Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-25 / 226. szám, csütörtök

/ Eljött a határozott, felelős döntések időszaka ÚJ SZŐ 3 1986. IX. 25. Eduard Sevardnadze felszólalása az ENSZ­(ČSTK) - Mint lapunkban tegnap rövi­den közöltük, az ENSZ-közgyülés 41. ülésszakának általános vitájában ked­den felszólalt Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió kül­ügyminisztere. Az alábbiakban ismer­tetjük felszólalását. A szovjet diplomácia vezetője megálla­pította, hogy az ENSZ fórumán elhangzott felszólalásokból kirajzolódik, miként látják a tagországok a világot. Vajon milyen is jelenleg ez a kép? Elsó pillantásra úgy tűnik, hogy a közgyű­lés tavalyi ülésszaka óta ez a kép tovább romlott, sötétebb színekkel gyarapodott. A lázas fegyverkezés tovább fokozódott, sőt, egyre reálisabb az a veszély, hogy átterjed a világűrre is. A világ számos térségében továbbra is veszélyes válság­gócok vannak. Bolygónk több területén fokozódott a nyomor és a szegénység. Mindezek ellenére a Szovjetuniónak az a meggyőződése, hogy az idei nemzetközi békeévben az említett területeken pozitív változások következhetnek be. Sevardna­dze a továbbiakban arról szólt, hogy Moszkvában mire alapozzák ezt a derűlá­tást. ■ ­Rámutatott arra, hogy az ilyen fordulatot óhajtják mindazok a népek, amelyek már megsokallták az állandó aggodalom és félelem terhét. ,,A reményt az optimizmus szüli. Mint Mihail Gorbacsov is hangsúlyoz­ta: világszerte egyre szilárdabb az a meg­győződés, hogy a tét most az emberiség puszta léte és eljött a határozott, felelős döntések időszaka" - szögezte le Sevard­nadze. Reményt ad az is, hogy az emberi­ség jövője szempontjából sorsdöntő idő­szakban egyre több nép és kormány tuda­tosítja: a nukleáris úrkorszak realitásaival összhangban új gondolkodásmódra van szükség. Eljött az ideje annak, amikor mind többen kezdik megérteni, hogy a béke a legnagyobb érték. Sevardnadze leszögezte, hogy ország­csoportok, az el nem kötelezettek mozgal­ma, politikai pártok, társadalmi szervezetek és antinukleáris erők arra vonatkozó távlati javaslatokat terjesztenek elő, hogy miként lehet kiutat találni a nukleáris zsákutcából. Kedvező háttér jön létre a párbeszéd továbbviteléhez. E tendenciák alól kivételt képez az imperialista erők politikája, és ez méginkább aláhúzza annak szükségessé­gét, hogy a konkrét gyakorlatban, tehát a tettekben van szükség az alapvető fordu­latra. Tanúi vagyunk annak, hogy kiterjedt területeket nyilvánítanak atomfegyvermen­tes övezetekké, erről a demokratikus több­ség dönt demokratikus eljárás alapján. Azoknak a politikusoknak, akik hangza- tosan a demokrácia híveinek vallják magu­kat, fel kellene figyelniük arra, hogy maga­tartásuk szöges ellentétben áll hangozta­tott elveikkel. A nukleáris robbanófejek számának növelése és összeadása helyett inkább azokat a szavazatokat kellene meg­számlálniuk, amelyek a tömegpusztító fegyverek teljes felszámolását sürgetik. A szovjet külügyminiszter megállapítot­ta: vitathatatlan tény, hogy a tárgyalásokra szólító felhívások már nem pusztába kiál­tott szavakat jelentenek. Sőt: a Nevada- sivatagban is egyre több felhívás sürgeti a nukleáris kísérletek leállítását. Szemipa- latyinszk mellett már nemcsak a szovjet, hanem az amerikai tudósok műszerei is regisztrálják a nevadai robbantásokat. A vi­lágon viszont egyetlen szeizmográf sem jelez szovjet nukleáris kísérleteket, mégpe­dig nem azért, mert nem eléggé érzéke­nyek ezek a műszerek, hanem azért, mert a Szovjetunió tartja magát az egyoldalúan vállalt moratóriumhoz. Az SZKP XXVII. kongresszusán kitűzött külpolitikai irányvonal megvalósításából eredő konkrét gyakorlati intézkedéseket valósítunk meg. Ezek közül az egyik legje­lentősebb az atomkísérletekre meghirde­tett egyoldalú moratórium. Éppen ez az intézkedésünk fejezi ki szándékaink őszin­teségét és a világ jövője iránt érzett felelős­ségünket, állapította meg Sevardnadze. Ha az amerikai kísérleti telepeken is a szovjet csendhez hasonló csendesség honolna, ez azt jelentené, hogy a gyakor­latban kezdődik meg az atomfegyverektől mentes világ eszményének a megvalósí­tása. . Beszédének további részében megálla­pította, hogy a kísérletek leállítása egyet jelentene az atomfegyverek új fajtái létre­hozásának megakadályozásával, ós egyúttal útját állná a kozmikus atomfegyve­rek létrehozásának is. Felszólítjuk az Egyesült Államokat, hogy csatlakozzon döntésünkhöz és ne kényszeresen ben­nünket nukleáris kísérletek végrehajtására, ahogy azt itt tegnap indítványozták. A két­oldalú, majd pedig a sokoldalú moratórium az egyik legfontosabb eleme lenne azon lépések láncolatában, amelyek hozzájárul­nának a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszerének létrehozásához. A Szovjetunió szilárd elhatározása az ilyen rendszer megteremtése, s e célból a többi szocialista országgal közösen erre vonat­kozó javaslatokat terjesztett elő. Meggyő­ződésünk, hogy egy ilyen rendszer kialakí­tása megfelel minden ország és nép érde­keinek, s felölelné a katonai, politikai, gaz­dasági és humanitárius területet - mondot­ta a Szovjetunió külügyminisztere. Sevardnadze reményét fejezte ki, hogy ezt a javaslatot az ENSZ fórumán a lehető legdemokratikusabban és legkonstruktí­vabban megvitatják. A továbbiakban a rendszer alapvető vonásait ecsetelve megállapította, hogy az átfogó biztonsági rendszer feltételezi a béke anyagi biztosí­tását, továbbá szükségessé tesz politikai és nemzetközi-jogi garanciákat, végezetül pedig az országok közötti civilizált, korrekt kapcsolatok elveinek a kidolgozását. A biz­tonságos világ egyet jelent a jogrend és a törvényesség világával, az ENSZ Alap­okmányának és a nemzetközi jog, az emberi jogok és szabadságjogok követke­zetes megtartásával. Sevardnadze szólt arról is, hogy mit kell tenni a földi élet megmentése érdekében. Amikor erről esik szó, magunk előtt látjuk a csernobili atom­erőmű környékének kitelepített falvait. Csernobil a békés atommal dolgozó ember tragikus hibája volt. Méginkább nincs ga­rancia arra, hogy nem történik mulasztás a háborús célokat szolgáló atommal való munka közben. S ez rendkívül veszélyes olyankor, amikor a földön hozzávetőleg 50 ezer nukleáris robbanótöltet van, s ezek bármikor felmondhatják a szolgálatot. Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Tovább játszani a nukleáris rulettet? Már most nyilvánvaló azonban, hogy ez előbb vagy utóbb kollektív öngyilkossághoz vezethet. Az egyedüli kiút - állapította meg Sevard­nadze - időben leállítani ezt az értelmetlen versengést, amelyből senki sem kerülhet ki győztesen. A világközösségnek az erejéből futja erre. Egyetlen atomhatalomnak sincs joga arra, hogy a többi nevében döntsön. A Szovjetunió ezt visszautasítja. Mihail , Gorbacsov január 15-i történelmi jelentő­ségű nyilatkozata egészen mást javasol - minden atomfegyver megsemmisítését. És itt ismét a gyakorlat jelenti a kritériumot. Sevardnadze a továbbiakban az időté­nyező fontosságára hívta fel a figyelmet. Ha a politikusok időben nem hoznak fele­lősségteljes döntéseket, akkor a történe­lem ezt nem bocsájtja meg nekik. Adott a lehetőség a tartós béke alapjainak a megteremtésére. Természetesen, nem arról van szó, hogy újabb határozatot hagyjunk jóvá. Az Egyesült Némzetek Szervezetének olyan értékskálát kell ke­resztülvinnie, amelyben az első helyet a gyakorlati tettek foglalják el. Sevardnadze felhívta a figyelmet arra, hogy midezt egy atomhatalom nyilvánítja ki. A Szovjetunió kénytelen volt atomfegy­vereket előállítani, azonban ettől a pillanat­tól kezdve következetesen keresi a korláto­zásukhoz, csökkentésükhöz és megsem­misítésükhöz vezető utakat. A Szovjetunió az „atomklubban“ nem foglal el éppenség­gel utolsó helyet, mégis javasolja feloszla­tását. Ezt a saját népével és más népekkel szemben érzett felelősségtudatától vezé­relve teszi. Éppen ezért szovjet részről készek vagyunk ésszerű kompromisszu­mokra és reális engedményekre, amikor előterjesztjük a stratégiai támadófegyverek és a közepes hatótávolságú rakéták csök­kentésére vonatkozó javaslatainkat. Éppen ebben nyilvánul meg a nukleáris úrszázad realitásai iránti új hozzáállásunk, állapította meg a szovjet külügyminiszter. Sevardnadze a továbbiakban visszatért Ronald Reagan előző nap elhangzott ENSZ-beli beszédére. Úgy vélte, sajnála­tos, hogy az ENSZ szónoki emelvényét ilyen célokra használta ki. Sevardnadze szerint nem okoz gondot választ adni a be­szédben felvetett valamennyi kérdésre. A tiszteletlenség megnyilvánulása lenne az, ha ezen a fórumon kezdene polemizál­ni. A párbeszéd ugyanis túl komoly ügy ahhoz, hogy politikai élcelődés témája le­hetne. A továbbiakban egyetlen, szerinte elvi fontosságú momentumra tért ki, nevezete­sen Reagannek arra a kísérletére, hogy filozófiai szempontból indokolja azt a tézist, miszerint a hadviselés újfajta tökéletes technológiája úgymond képes megbízha­tóan szavatolni a biztonságot. A biztonság­hoz kizárólag egyetlen út vezet - a meglé­vő fegyverek felszámolása, s ugyanakkor ezeket nem szabad pótolni újakkal. Meg­engedhetetlen, hogy a politikát a megsem­misítés technológiája határozza meg. Eduard Sevardnadze beszédében rend­kívül fontos bejelentést tett, felhatalmazást kapott arra, hogy közölje: a Szovjetunió kész bárhol és bármikor aláírni az atom­fegyver-kísérletek teljes betiltására vonat­kozó szerződést. „Készek vagyunk ezt megtenni itt, az ENSZ épületében, hogy e rendkívül fontos eseményen részt vehes­senek a szervezet tagállamai, s ez a lépés mérföldkövet jelentene a történelemben"- jelentette ki a szovjet külügyminiszter. Azoknak, akik szavakban szállnak csak síkra az atomfegyverek felszámolása mel­lett, indítványozzuk, hogy álláspontjukat tettekkel is támasszák alá, fűzte hozzá. Az ilyen politika megvalósítói általában elő­szeretettel hivatkoznak az ellenőrzés prob­lémájára, holott az ellenőrzés kérdése - ha átfogóan közelítünk a problémához - már nem időszerű. A Szovjetuniónak meggyő­ződése, hogy ellenőrzés nélkül nincs biza­lom, ezért egyetért valamennyi formájával és módozatával. A Szovjetuniónak az a vé­leménye, hogy az el nem kötelezett orszá­gok hararei csúcsértekezletén nagyon ér­tékes javaslatot tettek. Az ENSZ-nek is támogatnia kellene a „delhi hatok" - Ar­gentína, Görögország, India, Mexikó, Tan­zánia és Svédország - javaslatát, hogy készek ellenőrizni az atomfegyver-kísérle­tek tilalmának a megtartását. Egyetértünk azokkal az országokkal, amelyek úgy vélik, az egész nemzetközi közösségnek, s nem az atomhatalmak kis csoportjának kell dön­tenie arról, hogy az emberiség milyen vi­lágban - atomfegyverektől terhes vagy mentes - világban fog-e élni. Ugyanez érvényes teljes mértékben a világűrre is, hiszen ez az emberiség közös tulajdona és valamennyiünk javára kell kihasználni. Ha a kozmoszban is fegy­verek jelennek meg, akkor ez a közös tulajdon mindannyiunkra nézve veszélyes­sé válik. A katonai hatalmak közül kettő­három fog uralkodni a többi ország felett. A Szovjetunió változatlanul arra törek­szik, hogy megakadályozza a világűr mili- tarizálását. A kozmosz militarizálásának hívei lelkesen szónokolnak arról, hogy a hadászati védelmi kezdeményezés meg­valósítása úgymond mentesíti az emberi­séget az atomhaláltól való félelemtől. Ez azonban nem más, mint hogy a rossz szándékot nemes elképzelésként, a kardot védőpajzsként tüntetik fel. Sevardnadze figyelmeztetett arra, hogy az efféle érvelések senkit sem csaphatnak be. Az ilyen szónoklatok álcázni próbálják a hadászati egyensúly legfőbb pillére- a rakétaelhárító rendszerekre vonatkozó szerződés elleni támadásokat. Ezt el akar­ják távolítani útjukból és időpontot is kitűz­tek, amit hét évben állapítottak meg. Azzal számolnak, hogy hét óv leforgása alatt az úrfegyverek telepítésre kész állapotban lesznek. Sevardnadze feltette a kérdést: Nem lenne-e ésszerűbb arra törekedni, hogy megállapodjunk a nukleáris rakéták- a stratégiai, közepes hatótávolságú és egyéb rakétafajták - teljes megsemmisíté­séről, amint azt javasoltuk? A válasz egy­szerű: az úgynevezett kozmikus védelmi pajzsot az első csapás mérése érdekében hozzák létre, jóllehet, ezt a tényt igyekez­nek cáfolni. Az első csapás azonban utolsó is lenne, méghozzá nemcsak arra az or­szágra nézve, amelyre mérték, mivel az űrfegyverek az atomfegyverekhez hason­lóan nem ismernek országhatárokat. A Szovjetunió éppen ezért szükséges­nek tartja felhívni a figyelmet arra, hogy mindenkinek síkra kell szállni a békés vi­lágűr megőrzéséért. És itt a kozmikus bé­kére törvényesen felügyelő intézményként az ENSZ-nek is hallatnia kell szavát. A szovjet külügyminiszter a továbbiak­ban a vegyi fegyverek megsemmisítésé­nek szintén rendkívül fontos kérdéséről beszélt. A genfi konferencián biztató előre­lépés történt. A vegyi fegyverek felszámo­lásának történelmi fontosságú feladata kö­ben zelebb került a megoldáshoz, amelyet ki­zárólag az Egyesült Államok magatartása akadályozhat meg, mivel köztudottan a bi­náris fegyverek kifejlesztése mellett dön­tött. A nemzetközi biztonság átfogó rendsze­re azonban nemcsak az atom-, az úr- és a vegyi fegyverek témakörét foglalja magá­ba, hanem ide sorolható az erő alkalmazá­sáról való lemondás, a hagyományos fegy­verek és fegyveres erők kérdésköre is. A Szovjetunió változatlanul a katonai konfrontáció szintjének a lényeges csök­kentésére törekszik, s a Varsói Szerződés tagállamai már előterjesztették erre vonat­kozó radikális javaslataikat. „Még ennél is többet mondok: egyáltalán nem szeret­nénk, ha katonáink bárhol országunk hatá­rain kívül tartózkodnának. Ez a kérdés szintén nyitott, megvitatható ós fokozódó bizalommal, valamint a katonai enyhülést szolgáló intézkedések foganatosításával ez is megoldható“ - jelentette ki Sevard­nadze. Ez a folyamat már a stockholmi konfe­rencián megkezdődött. Mi valamennyien, nemcsak európaiak, közösen gratulálha­tunk a józan ész és a jóakarat győzelmé­hez. Nemcsak egy fontos megállapodás lett az eredmény, hanem beigazolódott az is, hogy bármi elérhető, ha valamennyi résztvevő azt közösen óhajtja. Igazolást nyert az, hogy a helsinki folyamat sikere­sen kibontakozik és az európai földrészen mély gyökereket eresztett. Most rendkívül fontos, hogy az előkészítés alatt álló bécsi találkozó újabb határkövet jelentsen az európai biztonság szavatolásához és az együttműködés javításához vezető úton. A szovjet külügyminiszter a továbbiak­ban Ázsia és a Csendes-óceán térségei­nek kérdéseivel foglalkozott, majd emlé­keztetett Mihail Gorbacsov ezzel kapcsola­tos vlagyivosztoki beszédében foglalt konkrét akcióprogramra. Az itteni legégetőbb problémák közé sorolta a Koreai-félsziget megosztottságát, s rámutatott arra, hogy a koreai nép sürgeti az ország kettóosztottságának megszünte­tését. Ezt azonban az ország déli részében tartózkodó amerikai katonák jelenléte aka­dályozza. További feszültséggócot jelent a Kam­bodzsa körül kialakult helyzet. E nép sorsát 'egyes országok geopolitikai érdekeinek rendelték alá. Ez megengedhetetlen. Kam­bodzsa, Laosz és Vietnam konstruktív ja­vaslatai megnyitják az utat a térség problé­máinak megoldásához széles körű politikai bázison, s lehetővé teszik a délkelet-ázsiai helyzet stabilizálását. Az említett és hasonló más „csomók“ kibogozása kétségtelenül hozzájárulna a béke és a biztonság megszilárdításához Ázsiában és a Csendes-óceán térségé­ben. A Szovjetunió ehhez minden lehetsé­ges módon hozzá kíván járulni. A jelenlegi pozitív változások a Szovjet­unió és a Kínai Népköztársaság viszonyá­ban nemcsak a kétoldalú együttműködés szempontjából fontosak, hanem hozzájá­rulnak az átfogó helyzet javításához is. Hagyományosan baráti kapcsolataink az indiai néppel és az indiai kormánnyal jelen­leg új, még gazdagabb tártalommal telítőd­nek meg. A Szovjetunió nagyra becsüli jó kapcso­latait számos ázsiai állammal, ós - főleg az ASEAN-országokkal - tárgyalni óhajt a vi­szony javításáról ott, ahol az még nem éri el a kellő szintet. Az átfogó biztonság koncepciójába szer­vesen beleillenek a regionális konfliktusok felszámolását célzó intézkedések. Nyilván­való, hogy itt nem létezik, nem is létezhet egyetlen politikai rendezési modell. Ennek ellenére konkretizálni kell néhány általános alapelvet. Először is a népek szuverenitásának, függetlenségének és ahhoz való joguknak a feltétel nélküli tiszteletben tartásáról van szó, hogy önállóan válasszák meg fejlődé­sük útját; másodszor a törvényes kormá­nyokkal szembeni tisztességes magatar­tásról és harmadszor az államok között a nemzetközi joggal teljes összhangban kötött megállapodások és a vállalt kötele­zettségek megtartásáról van szó. Minden egyes regionális konfliktus ne­héz próbája az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének. Ez annál is inkább érvényes ázokra a területekre, ahol az ENSZ zászla­ja rendkívüli felelősséget jelképez. Sajnos, túl gyakran vetődik rá a beteljesületlen remények árnyéka. Már rég elérkezett az ideje annak, hogy hatékonyan érvényesüljenek a világszer­vezet jogkörei, minden joga. Vonatkozik ez mindenekelőtt a namíbiai nép sorsára és a mikronéziai gyámsági területre. Ezek a problémák olyan régiek, mint maga az ENSZ. (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents