Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-27 / 228. szám, szombat

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZOMBAT 1986. szeptember 27. XXXIX. évfolyam 228. szám ★ Ára 50 fillér Lapok- a jövőnek is Cseperedő nemzetiségi történetírásunk produkált az utóbbi egy-másfél évtizedben néhány olyan jelentős könyvet, melyek, különböző műfajokban és igénnyel, egy-egy település vagy tájegység múltját, egykori lakóinak életmódját, szokásait, kultú­ráját tárják a ma olvasója elé, vagy, a hozzánk közelebbi időkből, a dél-szlovákiai kommunista mozgalom történetének ugyancsak példaadó fejezeteit elevenítik fel. Hogy milyen szerepük van ezeknek a müveknek önismeretünk gyarapításában, szellemi arculatunk, erkölcsi magatartásunk formálásában, aligha kell különösebben hangsúlyozni. A múltról íródtak a jelennek és a jövőnek - tanulságul is. Ugyanígy a helyi gondozásban megjelenő helytörténeti kiad­ványok. Ha kivitelezésüket, nyelvi megformáltságukat, mélysé­güket tekintve nem is érik el a központi, azaz a könyvkiadók által gondozott müvek színvonalát, mégis fontos dokumentumai egy- egy közösség elmúlt évszázadainak. És a legutóbbi évtizedei­nek, a szocialista építés időszakában végbement gyökeres változásoknak, hiszen lapjaikon mindazok a történések és ered­mények is megtalálhatók, amelyek nemcsak hogy mindnyájunk számára ismerősek, de talán közünk is volt hozzájuk. Ezek a fejezetek természetesen inkább a majdani nemzedékeknek szólnak - rólunk, az általunk teremtett történelemről. Ezért is kellenek az efféle településtörténeti publikációk. A holnapi nemzedékek miatt, a folytonosság miatt. És ugyan­ezért kellenek olyanok, amelyek az egésznek, egy adott közös­ség múltjának, közelmúltjának csupán egy-egy területét mutat­ják be. A különböző szervezetek, intézmények, üzemek jubile­umi évkönyveire gondolok, vagy legyen az akár egy énekkar történetét feldolgozó füzet. Nemegy ilyen is született az elmúlt egy-másfél évtizedben, dokumentumaként lelkesedésnek, tehetségnek, közösségszilárdító erőfeszítéseknek és eredmé- nyeknek. Olyan emberek munkájának, akik örömüket lelték egy másfajta önkifejezési formában, ugyanakkor erkölcsi kötelessé­güknek érezték szükebb környezetük művelését, kulturális gya­rapítását. Történelem ez is, tanulságos. A munka mai és holnapi folytatói nem csak példát találhatnak ezekben az évkönyvekben, kiolvasható belőlük az is, mit kell jobban csinálnunk. A sok szép és tartalmas ilyen jellegű kiadvány ellenére azonban nem hagyhatjuk szó nélkül azokat a helyeket, ahol még mindig nem ismerték fel a múlt és a jelen - mindenki számára hozzáférhető - írásos rögzítésének a hasznát, mi több, ahol mindmáig megoldatlan kérdés a település krónikájának színvo­nalas vezetése. Pedig számos helyütt gazdag anyag kínálja magát feldolgozásra, publikálásra. Jó példáért sem kell mesz- szire menni, elég talán a szomszédos községbe, ahol tapasztala­tokat lehet szerezni a falutörténet vagy évkönyv kezdeményezői­től, a megvalósítás hogyanjáról. És ha már példát említettem, örvendetes, hogy e vállalkozásokhoz jelentős anyagi segítséget nyűjtanak gazdasági üzemek, tudva, hogy közvetve-közvetlenül róluk, az ő dolgozóikról, sikereikről, a település fejlesztésében vitt szerepükről is szól a könyv. Ugyancsak figyelemre- és követésre -érdemes tapasztalat az utóbbi években, hogy ezek­nek a - múlt, jelen, jövő iránti felelősségteljes magatartásról is tanúskodó - helyi kiadványoknak a kezdeményezői, összeállítói mind gyakrabban fordulnak egyrészt szakemberekhez taná­csért, vagy egyenesen őket kérik fel egy-egy témakör megírá­sára, másrészt nyelvi lektorokhoz, hivatásos szerkesztőkhöz. Nem véletlenül, vagy mert éppen akadt közöttük ismerős. Tudják, hogy a jövőnek nemcsak az beszél majd az általuk élt időről, tetteikről, életvitelükről, vágyaikról, ami a tartalom, hanem az is, ami a forma, ami a nyelvezet. A holnapi történészek számára is igy lesznek ezek a kiadvá­nyok felbecsülhetetlen értékű források. BODNÁR GYULA 36 százalékos növekedés Csehszlovák-kubai árucsere csőt, gyümölcsleveket, márványt, friss paprikát, kókuszdiót, kávét és más terményeket importálunk. Ezzel a megállapodással együtt aláírták a két ország 1986. évi árucsere-forgalmi jegyzőkönyvét, amely a múlt évhez képest az árucsere terjedelmének 3,7 szá­zalékos növelését irányozza elő. (CSTK) - Aláírták tegnap Prá­gában Csehszlovákia és Kuba 1986-1990. évi árucsere-forgalmi egyezményét. A megállapodást csehszlovák részről Bohumil Ur­ban külkereskedelmi miniszter, kubai részről pedig Ricardo Cab- rizas Ruíz külkereskedelmi mi­niszter látta el kézjegyével. Az aláírásnál jelen volt Mario Rodri­guez Martinez, a Kubai Köztársa­ság csehszlovákiai nagykövete Az egyezmény alapján az 1981-1985-ös időszakhoz képest az árucsere terjedelme 36 száza­lékkal növekszik. Csehszlovákig elsősorban formázó- és szer­számgépeket, cukorgyári, ener­gia-, gyógyszer- és .cipőipari be­rendezéseket, építőipari és útépí­tő gépeket, hengereltárut, dí­zelaggregátorokat, tehergépkocsi­kat, gumiabroncsokat, malátát, komlót, szöveteket, műanyagokat, gyógyszereket és különféle fo­gyasztási cikkeket szállít Ku­bának. A szigetországból elsősorban nyerscukrot, melaszt, nikkelt, réz- és krómércet, friss déli gyümöl­Gustáv Husák elvtárs üdvözli Nyikolaj Szlunykovot (ČSTK-felvétel) A sokoldalú csehszlovák-szovjet ■ ■ » i i / ■ n jr m r / u ■ egyuttmukodes bővítéséről Gustáv Husák és Ľubomír Štrougal fogadta a szovjet parlamenti küldöttséget , (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap a prágai várban Alo­is Indrának, a CSKP KB Elnöksé­ge tagjának, a Szövetségi Gyűlés elnökének jelenlétében fogadta a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának küldöttségét, amelyet Nyi­kolaj Szlunykov, az SZKP KB Gustáv Husák és Zuheir Masark tárgyalásai (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának el­nöke tegnap a prágai várban fo­gadta Zuheir Masarkot, a szíriai Haladó Nemzeti Front központi vezetőségének alelnökét, a Szíriai Arab Köztársaság alelnökét. A szívélyes, baráti légkörű talál­kozón nagyra értékelték a hagyo­mányosan jó csehszlovák-szíriai kapcsolatokat, és kiemelték, hogy mindkét fél érdeke e kapcsolatok további elmélyítése a két ország 1985. évi barátsági és együttmű­ködési szerződése szellemében. Megelégedéssel nyugtázták, hogy a politikai kapcsolatok bővítése és a két nép kölcsönös megismerése szempontjából nagy jelentősége van a Csehszlovák Nemzeti Front KB és a szíriai Haladó Nemzeti Front központi vezetősége közvet­len kapcsolatai megteremtésének. (Folytatás a 2. oldalon) Politikai Bizottságának póttagja, a Belorusz Kommunista Párt KB első titkára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének tagja vezet. A szívélyes, elvtársi 'égkörű ta­lálkozón megelégedéssel állapí­tották meg, hogy a csehszlovák- -szovjet kapcsolatok magas szin­tet értek el és sikeresen fejlődnek. Kiemelték, hogy a politikai kap­csolatok további elmélyítése szempontjából nagy jelentősége van a két ország parlamenti együttműködésének. A párt- és az (Folytatás a 2. oldalon) Köztársasági Érdemrend átadása (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB elsó titkára tegnap Bratislavában Václav Vačoknak, az SZLKP KB tagjának, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjének átnyújtotta a Köztársasági Érdem­rendet, amelyet 60. születésnapja alkalmából Csehszlovákia Kom­munista Pártja és a szocialista társadalom javára kifejtett sok­éves, áldozatos és érdemdús te­vékenységéért a köztársasági el­nök adományozott. Az átadásnál jelen volt Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnöksé­gének póttagja, az SZLKP KB tit­kára és Rudolf Netík, az SZLKP KB osztályvezetője. A magas állami kitüntetés oda­ítélése és jubileuma alkalmából Václav Vačoknak Peter Colotka, CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök is jókíván­ságait fejezte ki. Szovjet felszólalás Bécsben (ČSTK) - Bécsben folytatódik a helsinki konferencián részt vett országok képviselőinek tanácsko­zása az osztrák fővárosban no­vember 4-én kezdődő biztonsági és együttműködési utókonferencia előkészítéséről. Tegnap beszédet mondott Igor Andropov, a szovjet küldöttség vezetője. A plenáris üléseken az újságírók és a nyilvánosság rész­vételét illetően elmondta, ezt a kérdést úgy kell megoldani, hogy maximális mértékben hozzájárul­jon a tárgyszerű és konstruktív légkör kialakításához. A szlovákiai zeneművészet legrangosabb rendezvénye Jozef Lenárt találkozója a Bratislavai Zenei Ünnepségek szervezőivel (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában fogadta a Bratisla­vai Zenei Ünnepségek szervező­bizottságának képviselőit. A találkozó bevezető részében Ladislav Mokrý, a bizottság elnö­ke, a Szlovák Filharmonikus Ze­nekar igazgatója tájékoztatott az idei, sorrendben 22. fesztivál programjáról és arról, hogy a fesz­tivál főleg a nemzetközi békeév­nek, valamint a hazai és a nem­zetközi zeneművészet nagy egyé­niségei jubileumainak jegyében zajlik le. A rendezvénysorozat ér­dekessége, hogy a fiatal művészek nemcsak Bratislavában lépnek fel, hanem további húsz szlovákiai vá­ros hangversenypódiumain is. (Folytatás a 2. oldalon) A nemzetközi békestaféta megérkezett Moszkvába Mihail Gorbacsov üzenete a részvevőkhöz A Dominikai KP főtitkára Prágában Vasil Biľak és Narciso Isa Conde megbeszélései (ČSTK) - Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB tit­kára tegnap fogadta a Dominikai Kommunista Párt küldöttségét, amelyet Narciso Isa Conde a párt főtitkára vezet. Az elvtársi és szí­vélyes légkörű találkozón eszme­cserét folytattak a nemzetközi helyzetről, amelynek meghatározó vonását a Szovjetunió és a többi szocialista ország által a lázas fegyverkezés megfékezésére tett erőfeszítések képezik. Narciso Isa Conde elvtárs hangsúlyozta, hogy a dominikai kommunisták es az ország más haladó erői aktívan támogatják ezeket az erőfeszítéseket. Vasil Biľak elvtárs tájékoztatta a dele­gációt a csehszlovákiai kommu­nisták tevékenységéről. A domini­kai pártküldöttség vezetője ismer­tette az ottani választások ered­ményeit és azokat az új feltétele­ket, amelyek között pártja a vá­lasztások óta tevékenykedik. A két testvérpárt képviselői áttekintették az együttműködés fejlődését, amely a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom megszilárdí­tását szolgálja. (ČSTK) - Tegnap érkezett meg Moszkvába az a békestaféta, melynek fáklyáját New Yorkban az ENSZ székházánál szeptember 1- én Javier Perez de Cuellar, a vi­lágszervezet főtitkára gyújtotta meg. A békestaféta megérkezésé­vel egyidóben nyitották meg ünne­pélyesen a vezető szovjet képző­művészek kiállítását, melynek té­mája a népek közti barátság és az atomháború veszélye elleni küz­delem. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára üzenetet intézett a ki­állítás megnyitása és a nemzetkö­zi békestaféta résztvevőihez. Az ENSZ székházénál meggyújtott fáklya a népek közti barátság és együttműködés nemes eszméinek szimbóluma - állapítja meg az üzenet. Ezt a fáklyát különböző nemzetek tagjai, különböző politi­kai nézeteket valló emberek vi­szik. Valamennyiüket összeköti azonban a jószándék és a nemes igyekezet, hogy hozzájáruljanak az emberiség Dékés jövójéhez. A békestafétát Adjatok esélyt a bolygónak, a gyerekeknek béké­re van szükségük jelszó jegyében az UNICEF, az ENSZ gyermek­alapja szervezi. Ez a jelszó közel áll az emberekhez a Szovjetunió­ban és az egész világon, s érthető számukra. Hiszen éppen a jövő érdekében, a földi élet megőrzése nevében folytatnak ma milliók ak­tív harcot. (Folytatás a 2. oldalon) I

Next

/
Thumbnails
Contents