Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-25 / 226. szám, csütörtök
Sokszorozzuk meg közös sikereinket Mihail Gorbacsov nyilatkozata a stockholmi konferencia eredményeiről (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tegnap nyilatkozatot tett a biztonsági és bizalomerősítő intézkedésekkel és leszereléssel foglalkozó stockholmi konferencia eredményeiről. A nyilatkozat megállapítja: (Folytatás az 1. oldalról) vák és a szovjet himnusz elhangzása után az összejövetelt Karel Kubiczek, a vállalati pártbizottság elnöke nyitotta meg. Ezután Václav Václavík, az észak-morvaországi kerületi pártbizottság vezető titkára mondott beszédet. Václav Václavík beszédéből örülünk annak - mondotta a bevezetőben —. hogy kerületünk egyik legjelentősebb politikai központjában üdvözölhetjük becses vendégeinket, a testvéri szovjet nép képviselőit. Egyúttal köszöntjük Alois Indra elvtársat, akinek választókerülete éppen kerületi székhelyünkön van. A CSKP tagjai a szovjet kommunistákhoz hasonlóan a jelenlegi időszakban kitartó politikai küzdelmet folytatnak a kongresszusi határozatok valóra váltásáért. Mozgásba lendítjük azokat a társadalmi erőket, amelyeket a dolgozó tömegek kezdeményezése és alkotó aktivitása képez, hogy meggyorsítsuk országunk szociális és gazdasági fejlődését. Az idei általános választásokon hazánk állampolgárai szavazatukkal támogatásukról biztosították a CSKP XVII. kongresszusának programját. A 8. ötéves tervidőszak megkezdéséhez az elmúlt időszakban kedvező feltételeket teremtettünk. Az Észak-morvaországi kerület dolgozói a 7. ötéves terv feladatait 15 nappal a határidő előtt teljesítették. Ezekhez az eredményekhez jelentős mértékben hozzájárult a vítkovicei Klement Gottwald Vasmű kollektívája, amely kerületi pártszervezetünk támasza. Hogy sikeresen valóra váltsuk a CSKP XVII. kongresszusán kitűzött igényes feladatokat, határozottabban át kell térnünk gazdaságunk intenzív fejlesztésének útjára. Ez nagy politikai feladat, amely megköveteli a szocialista demokrácia állandó erősítését és a dolgozók irányításban való részvételét. Nekünk kommunistáknak ezt a folyamatot önmagunknál kell kezdenünk, ezért keressük a politikai szervező- és a tömegpolitikai munka olyan formáit és módszereit, amelyek segítségével elmélyítjük az alapszervezetekben kifejtett tevékenységet. Ez új igényeket támaszt a kádermunkával, a káderek kiválasztásával, nevelésével, felkészítésével és elosztásával szemben. Vasutasnapi számvetés (Folytatás az 1. oldalról) sége és gazdaságossága, s csökkent a balesetek és a múszaki hibák száma. A személyszállítás terén azonban még mindig nem kielégítő a szolgáltatások színvonala. Javult a vasúti dolgozókról való gondoskodás, és ez vonzóbbá tette a vasutasszakmát. Az idén a múlt évinél 1800-zal többen jelentkeztek a ,,kék hadseregbe“. A miniszter szólt arról, hogy számos intézkedés ellenére közlekedésünk leggyengébb láncszeme továbbra is a személyszállítás. A műszaki fejlesztés és a korszerűsítés mellett egyre nagyobb a jelentősége a vasutasok fegyelmezett munkájának, a fogyatékosságok kiküszöbölésére irányuló kezdeményezésének. Az- idei eredmények is szorosan összefüggnek vasitasaink munkakezdeményezésével. Ez főleg az anyagtakarékosságra, a munka termelékenységének növelésére irányul. Az összes vasúti dolgozó 86 százaléka vesz részt a szocialista versenymozgalom valamelyik formájában. Idei felajánlásaik ér- ,téke eléri a 111 millió koronát. A legjobb kollektívákat és egyéneket a vasutasnap alkalmából kitüntetésekben részesítik. (sm) (Tudósítónktól) - A bíróság és a közjegyzői tevékenység fölötti felügyelet irányairól és célkitűzéseiről tájékoztatta az újságírókat tegnap Bratis- latában az SZSZK Legfelsőbb Bíróságának elnöke, dr. Ján Benčura. A legfelsőbb bíróság plénuma az elkövetkező öt évre vonatkozó munkatervek kidolgozásakor a CSKP XVII. és az SZLKP kongresszusa által meghatározott jogpolitika elveiből indult ki, de figyelembe vette az elmúlt öt évben a szocialista törvényesség megszilárdítása terén elért eredményeket is. Dr. Ján Benčura hangot adott elége- ' detlenségének az igazságügyi gyakorlat néhány tünetével kapcsolatban. A bíróságoknak például sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a tárA jelenlegi időszakban a tudomá- nyos-múszaki fejlesztés meggyorsításáért, a munkatermelékenység növeléséért, a költségek csökkentéséért és az irányítás javításáért küzdünk. A kerület pártszervezeteinek több mint 200 ezer tagja van, tehát elegendő erőnk és tapasztalatunk van ahhoz, hogy ezt a harcot sikeresen megvívjuk. Az előttünk álló igényes feladatok megkövetelik, hogy még hatékonyabban összefogjunk a szocialista gazdasági integráció útján, örömmel fogadtuk a KGST keretében megkötött új egyezményeket, amelyek lehetővé teszik a közvetlen termelési kapcsolatok megteremtését. A szocialista országok egyre szorosabb gazdasági együttműködése nagyban elősegíti feladataink teljesítését, egyszersmind az osztályszempontból megosztott mai világ fontos politikai tényezője. Teljes mértékben támogatjuk a Szovjetunió következetes békepolitikáját és a Mihail Gorbacsov elvtárs által előterjesztett békejavaslatokat. Ezt követően Nyikolaj Szlunykov üdvözölte a nagygyűlés résztvevőit. Nyikolaj Szlunykov beszédéből Beszédének elején köszönetét mondott a forró és baráti fogadtatásért, s tolmácsolta a szovjet emberek testvéri üdvözletét. így folytatta: határtalanul hálásak vagyunk azért, hogy oly lelkiismeretesen gondozzák az elesett hősök sírjait. A szovjet katonák sírjain és emlékművein elhelyezett friss virágok bizonyítják, hogy nem feledkeznek meg azokról, akik elestek szabadságukért és szabadságunkért vívott harcban. A Szovjetunió és Csehszlovákia marxista-leninista pártjaik vezetésével haladnak előre a közös cél felé. Közösen építjük a Haladás föld- gázvezetéket, a Krivoj Rog-i érckiter- melö és -feldolgozó kombinátot, valamint más fontos objektumokat. Közös munkánk eredményei az elektrotechnikai és a gépipari gyártmányokon, a prágai metrón és az atomerőműveken is visszatükröződnek. A Belorusz SZSZK-ban gyártják az ismert Belaz tehergépkocsikat, amelyek motorjait csehszlovák gépipari dolgozók szállít(ČSTK) - Ľubomír Őtrougal 'szövetségi miniszterelnök tegnap Prágában fogadta Nicolae Cons- tantint, a Román Szocialista Köztársaság miniszterelnök-helyet- tesét. A találkozón Ľubomír Štrougal és Nicolae Constantin tájékoztatta egymást a két ország idei gazdasági fejlődéséről. Méltatták a gazdasági együttműködés fejlődését, s rámutattak további bővítésének gyalások előkészítésére, a bírósági tárgyalások kulturált és méltóságteljes légkörének biztosítására. Szóvá tették, hogy a törvény által adott lehetőségeiket sem használják ki mindig, s hogy lebecsülik például az elkövető munkahelyén a szervezett nyilvánosság előtt megtartott tárgyalások jelentőségét, pedig ez valamikor mindennapos gyakorlat volt. A bíróságok kiemelt feladata társadalmi berendezkedésünknek, a szocialista tulajdonnak, valamint az állampolgárok jogainak és szabadságának fokozott védelme - hangoztatta a legfelsőbb bíróság elnöke. Ezért a jövőben fokozott figyelmet szentelnek az államellenes, a gazdasági, illetve a korrupciós bűncselekmények ügyeiben folytatott eljárásoknak. (m-n.) ják. Az Észak-morvaországi kerület dolgozói jelentős mértékben hozzájárulnak a sokoldalú csehszlovák-szovjet együttműködés fejlesztéséhez. Évről évre erősödnek Ostrava és Volgo- grád, az Észak-morvaországi kerület és a Volgográdi terület baráti kapcsolatai. A szovjet-csehszlovák együttműködés eredményeit itt, a Klement Gottwald Vasműben is tapasztalhattuk. A kollektívákkal tartott találkozók mindig nagy megtiszteltetést jelentenek számunkra, és nagy felelősségérzettel töltenek el bennünket. Bizonyítják, hogy a munkás- osztály a társadalmi haladásért vívott harc fó mozgatóereje volt és ma is az. A szovjet dolgozók sikeresen teljesítették az év első nyolc hónapjának feladatait. Az ipari termelés a tervezett 4,3 helyett 5,2 százalékkal növekedett. Ugyancsak pozitív változások következtek be a mezőgazdaságban és más népgazdasági ágazatokban. Országunkban kialakult az új gazdasági mechanizmus. A vállalatok áttérnek az önelszámolás rendszerére, kiadásaikat saját erőforrásaikból finanszírozzák. Országaink dolgozói tudatosítják, hogy az SZKP XXVII. és a CSKP XVII. kongresszusán kitűzött feladatok sikeres teljesítése és a szocializmus előnyeinek kihasználása lehetővé teszi, hogy minőségileg új szintre emeljük a gazdasági és a szociális fejlődést. A szovjet emberek mindent megtesznek azért, hogy megsokszorozzák közös sikereinket, hogy barátságunk állandóan szilárduljon, és új tartalmat kapjon. Amint tudhatják békés feladatainkat bonyolult nemzetközi feltételek között kell teljesítenünk. A Szovjetunió, Csehszlovákia és a többi szocialista ország következetesen küzd a béke megőrzéséért és a háborús veszély elhárításáért. Sok sikert kívánunk a csehszlovák kommunistáknak és egész népük a XVII. pártkongresszus határozatainak és a 8. ötéves feladatainak teljesítéséhez. Ezután a vítkovicei Klement Gottwald Vasmű dolgozói nevében Zdenék Hýl, a szocialista munka hőse, a tervezési részleg vezetője szólalt fel. A nagygyűlés az Internacionálé hangjaival ért véget. lehetőségeire, főleg a gyártásszakosítás és a kooperáció területén. Ezenkívül tapasztalatcserét folytattak azoknak az eszközöknek az alkalmazásáról, amelyek célja a népgazdaság intenzifikálásának meggyorsítása. A fogadáson részt vett Ladislav Gerle szövetségi miniszterelnökhelyettes és Cornel Panzaru, Románia csehszlovákiai nagykövete. amelyben egyedülálló műszerek és berendezések, anyagminták, számítástechnikai és mikroprocesszoros rendszerek, valamint oktatási segédeszközök találhatók. Nagyra értékelte a kiállítást, amely bemutatja a tudományos kutatómunka eredményeit, és tájékoztat a felsőoktatási intézmények alkotó potenciálja felhasználásának lehetőségeiről. szervezetei ezen a héten befejezik a kérdéskomplexumról folytatott konzultációkat, pontosítják az együttműködés tartalmát, és kétoldalú megállapodásokat írnak alá. Annak ellenére, hogy a Nyugat-csehországi kerületben most alkalmazzák először a kölcsönös segítségnyújtásnak ezt a perspektív formáját, sikerült megtalálni az utat a csehszlovák-szovjet gazdasági és tudományos-műszaki együttmüködés 2000-ig terjedő hosszú távú programjában kitűzött célok eléréséhez a tudomány és a technika területén, valamint a termelésben. Olvasóink figyelmébe! (ČSTK) - Szeptember 28-án, vasárnap véget ér a nyári időszámítás, az órákat éjjel 3-kor 2 órára kell visszaigazítani. Ennek kapcsán a menetrendszerű autóbuszközlekedésben a következő intézkedés született: Azok a járatok, amelyek szeptember 27-én, (28-án) indulnak és amelyek szeptember 28-án hajnali 3 óra után érnének célba, egy órával később indulnak el. Azok a járatok, amelyek szeptember 28-án még hajnali 3 óra előtt eljutnak végállomásukra, még a nyári időszámítás szerint indulnak. A szovjet vezetés pozitívan értékeli a stockholmi konferencia eredményeit. Fontos lépést sikerült tenni a feszültség enyhítése és a nemzetközi politikai légkör javítása felé, ami oly szükséges nukleáris korunk létfontosságú problémái megoldásához. Ez a józan ész, a konferencián részt vevő mind a 35 ország győzelme. Képesek voltak felülemelkedni az ellentéteken és olyan megállapodásokat elérni, amelyek nemcsak önmagukban fontosak, hanem javítják az európai stabil helyzet létrehozásának kilátásait ic a stockholmi siker hozzájárul(ČSTK) - Julij Voroncov, a szovjet külügyminiszter első helyettese Moszkvában sajtóértekezleten foglalkozott Ronald Reagan amerikai elnök ENSZ-ben mondott beszédével. Bevezetőben hangsúlyozta: Reagan megsértette a szovjet-amerikai legfelsőbb szintű levélcsere bizalmas jellegét és részletesen feltárta Mihail Gorbacsov levelére július 25-én keltezett válaszának tartalmát. E lépés célja az volt, hogy a lehető legkedvezőbb megvilágításba helyezze a nukleáris és az úrfegyverekkel kapcsolatos amerikai álláspontot - hangsúlyozta Voroncov. Az ENSZ-ben elhangzott Reagan- beszéd ezúttal is számos tévedést és a Szovjetunióval szembeni előítéletet tartalmazott, amelyek elferdítik a valóságot. Az amerikai elnök most sem volt képes megszabadulni beidegződéseitől a Szovjetunió politikájának értékelésekor, ezért továbbra is érvényes az a szovjet felhívás, hogy a nemzetközi kapcsolatokban a nukleáris és az űrkorszak realitásainak megfelelő új gondolkodást kell érvényesíteni. A legfelsőbb vezetők levelezése során előterjesztett egyes amerikai javaslatokat Reagan ideális receptként igyekezett feltüntetni a nukleáris fegyverekről folytatott tárgyalásokon előállt problémák megoldására. Egyetlen szóval sem említette azonban, hogy levele elküldése előtt, június 19-én üzenetet kapott kézhez Mihail Gorba- csovtól, amely világos, pontos és építő javaslatokat tartalmazott. Voroncov elmondta, az SZKP KB főtitkára az amerikai elnöknek javasolta, hogy a két ország a következő területekre összpontosítsa figyelmét: a kozmikus és hadászati támadó fegyverekre, az európai közepes hatótávolságú rakétákra és az atomrobbantások megszüntetésére. Mindkét fél akarata esetén ezeken a területeken haladás érhető el, s a csúcstalálkozón akár megállapodás is születhetne. A Szovjetunió konkrét szervezési lépéseket is javasolt e megállapodások elérése érdekében: indítványozta, hogy szakemberek szintjén tartsanak néhány munkatalálkozót, amelyeken tárgyszerűen foglalkoznának ezekkel a problémákkal. Reagan ENSZ-beli beszédében arról sem szólt, hogyan reagált a szovjet fél a július 25-i üzenetben kifejtett amerikai hozzáállásra. Reagan a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló megállapodással kapcsolatos amerikai álláspontot magasztalta, ám a Szovjetunió már korábban figyelmeztette Washingtont: az amerikai hozzáállás kizárólag azzal számol, hogy ez az időben (Folytatás az 1. oldalról) energetika biztonságos fejlesztése nemzetközi rezsimje létrehozásának szovjet programjára, melynek alapjául a Mihail Gorbacsov, az SZKP KB fótikára által előterjesztett kezdeményezések szolgáltak. A program feltélezi egy anyagi és tudományos-műszaki bázis létrehozását az atomenergetika biztonságos fejlesztésére, amelyet nemzetközi jogi normákkal és megállapodásokkal egészítenének ki. Elsősorban az operatív információcsere rendszerének mielőbbi létrehozására van szükség, ennek alapja az a nemzetközi egyezmény lenne, melynek javaslatát a IAEA-tag- országok kormányszakértőinek csoportja dolgozott ki. Hangsúlyozta: a Szovjetunió kész azonnal aláírni ezt az egyezményt, s hasonló eljárásra szólította fel a többi nukleáris hatalmat is. Tekintettel arra, hogy számos orhat a bizalom légkörének kiterjedéséhez nemzetközi méretekben is. A Szovjetunió ebben a megállapodásban a világpolitikában való új gondolkodásmód Európában megjelenő kezdeteit látja. Stockholm bizonyította, hogy bonyolult helyzetben is meg lehet állapodni a biztonság kérdéseiről, ha van ehhez politikai akarat és szándék. Példája ez annak, hogyan lehet és hogyan kell újszerűen törekedni a feszültség enyhítésére, hogyan kell létrehozni az országok közti új kapcsolatokat. nem korlátozott megállapodás csak 5—7 évig maradjon érvényben. Amerikai vélemény szerint ebben az időszakban folytatódhatnának a megállapodás meghiúsításához vezető munkálatok. A Szovjetunió ezzel szemben azt javasolta, hogy a rakétaelhárító úr-' rendszerek területén a munkálatok ne hagyják el a laboratóriumokat. Az amerikai válasz azonban a „csillagháborút“ magasztalta, az űrfegyverek kifejlesztésére és kísérleteire tett javaslatokat és nyíltan hangoztatta, hogy az érvényben levő megállapodásokkal ellentétben 5 vagy 7 év múlva megkezdi a nagy rakétaelhárító rendszerek elhelyezését. Az elnököt figyelmeztették arra, a Szovjetunió nem fog egyetérteni ezzel az eljárással, mivel ez a katonai erőfölény megszerzéséhez vezető kiskapu - jelentette ki a szovjet külügyminiszter-helyettes. Az amerikai elnök elferdítette az európai közepes hatótávolságú rakétákkal kapcsolatos álláspontot is. A lényege ennek az, hogy a Szovjetunió kitart az amerikai és a szovjet rakéták teljes felszámolása mellett. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok nincs felkészülve egy ilyen intézkedésre, a Szovjetunió javasolta Reagan elnöknek, tekintsék át egy ideiglenes megoldás lehetőségét. Végső célunk azonban ugyanaz: az Európában levő szovjet és amerikai rakéták teljes felszámolását kívánjuk - mondotta Voroncov. A sajtóértekezleten a miniszterhelyettes arra is kitért, hogy Reagan beszédében nem szólt arról, hogy az USA belátható időn belül megszünteti atomrobbantásait, bár kijelentette, a nukleáris kísérletek teljes tilalma ,,az USA hosszú távú célja“. Az amerikai elnök beszéde, akárcsak a leszerelési tárgyalásokon tanúsított amerikai magatartás kétségeket kelt afelöl, s ezeket tolmácsoltuk is Ronald Reagannek: óhajtja-e egyáltalán az amerikai vezetés megegyezést a lázas fegyverkezés megszüntetéséről és a leszerelésről? - szögezte le Voroncov. A Daniloff-üggyel kapcsolatban azt mondta, a Szovjetunió nem tartja megoldhatatlannak ezt a nem nagy, bár bonyolult problémát. Ülés Genfben (ČSTK) - A nukleáris és űrfegyverekről Genfben folytatott szovjet-amerikai tárgyalások keretében tegnap ülést tartott a stratégiai fegyverekkel foglalkozó csoport. szág nem képes megfékezni egy nagy nukleáris balesetet, szükség van a segítségnyújtás alaposan átgondolt mechanizmusának létrehozására. Ugyancsak szükség van a nukleáris terrorizmus minden formája elleni intézkedések megbízható rendszerének kidolgozására. A szovjet képviselő kitért arra is, hogy a békés atommal összefüggő problémák mellett léteznek a katonai atom problémái is. A felgyülemlett atomfegyverek csak egy töredékének bevetése is milliók halálát és mérhetetlen pusztítást okozna. Borisz Scserbina hangsúlyozta, hogy a valódi nukleáris biztonság elképzelhetetlen az atomfegyverek teljes felszámolása nélkül. Az ehhez vezető első lépés a nukleáris kísérletek beszüntetése lenne. Végül biztosította a tanácskozás résztvevőit, hogy a maga részéről a Szovjetunió továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy megvalósítsa a nukleáris fegyverek általa javasolt általános és teljes betiltásának programját. A párt jogpolitikájának végrehajtásáért Sajtótájékoztató a legfelsőbb bíróságon A gazdasági kapcsolatok bővítéséről Jozef Lenárt kiállítást tekintett meg (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában, a Technika Házában megtekintette A szlovákiai felsőoktatási intézmények a tudománynak és a gyakorlatnak című kiállítást. Ľudovít Kilár szlovák oktatásügyi miniszter társaságában szemlélte meg a kiállított anyagot, Termelési együttműködés (ČSTK) - A Nyugat-csehországi kerület 13 vállalatánál, üzemében és intézményében tegnap megkezdődött a Szovjetunió Szverdlovszki területén működő partnerszervezeteikkel való közvetlen termelési együttmüködés megteremtéséről folytatott tárgyalások további, ezen a szinten utolsó fordulója. A csehszlovák és a szovjet közületek gazdasági vezetőségei és pártReagan megsértette a legfelsőbb szintű levélcsere bizalmas jellegét Sajtóértekezlet Moszkvában az amerikai elnök ENSZ-beli beszédéről Napirenden a nukleáris biztonság kérdései ÚJ SZÚ 2 1986. IX. 25.