nyertes, á 50 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: nincs nyertes, III. díj: 86 nyertes, á 21 945 korona, IV. dij: 6103 nyertes, á 475 korona, V. dij: 131 033 nyertes, á 40 korona. A SAZKA 43. játékhetének nyere­ményei: I. dij: 1 nyertes - 300 000 korona, II. dij: 28 nyertes, á 25 380 korona, Ili. díj: 494 nyertes, á 2735 korona. A MATES 42-43. játékhetének nyereményelosztása: I. dij: 3 nyertes, á 270 215 korona, II. díj: 570 nyertes, á 2170 korona, III. díj: 18 173 nyertes, á 110 korona. (ČSTK) ■ Ma öt Eb-selejtezőre kerül sor. A második csoportban Bern­ben Svájc Portugáliát fogadja, a harmadik csoportban a Szovjet­unió a szimferopoli stadionban Norvégiával játszik, az NDK ellen­fele Karl-Marx-Stadtban Izland lesz. Splitben Jugoszlávia Török­országgal mérkőzik (4. csoport). A hatodik csoport északi rangadó­ját, a Dánia - Finnország össze­csapást Koppenhágában ren­dezik. ■ Az UEFA Kupában szerep­lő Dukla Praha ellenfele a Bayer Leverkusen a legutóbbi bajnoki fordulóban 2:1 arányú veresé­get szenvedett a sereghajtó For­tuna Düsseldorf otthonában. A portugál bajnokságban a hét végén szünet volt, így tehát a Vít­kovice BEK-ellenfele, az FC Porto nyugodtan készülhetett az egy hét múlva sorra kerülő visszavágóra. ■ Az NSZK válogatottja ma Bécsben barátságos mérkőzést játszik Ausztriával. Franz Bek- kenbauer szövetségi kapitány öt játékosra - Wohlfarth, Augentha- ler, Herget, Wuttke, Gründel - sé­rülés miatt nem számíthat. ■ Az Etióp Labdarúgó Szö­vetség úgy döntött, hogy a válo­gatott és a klubcsapatok nem ve­hetnek részt nemzetközi tornákon mindaddig, amíg jelentősen nem javul a teljesítményük. ■ Aki eddig nem hitte, most elhiheti: a fociban igenis bármi megtörténhet! A Sheffield Wed­nesday - Coventry találkozón kü­lönös eset történt: Mike Ogrizovic kapus felszedett egy guruló lab­dát. Saját 16-osának vonaláig fu­tott, és onnan gyilkos erejű kirú­gással a mezőnybe továbbította a labdát, amely szállt, szállt, már a Wednesday büntető területének légterében volt. Martin Hodge ka­pus kiindult, hogy könnyedén ölre fogja, ám ekkor a szél emelt egyet a labdán, és a következő másod­percben Ogrizovic kapus már tör­ténelmi gól szerzőjének vallhatta magát. Mivel a Sheffield pályája 106 méter hosszú, a gólt úgy 90 méteres lövéssel érte el... A csehszlovák és a szovjet jégkorongozók mindig izgalmas és érdekes mérkőzéseket játszanak. Az idei világbajnokságon csak egyszer találko­zott egymással a két együttes, mivel Csehszlovákia óriási meglepetésre nem jutott a döntőbe. Most négy nap alatt háromszor találkozik egymással a két régi nagy rivális (ČSTK-felvétel) Ma: Csehszlovákia-Belgium labdarúgó olimpiai selejtező Jó rajtra várva (ČSTK) - Csehszlovákia olimpiai labdarúgó válogatottja ma 16.30 órai kezdettel játssza első selejtező mérkőzését a Sparta stadionjában. Az ellenfél Belgium. Nagy érdeklődéssel várja a sportközvélemény, vajon az olimpiai csapat is a nagyválogatotthoz hasonlóan győzelemmel kezdi-e szereplését. közelebb 1987. április 14-én Ausztriával játszik Bécsben. Miloš Kvaček vezetőedző és segítője, Jozef Jankech a követ­kező 16 játékos közül választja majd ki - közvetlenül az össze­csapás előtt - a kezdő 11-et: Stejskal, Kostelník, - Bielik, Ko- cian, Kadlec, Fieber, Kinier, Ja- nú - Čabala, P. Herda, Lavička, Belák - Siva, Skuhravý, Danék, V. Kula. Csehszlovákia olimpiai váloga­tottja František Havránek vezeté­sével 1980-ban Moszkvában aranyérmet szerzett. 1964-ben Ru­dolf Vytlačil irányításával Tokió­ban a második helyen végzett. A szakvezetés most is eredmé­nyes szereplést vár az együttestől. Az 1988-ban sorra kerülő olim­piai játékok iránt óriási az érdeklő­dés. Európából 26 ország labda­rúgó-válogatottja nevezett be a selejtezőbe. Csehszlovákia az E-csoportba került. Ellenfelei: Bel­gium, Finnország, Ausztria és Jugoszlávia. A csoport első talál­kozóján, két héttel ezelőtt Belgium Tamperében 2:0 arányban le­győzte Finnországot. M. Kvaček edző gárdájának a Belgium elleni összecsapás lesz az első és az utolsó ebben az évben. A találko­zó játékvezetője a svájci Röthlis- berger. A csehszlovák csapat leg­+ Az Európai Labdarúgó Szövet­ség (UEFA) fegyelmi bizottsága va­sárnap esti ülésén határozatot ho­zott, hogy a ciprusi Apoel Nicosiát kizárják a BEK idei küzdelemsoroza­tából, s az együttes további két esz­tendeig egyetlen európai kupában sem indulhat. A szigorú döntést az magyarázza, hogy az Apoel múlt szerdán nem állt ki Isztambulban a Besiktas elleni BEK-negyeddöntó első találkozójára. Samaranch sajtóértekezlete Fő cél: az olimpiai mozgalom egysége (ČSTK) - „Az olimpiai mozgalom egységének megőrzése az egyik fő feladatunk“ - jelentette ki Juan Antonio Samaranch, a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság elnöke a moszkvai sajtóértekezleten. Mint már arról hírt adtunk, a NOB elnöke a nemzeti olimpiai bizottságok fiatal képviselőinek szemináriumán tartózkodott a szovjet fővá­rosban. „Kötelességünk, hogy mi a sportpályákon küzdjünk a vi­lág legnagyobb kincséért, a békéért“ - hangsúlyozta Sa­maranch. A továbbiakban is­mertette az újságírókkal azokat a döntéseket, amelyeket a testü­let nemrégen lezajlott 91. lau- sanne-i ülésén foganatosítottak. Leszögezte, hogy a NOB veze­tősége jelenleg a KNDK és Dél- Kórea képviselőinek 4. tanács­kozását készíti elő. A megbe­szélésekre az év végén vagy a jövő év elején kerül sor. „A sportnak egyre nagyobb a jelentősége a mai társadalmi életben. A NOB-nak ezt a fo­lyamatot természetesen figye­lembe kell vennie. Mivel egyes sportágak egyre népszerűb­bek világszerte, szükségessé válik a játékok műsorának ki­bővítése. A gyakorlat azt Iga­zolja, hogy az olimpiát külön­böző országokban is sikere­sen megszervezhetik, ezért várható, hogy a közeljövőben egyre több lesz azoknak az országoknak a száma, ame­lyek igényt tartanak a rende­zés jogára“ - mondotta a saj­tóértekezlet végén a NOB el­nöke. Marad a lebonyolítási rend Havelange és Blatter a labdarúgás jövőjéről (ČSTK) - Joao Havelange, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke és Josef Blatter, a FIFA főtitkára a napokban sajtótájékozta­tót tartott Moszkvában. A FIFA elnöke nagyra értékelte az idei Mexikói labdarúgó-vb szer­vezését, s hangsúlyozta, hogy az ott lebonyolított találkozók ösztön­zően hatottak e népszerű sport további fejlődésére szerte a világ­ban. A FIFA megfigyelői megte­kintették a Mundial mind az 52 találkozóját. Ezeket, valamint a vb-selejtező összecsapásait ap­rólékos elemzésnek vetették alá. Az így nyert anyagot rövidesen kiadják, s megküldik a FIFA 158 tagországának. ,,Hisszük, hogy az említett anyagban rögzített ta­pasztalatok hozzájárulnak a lab­darúgás fejlődéséhez azokban az országokban is, amelyekben a fut­ball gyerekcipőben jár“ - hangsú­lyozta Havelange. Joao Havelange kiemelte azt a támogatást, amelyet a Szovjet­unió Labdarúgó Szövetsége nyújt a fejlődő országoknak. Elmondta, hogy számára a vb egyik legna­gyobb élményét jelentette a szov­jet válogatott szereplése. ,,Mind a mai napig élénken él emlékeze­temben a szovjet-magyar össze­csapás. Ilyen mérkőzéseket nem mindennap láthat az ember, s nyil­ván nagy benyomást tesznek va­lamennyi szurkolóra" - fűzte hoz­zá Havelange. A döntők megrendezésével kapcsolatban Josef Blatter főtitkár kijelentette: ,,A Mundial befejezté­vel mintegy ötszáz javaslatot kap­tunk a lebonyolítási rend megvál­toztatására. Véleményünk szerint azonban a jelenleg érvényben lé­vő rendszer a legjobb, így az 1990. évi olaszországi világbaj­nokságot is ennek megfelelően rendezzük meg.“ A főtitkár a to­vábbiakban megemlítette, hogy az 1994. évi vb rendezési jogáért ed­dig három ország, Brazília, az Egyesült Államok és Marokkó ta­núsított érdeklődést. Az odaítélés­ről a FIFA 1988 májusában dönt majd. A FIFA elnökének szavaiból az is kitűnt:-a testület nem elégedett néhány játékvezető teljesítményé­vel, mivel az nemzetközi szinten nem felel meg az elvárásoknak. Ezzel összefüggésben rámutatott, hogy az afrikai és ázsiai csapatok teljesítmónyszintjónek növekedé­sével arányosan kell nőnie az em­lített kontinensekről érkező bírók színvonalának is.

Next

/
Thumbnails
Contents