Új Szó, 1986. október (39. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-24 / 251. szám, péntek
A „csillagháborús“ program áll a béke útjában ÚJ SZÚ 3 1986. X. 24. Mihail Gorbacsov beszéde a szovjet televízióban (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára szerdán a szovjet televízióban beszédet mondott a szovjet-amerikai kapcsolatokról, a reykjavíki csúcstalálkozón tett szovjet javaslatokról. Beszédének teljes szövege a következő: Ismét találkozunk és ismét csak ugyanazon kérdés, Reykjavík kapcsán. A kérdés nagyon is komoly. Az amerikai elnökkel megtartott találkozó eredményei világszerte izgalmat keltettek. Az utóbbi napokban több új, értékelésre váró adat merült fel. Erről szeretnék ma önökhöz szólni. A reykjavíki sajtóértekezleten, mint emlékeznek, beszéltem arról, hogy még többször vissza fogunk térni erre a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői, közötti találkozóra. Meggyőződésem, hogy még nem ismertük fel a történtek teljes jelentőségét. Feltétlenül meg fogjuk azonban érteni - ha nem most, akkor holnap - Reykjavík teljes jelentőségét és megfelelőképpen fogjuk értékelni mind az elért eredményeket, a tanulságokat, mind az elszalasztott lehetőségeket, veszteségeket. A tárgyalások menetének és azok eredményeinek minden drá- maisága ellenére a reykjavíki találkozó, talán sok évtized óta először, nagyon messzire vezetett bennünket a nukleáris leszereléshez vezető út felkutatásában. Ma is az a véleményem: a találkozó eredményeként magasabb fokra léptünk nemcsak a helyzet elemzésében, hanem a nukleáris leszerelés tárgykörében lehetséges megállapodások céljainak és kereteinek meghatározásában is. Néhány lépésre kerültünk a gyakorlati megoldáshoz egy ilyen nehéz és létfontosságú problémában, s ezáltal mindannyian összehasonlíthatatlanul jobban kezdtük érteni, hogy milyen veszélyben van a világ, erősebben érezzük a haladéktalan döntések szükségességét és, mi a legfontosabb, ma már tudjuk: a nukleáris veszély elhárítása reális és lehetséges. Ezzel kapcsolatban szeretném megállapítani, hogy a nukleáris fegyvereknek a 2000. évig történő felszámolását célzó szovjet programot a világpolitika sok tekintélyes központjában még nem is olyan régen illúziónak, megalapozatlan álmodozásnak minősítették. Most valóban olyan helyzetben vagyunk, amikor a múltbeli tapasztalat nem gazdagít és nem szolgál tanáccsal, hanem olyan teher, amely megnehezíti a megoldás felé vezető utat. Ám Reykjavík nemcsak reményeket szült. Reykjavík megvilágította azokat a nehézségeket is, amelyek a nukleáris fegyverektől mentes világhoz vezető úton várnak ránk. E tény megértése nélkül nem lehet helyesen értékelni az izlandi találkozó eredményeit. A leszereléssel szembenálló erők hatalmasak. Ezt éreztük magán a találkozón éppúgy, mint most. Ma Reykjavíkról sokat beszélnek. A reálisan gondolkodó emberek nagyszabású politikai eseményként értékelik az izlandi találkozót. Üdvözlik azt a tényt, hogy a találkozó eredményeként sikerült új minőségi fokra eljutni a nukleáris fegyverek ellen vívott harcban. Reykjavík eredményei - a szovjet vezetés megítélése szerint - bátorítóan hatnak mindazokra, akik kedvező fordulatot kívánnak. Az országok többségének állami, társadalmi és tudományos köreiben érdekes értékelések hangzanak el. A megmutatkozott lehetőségeket úgy értékelik, hogy azok megfelelnek az egész emberiség érdekeinek. Általános vélemény szerint a találkozó új szintre emelte a szov- jet-amerikai párbeszédet és egészében véve a kelet-nyugati dialógust. Ez a párbeszéd kikerült a műszaki megfontolások, a számszerű szembeállítások síkjából és új mutatókat kapott. Ezekről a magaslatokról feltárulnak a ma legélesebben felvetődő problémák megoldásának új távlatai. A biztonságról, a nukleáris leszerelésről, a fegyverkezési hajsza új fordulóinak megakadályozásáról, az emberiség előtt megnyílott lehetőségek új értelmezéséről van szó. A találkozó eredményeiről szóló viták - nyugodtan állíthatjuk - még éppen csak elkezdődtek a világban. Úgy vélem, sőt, mi több, meggyőződésem, hogy ezek a viták még szélesebb körúekké válnak. Úgy gondoljuk, erősödni fognak a népek, a politikai és társadalmi körök közös erőfeszítései is, amelyek a reykjavíki találkozón megnyílott lehetőségek valóra váltására irányulnak. Reykjavíkban kirajzolódott az az útvonal, amely elvezet az emberiség sorsát meghatározó legreykjavíki sikerre? Vagy a következő években előre ki nem számítható politikával lesz dolgunk? Ezt a jelenséget komolyan tanulmányozni kell. Nem kerülte el a figyelmünket az sem, hogy egyes politikai körök milyen irányba kívánják terelni a találkozó eredményeinek megvitatását. E kampány fő mozzanatairól érdemes szót ejteni. Fehérre kívánják mosni az Egyesült Államok kormányzatának destruktív álláspontját. Ez a kormányzat felkészületlenül, sőt azt mondanám, ismét csak a régi politikai csomaggal érkezett a találkozóra. Amikor már nem talált kibúvókat, a helyzet világos válaszokat követelt, meghiúsította annak lehetőségét, hogy a találkozót megállapodásokkal fejezzük be. A Reykjavík után kialakult új fontosabb problémák megoldásához. De a Reykjavík óta eltelt idő mást is megmutatott. A militariz- mussal kapcsolatban álló körök, amelyek hasznot húznak a fegyverkezési hajszából, nyilvánvalóan megijedtek. Minden erővel igyekeznek megbirkózni az új helyzettel és tevékenységüket összehangolva megpróbálják megzavarni az emberek gondolkodását. Ellenőrzésük alá akarják vonni a világközvélemény széles rétegeinek hangulatát, el akarják fojtani békevágyukat, meg akarják akadályozni a kormányokat abban, hogy világos álláspontot foglaljanak el e döntő történelmi pillanatban. E körök rendelkezésére áll a politikai hatalom, a gazdasági eszközök és hatékony tájékoztatási eszközök tára. Természetesen nem kell túlértékelni erejüket, de lebecsülni sem szabad azt. Nyilvánvaló, hogy nehéz harcot kell vívni velük. Az enyhülés és a leszerelés ellenfeleinek táborában megkezdődött az erők átcsoportosítása, lázas erőfeszítéseket tesznek, hogy olyan akadályokat emeljenek, amelyek megakasztják a Reykjavíkban elkezdettfolyamatot. Ilyen körülmények között szükségesnek tartom, hogy visszatérjek az izlandi találkozóval kapcsolatban élesen felvetődött kérdésekre. Álláspontunk, amelyet a találkozó után egy órával ismertettem, nem változott. Ezt nem csupán azért tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy megerősítsem a korábbi értékeléseket. Azért teszem, hogy felhívjam az önök figyelmét azokra az ellentmondásokkal terhes érvelésekre, amelyeknek tanúi vagyunk. Vagy a tehetetlenségből és zavarodottságból fakadnak ezek, vagy pedig az egyszerű emberek megzavarására előre kitervelt akcióval van dolgunk. Megkezdődött a találkozó céljainak különböző magyaráz- gatása. A Reykjavíkra szórt elsó átkoktól gyorsan és nagy egyetértésben áttértek a lelkendezésre. Hangos kampány kezdődött, hogy az idegen javaslatokat kisajátítsák. A legfőbb erőket a Reykjavíkban megszégyenített hadászati védelmi kezdeményezések védelmében vetik be. Általában véve ideges kapkodással telnek ma a napok Washingtonban. Mi ez? Választások előtti játék, amelynek során szükség van a helyzetben rá akarják kényszeríteni a Szovjetuniót, hogy térjen visz- sza a régi megközelítésekhez. A számokról folyó terméketlen vitákhoz a zsákutcában való egyhelyben topogáshoz akarnak visz- szatéríteni bennünket. Nyilvánvaló, hogy Nyugaton nem kevés olyan politikus van, aki a genfi tárgyalásokat spanyolfalként, nem pedig a megállapodásokhoz való eljutás fórumaként tekinti. Ma egyre világosabbá válik az, amit korábban gondosan elkendőztek: az amerikai és nyugateurópai vezető körökben jelentős erők vannak, amelyek meg akarják szakítani a nukleáris leszerelés folyamatát. Egyesek ismét azt kezdték bizonygatni, hogy a nukleáris fegyver szinte jótétemény. Úgy szokták mondani, hogy a féligazság a legveszélyesebb hazugság. Különösen nyugtalanító az, hogy nemcsak a jobboldali beállítottságú tömegtájékoztatási eszközök, hanem az amerikai kormányzat magas rangú képviselői is a féligazságok álláspontjára, egyes esetekben pedig a nyílt r megtévesztés álláspontjára helyezkedtek. Már volt lehetőségem elmondani, mi történt Reykjavíkban. A találkozóra építő jellegű és á szovjet -amerikai tárgyalások egész története során a legradikálisabb fegyverzetcsökkentési javaslatokkal érkeztünk. Ezek mindkét fél érdekeit figyelembe veszik. Megérkezvén Izlandra, a találkozó előestéjén szóltam erről az ország vezetőivel folytatott megbeszéléseim során, és már az amerikai elnökkel folytatott első megbeszélés közepén átadtuk az elnöknek ezeket a javaslatokat. E javaslatok messzire mutatnak és egymással kölcsönös kapcsolatban állnak. Oszthatatlan csomagot képeznek és a nukleáris fegyverek 2000-ig történő felszámolását célzó, január 15-én meghirdetett programunkra épülnek. Először. Felére csökkenteni kivétel nélkül minden hadászati fegyverzetet. Másodszor. Teljesen fel kell számolni Európában a szovjet és amerikai közepes hatótávolságú rakétákat, és haladéktalanul tárgyalásokat kell kezdeni az Ázsiába telepített ilyen típusú rakétákról, valamint az 1000 kilométernél kisebb hatótávolságú rakétákról, amelyek számának azonnali befagyasztását javasoltuk. Harmadszor. Meg kell erősíteni a rakétaelhárító rendszerekre vonatkozó előírásokat, és átfogó tárgyalásokat kel! kezdeni a nukleáris kísérletek teljes betiltásáról. A szovjet javaslatok alapján kezdődött Reykjavíkban az a vita, amelyről korábbi beszédeimben részletesen szóltam. Nehéz küzdelem és éles hangú viták eredményeként az álláspontok reménytkeltő közeledése mutatkozott a három témakör közül kettőben. A tárgyalások logikája eljuttatta a feleket addig, hogy meghatározzák a hadászati támadófegyverek felszámolásának konkrét határidőit. Reagan elnökkel megállapodásra jutottunk arról, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok 1986-ig felszámolhatják és fel is kell, hogy számolják az ilyen fegyvereiket. Megállapodást értünk el az Európában telepített amerikai és szovjet közepes hatótávolságú rakéták teljes felszámolásáról és az Ázsiában telepített ilyen osztályú rakéták radikális csökkentéséről is. Elvi jelentőséget tulajdonítunk ezeknek a Szovjetunió és az Egyesült Államok között létrejött megállapodásoknak: megmutatták, hogy a nukleáris leszerelés lehetséges. Ez a Reykjavíkról szóló igazság elsó része. De van egy második része is. Mint már mondottam, ez abban áll, hogy az amerikai fél lehetetlenné tette a történelmi megállapodást, amely - úgy tűnt - csak karnyújtásnyira volt. Ma az Egyesült Államok kormányzata minden erővel azt próbálja bebizonyítani, hogy a lehetséges hatalmas siker, amely konkrét megállapodásokat eredményezett volna, azért nem született meg, mert a szovjet fél nem volt hajlandó engedményeket tenni a hadászati védelmi kezdeményezéssel kapcsolatban. Még azt is állítják, hogy, úgymond, mi csaltuk csapdába az elnököt, amikor a „lelket rabul ejtő“ javaslatokat tettünk a hadászati támadófegyverek és a közepes hatótávolságú rakéták csökkentésére, s azután mintegy ultimativ formában a hadászati védelmi kezdeményezésről való lemondást követeltük. Álláspontunk, javaslataink lényege a következő: mi a nukleáris fegyverzet csökkentéséért, majd teljes felszámolásáért szállunk síkra, és határozottan ellene vagyunk a fegyverkezési hajsza új szakaszának, a világűrre történő kiterjesztésének. Ebből fakad, hogy ellene vagyunk a hadászati védelmi kezdeményezésnek, és a rakétaelhárító rendszerekről kötött szerződés megerősítését szorgalmazzuk. Minden józanul gondolkodó ember számára érthető, hogy ha a nukleáris fegyverzet jelentős csökkentésének, majd teljes megsemmisítésének útjára lépünk, akkor ki kell zárni bármiféle olyan lehetőséget, amelyet akár a szovjet, akár az amerikai fél kihasználhatna egyoldalú katonai fölény megszerzésére. A hadászati védelmi kezdeményezés fő veszélyét mi éppen abban látjuk, hogy a fegyverkezési hajszát új szférára terjeszti ki, támadófegyvert juttat a világűrbe, s ily módon meg akarja teremteni a katonai fölényt. A hadászati védelmi kezdeményezés a fegyverkezési hajsza megfékezésének, a nukleáris fegyver felszámolásának útjába állt, a legfőbb akadályt képezi a nukleáris fegyverektől mentes világhoz vezető úton. Amikor Shultz úr, az Egyesült Államok külügyminisztere azt mondja az amerikai népnek, hogy a hadászati védelmi kezdeményezés valamiféle biztosítási kötvény Amerika számára, akkor ez legalábbis kísérlet arra, hogy megtévessze az amerikai népet. A hadászati védelmi kezdeményezés valójában nem erősíti meg Amerika biztonságát, hanem a fegyverkezési hajsza új szakaszának megnyitása révén destabilizálja a katonai-politikai helyzetet, s ezáltal gyengíti az Egyesült Államok biztonságát és az egyetemes biztonságot egyaránt. Ezt az amerikaiaknak tudniuk kell. Tudniuk kell azt is, hogy az Egyesült Államoknak a hadászati védelmi kezdeményezéssel kapcsolatos, Reykjavíkban meghirdetett álláspontja alapjaiban ellentmond a rakétaelhárító rendszerekről kötött szerződésnek. A szerződés 15. pontja valóban engedélyezi a szerződés felbontását, ám csupán meghatározott körülmények között, nevezetesen akkor, ha „rendkívüli körülmények fenyegetnék a szerződés aláírójának legmagasabb rendű érdekeit“. Semmiféle ilyen körülmény nem volt, és nincs ma sem. Világos az is, hogy a nukleáris fegyverzet felszámolása, ha elkezdődne, még kevésbé valószínűvé tenné az ilyen rendkívüli körülmények létrejöttét. Ez logikus. A szerződés 13. pontja azt is kimondja, hogy a feleknek „szükség esetén meg kell vizsgálniuk a jelen szerződést életképesebbé tevő esetleges javaslatokat“. Az Egyesült Államok azonban éppen ennek az ellenkezőjére, a szerződés elértéktelenítésére, értelmétől való megfosztására törekszik. Amit elmondtam, az mind idézet volt az Egyesült Államok legmagasabb rangú vezetői által aláírt dokumentumból. Sok mesét találtak már ki az SDI tekintélyének növelésére. Ezek egyike, hogy az oroszok rettenetesen félnek tőle. A másik az, hogy az SDI vezette a szovjeteket a genfi tárgyalásokhoz, majd később Reykjavíkba. A harmadik, hogy az SDI az egyetlen menekvés Amerika számára a „szovjet fenyegetéstől“. A negyedik, hogy az SDI biztosítja az Egyesült Államok számára a komoly technológiai elszakadást a Szovjetuniótól és más országoktól. Most a probléma ismeretében csak egyet mondhatok: az SDI- program folytatása a világot a fegyverkezési verseny újabb szakaszába vonja és bizonytalanná teszi a stratégiai helyzetet. Mindaz, amit még ezen kívül az SDI-nek tulajdonítanak - sok tekintetben kétes és azt a célt szolgálja, hogy vonzó csomagolásban értékesítse ezt a gyanús és veszélyes árut. Az elnök, a reykjavíki megállapodást meghiúsító álláspontját védve szónoki kérdéseket tesz fel: „Miért követelik ilyen szívósan az oroszok, hogy Amerika örökre sebezhető legyen egy szovjet rakétacsapással szemben? A Szovjetunió miért ragaszkodik ahhoz, hogy mi örökre védtelenek maradjunk?“ Engem, bevallom az ilyen kérdések meglepnek. Ezekből mintha az csendülne ki, hogy az amerikai elnöknek lehetősége van országát sebezhetetlenné tenni, és megbízhatóan megvédeni egy atomcsapástól. De amíg létezik az atomfegyver és folytatódik a fegyverkezési verseny, nincs ilyen lehetősége. Ugyanúgy, mint ahogy nekünk sincs. Ha az elnök az SDI-ben bízik, akkor ezt feleslegesen teszi. Ez a rendszer csak akkor lesz hatásos, ha megsemmisítik az összes rakétát. De akkor mi szükség van egyáltalán a rakétaelhárító rendszerre? Miért épüljön? Nem is beszélve azokról a kidobott eszközökről, a rendszer költségeiről, - amelyek egyes becslések szerint több trillió dollárra rúgnak. Egyelőre mi igyekszünk meggyőzni Amerikát, hogy mondjon le erről a veszélyes vállalkozásról. Arról győzködjük az amerikai adminisztrációt, hogy a sebezhetet- lenséget, védelmet más úton kell keresni - a nukleáris fegyverek teljes megsemmisítése útján, egy átfogó nemzetközi biztonsági rendszer létrehozásával, amely kizárna bármiféle nukleáris és hagyományos háborút. (Folytatás a 4. oldalon)
