Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-09 / 212. szám, kedd

- U J FILMEK ­Rohanj velem! (magyar) Népi kovácsművészet Kiállítás a bratislavai Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központban Szép és izgalmas a téma. Elhagyatott gyerekekről szól a tör­ténet, az ó gondjaikkal, bajaikkal, örömeikkel, álmaikkal és vágyaik­kal. Mindehhez egy nagyon kelle­mes, gondosan karbantartott kas­tély és hatalmas parkja. Itt, az állami gondozottak szanatóriumá­ban játszódik Asperján György forgatókönyvíró és Markos Miklós rendező filmjének cselekménye. Az alkotás kamaszhóse nehe­zen viseli el a férfiúvá éréssel együttjáró lelki megpróbáltatáso­kat, s nehezen, viseli el a nyers, rideg, az álmodozó és fogékony léleknek semmiben sem kedvező gyerekközösséget. Szenved attól is, hogy családjával, anyjával semmilyen kapcsolata nincs, s ha néha-néha találkoznak is, ezek az együttlétek a csalódásnál egyéb élménnyel nem szolgálnak számá­ra. Marad tehát a kielégítetlen szeretetéhség, s ehhez társul még az első szerelem élménye, ame­lyet Imre az intézet egyik csinos gondozónője, Katica iránt érez. összetett és nagyon finoman árnyalt jellemrajzra adna lehető­séget a téma, melyből jó film kerekedhetett volna. De nem lett belőle jó film. Elsősorban azért, mert az alkotók nem tudták eldön­teni, hogy szép, érzelmekkel telí­tett kamaszmesét, vagy a felnőtt­világ bűneit és hazugságait kese­rűen leleplező szociográfiai filmet készítsenek inkább. Határozatlan­ságuk végigkíséri a produkciót, s nagy része van abban, hogy az érzelmeket gyakran érzelgősség és szenvelgés, a szociográfiai megfigyeléseket pedig közhelyek helyettesítik. A régi kastély árnyas parkjában bolyongó tizenévesek és felnőttek forgatagában gyorsan el is felejtjük, hogy a történet állami gondozott gyerekekről szól. Álta­lában a való élet igazi bajainak, gondjainak nyomát sem látni e tör­ténetben; a tragikus vétséget itt az okozza, hogy a fiatal ápolónő kissé könnyüvérü s ezáltal fájdal­mat okoz a beleszerelmesedett kamaszfiúnak. A néző némileg unatkozva-értetlenkedve figyeli az örökösen sértődött fiú vergődé­sét. Mit akar egyáltalán? Hisz a rokonszenves nővérkék, a meg­értő tanárok mindent megtesznek azért, hogy a fiú jól érezze magát a gyógyintézetben, s testben, lé­lekben egyaránt gyarapodjék. Talán nem is az a legnagyobb baj, hogy az egész film fénye­sebbre sikeredett, mint a valóság. Ami történik, látványnak szép, csak éppen nem eléggé átütő. A képek, a helyzetek mögül hiány­zik a mélység, az a művészi többlet, amely megteremthetné a külső-belső történés egységét. Az alkotói bizonyta­lanság és gondolati tisztázatlanság alapvetően erőtlen filmet eredménye­zett, mégha a gyere­kek néha szórakoz­tató, kedvesen hu­moros szerepjátszá­sa, a felnőttek biz­tonsága, a rendezés líraisága olykor-oly­kor feledteti is az elszalasztott lehető­séget. Pedig a té­mából valóban jó film is kerekedhetett volna. Jámbor Árpád és Nagy Anna a magyar film egyik jelenetében Isteni testek (kanadai) E filmet látva - akarva-akaratla- nul - a nálunk hét éve bemutatott amerikai sikerfilm, a Szombat esti láz jutott eszembe. Míg abban John Travolta, az amerikaiak disz­kótáncosa kápráztatott el élmény­számba menő táncával, addig a most látható Isteni testekben Cynthia Dale ragyogó aerobic- produkciójával nyűgözi le a közön­séget. Hajlékonysága, ritmikus mozgása valóban csodálatos. Ennyi és nem több ez a kanadai film, mely nem véletlenül emlékez­tet az egykor oly nagy kasszasike­rű karriertörténetre, a Szombat esti lázra. Hiszen ez az új mű is - akárcsak elődje - sikerrecept szerint készült, s jó példa arra, hogyan lehet az ürességet káprá­zatosán tálalni és ügyesen eladni. Mert az Isteni testek valóban nem szól semmiről, de azt sok-sok zenével, fergeteges aerobic-szá- mokkal remekül kozmetikázza. Samantha, a film hőse nappalon­ként egy nagy kereskedelmi társa­ság jelentéktelen gépírónője, es­ténként azonban valaki lesz: az Isteni testek nevű aerobic-tanfo- lyam vezetőjeként a tornaterem szemkápráztató fényeibe beleme­rülve, törzsi szertartásra emlékez­tető produkciójával vonja magára a figyelmet. A zenét, aerobicot, versenyt Lawrence Dane rendező persze megfűszerezte egy kis rivalizálással és szerelemmel. A film kvalitásait tekintve bizo­nyára erősen megoszlik majd a nézők véleménye. Lesznek - fő­leg a fiatalok -, akik fenntartás nélkül lelkesedni fognak érte, lesz­nek azonban, akik hidegen eluta­sítják, mondván: tartalmatlan, s története is túlságosan vérsze­gény, hiába a pompás kivitelezés, a mesterségbeli tudás, a profi szint. Akár így van, akár úgy, egy biztos: ez a film nem művészi produktum, hanem ügyes konfek­ció. Felhőtlen szórakozásnak megteszi, történetét azonban nem szabad komolyan venni. -ym­Rövidesen bemutatják A csodálatos kalocsni címú csehszlo- vák-NSZK koprodukciós filmet, amely Andersen meséje nyomán készült Juraj Herz rendezésében. A képen: Valéria Kelecsényiová és Marek Brodský (Václav Polák felv.) Rangos rendezvény Ifjú előadóművészek seregszemléje rágmotívumokkal. A kapán, a hús­vágó bárdon, a patkókon (még a beteg lónak készült patkón is) fellelhető a minta. A patkón csak néhány kör, de a húsvágó bár­don például gyakori az állatfej. A népi építészetben is elősze­retettel alkalmazták a vasdíszítést- kapukon, ajtókon. Ablakrácsok, ajtópántok, zárak, szélkakasok készültek vasból, de az egyes bútordarabok - mint például a lá­dák, szekrények pántjai, fogói is. A kiállítás legszebb darabjai közé tartozik egy régi ajtó, meg a cifra vasalású, festett tulipános ládák. A mai lengyel faluban ismét érdeklődés mutatkozik a régi, jó kovácsmunka iránt, mivel ezek az eszközök sokkal tartósabbnak bi­zonyultak, mint a nagy szériában gyártott gyári darabok. Nemcsak Lengyelországra jellemző általá­nos jelenség, hogy elsősorban a városlakók figyelme fordul a népművészet felé. Ami egyrészt régi népművészeti tárgyak gyűjté­sében nyilvánul meg, másrészt abban, hogy szívesen vásárolnak olyan iparművészeti tárgyat, amely a népművészetből merít. A modern kovácsoltvas tárgyak nemcsak lakásdíszként, hanem használati tárgyként is kedveltek és keresettek. Többféle gyertya­tartót, falilámpát, csillárt, díszrá­csokat - pl. fűtőtest eltakarására- kandalló-készletet (fatartót, kot­róvasat, lapátot) láttunk a toruhi Néprajzi Múzeum bemutatásában- ami igazolni látszik, hogy a népi kézművesség e feledésbe merülő ága Lengyelországban is újra fel­lendülőben van. (köp) lehet nem megemlíteni a kitűnő zongorapartner, Katarína Bach- mannová nevét, aki remek teljesít­ményével hozzájárult a nagyszerű művészi élményhez. A további énekesek közül figyelemreméltó volt még Miroslav Dvorský és Yveta Matyášová szereplése. A seregszemle közreműködői kö­zül kiemelkedett a kassai (Košice) Mária Lenková (csemballó), több nemzetközi gitárverseny győzte­se: Vladimír Tomčányi, továbbá a žilinai Róbert Jurčo (akkordeon) és a Szlovák Filharmónia hegedű­művésze, Ewald Danel (képün­kön), aki a seregszemle legjobb előadói teljesítményéért kijáró elismerésben részesült. A Händel, Burlas és Brahms műveiből összeállított műsort érett művész adta elő, aki a különböző korok szerzőinek muzsikáját egyéni elő­adásmódban tolmácsolta. A be­mutatkozó két orgonaművész, Be­áta Štefánková és Anna Zúriková közül főleg az utóbbi bizonyította, hogy nem véletlenül tartozik az ifjú orgonaművészek élmezőnyéhez hazánkban. Eva Cermanová-Hra- bovská (gordonka), Juraj Bartoš (trombita) és a cseh Stamic - vo­nósnégyes sem hagyható ki a si­kerrel szereplők névsorából. A munkajellegű rendezvények sorából megemlítjük még a Peter Toperczer érdemes művész ve­zette zongoraszemináriumot, amelyen betekintést nyerhettünk fiatal előadóművészeink alkotó­műhelyébe és a szemináriumve­zető pedagógiai munkájába. Di­cséretes, hogy az utóbbi években megrendezésre kerül a fiatal szlo­vák szerzők hangversenye is, me­lyen műveiket hasonló korú elő­adók tolmácsolják, szép példáját mutatva ezzel a fiatal szerzők és előadók együttműködésének. Az utolsó hangversenyen két világhírű hazai vendég, Marián Lapšanský zongoraművész és Peter Dvorský nemzeti művész (Ľudovít Marcinger zongorakísé­retével) lépett a közönség elé. Nagysikerű hangversenyük méltó­képpen zárta a seregszemle két évtizedes fejezetét, egyben példát mutatva a résztvevő fiataloknak: a tehetség, a szorgalom, a jó pedagógiai segítség mily magas művészi színvonal eléréséhez ve- žethet. VAJDA GÉZA A lengyel falu kultúrájában a régmúltban a kovácsmesterség szoros kapcsolatban állt a gazda­sággal és a háztartással. A vas­megmunkálás hagyományai Len­gyelországban az időszámítás előtti hetedik századig nyúlnak vissza, bár nem tudni, a fellelt tárgyak valóban otthon készül­tek-e, vagy Dél-Európából kerül­tek az országba. A falusi kovács­mesterség fellendülése a tizenki­lencedik század második felében következett be, amikor a fát kezdte felváltani a vas. Az első világhábo­rú után a lényegesen olcsóbb gyári termékek kiszorították a kézi megmunkálású szerszámokat, s ez a folyamat a második világhá­ború után még inkább felgyorsult. A mai lengyel faluban már érthető­en lanyhul az érdeklődés a ko­vácsmunka iránt. A műhelyek is - ahol még megmaradtak-jobbá­ra csak javításokat végeznek. A toruhi Néprajzi Múzeum gaz­dag gyűjteményből Bratislavában mindenekelőtt olyan tárgyakat mutat be (a kiállítás péntekig tekinthető meg), amelyeket főleg falusi kovácsok készítettek - több­nyire Észak-Lengyelországban. A kovácsmesterek keze alól szá­mos olyan munkaeszköz, haszná­lati tárgy került ki, amelyeket az öntés után szerényebben vagy gazdagabban díszítettek. Régen a legegyszerűbb munkaeszközt is cifrázták: néhány vonással, ponto­zással, körökkel, kezdetleges vi­A Szlovák Zeneszerzők Szövet­sége az elmúlt napokban huszad­szor rendezte meg Trenčianske Teplicében az ifjú zenei előadó­művészek seregszemléjét. Az 1964-től 1970-ig kétévenként, majd évente megrendezett hang­versenysorozaton bemutatkozott több mint háromszáz fiatal mű­vész között ma már egész sor külföldön is ismert kiválósággal találkozhatunk. Talán elég meg­említeni Peter Dvorský, Sergej Kopčák, Magdaléna Hajóssyová, Marián Lapšanský. Peter Toper­czer és Peter Micha- lica nevét. A rendez­vény jelentőségét mi sem bizonyíthatja jobban, mint az a tény, hogy a szlo­vák előadóművé­szek közép- és fiatal generációjának min­den jeles képviselő­je itt vált ismertté a nagyobb nyilvá­nosság elótt. Közü­lük sokan több alka­lommal is éltek a fel­lépés lehetőségei­vel, hisz a sereg­szemle egyik célja a szakmai bemutat­kozás biztosítása mellett éppen az, hogy a legjob­bak fejlődését figyelemmel köves­se és támogassa. A rendezvény érdekessége, hogy az egyes hangversenyeket a kritikusok és előadóművészek találkozóján nyil­vánosan értékelik. Ez a napjaink hangversenygyakorlatában egye­dülálló fórum kellő teret biztosít az értékelők és értékeltek hasznos és termékeny eszmecséréjére, Nem mellékes az sem, hogy az egyes hangversenyeket rögzíti a Cseh­szlovák Rádió, s a seregszemléről a televízió is tudósít. A közelmúltban lezajlott husza­dik szemléről elmondható, hogy mind a művészi színvonal, mind a szervezés tekintetében méltó volt a jubileumi rendezvény jelen­tőségéhez. örömmel állapíthatjuk meg, hogy a fürdőváros közönsé­ge - köztük sok külföldi vendég - soha nem látott érdeklődést tanúsított az egyes hangverse­nyek iránt. A húsz fiatal művész közül többen az Ifjú Előadóművé­szek Körének tagjai, rajtuk kívül felléptek a Szlovák Zenei Alap ösztöndíjasai, a három szlovákiai konzervatórium, valamint a Zene­művészeti Főiskola legtehetsége­sebb növendékei. A seregszemle egyik szép hagyománya, hogy fiatal cseh elódómúvészeket is vendégül lát. S most szóljunk azokról, akik a leginkább hozzájárultak a hu­szadik seregszemle jelentős mű­vészi sikeréhez. Zuzana Paule- chová a tavalyi Schumann-ver- seny díjazottja, Beethoven és Schumann zongoramüvei mellett különösen a kortárs szerző, Du­šan Martinček darabjában reme­kelt. Minden várakozást felülmúlt a prágai Zeneművészeti Főiskola hallgatójának, Máté Péternek a bemutatkozása. Kiváló művészi teljesítménnyel, méltóan emléke­zett Liszt Ferenc idei kettős jubi­leumáról: korát meghazudtoló filo- zófikus elmélyültséggel adta elő a szerző egyik fő művét, az igényes és nagyívü h-moll szoná­tát. A fiatal művész Hja Zeljenka Capricciojában is eredményesen kamatoztatta rendkívüli tehet­ségét. Közismert tény, hogy az utóbbi években sok kiváló fiatal énekes bukkant fel. Hűen tükrözte ezt az itt fellépő művészek száma és előadásuk színvonala. Közülük az idei Prágai Tavasz versenyének győztesét, Margita Istvánt említjük mindenekelőtt, aki két éve épp Trenčianske Teplicében aratta el­ső jelentős sikerét. Igényesen összeállított műsorában főleg Mo­zart, Mendelsohn és Barber mű­veiben csillogtatta énektudását. Margita István értékelésénél nem Ewald Danel hegedűművész az idén a leg­jobb előadói díjat kapta. (Archív-felvétel) A kiállítás részlete (Gyökeres György felvétele) ÚJ szú 4 1986. IX. 9.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents