Új Szó, 1986. október (39. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-03 / 233. szám, péntek
Nyelvtanulás - kérdőjelekkel Annak érdekében, hogy a társadalmi és a gazdasági fejlődés meggyorsításának stratégiája minél gyorsabban megnyilvánuljon a jóval jobb eredményekben, a gyártmányok minőségében és a nagyobb munkatermelékenységben, az eddiginél intenzívebben kell élnünk mindazzal, ami növeli a világ tudományos, műszaki és gazdasági információi befogadásának és felhasználásának lehetőségeit. Ezért aligha lehetünk meg az ezt előmozdító idegen nyelvek lényegesen jobb elsajátítása nélkül. Számos munkahelyen teljesen ségek, kifejezéskészség híján, magától értetődőnek kellene lennie a legfontosabb világnyelvek, napjainkban az orosz, az angol és a német nyelv ismeretének. Ugyanakkor a tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy szakadék tátong a kívánatos helyzet és a reális valóság között. Túlságosan is gyakran látjuk, hogy ezeken a munkahelyeken az idegen nyelvek elsajátítását illetően gyorsított ütemben és nem eléggé hatékonyan igyekeznek behozni azt, amivel különféle okoknál fogva az iskola adósa maradt a gyakorlatnak. Sok vállalat e gyakorlattal kapcsolatos eléggé elnéző magatartása már abból is kitűnik, hogy a munkába lépő dolgozótól többnyire következetlenül igénylik a rendszeresített állások számára előírt, a gyakorlatban hasznosítható nyelvismereteket. Ezt a teljesen magától értetődő követelményt a leggyakrabban azzal a kompromisszummal hidalják át, hogy az új alkalmazott munkája közben, vállalati nyelvtanfolyam látogatásával kiegészíti nyelvismeretét. Csakhogy ez megduplázza az e célra szánt társadalmi költségeket. Arról már nem is beszélve, hogy az ilyen megkésett nyelvtanulás nem szokott alapos lenni. Jól hangzik ugyan az az állítás, hogy idegen nyelveket tanulni sohasem késő, de a józan tapasztalat azt bizonyítja, hogy amit az idegen nyelvekből nagyjából húsz éves korig el nem sajátítunk, azt később színvonalasan nehezen pótolhatjuk. Amikor ugyanis a korosodást tetézik a munkafeladatok és a családi kötelességek, a vállalati nyelvtanfolyam olyan nyelvismeretet ad, hogy az csak emlékeztet a tényleges és helyes nyelvtudásra. Mi több, a világnyelvek ismerete nem eléggé színvonalas olyan munkahelyeken, mint például az exporttermelésben, a külkereskedelemben, az idegenforgalomban és a kötődő szolgáltatásokban, ahol a külföldi munkakapcsolatok ápolása a legfontosabb. Sok esetben papír, ceruza és beszédes gesztikuláció híján aligha lehetne a külföldivel szót érteni, még a munkával összefüggő köznapi ügyekben is. Nem is szólva a bonyolultabb témák megtárgyalásáról. Bizonyos kommunikatív képesA Nymburki Vasúti Javítóüzem és Gépgyár a dízel- mozdonyok, a hattengelyes nehéz mozdonyok javítását végzi, egyúttal hazánkban egyedüli javítója a Szovjetunióból behozott hattengelyes mozdonyoknak. Dolgozói havonta átlagosan 25 mozdonyt javítanak meg. A képen: Václav Ettl (baloldalt) és Rostislav Henzl egy mozdonyt műszaki ellenőrzésre készít elő. (Petr Merta felvétele - ČTK) anélkül, hogy elképzelésünknek és szándékainknak meg tudjuk nyerni partnerünket - mindez feltételezi a jó nyelvismeretet - sem a vendéglátóiparban, sem például az exportban nem nyerhetjük meg az üzletfelet. Távolról sem érvényes már, hogy a jó árunak nem kell cégér. Hogy valóban és mindig jó árut, illetve szolgáltatást kínálhassunk fel, ki kell bontakoztatnunk tárgyalási képességünket, hogy idejében felismerjük és megállapítsuk, a másik félnek mire van szüksége, mit kíván, ténylegesen mi iránt érdeklődik. Elterjedt nézet szerint az idegen nyelvek hézagos tudásáért elsősorban az iskolai oktatás alacsony szintje hibáztatható. Vagyis a nyelv elsajátítása főleg a tanítótól és oktatási módszereitől függ. Elfogadható az a nézet, hogy a ki nem elégítő nyelvismeret nagyrészt az iskolai oktatásnak, módszereinek, a tanítók felkészületlenségének számlájára írható. Jogos állítás, hogy ez az oktatás inkább orientál az idegen nyelv passzív elsajátítására, mint aktív alkalmazására, inkább az írott szóra, mint a beszédre, inkább olva^kat képez, mintsem hogy alkalmas aktív kapcsolatteremtésre. Megjegyezzük, hogy társalgásban nem tűnik ki számos nyelvtanár sem és így nincs mit csodálkozni azon, hogy a fiataloknak nem adhatják át azt, aminek ők maguk is híján vannak. Ennek egyik oka azonban az, hogy a tanítókat érzékenyen érinti rendszeres kapcsolatuk hiánya az idegen nyelvi közeggel. Annak hiánya, hogy a kérdéses nyelvet hallhassák és befogadhassák ott, ahol nap mint nap alakul. Amíg a nyelvtanároknak nem lesz több ilyen alkalmuk, illetve amíg az idegen nyelvi közeggel való kapcsolatukat csak továbbképző tanfolyam fogja helyettesíteni, addig a tanulóknak általuk tolmácsolt nyelv kezdettől fogva nem lesz eléggé életképes. Persze a mindennapos témákkal kapcsolatos társalgási képességet helytelen lenne abszolutizálni. Fóleg a munkával összefüggő nyelvi ismeretek elsajátítása a célunk és ezért a nyelv tanulását feltétlenül össze kell hangolni a munkában való gyakorlati alkalmazásának követelményeivel. E tekintetben az a legszükségesebb és a legigényesebb feladat, hogy írásban és szóban képesekké váljunk az idegen nyelvű aktív szakmai közlésekre. E nélkül nem lehet eredményesen népszerűsíteni, megvilágítani, megnyerni. Ennek híján nem szilárdulhat a szakmában dolgozó tekintélye, nem tud közvetlenül kommunikálni és hozzájutni az információforrásokhoz. A nyelvismereti hiányosságok azonban teljes egészében nem magyarázhatóak a „kínálat“ mulasztásaival, vagyis a nyelvtanárok módszereivel, azzal, hogy vajon eléggé hozzáértően, korszerűen, innovatív jelleggel végzik-e munkájukat. Figyelmet érdemelnek az idegen nyelvek elsajátításának feltételei a „kereslet“ oldalán, vagyis a fiatal nemzedék körében. Érdeklődésének, motiváltságának és igyekezetének kellene betöltenie annak a tényezőnek szerepét, amely a tanítók törekvései felé a félút megtételére mozgósít. Ezzel kapcsolatban megállapítható, hogy sok fiatalnak a családja, közvetlen társadalmi környezete nem nyújt olyan buzdító tapasztalatokat, amelyek meggyőznék őket például arról, hogy megéri, ha műszaki szaktudásukat kiegészítik idegen nyelvek munkájukban hasznosítható jó ismereté vel. A nyelvtanulásra anyagilag nem nagyon ösztönöz a nyelvi pótlék. Különben ezt sablonszerűén alkalmazzák és nem minden esetben kötődik a kimutatható ide- gennyelv-ismerethez és a munkához való alkalmazásához. Ismeretes, hogy ez a nyelvi pótlék helyenként a fizetéskiegészítés szerepét tölti be, függetlenül attól, hogy a nyelvi tudást valóban színvonalasan alkalmazzák-e avagy sem. Ez a pótlék azonban mindenképpen a „tiszta“ nyelvi ismeretekre való egészségtelen szakosodás irányában hat, jóllehet a gyakorlatnak nyilvánvalóan a nyelvi és a szakmai felkészültség összhangjára van szüksége. A szakmai és a nyelvi felkészülés lehető legnagyobb mérvű integrálása, kezdve már az iskolával, mégpedig úgy, hogy a szakember profiljában szervesen egy- beötvözódjön a mély tárgyi tudás az idegen nyelven való kommunikálás képességével, nyilván nem könnyű oktatási feladat. Ez a célunk azonban megéri a fáradozást. (HN) Fülbetegségek A fül tágabb értelemben vett hallószerv, amely magába foglalja a hallás és az egyensúlyozás felfogószerveit, az idegpályákat és az idegközpontokat. A környéki (perifériás) részhez tartozik a külső-, a közép- és belsőfül, a központi részhez a halló- és egyensúlyideg, ezek dúcai, agyállománybeli idegpályái és agykérgi központjai. A szorosabban vett hallószervet (működését tekintve) hanfjjingervezetó, -elosztó, -átalakító ingerületvezető és hangfelfogó rendszerre osztják fel. Az in- gervezetó rendszer fóleg a külső és a középfülben helyezkedik el A külsőfület a fülkagyló és a hallójárat alkotja. A középfül legfontosabb része a dobüreg, amelynek külső falát nagyrészt a dobhártya alkotja és amelyben a dobhártyához és egymáshoz tapadó három kis hallócsont (kalapács, üllő, kengyel vagyis a hallócsontláncolat) foglal helyet. Ezek vezetik és erősítik fel annyira a fülbe jutó hangrezgéseket, hogy azok csak kis energia- veszteséggel jutnak át a külvilág levegőjéből a belsőiül folyadékába. A középfülhöz tartozik a dobüreget az orrgarattal (tehát a külvilággal) összekötő Eustach kürt és a fülkagyló mögött tapintható csecsnyúlvány légtartalmú csontos sejtrendszere is. A dobüreg belső falán két kis ablak van, amelyek a belsőiül felé vezetnek. Az egyiket a kengyel talpa, a másikat egy kis hártya zárja el. Emögött a belsőfülben helyezkedik el a folyadékkal telt két és félszeresen csavarodott csiga. A csigajáratot egy lemez két részre osztja. A hártyás lemezen, az ún. szőrsejtekben találhatjuk a hallóidegrostok végződéseit. Ezt Corti-szervnek nevezzük. A fülbetegségeket keletkezésük és elhelyezkedésük alapján különböztetjük meg. (gy beszélhetünk a külsőfül, a középfül és a belsófül megbetegedéseiről. A külsőfül, tehát a fülkagyló és a külső hallójárat betegségei legtöbbször azonosak a bőr betegségeivel. A hallójárat kb. 3,5 cm-es kanyargó lefutása, állandó 37 Cel- zius-fok körüli hőmérséklete és páratartalma megkönnyíti a bejutott baktériumok, gombák megtelepedését, szaporodását. A rendszerint igen fájdalmas külsőfül- gyulladás gyógyítása szakorvos kezében is sokszor elhúzódik, szakavatatlan próbálkozás súlyos rosszabbodást okozhat. A heveny középfülgyulladás nagyon gyakori a csecsemő-, a gyermek- és a felnőttkorban egyaránt. Elsősorban a felső légutak hűléses bántalmainak a dobüregbe terjedése révén jön létre, sokszor a helytelen orrfúvás az okozója. (Fúváskor az egyik orrnyílást be kell fogni, a másikat egyidejűleg elzárni nem szabad!). Közvetlen kapcsolatokkal A szocialista közösség országai az elmúlt évek folyamán jelentős haladást értek el a szocialista gazdasági integráció sokoldalú elmélyítésében, főleg a kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében, valamint a gyártásszakosítás és a termelési kooperáció területén. Ez az együttműködés eddig a KGST különböző szintű szerveinek a tanácskozásaiból és ajánlásaiból kiindulva, a tagországok népgazdasági terveinek az egyeztetése alapján, s az illetékes külkereskedelmi szervezetek közvetítése útján bontakozott ki. Alapvető mértékben segítette elő az egyes országok nyersanyag- és energiaszükségletének fedezését, az ipari termelés célszerű és stabil fejlesztését, elsősorban a nagy sorozatú, gazdaságos gyártás feltételeinek a kialakítását. A gazdasági növekedés új feltételei között azonban az intenzifikálás halaszthatatlan feladata az eddigieknél sokkal szélesebb és mélyebb, közvetlenebb kapcsolatok kialakítását teszi szükségessé. A legújabb tudományos-műszaki ismeretek gyors gyakorlati hasznosításához, a munkatermelékenység és a hatékonyság előirányzott dinamikus növeléséhez alapvetően új együttműködési formákra, módszerekre és feltételekre van szükség. Elsősorban arról van szó, hogy mindannak, ami napjainkban az egyes tagországok gazdasági irányítási rendszerének a fejlesztésében, az önálló elszámolási rendszer elmélyítésében, a vállalatok önállóságának és felelősségének a növelésében kialakulóban van, vissza kell tükröződnie a nemzetközi gazdasági kapcsolatok új szervezési feltételeiben és szabályaiban is. Csak így válik lehetővé annak a hatalmas és nélkülözhetetlen erőforrásnak a teljes kihasználása, amely a szocialista nemzetközi gazdasági integráció további elmélyítésében, a tagországok tudományos-műszaki, gazdasági és társadalmi együttműködésében rejlik. Ilyen értelemben került napirendre a gazdasági szervezetek, a vállalatok és intézmények közvetlen, szerződéses kapcsolatainak a kérdése. Amint az a KGST Végrehajtó Bizottságának 1985. szeptemberében elfogadott határozatából kitűnik, programszerű feladatról van szó, melynek teljesítéséhez az egyes országokon belül és nemzetközi összefüggésekben is ki kell alakítani a szükséges jogi, szervezési, tervezési, árpolitikai és egyéb feltételeket, hogy az együttműködő gazdasági szervezetek anyagilag is érdekeltek legyenek a közvetlen szerződéses kapcsolatok kialakításában és fejlesztésében. Nem kisebb dologról van tehát szó, mint az önálló elszámolási rendszer nemzetközi szintű, államhatárokon is túlmenő kibontakoztatásáról. Ennek az igényes, de szükségszerű programnak a megvalósítása egyelőre még sok akadályba ütközik. Módosítani kell számos előírást, több vonatkozásban meg kell változtatni az eddigi gyakorlatot is, hogy az egyes vállalatok valóban zöld utat kaphassanak az intenzív fejlesztés követelményeinek megfelelő, hatékony nemzetközi együttműködési formák kihasználásához, elsősorban a technológiai innovációk és a gyártmányfejlesztés szakaszán, a termelés műszaki és minőségi színvonalának emelésén. A csehszlovák kormány kezdeményezően járt el a közvetlen kapcsolatok fejlesztésére vonatkozó, 1986. július elsejétől érvényben levő keretszabályzatok kidolgozásával és jóváhagyásával. Ez a kormányhatározat nagy segítséget nyújt a közvetlen kapcsolatok programjának megvalósításához, útmutatásként is szolgál, de még nem oldott meg minden szervezési, jogi és árpolitikai problémát. Ez gazdaságunk irányítási rendszerének további tökéletesítéséből fog következni, vállalati szinten azonban halaszthatatlanul hozzá kell látni az ilyen irányú lehetőségek feltárásához, következetesebben kihasználva az eddigi társadalmi jellegű kapcsolatokat, valamint a szakosítás és a kooperáció fejlesztésének eddigi tapasztalatait. MAKRAI MIKLÓS Fülfájással, lázzal, rossz közérzettel, halláscsökkenéssel, fülzúgással, esetleg szédüléssel, sőt hányással járhat. A száraz melegítés és a szaliciles gyógyszerek hasznosak, de szükség lehet erélyesebb gyógykezelésre, a dobhártya átmetszésére (paracentézis) is. A helyes gyógyeljárás megválasztása a szakorvos feladata és a szakszerűen elvégzett dobhártyametszés teljesen veszélytelen és nyom nélkül gyógyul. Időben alkalmazott gyógyszeres (pl. antibiotikumos), konzervatív kezelés legtöbbször gyógyuláshoz vezet, s a régebben gyakran alkalmazott fülműtétekre ritkán kerül sor. A beteg napok, hetek alatt meggyógyul, és legtöbbször a hallása is visszatér. Az idült középfülgyulladás gyakran maradantó dobhártyanyílással jár, s sokszor a hallás is rosszabbodik. Jobb indulatú, enyhébb fajtájánál elegendő a rendszeres kezelés, ellenőrzés. A krónikus gyulladás nemegyszer a csontot pusztítja el, fokozódó hallásromláshoz és váratlanul a szomszédos életfontosságú szervekre ráterjedve (agyhártya, agyveló, erek, belsőfül) súlyos, műtéttel sem mindig gyógyítható szövődményekhez vezethet. Helyesebb tehát a hallásromlás és az életveszély megelőzése az úgynevezett radikális fülműtéttel. Ilyenkor eltávolítják a megbetegedett csontállományt. A belsófülnek, ill. csontos tokjának sajátos betegsége az oto- szklerózis, amely a 30. életév körül kezdődő, fokozódó hallásromlással és fülzúgással jár (oka a kengyel rögzülése), öröklődhet, nőknél gyakoribb. Eredete nem ismeretes, de az utóbbi évtizedekben sok betegnél sikerült hallásjavulást elérni műtét útján. Ugyancsak a belsőfül jellegzetes betegsége a halláscsökkenéssel, fülzúgással és rohamokban jelentkező szédüléssel járó Meniere betegség, amely gyógyszerekkel befolyásolható. A feltűnő egyensúlyzavar miatt a halláscsökkenés csak később derül ki. Nyugtató, allergiaellenes gyógyszerekkel, A-vitaminnal, az étrend és életmód szabályozásával rendszerint sikerül hosszú rohammentes időszakokat elérni. A halláscsökkenések legnagyobb része hallóideg eredetű. Oka legtöbbször nem tisztázható megnyugtatóan, de sokszor derül ki terhesség alatt elszenvedett vírusfertőzés, szülés közben keletkezett sérülés (koraszülés, nehéz szülés), gyermekkori fertőző betegségek, bizonyos gyógyszerek iránti túlérzékenység, akusztikai trauma (bombarobbanás, lövés stb.) és az utóbbi időben egyre gyakrabban a zajártalom. Gyógyszeres, konzervatív vagy műtéti beavatkozások csak ritkán és kis eredménnyel járnak. Az idegi jellegű halláscsökkenések legtöbbje sikeresen javítható: megfelelően alkalmazott hallókészülékkel. A hallószervnek a központi idegrendszerben elhelyezkedő része (nyúltagyveló, agykéreg) ma még a tudományos kutatások tárgya, betegségeivel pedig az ideg- kórtan foglalkozik. DR. SZABÓ LÁSZLÓ ÚJ SZÍ 4 1986. X.
