Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-25 / 226. szám, csütörtök
ÚJ szú 7 1986. IX. 25. A Biztonsági Tanács felszólította Izraelt a Dél-Libanonból való kivonulásra (ČSTK) - Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnapra virradóra határozatban szólította fel Izraelt, hogy vonja vissza alakulatait a megszállva tartott dél-libanoni területekről a velük együttműködő helyi egységekkel együtt, s ezt a területet adják át a Libanonban tartózkodó ideiglenes ENSZ-egységek- nek (UNIFIL). Az erre vonatkozó indítványt a BT-ben Franciaország terjeszthette elő azzal összefüggésben, hogy az UNIFIL egységeket az agresszor támadásai miatt állandó veszély fenyegeti. A Biztonsági Tanács 14 tagja a határozat mellett szavazott, egyedül az Egyesült Államok delegátusa tartózkodott a szavazástól, s ezzel is kinyilvánította, hogy a libanoni konfliktusban kinek az oldalán is áll. Vernon Walters amerikai ENSZ-delegátus ahelyett, hogy elítélte volna az izraeli agressziót, Libanont az Izraellel való „megállapodásra“ szólította fel. A BT említett határozata megbélyegezte az UNIFIL tagjai ellen intézett fegyveres támadásokat, valamint Libanon egységének és területi integritásának felújítása mellett foglalt állást. A határozat szorgalmazza, hogy Libanonban fel kell számolni a katonai jelenlét minden olyan formáját, amellyel a bejrúti kormány nem ért egyet. Alekszander Belonogov szovjet ENSZ-delegátus, a BT jelenlegi elnöke hangsúlyozta: az 1978-ban (ČSTK) - A görögországi látogatáson tartózkodó Jaromir Obzina szövetségi miniszterelnök-helyettes, a Tudományos-Műszaki, Beruházási és Fejlesztési Állami Bizottság elnöke tegnap Kréta szigetére látogatott és megtekintette az ott működő kutatóközpontot. Wojciech Jaruzelski a Koreai NDK-ban (ČSTK) - Wojciech Jaruzels- kinek, a LEMP KB első titkárának, az államtanács elnökének a vezetésével tegnap a KNDK-ba érkezett hivatalos baráti látogatásra a Lengyel Népköztársaság pártós állami küldöttsége. A phenjani repülőtéren a delegáció fogadására megjelent Kim Ir Szen, a Koreai Munkapárt KB főtitkára, a KNDK államfője és más vezető tisztségviselők. A lengyel delegáció korábban Mongóliában tett hivatalos baráti látogatást. Carlsson költözik (ČSTK) - Ingvar Carlsson svéd miniszterelnök Stockholm külvárosában levő lakásából a nagy erőkkel őrzött királyi palota melletti házba költözik. A kormányfő irodája közölte, a házat ellátják a megfelelő biztonsági berendezésekkel. A biztonsági szervek szorgalmazták a költözést, mivel mindmáig nincsenek tisztázva Olof Palme meggyilkolásának körülményei. A hagyományt - mely szerint az újonnan megválasztott svéd kormányfő továbbra is saját magánlakásában lakott - így most megszegik. létrehozott UNIFIL alakulatok elsődleges feladata az volt, hogy garantálják az izraeli kivonulást libanoni területekről, azonban ez mind ez ideig nem valósult meg. Izrael Dél-Libanonban ún. biztonsági övezetet hozott létre, és innen indítja katonai akcióit, az utóbbi időben többek között az ENSZ-egységek ellen is. xxx Damur libanoni városka környékén tíz személy súlyosan megsebesült az újabb izraeli légitámadás következtében. Dél-Libanonban ismét kiújult a feszültség azt követően, hogy Izrael jelentős mennyiségű haditechnikát helyezett át a térségbe. Rabin izraeli hadügyminiszter ún. ellenőrző körutat tett a biztonsági zónában, ahol az izraeli csapatösszevonás folyik. xxx Francois Mitterrand francia elnök Zaid Ritái jordán kormányfővel folytatott megbeszélésén rámutatott: a közel-keleti konfliktus rendezésére irányuló törekvések nem vezetnek eredményre, ha ezekbe nem vonják be a Szovjetuniót. Az AFP hírügynökség tudni véli, Mitterrand ígéretet tett arra, hogy Franciaország fokozza diplomáciai aktivitását a közel-keleti konfliktus rendezését célzó nemzetközi konferencia előkészítésére hivatott bizottság létrehozása céljából. A csehszlovák politikus részletesen megismerkedett a tudományos intézet programjával és tevékenységével. Vezetőségével megvitatta a konkrét együttmúködés lehetőségeit, különös tekintettel a biotechnológiára, a génsebészetre, az elektronikára, a számítástechnikára és informatikára, beleértve a tudományos dolgozók csereakciójának lehetőségét is. Letartóztatások Chilében (ČSTK) - A chilei fővárosban katonai és rendőri egységek több száz polgári személyt tartóztattak le kedden. Szemtanúk szerint állig felfegyverzett katonák és rendőrök körülzártak két negyedet Santiago északi részében. Minden házat átfésültek, s férfiakat és fiatal fiúkat hurcoltak el. Nem egész egy héten belül ez volt már a második hasonló razzia a chilei fővárosban. Az élsót Pinta- da városnegyedben hajtották végre, s akkor ezer embert hurcoltak el. Sergio Contreras, a chilei katolikus püspöki konferencia titkára újságíróknak nyilatkozva elítélte a rezsim terrorját. Az Osztrák KP KB ülése (ČSTK) - Bécsben ülést tartott az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottsága, s megvitatta a kormánykoalíció széthullása után előállt helyzetet, illetve a közelgő idó előtti parlamenti választásokra való előkészületeket. Walter Silbermayr, a politikai bizottság tagja, a KB titkára a plénum elé terjesztett beszámolójában hangsúlyozta: az osztrák kommunisták a békéért, a demokráciáért, a szociális igazságosságért és a környezet védelméért folytatott harc jelszavaival kezdik meg választási kampányukat. ■ Az ausztrál Sibthorpe nyerte az Antarktiszon lebonyolított maratoni futóversenyt; a 42,195 km hosszú távot 4.37:40 óra alatt tette meg, ezzel 18:20 perccel megjavítva az 1983 óta fennálló útvonalcsúcsot. A versenyt mínusz 21 fokos hidegben rendezték, ráadásul hóvihar is tombolt. - Minden lépés abszolút figyelmet igényelt - kommentálta teljesítményét a győztes. Sibthorpe az 1983-as első versenyen is indult, de feladta a küzdelmet. ■ Eddig több mint 300 birkózó jelezte részvételét az október 19 - 26 között Budapesten sorra kerülő világbajnokságra. A jelentkezők között hat olimpiai bajnok van LABDARÚGÁS + A magyar válogatott keret az ausztriai Hartbergben játszott edzőmérkőzést a III. ligás helyi csapat ellen és 2:2 (2:1) arányú döntetlen eredményt ért el. Komora edző együttese a következő összeállításban szerepelt: Szendrei (Hegedűs) - Farkas, Pintér (Vadász), Kardos, Péter (Keller) - Balog (Kozma), Fitos, Détári - Hajszán (Kvaszta), Boda (Vincze), Szekeres. A magyar csapat góllövői: Kardos és Fitos. + Két utánpótlás Eb-mérkőzés: Svédország - Svájc 0:0, Norvégia - NDK 0:0. Barátságos találkozón ugyanilyen eredmény született a Dánia - NDK összecsapáson. Mint ismeretes, Dánia egy Eb-csoportban szerepel a csehszlovák válogatottal. + St. Gallenben Svájc olimpiai csapata 9:0-ra verte Liechtenstein együttesét. + Mint ismeretes, október 15- én a Népstadionban találkozik Magyarország és Csehszlovákia olimpiai válogatottja barátságos mérkőzésen. A csehszlovák csapat tegnap Roudnice nad Labem- ben az I. ligás Karl-Marx-Stadttal mérkőzött és 2:1 (1:1) arányban győzött. Góllövók: Siva, Herda, ill. Bahringer. Csehszlovákia együttese a következő összeállításban játszott: Stejskal - Kostoláni (Kini- er), Kadlec (Fitzel), Janú, Fieber - Korejčík, Herda, Belák - Siva, Danék, V. Kula (Kukleta). és a tavalyi világbajnokság 18 aranyérmese. ■ Szófiában a 7. játszmával folytatódott a Csiburdanidze -Ahmilovszkaja női sakkviiág- bajnoki döntő. A partit a 37. lépésben a világbajnok Csiburdanidze nyerte és 3 ponttal, 5:2 arányan vezet. ■ A Topoľčany férfi kézilabdacsapat I. ligás mérkőzésen 17:18 arányú vereséget szenvedett saját pályáján a ČH Bratislavától. ■ A Juszupov - Szokolov férfi sakkvilágbajnok-jelölti döntő 10. játszmája remivel ért véget, így továbbra is Juszupov vezet 6:4-re. ■ Vilniusban nemzetközi nói kézilabdatorna kezdődött: Szovjetunió - Bulgária 34:20 (17:10), Ausztria - Lengyel- ország 22:20 (16:14), Litván SZSZK - Szovjet junior válogatott 23:19 (14:8). ■■ ■ ■ // Fuggo Függőben maradt a Kaszparov -Karpov férfi sakkvilágbajnoki döntő 19. játszmája. A két nagymester 28 lépést tett meg (Karpov játszott fehérrel), ma fejezik be a partit. Mint ismeretes, az állás 9,5:8,5 a világbajnok Kaszparov javára. A hátralevő hat játszmából Kaszparovnak 2,5 pont is elegendő, hogy megvédje címét. Már most ismeretes, hogy az indulók között ott lesz a magyar Csipes és a Kulcsár-Gindl kettős. Az előbbi a montreáli világbajnokságon kajak 10 000 méteren szertett aranyérmet, az utóbbiak kajak kettesben lettek világbajnokok. (č) Erdei futóverseny (ČSTK) - A Nyitrai (Nitra) járásban sorra kerülő Cabaj-čápor-i erdei futóverseny eddigi tizenhárom rendezvényén összesen 2400 versenyző állt rajthoz. Közöttük volt a maratoni futás kétszeres olimpiai bajnoka, az NDK-beli Waldemar Cierpinski, az Európa-bajnok szovjet Leonyid Mo- szejev, valamint a helsinki vb 5000 és 1000 m-es síkfutásának ezüstérmese, az NDK-beli Werner Schildhauer. A szombati, sorrendben 14. rendezvényen újabb kétszáz név kerül a rajtlistára, igaz, ezúttal az ismertek hiányoznak majd. A szervezők ennek ellenére nem szomorkodnak, mert mint elmondták, fő céljuk a tömegesség. Külföldi indulókat is várnak, így az MTK-VM és Bp. Spartacus, a debreceni egyetem, a bolgár Nova Zagora ós egy lengyel klub színeinek képviselői. A szombati versenyen tíz kategóriában állnak rajthoz. A fő szám a 10 km, a nőknél a 3 km. Hírességek és (ČSTK) - A szovjet testnevelés egyik fő feladata az ország képviseletén kívül a tömegsport népszerűsítése a lakosság széles rétegei, főként a fiatalok és a gyerekek körében. Abban, hogy a legfiatalabbakat megnyerjék a rendszeres testedzésnek, nagy részük van az elmúlt évek kiválóságainak, például a labdarúgó Lev Jasinnak, a jégkorongozó Alekszandr Raguimnak, Anatolij Firszovnak, a sakkozó Mihajlov Botvinnik- nek, vagy Vaszilij Szmiszlovnak. A volt válogatott sportolók általában ifjúsági edzőként tevékenykednek, s gyakran részt vesznek a fiatalokkal szervezett beszélgetéseken, találkozókon. „Már régen megértettem - vallja az elmúlt évek egyik legjobb labdarúgókapusa, Lev Jasin hogy a múltban nagy sikerea tömegsport két elért sportolók sokban hozzájárulhatnak a sport népszerűsítéséhez, a legkisebbek megnyeréséhez. Nézetem szerint az a futballista, tornász vagy úszó, vagy bárki más, aki aktív pályafutása során hazája támogatását élvezte, erkölcsi kötelessége, hogy a későbbiek során is részese legyen az ország sportéletének“. A volt szovjet válogatott sportolók immár évek óta hagyományosan segítségükre vannak a kezdőknek, . s tevékenységük egyik leghatékonyabb eszköze a sport népszerűsítésének. Az élsportolók fiatalokkal folytatott együttműködésének formái sokrétűek. Legtöbbjük szakvezetőként adja át tapasztalatait de sok esetben Iáhatja őket az ember a különböző ifjúsági sportvetélkedőkön játékvezetői szerepben is. Irak - Irán Szárazföldi és légi összecsapások (ČSTK) - Az iraki egységek az utóbbi 24 órában két ízben visszaverték az jráni egységek arra irányuló kísérletét, hogy megközelítsék a Madzsnun szigeten lévő iraki állásokat. A Bagdadban kiadott katonai közlemény megállapítja, hogy az ellenfél a harcokban több tucat katonát veszített és több vízijármúve megrongálódott. A közleményből az is kiderül, hogy Majszan térségében helyi jelentőségű összecsapásokra került sor. A front déli szektorában iraki vadászgépek tüzet nyitottak az ország légterébe behatoló iráni gépekre és megakadályozták őket abban, hogy szárazföldi célpontokat bombázzanak. Az ÍRNA iráni hírügynökség arról tudósított, hogy az ország légiereje főleg iraki olajipari objektumokat bombázott a Perzsa-öböl térségében. Az iraki légierő szintén iráni olajipari objektumokat szemelt ki célpontként, a támadás során azonban egyik gépét lelőtték. A Hormuzi-szorosban Irán húsz külföldi hajót tartóztatott fel, amelyek később folytathatták útjukat. Jaromír Obzina Kréta szigetén Kerékpáros Békeverseny ’87 Kialakult az útvonal A kerékpáros Békeverseny nemzetközi szervező bizottsága röviddel az idei seregszemle befejezése után úgy döntött, hogy a jövő évi jubileumi rendezvény távjának hossza megegyezik az évszámmal: tehát a kerékpárosok 1987 km-t tesznek meg. Védekeznek a vágsellyei (Šaľa) kézilabdázónók az Inter ZŤS elleni bajnoki mérkőzésen. De hiába, 21:17 arányban elszenvedték elsó vereségüket (Vojtíšek-felv.) Csehszlovák részről Zdenék Dovolil vett részt a legutóbbi tanácskozáson, s hazaérkezése után kijelentette: „A Békeverseny hossza a kívánságoknak megfelelően szimbolikusan 1987 kilométer lesz (prológus +14 útszakasz). A kerékpárosokra 54 gyorsasági és 23 hegyi hajrá vár. Véleményem szerint a Békeverseny ’87 minden idők egyik legigényesebb kerékpáros találkozója lesz“. A szervezők a következő útszakaszokat javasolják (ezt még jóvá kell hagyni az NDK, Csehszlovákia és Lengyelország szakértőinek, akik október 7-én üléseznek): 1987. május 8 - prológus (7 km), Berlin Bíznak a továbbjutásban A TJ Vítkovice - Paris St. Germain labdarúgó BEK-mérkőzés visszavágójára szeptember 30-án, kedden 16.30 órakor kerül sor. A reményekre jogosító párizsi 2:2 után óriási érdeklődés előzi meg az összecsapást. Minden jel arra vall, hogy a Vítkovice 23 000 férőhelyes stadionja megtelik. A találkozó játékvezetője az angol Martin lesz, az UEFA-ellenőr pedig a holland Van den Kroft. A mérkőzést a csehszlovák és a francia televízió egyenes adás- ielentések ban közvetíti. Párizsi szerint a francia együttes hétfőn délelőtt érkezik Ostravába. Hogy mennyire fontosnak tartják a vítkoviceiek a keddi találkozót, tanúskodik: már pénteken 15.30 órakor pályára lépnek I. ligás mérkőzésen Žilinában, hogy több idejük jusson a felkészülésre. A bajnokság 7. fordulójának összecsapásán nem szerepelhet a Párizsban arcsérülést szenvedett Zápalka kapus, s nem valószínű, hogy harcképes lesz a sérült Kováčik és Králik. Dalibor Rataj szakosztályelnök a BEK- mérkőzéssel kapcsolatban a következőket mondta: „A párizsiak nagy játékerőt képviselnek. Ennek ellenére minden játékosunk bízik a továbbjutásban, mindent megtesz a siker érdekében. Remélem, nem okozunk csalódást“. (č) EREDMENYEK-ESEMENYEK I. útszakasz (május 9): kritériumverseny Berlinben II. útszakasz (május 10): Berlin- Magdeburg III. útszakasz (május 11): Magdeburg - Gera IV. útszakasz (május 12): Kritériumverseny Gerában V. útszakasz (május 13): Gera- Most VI. útszakasz (május 14): Most- Prága VII. útszakasz (május 15): Prága - Pardubice VIII. útszakasz (május 16): Pardubice - Harrachov. Az utóbbi városban május 17-én pihennek a kerékpárosok. IX. útszakasz (május 18): hegyiverseny Harrachovban X. útszakasz (május 19): Harrachov - Karpacz XI. útszakasz (május 20): Karpacz - Legnica XII. útszakasz (május 21): Legnica - Wroclaw XIII. útszakasz (május 22): Olesnica - Lodz XIV. útszakasz (május 23): Lodz - Varsó. Hargaš-emlékverseny Szombaton bonyolítják le a Kis-Dunán a TJ Tatran Karlo- vá Vés rendezésében a 41. kajak-kenu Hargaš-emlékver- senyt, amelyen magyar, angol lengyel, nyugatnémet, dán, osztrák, belga, spanyol, holland, ír, svéd és csehszlovák sportolók indulnak. A hagyományos seregszemle rajtja Nagymagyarnál (Rastice) lesz, a cél pedig Blahovónál. A táv hozza 25 kilométer, s a kétszáz részvevő között ötven hazai kajak-kenus is vízre száll.