Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-09 / 212. szám, kedd
ÚJ szú 5 % % 1986. IX. 9. ATOMERŐMŰRŐL - KISSÉ MÁSKÉPPEN... Döntő tényező a szociális gondoskodás Dolgozóink kezében a siker kulcsa Beszélgetés Csúz Károly elvtárssal, a losonci (Lučenec) járási pártbizottság titkárával Napjainkban a gazdasági feladatok sikeres teljesítése a losonci járásban is a pártszervek és szervezetek kiemelt feiadaia. Nem alaptalanul, hiszen a nyolcadik ötéves terv első évének követelményei mind mennyiségi, mind minőségi vonatkozásban nagyobbak a korábbi évek elvárásainál. A tervteljesítésről, a termelés növelésének és minőségi javításának eredményeiről és gondjairól beszélgettünk Csúz Károly elvtárssal, a járási pártbizottság titkárával. Alig egy éve, hogy egész sor információ jelent meg az első hazai ezer megawattos atomerőműről, amely a dél-csehországi Temelín közelében épül. Abban az időben az építők és a beruházók, sőt az illetékes kerületi szervek figyelme elsősorban a termelési és a szociális bázis kiépítésére irányult, vagyis a tulajdonképpeni építkezés feltételeinek megteremtésére. Ez már így van minden erőmű építésénél, hiszen mindenekelőtt azokat a komplexumokat kell felépíteni, amelyek később az erőmű, a reaktorok, a hűtőtornyok, a tüzelőraktárak építését végsősoron lehetővé teszik. Sorolhatnánk még tovább egy ilyen nagyszabású építkezés valamennyi gálati“ egységét, de ezeken kívül - azt is mondhatnánk, hogy mindenekelőtt - az atomerőmű építőit szolgáló szociális bázis megteremtése a legfontosabb. Elsősorban lakást kellett és kell biztosítani az építőknek, egyedülállóknak és családosoknak egyaránt. Vagyis nem elég csak munkásszállásokat, lakásokat is kell építeni, biztosítani az autó- busz-összeköt- tetést a legközelebbi város, Týn nad Vltavouval és a kerületi székhellyel, České Budéjovicé- vel. Állandó feladat az építkezés és az egészségügyi ellátás biztosítása, s még nem is ..szóltunk a kulturális és egyéb szociális teltételekről, amelyeket az ember igényel a mindennapi felelősségteljes munka után. Jelenlegi célunk: felmérni, miként sikerült biztosítani az alapfeltételeket ahhoz, hogy a helyszínre érkezhessenek az építők százai, sőt rövidesen ezrei, hiszen a csúcsmunkák idején nem kevesebb mint 14 ezer dolgozót kell itt foglalkoztatni. Előkészületek 580 millióért Még a hetedik ötéves tervidőszak utolsó három évében több mint félmilliárd koronáért megépültek az említett termelési és szociális bázis első objektumai, és megkezdődött az erőműépítés első szakasza is. Megteremtették a feltételeket, hogy az idei esztendőben az építkezés fő kivitelezője már háromnegyed milliárd korona értékű munkát végezhessen el. A két számadatból is következik, hogy a temelíni építési feladatok évről évre nőnek. Ez egyúttal feltételezi a dolgozók számának rohamos növekedését mind az építkezés fő kivitelezőjénél, mind valamenyi alvállalkozónál. Jelenleg mintegy háromezren dolgoznak az atomerőműn, de három év múlva a létszámnak el kell érnie a már említett 14 ezer főt. Ez a rohamos növekedés egyúttal feltételezi, hogy három és fél ezer dolgozó számára helyet biztosítanak a munkásszállásokon, s további 1600 lakást kell felépíteni České Budéjovicében és Týn nad Vltavouban. Csak természetes, hogy ehhez a járulékos építkezések folyamatos kivitelezése is szükséges. Ezzel együtt mintegy 30 kilométer hosszú útszakasz felújítása is halaszhatatlanná vált, hogy az Autóközlekedési Vállalat temelíni üzeme biztosítani tudja a közlekedést. A közvetlen építkezésen pedig nem kevesebb mint 10 ezer személy étkeztetéséről kell gondoskodni, és az egészségügyi szolgáltatásról is. Eddig České Budéjovicében átadták a Vltava munkásszállót - 700 személy részére - és elkészült további 477 lakás. Ezzel egyidóben Týn nad Vltavouban folynak a munkásszállók építkezései, és bővítik e kisváros rendelőintézetét. Mindezt annak figyelembevételével, hogy rövidesen megduplázódik itt a lakosság száma. Megkezdődtek 1100 lakás felépítésének az előkészületi munkálatai, készül az új városközpont, új áruházzal, vendéglővel, postával, sőt új rendelőintézet és sporttelep is épül. Mindez inkább a jövőt, mint a jelent szolgálja, ezért a legégetőbb feladat, hogy a tervek mielőbb valóra váljanak, legalábbis olyan ütemben, mint ahogy az atomerőművön dolgozók létszáma növekszik. Sokkal kedvezőbb a helyzet közvetlenül az erőmű építésén. Itt már elkészült a munkásszállás, az üzemi étterem 2200 személy étkeztetésére alkalmas. Felépült az egészségügyi központ, a szociális épületek és az irodahelyiségek. Itt sem lehet azonban elodázni a kérdést, vajon a jövőben is ennyire zavartalan marad-e valamennyi feltétel megteremtése az építkezés közelében? A holnapra gondolva Ha a jelenlegi helyzetet vesszük alapul, és azt röviden értékelnünk kellene, akkor ez mz értékelés eléggé vegyes képet mutatna. Lehet szólni a dicséret hangján is, de a bírálat sem maradhatna el néhány területen. De ne vágjunk a dolgok elébe, inkább kérdezzük meg azokat, akiket az itteni helyzet közvetlenül érint, s akik a szociális program megvalósításáért felelnek. Az egyik kotrógép kezelője, František Stýblo szerint a szálláslehetőségekkel a dolgozók meg lehetnek elégedve, hiszen az épület és a berendezés korszerű, s az illetékesek példásan rendbe tartják. Egy szempont azonban még nem lehet perdöntő a teljes szociális bázis helyzetének megítélésében. Ladislav Škvaril, az építkezés szakszervezeti tanácsának elnöke elmondta, hogy a gondok elsősorban a családos dolgozók számára kiutalandó lakások körül mutatkoznak, s ez a helyzet az erőmű leendő működtetőinek esetében is. Ugyancsak gondok vannak azokkal a lakásokkal, amelyek ideiglenesen munkásszállásként szolgálnak majd. Ezért nemcsak České Budéjovicében, hanem Táborban is épülnek lakások az erőmű építői számára. Ennek ellenére a legközelebbi időszakban bizonyos pótmegoldásokat kell keresniük. Többek között igénybe veszik a környező városok szállodáit is, igaz ezt mindössze fél évre. Külön fejezetet érdemel a dolgozók étkeztetése. A már említett - egy műszakon belüli - 2200 személy kapacitású étterem tulajdonképpen lehetőségen felüli szolgáltatásokat nyújt. Ennek ellenére az ételek kitűnőek, csak éppen hosszú sorban állás után kapják meg a dolgozók. Ladislav Škvaril szerint a gondok rövidesen megoldódnak, mivel most készül egy további 3500 személyt ellátó étterem. Addig azonban nem marad más hátra, mint a mindenki számára kellemetlen - és kényelmetlen - sorban állás. Szociális program - kérdőjelek nélkül Amíg az imént boncolgatott szociális szolgáltatásokról kialakult véleményünk nem túlságosan megnyugtató, addig bátran állíthatjuk, hogy az erőmű építői a közlekedéssel, az orvosi ellátással, a kulturális és sportolási lehetőségekkel elégedettek lehetnek. František Téhle, a lakatosok művezetője dicsérte az autóközlekedési vállalat szakembereit, akik a közlekedés kényelmesebbé tétele érdekében további járatokat iktattak a menetrendbe a tumultus elkerülése végett. Példásan működnek az autóbusz-pályaudvar egyéb szolgáltatásai is. Hasonlóképpen vélekedtek az orvosi ellátásról. A rendelőintézet dolgozói szintén megfelelő körülmények között dolgoznak, s minden feltétel adott a megfelelő megelőző és gyógyító tevékenységhez - mondta Milena Vaňourková doktornő, a rendelőintézet főorvosa. Ami a kulturális és sportolási lehetőségeket illeti, a dolgozók elégedettek. Ha van érdeklődés, minden kulturális eseményre biztosítanak belépőjegyet, és rendszeres sportrendezvényeket szerveznek. Mindent egybevetve felmerül a kérdés, vajon az erőműépítők miképpen készültek fel a csúcsmunkára? Az elmondottak ismeretében teljesen egyértelmű választ a kérdésre nem lehet adni. Annyit azonban mindenképpen el kell mondanunk, hogy a szociális program betartása döntő lehet abban a kérdésben, vajon a jövő esztendő fó feladatát - az alapszint betonozási munkálatait - az építők teljesíteni tudják-e az atomerőmű elsó blokkján. Ott pedig, ahol még a megfelelő feltételeket eddig nem biztosították az építők és a szerelők számára, mindent el kell követni, hogy a lemaradást pótolják. Ugyanis semmilyen műszaki berendezés nem pótolhatja az elégedett munkások, szakemberek munkáját, mint ahogy nem lenne pótolható az évezred utolsó évtizedében a temelíni atomerőműben termelendő elektromos energia sem. MILAN ČERVENKA ■ Titkár elvtárs, mit mutat az első félévi termelési statisztika, s miről tanúskodnak az egyes iparvállalatok és üzemek gazdasági elemzései?- A statisztikából és az elemzésekből egyértelműen kitűnik, hogy a járás üzemeiben nem minden vonatkozásban alakult az elképzeléseknek megfelelően a termelés, az értékesítés és a tervteljesítés. Sajnos, továbbra is a tervek komplex teljesítése okozza a legtöbb gondot, s az, hogy a hatékonyság és a minőség követelményének nem minden gyárban, termelési egységben tudtak eleget tenni. Pozitívan értékeljük, hogy a járás iparvállalatai az elsó félévben 100,5 százalékra teljesítették az árutermelés tervét, ugyanakkor nem lehetünk elégedettek az időarányos teljesítéssel. Az egyenlőtlen termelés és teljesítés időnként feszültségeket okozott a hazai piac ellátásában. Kedvezően alakul viszont az exportfeladatok teljesítése, különösen ami a Szovjetunióba irányuló kivitelt illeti. Nem okoz gondot a tőkés országokba irányuló kivitel teljesítése sem. Jelentős lemaradás volt a járás élelmiszeripari üzemeiben. A tej- feldolgozó üzemben és a kenyérgyárban időközben javult a helyzet, a konzervgyártás termelési és értékesítési gondjait azonban még nem sikerült megoldanunk. A Közép-szlovákiai Konzervgyárak és Szeszfőzdék losonci üzemében ismereteink szerint az egyes hús- készítmények, illetve konzervek iránti kereslet hiánya okozza a legtöbb gondot, ami összefüggésbe hozható a korábbi árpolitikával és a készletgazdálkodás nálunk kialakult gyakorlatával. Ezek időről időre felmerülő problémák, melyek remélhetőleg az év második felében megoldódnak. % Sajnos, jóval bonyolultabb a helyzet a járás ipari termelését is meghatározó két nagyüzemnél, a füleki (Fiľakovo) Kovosmalt és a losonci Polana nemzeti vállalatnál. ■ Mi okozza a nagy múltú gyárak termelési gondjait?- A Kovosmalt nehézségei sajnos nem újkeletüek. A gyárépületek, termelőcsarnokok többsége kilencven évvel ezelőtt épült. Az egészségügyi és a munkavédelmi hatóságok most úgy döntöttek, hogy mintegy 10 ezer négyzetméternyi alapterületen megtiltják a további termelést. A döntés után elkerülhetetlenné vált a termelés átcsoportosítása, a termékszerkezet kényszerű átalakítása. Az öntödében egy komoly balesetet is átéltünk. Mindez természetesen éreztette hatását a termelésben és a tervteljesítésben is. Reméljük, a nagy múltú gyár- amelynek dolgozói éppen napjainkban emlékeztek meg az ötven évvel ezelőtti nagy munkásmegmozdulásról, az éhségsztrájkról- problémái csak időlegesek, hiszen már megkezdődtek az új öntöde építésének előkészületei, s hamarosan döntés várható a termelési profil és a termékszerkezet végleges kialakításáról is. ^A Polana textilgyár gondjai egyértelműen a munkaerőhiányból adódnak. A korábban foglalkoztatott vendégmunkások már visszatértek hazájukba, s pótlásuk most nehézségekbe ütközik. A Magyar Népköztársaság illetékes szerveivel folytatott tárgyalások eredménytelenül végződtek. Ezt követően a Mongol Népköz- társasággal léptek kapcsolatba. Azóta megállapodás is született. Persze, mindettől nem szűnnek meg a gyár problémái, s a termelési lemaradást csakis saját erőből, tartalékaik mozgósításával tudják pótolni. Napjainkban tanúi lehetünk a szocialista munkabrigádok nagyfokú aktivitásának, a dolgozók rendkívüli műszakokat vállalnak, s az üzemi szabadságot is megrövidítették egy héttel. Jelentősek a tartalékok a munkaidő kihasználását és a gépek üzemeltetését illetően is. ■ A többi iparágra is jellemzőek az említett nehézségek?- Szerencsére ipari üzemeink többsége eredményesen birkózik meg a termelési feladatokkal. Az év első felének bruttó teljesítménye például 8,6 százalékkal volt nagyobb, mint a korábbi év hasonló időszakában. Töretlenül fejlődik járásunkban az üveg- és a gépgyártás, az energetikai és az építőipar. Fokozatosan eleget teszünk a minőségi követelményeknek és az innovációs program teljesítésének. Az év elsó felében vállalatainknál 287 új terrrték gyártását határozták el, s ennek fele máris megjelent a piacon. Mindez azt hiszem újszerű, a követelményekhez alkalmazkodó szemléletre vall. A termékfelújítások tekintetében a korábbi időszakhoz viszonyítva 13 százalékos növekedést értünk el. össztermékeink 24 százaléka már első osztályú, s az a törekvésünk, hogy ez az arány a jövőben még kedvezőbb legyen. Nagyra értékeljük a lovinobaňai Szlovák Magnezitművek kommunistáinak és dolgozóinak az elsó félévben elért eredményeit. Az év első heteiben nehéz, már-már kilátástalan helyzetbe kerültek az évi feladatok teljesítését illetően. Ám a lemaradást rendkívül szívós munkával sikerült pótolniuk. Hasonló szép eredményekkel dicsekedhet a Szlovák Magnezitművek kalinovói részlege is. Pozitívan kell értékelnünk a losonci autójavító vállalat, a nehézgépgyár, és a poltári üveggyár dolgozóinak igyekezetét is. Járási pártbizottságunk is nagyra értékeli az említett vállalatok és üzemek dolgozóinak helytállását. ■ A jövőben mi várható az iparfejlesztés terén a járásban?- Feladataink már a jelenlegi ötéves tervidőszakban is rendkívül igényesek, s teljesítésükhöz mozgósítanunk kell minden tartalékot. A jelenleginél is sokkal hatékonyabban kell dolgoznunk, s minden piacon jól értékesíthető, kitűnő minőségű termékeket kell gyártanunk. A termelésben további szerkezeti változásokra kerül majd sor. Járásunkban dinamikusan fejlődik a gépgyártás és az elektronika. Jelentős fejlesztések várhatók a füleki Kovosmaltban, a losonci és a cinobaňai gépgyárakban, valamint üveggyárainkban. Ám azt mindenképpen tudatosítani kell, hogy a siker kulcsa elsősorban a dolgozó emberek kezében van. Kezdeményezésük, áldozatvállalásuk a jövőben is meghatározó lesz a termelés minden területén. Köszönöm a beszélgetést: HACSI ATTILA .. §i \ f A fulneki Romo vállalat dolgozói, akik mosógépeket gyártanak a háztartások és az ipari mosodák számára, nagy gondot fordítanak gyártási programjuk innoválására. A jelenlegi ötéves tervidőszakban elsősorban a mosógépek múszaki tökéletesítésére törekszenek. A képen: Jaroslav Moravec egy mosógép fűtőtestének paramétereit ellenőrzi. (Petr Berger felvétele - ČTK) Atomenergetikai programunk megvalósitásáhbz a Kelet-szlovákiai Vasmű is jelentős mértékben hozzájárul a szerkesztett faiak gyártásával. Az idén 1100 tonna szerkesztett falat gyártanak a mochov- cei atomreaktor épülete számára. Az igényes kivitelezésű, 4-20 tonnás falak gyártásában a Vasmű hídgyártó részlegének dolgozói már jó tapasztalatokkal rendelkeznek. Az 1979-től 1984-ig terjedő években a Jaslovské Bohunice-i és a dukovanyi atomerőművekhez több mint 14 ezer tonna szerkesztett falat készítettek. A nyolcadik ötéves tervidőszakban 10 550 tonna fal gyártását tervezik, ebből 4000 tonnányit az 1000 MW-os temeiini atomerőmű építéséhez szállítanak. A felvételen Michal Štefanisko és Peter Mikulský az egyik szerkesztett fal acélvázát emelik ki az összeállító sablonból. (A ČSTK felvétele)