Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-06 / 210. szám, szombat

ÚJ szú 3 1986. IX. 6. Az el nem kötelezettek csúcskonferenciája Mély felháborodás a Dél-afrikai Köztársaság újabb gaztette miatt Az afrikai kataszt­rofális szárazság következményeit bemutató képek és hírek már lekerül­tek a lapok elsó oldalairól, ám szá­mos afrikai ország­ban az idei évet is az élelmiszerhiány jellemzi, szükség van arra, hogy a la­kosságot terméke­nyebb vidékekre telepítsék át. A nagy éhínség és a járványok az 1984-es és 1985-ös évhez viszonyítva némileg már korlá­tozódtak, de to­vábbra is milliók élnek rendkívül sú­lyos körülmények között. Leginkább a gyerekek vannak veszélyben, amit az is bizonyít, hogy csak 1984-ben az éhezés következtében 5 millió gyerek vesztette életét, ami 25 százalékkal meghaladja a gyermekhalandóság Afrikában amúgy is magas szintjét. Felvételünk Szudánban készült. (ČSTK-felvétel) A terror sem félemlítette meg a chilei népet Újabb országos tiltakozó napot tartottak (ČSTK) - Az el nem kötelezett országok mozgalmának 8. csúcs- konferenciája Hararéban folytatta munkáját. A pénteki ülés beveze­tőjében egyperces néma felállás­sal tisztelegtek a csütörtöki sowe­tói zavargások áldozatainak emlé­ke előtt. Robert Mugabe zimbab­wei kormányfő, a mozgalom elnö­ke ezzel összefüggésben mély felháborodásának adott hangot. A Dél-afrikai Köztársaság ismét bebizonyította, hogy semmibe ve­szi az emberi jogokat - mondotta Mugabe, s hangoztatta, a mozga­lom határozottan elítéli ezt a ke­gyetlen bűncselekményt és szoli­daritását fejezi ki a Dél-afrikai Köztársaság népével. A csúcskonferencián folytató­dott az általános vita a regionális válsággócok megoldásáról, a gaz­dasági problémákról, a béke és biztonság kérdéseiről. A csütörtöki vitában szólalt fel Daniel Ortega nicaraguai elnök. Többek között rámutatott, a moz­galom legfőbb feladata, hogy har­coljon a békéért, s ebben a harc­ban független erővé váljon. A Szovjetunió és a többi szocialis­ta ország leszerelési kezdemé­nyezéseit szembeállította az ame­rikai fegyverkezési programokkal. A továbbiakban országa helyzeté­vel foglalkozott, s felszólította az Egyesült Államokat: a Contadora- csoport békejavaslatai alapján já­ruljon hozzá a békés rendezés­hez. Végezetül Ortega megerősí­tette, Nicaragua szeretné megren­dezni a mozgalom következő csúcsértekezletét. A nicaraguai igényt támasztotta alá felszólalásában Didier Ratsi- raka madagaszkári államfő. Han­goztatta, ezt a döntést azonnal meg kell hozni, s nem szabad a következő miniszteri konferenci­ára hagyni. Nguyen Hu Tho vietnami alel- nök elsősorban az ázsiai és a csendes-óceáni biztonság kér­déseivel foglalkozott. Ezzel kap­csolatban nagyra értékelte a szov­jet, illetve a mongol békejavaslato­kat. Támogatta azokat a törekvé­seket, amelyek célja, hogy Délke- let-Ázsiában, a Csendes-óceán déli részén, az Indiai-óceán térsé­gében és a Koreai-félszigeten hozzanak létre atommentes öve­zetet. A vietnami egységek kam­bodzsai jelenlétével kapcsolatban Sowetóban nyolcán (ČSTK) - A dél-afrikai rendőr­ség a Johannesburg melletti So­wetóban kegyetlenül elnyomta a néger lakosság csütörtöki tilta­kozó akcióit. A cenzúra ellenére kiszivárgott előzetes hírek szerint Sowetóban nyolcán veszítették életüket. A rendőrség és a hadse­reg könnygázgránátot és lőfegy­vert vetett be a tüntetők ellen. A sebesültek száma magas, és sok embert tartóztattak le. Sowetóban csütörtökön temet­ték el a közelmúltban lezajlott vérontás több mint húsz áldozatát. A hatóságok különböző korlátozó intézkedésekkel igyekeztek meg­akadályozni, hogy a gyászszertar­tás tömeges tiltakozó akcióvá vál­tozzon. * * * Ronald Reagan amerikai elnök egy évvel meghosszabbította a Dél-afrikai Köztársasággal szembeni korlátozott gazdasági szankciók érvényét. Ezt Santa Barbarában az elnök szóvivője, Larry Speakes jelentette be. Az UNCTAD tanácsának ülése (ČSTK) - A különböző társadalmi rendszerű országok közötti kereske­delmi kapcsolatokról tárgyalt az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferen­ciájának (UNCTAD) tanácsa, amely Genfben tartja 38. ülésszakát. Az ülésen csütörtökön szólalt fel a szovjet küldöttség vezetője, aki arról tájékoztatta a résztvevőket, milyen intézkedéseket hoztak a Szovjetunió­ban a külgazdasági tevékenység töké­letesítésére. Hangsúlyozta, ezek az intézkedések a Szovjetunió külgazda­sági kapcsolatainak mélyreható átala­kítását célozzák. rámutatott, Vietnam kész azonnal kivonni csapatait, amint elmúlik a külső támadás veszélye. Ér­vényben van Vietnam és Kambo­dzsa közös nyilatkozata, miszerint a vietnami egységek 1990-ig el­hagyják a szomszédos országot. Szpirosz Kiprianu ciprusi el­nök a szigetország megosztottsá­gának problémájával foglalkozott. Egyebek között kijelentette, kor­mánya a rendezés érdekében olyan engedményeket tett, amilye­nekre hasonló helyzetben talán egyetlen más kormány sem lenne hajlandó. Nicosiával szemben azonban további olyan követelé­seket támasztanak, amelyek elfo­gadása a török invázió jóváhagyá­sát jelentené. Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet végre­hajtó bizottságának elnöke szé­gyenletesnek minősítette, hogy az USA és Nagy-Britannia nem haj­landó szankciókat hozni a Dél­afrikai Köztársasággal szemben. Felhívta rá a figyelmet, Dél-Afriká- hoz hasonlóan Izraelben is fajül­döző rezsim van hatalmon, s az el nem kötelezettek mozgalmának Tel Aviv ellen is fel kell lépnie. Arafat részletesen foglalkozott a palesztinokkal szembeni izraeli bűncselekményekkel. Az iraki—irá­(ČSTK) - Corazon Aquino Fülöp-szigeteki államfő és Nur Misuari, a Moro Nemzeti Felsza­badítási Front Központi Bizottsá­gának elnöke az ország déli ré­szén fekvő Jolo szigeten tárgyalt a felek közötti békekötés feltétele­iről. Az államfő Manilába való visz- szatérése után rövid nyilatkozatot adtak ki, amely tudtul adja, hogy a kétórás találkozón a tárgyaló felek a tűzszünet további betartá­sáról döntöttek. A kormány és a front kijelöli azokat a személye­ket, akik az Iszlám Konferencia Szervezetének égisze alatt továb­bi tárgyalásokat folytatnak. A front 14 évvel ezelőtt kezdett fegyveres harcot egy szeparatista, muzulmán állam létrehozásáért. Misuari, a front vezetője e héten veszítették életüket Az ún. szankciókat Washington tavaly ősszel rendelte el, és érvé­nyük jövő kedden járt volna le. A korlátozó intézkedések a dél­afrikai aranyérmék behozatalára, amerikai számítógépek és nukleá­ris berendezések kivitelére és amerikai bankhitelek folyósítására vonatkoznak. Ezek a ,.szankciók“ alig voltak hatással Pretoriára, s ezt Larry Speakes is beismerte, amikor csalódását fejezte ki ami­att, hogy a szankciókkal nem sikerült elérni azt, amit Washing­ton akart. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) szakértői a csernobili baleset következmé­nyeinek felszámolására tett vala­mennyi lépést helyesnek nyilvání­tották és jóváhagyták azokat. Ugyanakkor hangsúlyozták azok­nak a tapasztalatoknak a nagy jelentőségét, amelyeket a szovjet szervek szereztek a baleset kö­vetkezményeinek felszámolásá­ban, s amelyeket átadtak a nem­zetközi közösségnek. A bécsi szakértői tanácskozá­son sikerült egyesíteni az RBMK típusú atomreaktorokra vonatkozó véleményeket. A külföldi szakem­berek nagyra értékelték a szovjet fél álta! javasolt intézkedéseket, ameiyek azt a célt szolgálják, hogy a jövőben ne következzenek be ni konfliktussal kapcsolatban hangsúlyozta, a háború mérhetet­len politikai és gazdasági károkat okozott az araboknak. xxx Nyugaton, így Franciaország­ban is a polgári sajtó élesen reagált néhány állam- illetve kor­mányfő Hararéban elhangzott be­szédére. A Le Monde címú párizsi lap például részleteket ragad ki Fidel Castro és Moamer Kadhafi beszédéből, s ezzel támasztja alá, hogy a fejlődő országokban a ,.pusztító" szovjet hatás érvé­nyesül. A lapok sokat foglalkoznak az­zal is, hogy az USA és a Dél­afrikai Köztársaság dühödt kam­pányt folytat a mozgalom ellen, s Washington gazdasági szankci­ókat hozott Zimbabwéval szem­ben, válaszul Robert Mugabe „éles hangú“ megnyitó beszédé­re. A L’Humanité megállapítja, a fejlődő államok által megvitatott valamennyi probléma logikusan az imperializmus politikájának az elítélésével ér véget. „Mindig így van ez, legyen szó az apartheid­ről, a leszerelésről, az Észak-Dél párbeszédről, Közép-Amerikáról, a Közel-Keletről vagy az állami terrorizmus politikájáról“ - írja a Francia KP lapja. tért vissza hazájába közel-keleti önkéntes száműzetéséből. Aquino asszony az utóbbi he­tekben több olyan lépést tett, amelyek célja a Marcos-rendszer- től örökölt problémák - így a kü­lönböző szervezetek fegyveres harcának - megoldása. Az államfő azonban ezúttal is kijelentette, a Fülöp-szigetektő! nem szakítha­tó el semmilyen terület sem. Japán növeli katonai kiadásait (ČSTK) - Kurihara Juko japán hadügyminiszter, aki washingtoni látogatáson tartózkodik, megbe­szélést folytatott Caspar Wein­berger amerikai hadügyniniszter- rel és George Bush alelnökkel. Az amerikai politikusok sürgették, hogy Japán még nagyobb mérték­ben növelje katonai kiadásait. Ku­rihara Juko arról biztosította ven­déglátóit, hogy Tokió mindent megtesz a katonai potenciálja növelését célzó ötéves terv teljesí­téséért. A megbeszéléseken szó volt arról is, miként kapcsolódhatna be Japán a „csillagháborús“ prog­ramba. A Pentagon meg nem nevezett munkatársa szerint e kérdésnek kevés időt szenteltek, mivel „senki sem vonja kétségbe, hogy Japán a közeli napokban aláírja az erre vonatkozó megálla­podást. a csernobilihoz hasonló balesetek. Fenntartása senkinek nem volt azzal kapcsolatban sem, ahogyan a szovjet szakemberek tájékoztat­tak a baleset okairól és lefolyá­sáról. A csernobili atomerőmű balese­téről és a következmények felszá­molásáról szóló jelentés, amelyet a szovjet fél az IAEA szakértői elé terjesztett, részletes tájékoztatást ad a mentési munkálatok egyes szakaszairól, a sugárvédelmi és egészségügyi ellenőrzésekről. A bécsi tanácskozás résztvevői megértéssel fogadták a lakosság gyors evakuálásáról szóló infor­mációt is. A csernobili baleset tapasztala­tai arra hívják fel a figyelmet, hogy (ČSTK) - Egy halott, hét sebe­sült és 350 letartóztatott - ilyen a chilei országos tiltakozó nap előzetes mérlege. A csütörtöki akcióval az ellenzéki erők arról emlékeztek meg, hogy szeptem­ber 4-e az országban hagyomá­nyosan a demokratikus elnökvá­lasztások napja volt. Az utolsó ilyen választást 1970-ben tartották meg. A baloldali ellenzéki erőket tömörítő Népi Demokratikus Moz­galom országos sztrájkra szólítot­ta fel a lakosságot. A polgári ellenzék, mindenekelőtt a keresz­ténydemokraták azonban a rezsim részéről rájuk nehezedő nyomás miatt az utolsó pillanatban meg­vonták támogatásukat a megmoz­dulásoktól és csupán kisebb tilta­kozó tüntetésekre készülnek a kö­vetkező napokban, egészen szep­tember 11-ig, a Pinochet-féle puccs 13. évfordulójának napjáig. A csütörtöki tiltakozó nap kere­tében főleg a főváros munkásne­gyedeiben voltak nagyarányú tün­(ČSTK) - A Nahimov tenger­nagy szovjet személyszállító hajó szerencsétlenségének színhe­lyén, Novorosszijszk fekete-ten­geri kikötő közelében tovább foly­tatják a kutatást az eddig eltűntnek nyilvánított személyek után. Az akcióban több mint 20 hajó vesz részt, s a térséget helikopterekből is figyelik. A helyet, ahol a személyszállító hajó elsüllyedt, bólyákkal jelölték meg. A kutatóknak korszerű tech­nika áll rendelkezésére, a fekete­tengeri kikötők nyolcvan legjobb búvára segédkezik a mentési munkáknál. Három speciális hajó­ból improvizált pontonhidat hoztak létre, amelyről folyamatosan vizs­meg kell sokszorozni az erőfeszí­téseket az atomenergetika bizton­ságos fejlesztése érdekében Az ügynökség szakértőinek vitája ezért hasznos volt és 15 olyan konkrét ajánlás kidolgozását ered­ményezte, amelyek megvalósítá­sa lényegesen megnöveli az atomerőművek megbízhatóságát. Ugyanakkor igaz marad, hogy még a legnagyobb biztonsági in­tézkedéseknek sem lesz értelme, ha nem hárul el a legnagyobb veszély - a nukleáris konfliktus véletlen vagy szándékos kirobba­násának a veszélye. A Szovjet­unió ezért az atomenergetika biz­tonságos fejlesztésére vonatkozó javaslatai mellett indítványozza a nukleáris fegyverzet korlátozá­sának megkezdését, s ezért ren­delt el moratóriumot atomrobban­tásaira - hangsúlyozza cikkében Legaszov akadémikus. tetések. Rendőrök és katonák páncélozott jármüveket, vízágyú­kat és könnygázt vetettek be. A lakosság számos helyen bariká­dokat emelt. Santiago utcáin katonák és állig felfegyverzett rendőrök cirkálnak. Hivatalos adatok szerint eddig mintegy 300 embert tartóztattak le a fővárosban, további ötvenet Val- paraisóban. Ugyancsak zavargá­sokról érkeztek jelentések Con- cepciónból. A Népi Demokratikus Mozga­lom pénteki nyilatkozatában pozi­tívnak minősítette az újabb orszá­gos tiltakozó napot. Bebizonyoso­dott - hangoztatta a dokumentum -, hogy a legkeményebb megtor­lások, a terror sem félemlítette meg a chilei népet. A baloldali ellenzéki koalíció rendkívül jelen­tősnek tartja, hogy az ország legnagyobb rézbányájának 8 ezer alkalmazottja szüntette be a munkát. gálják az elsüllyedt hajót, amely a jobb oldalán fekszik a tenger fenekén, mintegy 50 méteres mélységben. A Pjotr Vaszev te­herhajó több mint 80 négyzetmé­teres léket ejtett a személyszállító hajó oldalán. A novorosszijszki városi párt- szervezet gondosan ellenőrzi, ho­gyan szervezik a bajba jutottak segítését, elszállásolásukat, ét­keztetésüket stb. Az eltűntek roko­nait folyamatosan tájékoztatják a vizsgálat menetéről. Pakisztán Húszezer politikai fogoly (ČSTK) - A politikai foglyok szaba­don bocsátásáért küzdő pakisztáni bizottság képviselői Lahoréban sajtó- értekezleten számoltak be arról, hogy az ország börtöneiben és koncentráci­ós táboraiban több mint 20 ezer politikai fogoly van. Ezek családjai semmit sem tudnak róluk. A foglyokat gyakorta vetik alá kínzásoknak. A bizottság képviselői az ENSZ Em­beri Jogok Bizottságához és az el nem kötelezett országokhoz fordultak azzal a kéréssel, hozzanak intézkedéseket a pakisztáni rendszer megtorlásainak megakadályozása céljából. A szovjet Pravda holland nyelven (ČSTK) - A holland városok újságárusainál csütörtökön első ízben jelent meg a moszkvai Pravda holland nyelven. A pél­dányszám 175 ezer volt, ebből 25 ezret Belgiumba szállítottak. A lap hasonló idegennyelvü mutációja korábban már Nagy-Britanniában, az NSZK-ban és Franciaország­ban is megjelent. Fülöp-szigetek Az államfő és a muzulmán ellenzék vezetőjének tárgyalásai ÖL uilüMúJráM - nPABfíA — Intézkedések az atomenergetika biztonságos fejlesztésére A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nemrég Bécsben tartott szakértői konferenciájáról számol be a moszkvai Pravdában megjelent cikkében Valerij Legaszov akadémikus. Fekete-tengeri hajószerencsétlenség Korszerű technika segíti a mentést

Next

/
Thumbnails
Contents