Új Szó, 1986. október (39. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-23 / 250. szám, csütörtök

Ahonnan elindult, és ahova sokszor visszatért... Liszt-emlékek Szlovákia fővárosában Vajon hol volt igazán otthon e nyugtalan vérű, „ hírhedett ze­nésze a világnak“? Hol talált olyan közönségre, mely a tomboló lelke­sedés külsőségein túl megértette bonyolult lelkivilágát? Bécsben vagy Párizsban? Rómában vagy Weimarban? Pesten vagy Bay- reuthban? Ezt, azaz ezt is kutatja a Lisztről írt könyvtárnyi cikk, ta­nulmány, életrajz írója. Egyben azonban azonosak a vélemények: Liszt Ferenc tündökletes pályája Bratislavából, az akkori Pozsony­ból, a nagy zenei múltú városból indult el. Kilencéves, amikor édesapjá­nak, Liszt Ádámnak kenyéradó gazdája, a művészbarát Ester­házy Miklós, aki már Sopronban megcsodálta a fiúcska bámulatos zongorajátékát, felajánlja pozso­nyi kastélyát az 1820. november 26-ra tervezett hangverseny szá­mára. Mivel ezen a napon a Diéta is-ülésezett, a déli órákban meg­tartott koncerten nagyszámú kö­zönség gyűlt össze. Az emberek hódolattal adóztak a gyermek te­hetsegének, ám ami ennél fonto­sabb volt: öt magyar föúr - Ama­dé, Apponyi, Esterházy, Szapáry és Viczay - magára vállalja a kis Liszt .továbbképzésének költsége­it, évi 600 forint ösztöndíjat bizto­sítva számára. Az első kritika is megjelenik a Pressburger Zeitungban, Klein Henrik professzornak, Erkel Fe­renc tanárának tollából: ,,A mű­vész rendkívüli képessége, vala­mint a legnehezebb darabok olva­sásánál is gyors áttekintése, mely­nek segítségével mindent, amit eléje tettek lapról lejátszott, általá­nos csodálatot keltett és a leg­nagyszerűbb reményekre jogosít. “ A hangverseny színhelye a mai Mihálykapu utca 1. számú házá­ban, az Egyetemi Könyvtár roko­kó-stílusú földszinti épületében volt, ahol most a könyvtár zenei kabinetje kapott helyet. Ami az ösztöndíj felhasználását« illeti, az apa terve az volt, hogy az ugyancsak itteni születésű Johann Nepomuk Hummelnél képezteti ki a fiát. Hummel azonban egy ara­nyat kért leckénként, ami megha­ladta a kapott keretet. Ezért Lisz­ték Bécsbe költöztek, ahol Czerny, Beethoven barátja vállalta a fiú tanítását. Közel két évtized múlva jut el ismét Liszt, a-már Európa-hírú művész, első sikerének színhelyé­re. 1838-ban Bécsben hangverse­nyezik a pesti árvízkárosultak megsegítésére és közbeiktat egy pozsonyi koncertet is. A következő évben, 1839 decemberében ismét a városban van, ahol a lakosok ezrei lelkesen fogadják. Erről így számol be élettársá­nak, d’Agbult grófnőnek írt levelé­ben: ,,A hangversenynek épp most lett vége. Leírhatatlan lelke­sedés. A Frequenti palpitit, az Ave Máriát, a Stándchent és a Galop­pot zongoráztam. Mivel a végén a tapsok nem akartak szűnni, még egy magyar dallamot játszottam, amit éljen! éljen! kiáltásokkal fo­gadtak, ami a könnyekig megha­tott". Liszt ekkor három hangversenyt adott a városban, mindegyiket jó­tékonysági célra. Néhány hetes pesti tartózkodás után 1840 janu­árjában újból a másik Duna parti városban van, ahol többször is hangversenyezik és több család vendége. Liszt későbbi hangversenykör- útjai során - bármennyire zsúfolt is a programja - mindig szakít egy kis időt, hogy meglátogassa e vá­rosban lakó barátait, (gy volt ez 1846-ban, amikor ismét az Ester- házy-ház vendége, vagy 1858- ban, amikor a zenekedvelő városi postaigazgató meghívásának tesz eleget. Részt vesz 1872-ben Hans Bülownak, tanítványának és ké­sőbbi vejének zongoraestjén, egy évvel később pedig ott van egy jubileumi hangversenyen, ame­lyen Estergomi miséjét adják elő. Röviddel rá jótékonysági koncertet is ad. Liszt itteni barátai közé tartozott Batka János, zenei író és kritikus, a város fólevéltárosa. Ó volt a Ze­neegylet titkára és a Hummel-em- lékszobor szorgalmazója. Ezért Liszt 1881 -ben a szoboralap javá­ra hangversenyt adott Zichy Gé­zával, a híres félkarú zongoravir- tuózzal együtt. A következő évben a Zeneegylet előadja Szent Erzsé­bet legendája címú oratóriumát, melynek próbáin ő maga is részt vesz. 1884-ben Liszt ismét Batka Já­nos vendége. Utolsó itteni látoga­tása 1885-re, a halála előtti évre esik. Ismét a Hummel-emlékszo- bor érdekében jött el előrehaladott kora és megromlott egészsége el­lenére. Részt vett Anton Rubinste­in zongoraművésznek, a Hummel- szobor javára adott koncertjén. Liszt Ferenc e városhoz fűződő kapcsolatait számos emlék őrzi. Mindenekelőtt levelezése Batka Jánossal, annak nővérével, a Ze­Naiv festők világai Kovaőica, ez a Belgrádtól nem messzire található község nemcsak a jugoszláviai szlovák nemzetiség je­lentős központja, amely őrzi és fejleszti gazdag hagyományait, hanem a világ­hírű jugoszláviai naiv festőké is. A „kovačicai iskola“ - ahogy gyak­ran nevezik ezt a sajátos közösséget - az ötvenes években alakult. Fennál­lásának több mint harminc esztendeje alatt számos szervezeti változáson ment át, de változott tevékenységének jellege, technikája, formái is. Tagjai a másolástól eljutottak saját világuk kifejezéséig, az akverelltől az olajfesté­szetig. Ma a kovačicai helyi művelődé­si ház keretében működik a csoport, Népi festők galériája néven saját mű­hellyel rendelkezik, amely egyedülálló a maga nemében. A tagság magvát szlovák származá­sú földművesek alkotják, akik műveik­ben sem tagadták meg nemzetiségü­ket. ösztönző forrás marad számukra a hazai környezet, képeik egyedi króni­kái életüknek, egyúttal kincsesbányák a földművelő nép szokásaival, szertar­tásaival és hagyományaival foglalkozó néprazi tanulmányszerzők számára. Sokszínű népviseletek tűnnek föl, szí­nei a földnek és gyümölcseinek. Az alkotás lényegi vonásai. Valahányszor találkozunk a kovači­cai naiv festőkkel, mindig újabb szem­szögből mutatják magukat a már is­mert dolgok. Képeik gyermekiem őszin­te vallomások, melyeket élettapaszta­latok gazdagítanak. Mindennek tanúi lehettünk azon a ki­állításon, melyet Bratislavában, a Mir- bach-palotában rendeztek, Festők Ko- vaőicáből címmel. A régóta várt tárla­ton 21 alkotótól (ebből 5 nő) közel 100 olajfestmény szerepelt, főként az utóbbi évek terméséből. Slobodan S. Sana- der képzőművészet-kritikus, az újvidé­ki Modern Képzőművészeti Galéria igazgatója, aki többek között szintén részt vett a megnyitón, a kiállítás kata­lógusába a következőket írja: ,,Ez a tárlat nem akar antológiaszerű válo­gatás lenni, tanulmány jellege sincs. Egy a kovačicai naiv festők nagyon gazdag munkássága által kínált lehet­séges válogatások közül." A látogató találkozhat a csoport ala­pítótagjainak alkotásaival is. Martin Paluška költői kompozíciója a Tél (1977), Ján Sokol sok színben pompá­zó festménye az Aratás. Vladimír Bo- boš Fiatalasszony koszorúkban címük képe (1965) akár néprajzi dokumen­tumként is „szolgálhat". A csoport leg­jelentősebb képviselőjének, Martin Jo- náának a müveiben, szimbolikus ele­mek felhasználásával, a szociális te­matika az uralkodó: A téglaégető (1972), Háború után (1985), Indulás a mezőre (1972), az én Kovačicám (1969). A sárga és a piros árnyalatai­val, a túlméretezett emberi végtagok­kal készült alkotásai éles ellentétben állnak Ján Kňazovic vidám falusi törté­neteivel, környezetábrázolásával. Zuzana Chalupová Kovaőica 1986 címú, figurákat ábrázoló sokszínű ké­pén megtalálható mindaz, ami ezeket a szerzőket egyesíti - a szülőfalu, a benne zajló élet, a szokások, a ter­mészet iránti tisztelet és szeretet. Von­zó alkotások a többieké is, köztük azo- ké, akik akarva-akaratlanul a földmű­velő falu életképességéről vallanak, a hagyományok folytatóiról. ZDENKA LETENAYOVÁ neegylet karmestereivel, Kari Hei- lerre\, Karl MayrbergerreI és má­sokkal. Néhány plakát is megma­radt az utókor számára Liszt és a vele közreműködők hangverse­nyeiről. Ám sok emlék szétszóró­dott vagy elkallódott és a mai kuta­tókra vár feltárásuk, rendszere­zésük. Bratislavában, a dóm előtti Rudnay-téren áll Liszt Ferenc mellszobra, Victor Tilgner, a neves bécsi szobrász alkotása. A fel­jegyzések szerint modellezés köz­ben Liszt zongorázott és a szob­rász így mintázta meg arcvonása­it. A modellt bronzba öntötték és 1911-ben állították fel mai helyén. Liszt Ferenc mellszobra Bratisla­vában Figyelemreméltó a szobor előtti díszrács: öt kottavonal, hegedű- kulcs, három kereszt és néhány taktus a Koronázási misé bői, me­lyet Liszt 1884 februárjában maga vezényelt a dómban. A Jirásek utca 15. szám alatt, a mai Egyetemi Könyvtár épületén van egy Liszt-emléktábla is, Pavol Chrt'an szobrászművész alkotása, melyet 1961-ben lepleztek le. A táblán a Liszt-relief mellett a ki­lencéves fiú első itteni hangverse­nyének dátuma: 1820. november 26. A Liszt-tradíciók ápolása a bra­tislavai zenei élei minden területén megmutatkozik. Különösen a mostani Liszt évben számos hangverseny hangzott el alkotása­iból, és a százhetvenöt éve szüle­tett, illetve száz éve elhunyt zene­szerző méltó helyet kapott a Szlo­vák Filharmónia és a Bratislavai Zenei Ünnepségek dramaturgiai tervében is. A szlovák fővárosban - a Cse­madok óvárosi szervezetének ke­retében - már hatodik éve műkö­dik a Liszt Ferenc Klub. A közel háromszáz tagot számláló zene­barát-egyesület elnöke dr. Rajter Lajos érdemes művész, agilis tit­kára Schleicher László tanár. Rendszeresen tartanak találkozó­kat, melyeken zenetörténeti, ze­neesztétikai előadások hangza­nak el, s ezeket gyakran hangver­sennyel is összekötik. Tanulmányi kirándulásokat szerveznek a Liszt életével és pályájával kapcsolatos helyekre, a cseh és morva ország­részbe, Magyarországra, az NDK- ba. Számos külföldi Liszt-társa­sággal tartanak kapcsolatot. A kettős Liszt-jubileum alkalmából neves művészek közreműködésé­vel június 22-én a Prímáspalota tükörtermében Liszt-hangversenyt rendeztek, egy másik alkalommal Legány Dezső, neves magyaror­szági zenetudós tartott előadást Liszt Ferencről. Mindenképpen jó úton járnak a Liszt-emlékek ápolá­sában. Hiszen a Liszt művészeté­ben rejlő termékeny csírák a ma­guk teljességében most kezdenek kibontakozni. Művészi elvei, esz­ményei változatlanul érvényesek ma is. Ezért továbbfejlesztésük­ben ott kell lenniük ama nagymúltú város lakosainak, kulturális ténye­zőinek is, ahonnan a művész elin­dult, és ahová oly sokszor vissza­tért... DELMÁR GÁBOR Nemcsak író volt IVAN FRANKO Százharminc évvel ezelőtt szü­letett Ivan Franko, a legnagyobb ukrán gondolkodók egyike. Ko­vács fiaként vált a szocializmus egyik úttörőjévé hazájában, és alakítójává népe sorsának. Mint költó és prózaíró, drámaszerzó és történész, politikus és tudós - hamar felismerte, hogy hazájának áldo­zatkész emberekre van szüksége. Nem volt Ukrajnában olyan terüle­te a kulturális-társadalmi életnek, amelyen ő ne tevékenykedett vol­na. Eredeti egyéniség volt, bátor és megvesztegethetetlen. A szláv- ság legtermékenyebb írástudói közé tartozik, írói hagyatékát mint­egy száz kötetre becsülik. Ilyen egyetemes és enciklopédikus mű­veltségű fia még nem volt Ukraj­nának. A mind gazdasági, mind kultu­rális téren elmaradott Nahujevicsi- ben született, élt és alkotott (1916- ban hunyt el). Az elsők között szervezett munkásköröket, nép­szerűsítette Marx és Engels mű­veit. 1890-ben két társával meg­alakítja Nahujevicsiben a Radi­kális Pártot, amely jelentős szere­pet játszott a nyugat-ukrajnai munkásmozgalomban. Úgyszól­ván egész életén át két fronton kellett küzdenie, azaz a hazai és az idegen reakció ellen, amely nem engedte meg, hogy a három­szor is bebörtönzött szocialista a Ivovi egyetem docense legyen. 1905-ben Franko nyílt levelet írt a bebörtönzött Gorkij védelmében. Irodalmi munkásságával tekinté­lyes helyet vívott ki magának a vi­lágirodalom történetében. A Bo­riszlav nevet cimű, szociális tema­tikájú regényében, amely koráb­ban jelent meg (1881), mint Zola Germinalja, a „nahujevicsi Kalifor­nia“ kőolabányászainak osztály­öntudatra ébredését ábrázolja, valamint a munkásmozgalom kez­deti időszakát, amikor még a szo­ciális harcok eszközei közé tartoz­tak az önsegélyező egyletek és a munkásszövetkezetek - a prole­tariátus szakszervezeteinek előd­jei. A műben megmutatkoznak a munkásmozgalom első sikerei, de a vereségei is. Még ez előtt a regény előtt, 1878-ban látott napvilágot a Boa Constrictor cí­mű regénye, melyben Franko a kí­gyó ellenszenves képében ábrá­zolta a kapitalizmus telhetetlensé- gét, birtoklási vágyát, de ugyanak­kor az erkölcsi züllését is. Ivan Franko egész életművének alapvető gondolati vonulatai az emberi haladáshoz, a minden erő­szak ellen lázadó forradalmi szel­lemhez, valamint a humanizmus­hoz kötődnek. A szociális és kultu­rális haladás eszméjét, és ezek édestestvérét, a munkát A kótörók című poémájában (1878) énekelte meg a költő, aki szerint a haladás mozgatórugója a nyugtalan és le- törhetetlen emberi szellem. Ez utóbbinak szentelte Himnusz című versét (1878), amely az örök forra­dalmárról szól. Az üldözött költó magára vállalja az „örök forradal­ÉLETMÜVÉRÖL már“ szerepét. Fegyvere „a gon­dolat és a szabad tudomány“. El­jut füstös falusi kunyhókba és munkásmúhelyekbe. Legjelentő­sebb köteteiben, kezdve a Magas­latokról és síkságokról (1887) egészen a Semper Tiroig (1906) nemzete elsó szocialista nemze­dékének harcos lelkesedését feje­zi ki többek között a költó, akinek a forradalmi lírája a kor programjá­vá vált, harcba szólított egy jobb világért. örök emberi kérdésekről szól Ivan Franko más műfajokban is. Tragikus szerelmi háromszögben lobog a szenvedély és gyűlölet tüze Az ellopott boldogság címú lélektani drámájában (1893), amely már fél évszázaddal ezelőtt megjelent szlovák színpadon, Jo­zef Gregor-Tajovský kezdemé­nyezésére. Hazafias pátosszal át­itatott elbeszélés a Zahar Berkut (1882). Filozófiai és erkölcsi kér­dések szerepelnek a Káin halála és a Temetés címú poémákban, melyekben az árulást ítéli el a köl­tő. Filozófiai és művészi törekvé­seinek legnagyobb eredménye a Mózes című, húsz énekből álló költői alkotás, születésének idő­pontja az 1905-ös forradalmi esz­tendő. Serkenteni kellett az ukrán nemzetet politikailag, fel kellett ké­szíteni, aktivizálni a tömegeket az elkövetkezendő eseményekre. Bibliai keretek között elevenednek meg ebben a poémában az újkori társadalom küzdelmei és csalódá­sai. A hazafiakhoz méltón áldozat­kész ifjú forradalmár nemzedék győz az idősebb, kompromitáló- dott nemzedék opportunizmusa és demagógiája fölött. A történelem dialektikája, hogy azok győznek, akik képesek életüket áldozni az eszméért, nem pedig azok, akik kereskednek vele, meggazdagod­nak rajta. A Mózes koncepciójá­ban tükröződik az a bonyolult helyzet, amely a forradalom előtti, a külső erőktől és belső küzdel­mektől szétzilált Ukrajnát jelle­mezte. De benne van az alkotó személyes tragédiája is - éles konfliktusa a nahujevicsi értelmi­ség konzervatív részével. A mú Prológusában boldog jövőt jósol nemzetének a költó. Ivan Franko összekötő kapocs is volt az ukrán és a világirodalom között. Tizennégy nyelvből mint­egy hatvan szerző művét fordította le. Mint tudós, számos tudomá­nyos intézménnyel is együttműkö­dött. Asbóth Oszkár, magyar szla­vista 1907-ben felkérte, hogy írjon tanulmányt az ukrán irodalomról egy készülő enciklopédia számára. Az ukrán tudós készséggel teljesí­tette a kérést. Művészetével pedig még a költó életében kezdett meg­ismerkedni a magyar olvasó. Ha­zánkban és Magyarországon is egyébként kiadták már Ivan Fran­kónak csaknem valamennyi jelen­tős müvét. Olyan erős szálakat alkotnak ezek is a baráti népek között, amilyenről a költő álmo­dott. MIKULÁŠ NEVRLÝ Sikeres vendégszereplés A múlt hét folyamán - az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Tánc- együttes vendégeként és annak cserelátogatását viszonozva - ha­zánkba érkezett a bulgáriai Sztrandzsanszka Zelenika nevű énekkar. A hetventagú burgaszi vegyeskar az utóbbi évtizedekben hazája legjobb kórusai közé küz­dötte fel magát. 1978-ban az V. országos énekkari fesztiválon tűnt fel, majd a VI., 1983-ban rendezett seregszemlén ismét díjat nyert. Műsorából hanglemezfelvétel is készült. Két alkalommal, 1979- ben és 1984-ben Lengyelország­ban, a nemzetközi kórusfesztivá­lon vett részt. A bolgár énekkar hazánkban először Bratislavában, a II. város­kerület trnávkai új művelődési há­zában lépett fel egész estét betöl­tő önálló hangversenyen, majd másnap Galántán A barátság est­jén mutatkozott be. A bolgár kultú­ra napjai keretében sorra kerülő ünnepi esten, melynek rendezője a Csemadok Galántai Járási Bi­zottsága és a Városi Művelődési Ház volt, fellépett a galántai Ko­dály Zoltán Daloskör, majd az Ifjú Szívek nemrég bemutatkozott ka­maramüsorából kapott ízelítőt a közönség. Az est záró műsor­számaként a két énekkar - a Sztrandzsanszka Zelenika és az Ifjús Szívek kórusa - a zene­karral együtt előadta A. Rajcsev Hej, Balkán címú kórusmüvét Ka­raiba Gyula vezényletével. Az es­ten részt vett Vaszil Cvetkov, a Bolgár Népköztársaság bratisla­vai fökonzulátusának konzulja is. A Sztrandzsanszka Zelenika műsorában Mozart, Mendelsohn, és más klasszikus szerzők művei mellett főleg mai bolgár zeneszer­zők művei hangzottak el. A ve­gyeskari műveken kívül az ének­kar női kari és férfikari müvekkel is bemutatkozott. Műsorukból el­sősorban Biszer Mihaelov: Reggel a Sztrandzsa felett, Borisz Sztrinszkí: Maíovica és Todor Po­pov Ünnepi ódája tetszett. Nagy közönségsikert aratott Jordan Ko- lev Vidám turista című kórusmüve is. A kórus a hangverseny elótt megkoszorúzta Kodály Zoltán mellszobrát. A Sztrandzsanszka Zelenika csehszlovákiai vendégszereplését Prágában fejezte be. (-r. r.) ÚJ SZÚ 6 1986. X. 23

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents